Szerző: Mária Németh

  • Kányádi Sándor – Bántani én nem akarlak

    Bántani én nem akarlak,
    szavaimmal betakarlak,
    el-elnézlek, amíg alszol.
    Én sohasem rád haragszom,
    de kit bántsak, ha nem téged,
    az én vétkem a te vétked,
    mert akarva, akaratlan,
    halálom hordod magadban,
    s a fiammal, akit szültél,
    halálom részese lettél,
    és történhet már akármi
    történhető, evilági,
    oldhatatlanul köt hozzád
    e magasztos bizonyosság;
    világrészek, galaktikák
    távolából is mindig rád
    emlékeztet ez a vétked.
    Kit szeressek, ha nem téged.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Máté Péter – Vallomások

    Te légy a párnám, ha fáradt vagyok
    Te légy az ágyam, ha elszunnyadok
    Te légy az árnyék, ha bánt már a fény
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy az írás, és te légy a szó
    Te légy a friss méz, és te légy a só
    Te légy a csónak az idő vizén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy a jókedv és te légy a gond
    Te légy a vessző és te légy a pont
    Te légy a léggömb a múltam egén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy a virág, ha elmúlt a nyár
    Te légy a mécses, ha későre jár
    Te légy a tűzhely az élet telén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Forrás: Lelektöredék – blog.hu

  • Reményik Sándor – Mikor ünnepet ül…

    Mikor ünnepet ül
    Lelkedben az öröm, vagy fájdalom,
    – Lehet gyászünnep is –
    Akit nagyon szeretsz,
    Akkor hozzá mehetsz,
    Jaj, csak ne menj szürke hétköznapon!

    Akit szeretsz, annak
    Egész lelket áldozz,
    Jaj, csak vele gyakran ne találkozz!
    Akit nagyon szeretsz:
    Ne kívánd a házikódba társul,
    Örvendj, ha a lelked vadvirágos,
    Messze síkján néha hozzád társul.

    Örvendj, mikor járhatsz
    Bársony-puha karján
    Erdők muzsikáló, suttogó avarján.
    Vagy ha hegytetőkön,
    Meredélyek felett
    Vigyázva, szelíd kézzel átvezet.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Reményik Sándor – Csak egymáshoz

    Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
    Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden –
    Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
    És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

    Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
    Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra –
    Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
    S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

    Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
    De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt –
    Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
    Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Szilágyi Domokos – A távolság acél-karja…

    A távolság acél-karja
    csillogó tenyerére vett,
    s messze kinyújtott. Tipegő,
    kereső mécsláng-lelkeket
    formált belőlünk. Megriadt
    szemmel hiába keresek
    a néma hófüggönyön át.
    Magunk vagyunk, és kevesek
    vagyunk magunknak. Két karunk
    üresen hal el, furcsa, torz
    mozdulatokkal. Huzalok
    szél-pengette hangján dalolsz,
    és nézlek ezer arc mögött,
    de árnyad mindenünnen elszáll –
    mégis itt vagy bennem, hisz minden
    jóba-rosszba csak te viszel már.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Weöres Sándor – A Parikajancsi szerénádja

    Gyönge fuvallat a tóba zilál,
    fények gyöngysora lebben.
    Sóhajom, árva madár-pihe, száll
    s elpihen édes öledben.
    Tárt kebelemben reszket a kóc,
    érted szenved a Jancsi bohóc.

    Szép szemeidtől vérzik az ég,
    sok sebe csillagos ösvény.
    Egy hajfürtöd nékem elég,
    sok sebemet bekötözném.
    Hull a fürészpor, sorvad a kóc,
    meghal érted a Jancsi bohóc.

    Tálad a rózsa, tükröd a hold,
    ajkadon alkonyok égnek.
    Víg kedvem sűrű búba hajolt,
    téged kérlel az ének.
    Hogyha kigyullad a szívem, a kóc,
    nem lesz többet a Jancsi bohóc.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Szabó Lőrinc – Melletted

    Rosszat nem mondhatsz rám, amit
    meg ne tetéznék;
    katona vagyok katonák közt
    s te vagy a vészfék:
    megállítasz, fogsz, hogy megint
    gyerek lehessek;
    tudom, hogy ma is jó vagyok,
    mikor szeretlek.

