https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Faludy György: A jövő század lesz a végső

    A jövő század lesz a végső,
    kipusztulnak az emberek –
    mögéjük kapdosni is késő.
    Zabáljatok! Élvezzetek!

    Ne gyűjtsetek pénzt. Szórjátok szét.
    A pusztuló idő szele
    port fúj belőle. Unokátok
    nem tud mit kezdeni vele.

    Hol van a szerelem s a szépség?
    Hol hagytátok az irodalmat,
    társalgást, könyvtárt és lugast?
    Mind haldokolnak vagy meghaltak.

    Le télen az Amazonászra
    luxusban, míg csak van vize,
    nyáron Báliba, Saint Tropez-be
    (nem tarthat vissza senki se),

    s ha nincs reá mód, üljetek le
    a TV-hez olcsóbb utakra,
    hallgassatok rossz zenét, filmet,
    mely nem hatol le a tudatba,

    a politikát se hagyjátok
    üres locsogásnál alább,
    s jegyezzétek meg a reklámot,
    az áruk sírfeliratát.

    (Budapest, 1997)

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Lesznai Anna: Nyári nap

    Párom ma jön: ajándokul
    Bíbor szerelmet hoz nekem,
    S hogy édesb legyen benne bíznom,
    Messziről jön és idegen.

    Ugy-e azért késtél soká,
    Hogy harmatos kín hamva lepjen,
    Hogy nyári napok forró lázán
    Mézzé vált vágy verje ki testem.

    Csudálkozva nézem karom,
    Mint hajlik ölelésre íve,
    Mély gyökerű gyönyörök íze
    Gyülemlik csókká ajkamon.

    Bő fényözön csurog a kerten,
    Sok izzó kelyhű tárt virág,
    Én és a kéklő szilvafák
    Állunk, várunk napfénykeverten.

    Nem is akarunk más gyönyört,
    Elég lesz, ha duzzadva éled
    Érett testünk – és ha tevéled
    Kemény szívem gyengére tört.

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Trokán Anna előadása

  • Szilágyi Domokos: Viszonylag

    boldog lehetek,
    hogy törődhetem veletek,
    mert magammal is így törődöm;
    viszonylag sokat tehetek,
    ha fölismerem bennetek
    mindazt, mi jó s mi rossz e földön;
    viszonylag csak hasznomra van,
    ha bennetek nézem magam,
    megtudni: mért és hogyan élek;
    viszonylag biztos igazam
    innen őrzöm minduntalan –:
    a világ léptéke a lélek;
    viszonylag jól dolgozhatom,
    míg példátokból tudhatom:
    a lélek léptéke a munka;
    viszonylag ékes szavakon
    csak így, csak így indíthatom
    önmagamat felétek útra; –
    viszonylag boldog lehetek
    s elégedett: hogy tehetek,
    hogy eme gyönyörű kínomnak
    élhetek, s hogy tiértetek
    láthatok én és érthetek
    s ti érettem –: mert így lehet
    elejét vennem az iszonynak,
    hogy boldog lehessek viszonylag.

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Molnár Piroska előadása

  • Fodor András: Szerelmünk földi tája

    Tudnál-e így szeretni,
    ahogy e táj adja magát
    viharok ostromában,
    eső bozontjain át?

    Mikor sziklák közül a felhők
    csordája lerohan,
    színe hitében lüktet,
    vár állhatatosan.

    Mikor a keserű szél a völgybe
    akasztja karmait,
    ereje duzzad, szárnyalón
    fölé emelkedik.

    Mikor borzongva sompolyog a földön
    a dermedt-szürke ég,
    füvek nyelvét pendítve akkor
    zümmögi melegét.

    A fogyhatatlan hűség
    lehet ily egyszerű,
    teremti, egyre újítja magát
    a győzelmes derű.

    Nem a szemem csalása, nem
    önáltató vigasz,
    akárhogy nézem, vallatom,
    öröme rámszavaz.

    Oltalma ki nem alszik,
    erősebb, mint a fény,
    átsüt rajongó hazugok
    mocsár-tündökletén.

    Elfárad minden ölelés,
    becéző kar lehull,
    de láttam, él szerelmünk földi tája
    elronthatatlanul.

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Kalocsay Miklós előadása

  • Faludy György: Egyesült Államok

    Kacatgyűjtés az életünk.
    A városok szétesnek.
    És annyi villanyt égetünk,
    hogy egyre setétebb lesz.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia – Egyesült Államok

  • Fodor Ákos: PILINSZKY-EMLÉK-MŰ

    Születésünkkel sebet ejtünk.
    Létezésünk kiszakít valamit
    és eltakar valamit a teljességből,
    halálunkkal pedig árnyékot vetünk.
    – Mivégre vajjon mindez? Vajjon mivégre?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Fénytelen múlik el napunk

    Milyen beteg – szinte köhécsel
    ez a rozsdamart délután
    s a béna fák tátogva nyúlnak
    az ég a fény után

    tátogva, mint akváriumban
    a tépett pikkelyű halak:
    várva, hogy a zord plafonon
    átsüt talán a nap…

    Csak egy pillanatra törné át
    acélburkát az őszi Nap:
    úgy hullna alá a rozsda, mint
    az öreg vakolat

    s micsoda pírral égne a város!
    s hulló hajuk kibontanák
    a körút koldus leányai,
    a járdaszéli fák.

    Csak pillanatra… de nincs vigasz.
    Vacognak a sikátorok
    s a morcos Ég esőt jósolva
    szakállába morog.

    Fénytelen múlik el napunk! Már
    setteng az éj az ormokon
    s a nyögő ágakat belepi
    az estéli korom.

    Haldokló ejti úgy le karját,
    ahogy aláhull most a galy,
    Sóhajt a város – s a Földeken
    szárnyra kél az avar.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: A lator sóhaja

    Együtt leszünk, együtt ma még,
    ahogy együtt lógunk a kínban,
    együtt a megígért hazában,
    halálunkban, a paradicsomban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Nem lehet

    Már a lépcsőházban tudom, hogy nem vagy itthon,
    bár fogalmam sincs, hogyan, honnan s miért?…
    A lépcsők szepegték cipőmnek alig titkolt
    bánatukat: elment, de… ugye… visszatér?!

    Az elfancsalodott falak panaszolták: elment,
    vagy a kifoltosodott falú mennyezet?
    A koldus karfák motyogták meredten,
    vagy a vasrács rozsdállt – nem lehet, nem lehet!

    A kulcslyukakból süvít az üresség,
    a nyíló ajtó gúnyosan nyekken: „Tessék,
    csak tessék, tessék, úgy sincs odabenn senki!”

    A kulcstartó üresen nyújtózik, henyél,
    de a padlón ott világít egy cetli:
    csak „leugrottam a kisboltba tejért”.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Sötétedik

    Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna
    – becsukja szemét –, de csak magába mélyed
    az ég és a folyó, úgy néz napjára vissza,
    mint ahogy én szoktalak magamban nézni Téged,

    mikor már este van, s megmosakodtam
    – megmosdattál szemedben, s az emberek, a könyvek
    mindennapos szutykát számról letörölted.
    Megfürösztötted homlokom a hajadban.

    Mikor már este van, s nem tudok, akarok
    csak behunyt lélekkel ülni, s hallgatni, hogyan roppan
    a fatörzseken a kéreg, s találgatni, hogy
    a bőröm vagy a fa háncsa reccsen hangosabban.

    Forrás: Lélektől lélekig