Valaha tudtam, hogy miért élek.
Valaha tudtam, oda se figyelve,
önfeledten ringatódzni;
tudtam jajongani és panaszkodni
magamért, hosszan és kitartóan.
Valaha tudtam, nem lankadó hévvel
másokért önzetlenül lelkesedni.
Habozás nélkül tenni, amit tenni kell,
ha dől a fal, ha feltör a szennyes ár.
Mindez elmúlt. Végül magam maradtam.
Az értelmes cselekvéstől megfosztottan
ma már semmit sem tudok, nem akarok.
Tunyán szemlélődöm és nézelődöm.
A tülekvő csörtetés, a hazudozás,
a falkák csaholása mégis riaszt.
Forrás: Lélektől lélekig
