https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Nadányi Zoltán: Holdfény

    Holdsugárból ezüsthúrt sodortam,
    napsugárból aranyhúrt sodortam,
    megvártam az éjfelet is ébren
    s liliomok, rózsák közt, az éjben,
    Hold alatt, a tamariszk-bokorban
    hárfámat a szívemre szorítva
    énekeltem, énekeltem,
    szállt az énekszó a kert felett,
    holdfénnyel és bánattal borítva
    énekeltem, énekeltem
    és világra énekeltelek.

    Holdfény-fátylad akadozva leng,
    úgy jöttél, mint lármára a csend,
    mint csendből a dal, remegve zengő,
    mint az égő sebre a hűs kendő,
    mint a fázó testre meleg kendő.
    Úgy jöttél át csenden és homályon,
    mint halk éji permeteg a csírás
    rétekre, mint a mosoly, a sírás,
    a lélekzet, az öröm, az álom.

    Holdfény-fátylad csókolom az éjben
    s te ujjadat vonogatod enyhén
    kétfelől, bús arcom pergamenjén,
    mintha halkan, jóillatot hajtva
    két szellőcske találkozna rajta
    és szívemben örvényt verne mélyen,
    liliomok, rózsák közt, az éjben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Szeress jobban

    Régi fínom mandolínon
    sír fel a poéta ríme,
    felgyűlt kínom kell kirínom,
    tremolázva kezdem íme,
    „Szeress jobban!” ez a címe.

    Nincs édesség a világon,
    minden mérges és kesernyés,
    nincs édesség, csak a szádon,
    édes, mint a mannapergés,
    köszönöm és százszor áldom.

    Nincs nyugta az én fejemnek,
    hajtsam bárhová, felretten,
    csak a térdeden pihen meg,
    a te forró lányöledben,
    ó, engedd, hogy odahajtsam.

    Nincs az én lázamra balzsam,
    nem segít tátrai ózon,
    az egyetlen balzsam ott van
    a te jó, jó illatodban,
    jobb, mint a tátrai ózon.

    Nincs semmiben megfogóznom,
    nincs vessző, se kő, se korlát,
    vakon és félrevezetve
    nézem az éjszaka torkát,
    hadd fogózom a kezedbe.

    Csókolj meg és szeress jobban
    és csókolva és szeretve
    végy öledbe és kezedbe,
    gyógyuljak meg illatodban.

    Csókolj meg és szeress jobban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Isten kezében

    A júniusi napnak záporában,
    Mely aranyat nyilaz álmatagon,
    Lyukas nadrágban és kehes kabátban
    Öreg csavargó alszik a padon.

    Körülötte az élet dele forr, zúg
    És robognak a ringó gépkocsik,
    Ő lógó fejjel más világba fordúl
    És egy boldog májusról álmodik.

    Elnézem én gyöngéden és irígyen,
    Az élete és padja oly kemény,
    De ő most végtelen puhán, szelíden,
    Bizton pihen az Isten tenyerén.

    Forrás: Lélektől lélekig**

  • Juhász Gyula: Esti dal

    A nappal fényében, zajában
    Elődöng árva egymagában
    A lelkem, tévedt jövevény,
    Oly idegen nekem a hajsza,
    A szívemet dalokra ajzva
    Oly inkognitó megyek én.

    De ha az alkonyat leszállott,
    Olyan kedves, kámzsás barátok
    A barna árnyékok nekem,
    A messze menteket idézik,
    A múlt szelíden iderémlik
    És földereng az életem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tristan Tzara: Elágazás

    Nem akarlak elhagyni
    Mosolyom úgy a testedhez tapadt
    Mint az alga csókja a kövekhez
    Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él
    De csak te tudod kicsalogatni házából
    Mint kedves hangok a csigabigát
    A fű közül
    Virágok üde keze tárul felém
    De nekem csak a te hangod a kedves
    Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Tavasz-esti dal

    Sötétkék selymét
    Az égi sátor
    Kitárja – s csönd lesz
    A végtelenség.

    A messze élet
    Itt zeng szívemben
    S e zene békén
    Az égre réved…

    Ti régi esték,
    Ti messzi vágyak:
    Ma minden álom
    És minden emlék.

    Ma csillagokra
    Néz már a vándor
    Nyugodt, örök, bús,
    Tenger rokonra…

    Zenélj szelíden
    Szent tavasz este
    S mint a virágok,
    Mély végtelenbe
    Nyílj ki ma szívem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXXII. szonett

    Ha túléled ama boldog napot,
    Melyen a bitang halál leterít,
    S véletlenül mégegyszer átfutod
    Volt híved gyarló és nyers sorait:
    Gondolj arra, hogy fejlődik a kor,
    S tartsd meg, bár minden toll legyőzi, őket,
    Tartsd meg, értem, s nem rímemért, mit oly
    Könnyedén túlszárnyalnak a különbek.
    Ó, tisztelj meg, hogy ezt mondod: „Íme,
    Ha a növő korral nő a barátom,
    Drágább kincset szült volna a szíve,
    S feszíthetne most rangosabb batáron;

    De mert meghalt, s van jobb: őt, amit átélt,
    Azért olvasom, s mást a stílusáért.”

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXXI. szonett

    Szívedbe gyűlt, kincstárba, mind a szív,
    Mit, vesztve, holtnak hittem: egymagad
    Őrzöd a szerelmet, s gyönyöreit,
    És sírbaképzelt sok barátomat.
    Szememből a szerelem álma hány
    Szent gyászkönnyet lopott, adóul, a
    Sok halottnak, kit, ím, éltet s csupán
    Messze múltban rejt szíved otthona!
    Tűnt vágyaim éltető sírja vagy,
    Volt kedveseim száz jele díszít,
    Amim övék volt, most mind rád maradt;
    A sokak kincse már csak a tiéd:

    Benned látom szeretett arcukat,
    És te (ők mind) mindenem ura vagy.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Hallod – szán csilingel

    Hallod – szán csilingel, hallod – szán csikordul.
    Lánnyal, nevetővel, szán röpít bolondul.

    Csiklandozó titkot suttog a szél ajka,
    fagy-gyalulta síkon csilingel a trojka.

    Haj, ti paripáim! Rajta, röpíts, szánom!
    Pityókos juharfa táncol a tisztáson.

    Odahajtunk hozzá, szökkenünk a hóra,
    s hárman táncolunk már harmonikaszóra.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Itt lakik ő

    Itt lakik ő. De mostan nincsen itthon.
    Elutazott és odalesz sokáig.
    Mint a betörő, úgy járom be titkon,
    bejárom és kifosztom a szobáit.

    A szőnyegről is kincseket szedek fel:
    a lépteit. És mindenütt elejtett
    valamit és én reszkető kezekkel
    gyüjtöm zsákomba, amit ittfelejtett.

    A szeme zöldes fényét, meg a kedves
    mosolyát (ezt a nagytükörből csentem!),
    az édes illatát, az is itt repdes,
    ezüst hangját, az is itt cseng a csendben.

    És minden apró tárgyon ott találom
    más, más mozdulatát. Akad itt bőven
    lopnivaló! A rózsás tortatálon,
    a csengőgombon és a levegőben!

    A macskafejes párna, ő hímezte,
    megsimogatom, most is mennyit loptam!
    Ott a karosszék, ott volt édes teste,
    csak én tudom, mi minden reszket ottan!
    Üveg mögött poharak széle rezdül,
    minden pohárban az ő édessége.
    Felszürcsölöm az üvegen keresztül,
    becsípek édes bortól, az a vége.

    Részeg betörő, boldogan dúskálok
    és összeszedek mindent, ami drága.
    És egy ajtón benyitok és megállok,
    lélekzetem is eláll. Ott az ágya.

    Forrás: Lélektől lélekig