    Hogy még bírok embert szeretni,
    magam se értem;
    szidtam a szerelmet, mikor
    róla beszéltem,
    láttam bukásnak, butaságnak,
    esküszegésnek,
    üzletnek, bűnnek, állati
    kényszerűségnek.

    S habzsoltam kéjeit s ez a
    förtelmes étel
    megtöltött annyi csömörrel és
    annyi szeméttel,
    hogy sírtam: két szájjal eszi
    testem az asszony –
    (s mégis ellenség volt, aki jött,
    hogy visszatartson.)

    És most szeretlek, mintha volnék
    megint huszéves;
    tested és lelked porcikái:
    mind kedves-édes;
    kiábrándultságom megint
    gyermeki hit lett,
    mert azzal gyógyítasz, ami
    megbetegített.

    Amikor bennem legnagyobb
    volt már az ínség,
    akkor mutatta meg szíved, hogy
    van még segítség:
    akármennyi a kín s az undor
    akármilyen nagy,
    mind-mind elmúlik csendesen,
    ha te velem vagy.

    A küzdés piszkát nem bírom
    s te vagy a béke,
    háborúimból kivezetsz:
    szeretlek érte;
    utamon a halál felé
    vészfék szerelmed;
    melletted mindig jó vagyok,
    azért szeretlek.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Baranyi Ferenc – Az ébrenlét a bátorság

    Éjfélkor a sötét belémlát,
    ilyenkor vallanak a némák,
    és a süketek dobhártyája
    beleremeg az éjszakába.
    Nem könnyű a magunkba-nézés,
    ítélőszékhez önidézés,
    jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
    ha ilyen éjszakán elalszol!

    Az ébrenlét a bátorság itt:
    lehurrogni lelked, ha ámít,
    rágondolni, amire nem mersz,
    akármilyen nehéz, keserves,
    büntetni magad röstellt könnyel,
    társ-nélküli, szegetlen csönddel,
    nézni, midőn a képre fény száll,
    amit az éj tükre elédtár.

    Ó én tudom: a gyöngeségem
    legláthatóbb a tükör-éjben,
    s én látom legjobban, hisz éjjel
    magam vagyok rossz számízével.
    Nincs kínzóbb a felismerésnél:
    hazugnak látni, mit beszéltél,
    mondandónak, mit elhallgattál,
    adandónak, amit nem adtál.

    Magam vagyok magam fegyence,
    bíráim legkegyetlenebbje,
    s még az lehet csak, akin látszik,
    hogy éjszakákat áttusázik,
    aki velem éber az éjben:
    legyen bírám s ha kell, pribékem,
    de megítélni hogy merészel,
    aki nyugodtan alszik éjjel?!

    Legyen a bírám talpig ember,
    magát-vizsgáló becsülettel,
    s ítéljen el, egyazon szinten,
    mint embert ember, istent isten,
    mint ön-legyőző ön-legyőzőt,
    miként legyőzöttet legyőzött,
    de sárga törpék tű-sisakban
    ne mocorogjanak alattam.

    Ha számonkérő éjben alszol:
    jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
    Bár nehéz a magunkba-nézés,
    ítélőszékhez önidézés,
    de áldozzunk ennyit magunknak,
    kiéjszakázott igazunknak,
    s azoknak, akik tisztelettel
    úgy neveznek minket, hogy ember.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Berda József – A húsleves dicsérete

    Ragyogj szemem, csordulj ki nyálam az örömtől:
    az ízletes húslevest tálalják, íme, eléd.
    Nézd csak, mily aranysárgán csillog, mily
    orrcsiklandó szaga van! S az íze! A mennyei íz!
    Abban van aztán a lélek! Ez kell neked igazán! –
    Érzed-e, mondd, a velős csont, az illatos-ízes
    zöldség, s a még fűszeresebb gyömbér testet-lelket
    gyógyító erejét? – Csak ezért érdemes élni még, hidd el,
    csak így tudsz nemesebb dolgokra figyelni, különben
    kedve-vesztett fogatlan kutya vagy, ki mindenkit
    mérgesen megugat s a legszebb sonkafalatra sem kíváncsi.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Fodor Ákos – Egyetlen percem

    egyetlen percem
    sincs, amit elcserélnék
    egy másik percért

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu