Szerző: Mária Németh

  • Arszenyíj Tarkovszkij: Árnyak közt árny vagyok

    Árnyak közt árny vagyok, ki egyszer már ivott a
    Vízből, mit ád a föld, de nem csitult a szomja,
    S az élők álmait zavarva, visszatér
    Az út rögeire, s élő vizet remél.

    Mint első, tört hajó az óceán öléből,
    Mint áldozóedény a kurgánsíri éjből,
    A lépcső legmagasb fokára úgy jutok,
    Hol élő árnyad áll, s árnyamra várni fog.

    S ha ez csak ámítás, mesebeszéd, hazugság,
    S ha már nem emberarc, de gipszálarc mered ránk
    Némán a föld alól, és kövekből rakott
    Szempárja könnytelen, s tekintete halott?…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Lator László: Nincs semmi

    Nincs semmi, csak a sivatag, csak
    ez a lakatlan puszta térség.
    Nem hall egy szót, hangot sehonnan,
    csak önnön hangos szívverését.

    Fent csillagok kormolva égnek.
    Az ég alulról elsötétül.
    Megnyílik, hogy magába nyelje
    a zuhanót a vaksötét űr.

    Csak hús legyen, másét, magáét
    mohón szaggatta szét a téboly.
    Úgy rémlik, jajgatás, nyöszörgés
    hallatszik még az omladékból.

    Már csak a győzelmes enyészet
    szabadít ki e rom-világból.
    S a vizek fölött majd talán új
    teremtő értelem világol.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Egy hipotézis

    Páncélunk arra
    is jó, hogy a világot
    megvédje. Tőlünk.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem

    Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
    számuk sincsen, – utolértek bűneim,
    amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbak
    a fejem hajszálainál, – és a
    szívem is elhagyott engem.

    (Zsoltárok könyve 40,13)

    Ez a legnagyobb bűn.
    Ez a legszörnyűbb büntetés.
    S a legnagyobb nyomorúság is ez:
    Elhagyott engem az én szívem is.

    Ülök a puszta-homok közepén,
    Csügged nehéz fejem.
    Ülök, akár a kő,
    Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal
    Tapogatom magam.
    Vad-idegenül kutat a kezem
    A hely körül,
    Hol a szívemnek lenni kellene.

    Nincs, nincs.
    Elszállt, elillant az évek során.
    Őszökkel, tavaszokkal,
    Bűnökkel, bajokkal,
    Vándormadarakkal.
    Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,
    Nem tudom, hogyan,
    Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal
    Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,
    Hagyott el engem az én szívem is.

    Még néha énekelnék.
    Egyszercsak a dal torkomon akad,
    Elfagy, kihűl,
    Nem érzem szívemet a dal alatt.
    Szólnék néha egy simogató szót,
    Egyszerűt, tisztát, édest, meleget,
    Vigasztalót.
    Kimondom: koppan,
    Érctelenül, csináltan, hidegen:
    Nem szűrhettem által a szívemen.

    Magamhoz vonnék néha valakit
    Közel, közel,
    Közel hozzám a félelmes magányba.
    De szegett szárnyként visszahull a két kar,
    És visszahull a nagy ölelés vágya,
    A kitárt karok félszeg ritmusát
    Nem a szív dirigálja.

    Indul a kezem irgalomra is,
    De nem dobban a mozdulatban semmi,
    Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.
    Zeng a köszönet: „Ezerannyit adjon…” –
    Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!

    És imára is kulcsolom kezem,
    Úgy esedezem szívetlenül – szívért,
    Szárazon adom Istennek magam,
    Hátha reám bocsátja harmatát,
    És kinyílik a kőből egy virág.

    Mert bajok vettek engemet körül,
    És a bajoknak szere-száma nincsen,
    És utolértek az én bűneim,
    És bűneim beláthatatlanok,
    Hajszálaimmal el nem hullanak,
    S elhagyott engem az én szívem is.

    Nincs, nincs.
    Elszállt, elillant az évek során.
    Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
    Gyilkos órák, rabló pillanatok,
    Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
    Hová vittétek az én szívemet?
    Hozzátok vissza az én szívemet, –
    Szeretni akarok.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Rakovszky Zsuzsa: Eldöntetlen kérdés

    „Azért talán ez mégsem volt kevés…
    Hogy úgy éltem, ahogy: a köztes zónában, éppen
    feleúton: se mámor, se kétségbeesés…

    Korán keltem, korán aludni tértem,
    álomtalan aludtam reggelig,
    egy bolygón, amely úgy függött a térben,

    akár egy zsonglőr fönnmaradt tenisz-
    labdája. Hogy hajat nyírtam, inget cseréltem,
    fizettem pontosan a számláimat, pedig

    ha fölpillantottam az égre, délben
    atommáglya lángolt éppen fölöttem,
    éjjel halott kövek villogtak a sötétben

    saját hűlt helyükön. Hogy akit nem szerettem,
    annak sem ártottam, pedig pók a legyet,
    macska az egeret, s a róka részletekben

    rágja tövig a tó jéglapjában rekedt
    eleven hattyú szárnyát. Hogy nem voltam hazug, vagy
    lehetőleg sosem szegtem ígéretet,

    mikor pedig vonat rohan iskolabusznak,
    fölrobbant repülők hullnak az égből,
    s akitől egy fél napra elbúcsúztak,

    már csak fém karkötőjéről vagy gyűrűjéről
    ismerik föl sokan… Hogy a valaha kedvest
    megtartottam szánalomból, hűségből,

    hogy mindig ugyanaz a megszokott test
    lélegzett és mocorgott mellettem a sötétben,
    míg a kertből csak úgy dőlt befelé a nedves

    növények szaga, s láttam átszaladni az égen
    a hullócsillagok parázsló csikkjeit,
    csigák tapadtak össze hullámzó fű tövében…

    Hogy meghallgattam az ellenfél érveit,
    s egyként tiszteltem, ha nem is egyféleképpen
    állam és logika törvényeit, pedig

    tudtam, hogy meghalok, hogy egyszer eljön értem,
    ami mindenkiért, s lezuhan a sötét
    alagsorba velem a lift… Mégiscsak érdem,

    azt hiszem, valamit mindez mégiscsak ért,
    ha lesznek is, kik azt mondják felőlem,
    csak félig éltem, vagy félig sem, s többet élt

    nálam a pók, a tigris vagy akár a belőlem
    nőtt, gyorsan hervadó gyom, mely mint valami kék,
    fénytől részeg ütőér lüktet a levegőben…”

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Hajnali imádság

    A szűk Könyök uccán hazamegyek,
    most hajnali három óra.
    Istenem, vezess a jóra!

    Békevirágok e szürke kövek
    és béke e hajnali ég.
    Istenem, szeretsz-e még?

    Züllenem, hullanom rendeltetett
    és lehull, aki arravaló.
    Légy velem, Mindenható!

    Hajnali percek szemeznek alá
    s a harang a szívükbe sikolt.
    Istenem, sok bánatom volt!

    Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.
    És a nők se szereztek nekem semmi jót.
    Eldobtak, mint az odvas diót.

    Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
    ma sápadt és zord halovány alakom:
    istenem, a szívedbe lakom.

    Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
    csak e hajnali ég, csak e kék…
    Istenem, szeretsz-e,
    istenem, vezetsz-e,
    istenem, megversz-e még?

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Titok

    Mindent, mindent tudhattok rólam!
    Nagy bűneim ólmos sötétjét…
    Átkos életem hogy hajol
    a sors korbácsa alatt kétrét…

    Botlásaim pojáca-táncát,
    tévedt siklásait kezemnek…
    A keserű falat ízét,
    mikor elrejtőzve eszem meg…

    Hisz csontig meztelen vagyok,
    akárki a szívemig láthat…
    A szent ledérség árkain
    hagytam el színes, rongy ruhámat…

    Mindent, mindent tudhattok rólam!
    Még azt is, hogyha jót cselekszem…
    De ha én kérdem: ki vagyok?! –
    nem felel rá, csak két meredt szem.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Két szív között

    A szív forrong, lázad – de vár is…
    Látod, hogy eljött ez a nyár is…
    Hallod-e, hallod-e, kedves?

    Fogd le a szíved, zárd le a szádat.
    A nyár a fénybe hullott alázat.
    Csitt, csitt… Légy engedelmes…

    Forró a szél, hozzád nem enged. –
    Köztünk a mély jázminlehellet…
    Érzed-e, érzed-e, drága?

    Az úton százszor elakadnak,
    akik egymás felé rohannak,
    nézve a hold sugarába…

    Két szív suhan… S történjen bármi;
    oly szép: nem remélni, de várni…
    A száj ég, a szem szöge nedves…

    Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz…
    Közeledünk… a csókhoz?… a sírhoz?…
    Ki tudja, ki tudja, kedves…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Se föl se le

    Ha kilépek: se föl se le
    a mérleg egy helyben marad
    nyerés vesztés nem jár vele
    úgy múlik mint szokott a nap

    mint a nagyvilágban szokott:
    itt győztesen ott rongyosan
    lesz áldott és lesz átkozott
    lesz boldog és boldogtalan

    Az égen felhőtörmelék
    a földön egy-szemernyi sár
    nem csúfos ám csöppet se szép
    semmi többlet és semmi kár

    A nagy világ-statisztikán
    nem változik meg semmi sem
    kilépésemmel sem hiány
    fölösleg sem lesz úgy hiszem

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Üres templomban

    Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
    Az üres templomba besurranok.
    Egy lélek, aki Istent látogat.
    A szentek komoly arca rámragyog.
    Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
    És mise sincs, se karinges papok,
    Az oltáron két öröklámpa ég,
    Az Istenemmel egyedül vagyok.

    A templom üres, a lelkem tele.
    Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
    Itt állok, szemben állok Ő vele
    S nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
    Állok, térdte nem hajt a vágy hatalma
    Csak fürkészem a nagy Akaratot;
    Úgyis addig állok, míg Ő akarja
    S ha nem akarja: összeroskadok.

    Olyan végtelen áhitat fog el,
    Mintha erdőben néznék csillagot,
    Ahol az örök, ős csend ünnepel,
    Pedig – csupán egy templomban vagyok.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig