Már a lépcsőházban tudom, hogy nem vagy itthon,
bár fogalmam sincs, hogyan, honnan s miért?…
A lépcsők szepegték cipőmnek alig titkolt
bánatukat: elment, de… ugye… visszatér?!
Az elfancsalodott falak panaszolták: elment,
vagy a kifoltosodott falú mennyezet?
A koldus karfák motyogták meredten,
vagy a vasrács rozsdállt – nem lehet, nem lehet!
A kulcslyukakból süvít az üresség,
a nyíló ajtó gúnyosan nyekken: „Tessék,
csak tessék, tessék, úgy sincs odabenn senki!”
A kulcstartó üresen nyújtózik, henyél,
de a padlón ott világít egy cetli:
csak „leugrottam a kisboltba tejért”.
Forrás: Lélektől lélekig
