https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Lénárd József – Öröme légy önmagadnak

    Amilyen vagy a világon, egyetlen.
    Életed tiéd, titokzatos érték.
    A létezés örömét énekelték,
    mikor születtél, könny volt a szemekben.

    Öröme légy önmagadnak, úgy, szépen,
    ahogy a szívben az összhang: Mindenség.
    Legyél, ki az örömöt akarod még,
    és akard, hogy magadban elmélyedjen!

    Ki örüljön neked, ha nem ismered
    saját örömöd, mely benned született?
    Éld tudatosan lelked létezését!

    Saját magadra vigyázz, nincs több sehol.
    S ha az öröm hangja vágyva hozzád szól,
    ne csukd be sohase lelked vágyszemét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alfred de Musset – George Sand-hez

    Hát itt vagy, újra itt, csillagos éjeimben,
    kékszemű angyalom, te pilla-fátyolos szem,
    te üdvöm-örömöm, elvesztett szerelem!
    Azt hittem évekig, szívem legyőz s elátkoz,
    s ím könnyes szemmel és édes mosollyal állsz most,
    hogy újra megjelensz ágyamnál, hűtelen.

    Két szót szóltál csupán – s a föld királya lettem.
    Szívemre a kezed: sebem mély, mérhetetlen;
    vájd, vájd, mélyebbre még, s vidd véghez műved ott!
    Soha hű szerető, lankadva már sebektől,
    nem itta a gyönyört sötétebb éjszemekből,
    s szebb homlokot soha nem ért még földi csók.

    (Szegzárdy-Csengery József)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula – Egymásra lelt

    Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
     egymásnak ujj meg ujj
    és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
     több kellett válaszul.

    Földmély-lakó kis állatokként,
     ha fény gyúl hirtelen,
    hogy bújna minden porcikánk
     éjedbe, szerelem!

    De kint és fönt maradunk egyre
     s valami egyre hív.
    Testünkben csillag-messzeségben
     izzik a szív s a szív.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila – És keressük az igazságot

    Lábunk elkophat hónaljig,
    Sej haj, fütyülve baktatunk,
    Igazságot keresünk, de
    Nem találunk még seholse.

    Nincsen batyunk, csak az agyunk,
    Betyárkodó Ábel vagyunk,
    Nem kérdik, hogy szívünk dög-é,
    Gondolatunk az ördögé,
    Lelkünket meg Isten fogja
    Sziklaszántó ostorosba.

    Hogyha tél van, hát didergünk
    S nem is tudjuk, hogy didergünk,
    Szemünk, fülünk lefagy együtt,
    Lázas szóval melengetjük,
    Nem hálunk soha árnyékban,
    Zsebünkben is csak szándék van,
    Magunk vagyunk: a kenyerünk,
    Hogyha vesztünk, úgyis nyerünk,
    Ínség, asszony nem bír velünk,
    Északnak meg délnek megyünk,
    Koldusokkal parolázunk,
    Ott a tanyánk, ahol ázunk,
    Összenőtt már a két kezünk
    S nem könyörgünk, nem vétkezünk,
    Nagy éhünk van s nem éhezünk,
    Mindig korábban érkezünk,
    Szájunkra a jövő hágott,
    Kiáltunk emberebb világot,
    Szeretetet, szabadságot,
    Szél a lábunk, arcunk áldott,
    Nézünk minden követ, ágot,
    Ahol utat ki se vágott,
    Sej haj, dallal, jó vigasszal,
    Asztaltalan szómalaszttal
    Keressük az igazságot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Walt Whitman – Sasok szerelmi harca

    Folyó partján haladva (reggeli sétán),
    a légben hirtelen elfojtott zaj, sasok szerelmi harca,
    süvöltő, párzó egyesülés, fönt a magasban,
    begörbített, markoló karmok, vad, élő, pergő kerék,
    négy csapdosó szárny, két csőr örvénylő, eggyéforrt tömege,
    bukó, lengő, kettős hurkokban, gyors zuhanással,
    de a folyó felett, a pár, mely mégis egy, megáll,
    egyetlen mozdulatlan pillanat, majd engednek a karmok,
    s már újra szállnak fel, lassú csapásokkal, szétválva,
    s más-más utat követnek.

    (Vámosi Pál)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – Elég

    A teremtés bármilyen széles,
    ólnál is szűkösebb.
    Innét odáig. Kő, fa, ház.
    Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

    És mégis olykor belép valaki
    és ami van, hirtelenül kitárul.
    Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
    s a tapéták vérezni kezdenek.

    Elég, igen, egy kéz elég amint
    megkeveri a kávét, vagy ahogy
    „visszavonul a bemutatkozásból”,
    elég, hogy elfeledjük a helyet,
    a levegőtlen ablaksort, igen,
    hogy visszatérve éjszaka szobánkba
    elfogadjuk az elfogadhatatlant.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Graves – Elvesztett szerelem

    Bánattól élesült szeme,
    egy rezzenést felfog vele:
    hogy nő, telik levél, fűszál,
    átlát tömör kovakő-falon,
    látja a lelket – fuvalom –,
    amint a hűlt torkon kiszáll.

    Még meg se szólalsz, hallja már
    hegy-völgyön túlról a hangodat.
    Fülébe ér, amint bogár
    lárvája rezzen a föld alatt;
    hallja a földöntúli neszt,
    mikor a fűszál inni kezd;
    moly-állkapocs hogyan reszel
    a gyapjuban; s mikor cipel
    a hangya, ina hogy szakad
    becsületből vitt súly alatt
    (felnyög és vékonyan zihál),
    hogy zizzen pók lábán a szál,
    hogy motyog-sóhajt lárva, báb,
    hogy moccan halkan a szárny, a csáp.

    Tekintetét élezte kín,
    jár-kél a föld ösvényein,
    – isten, csavargó, furcsa árny –
    vesztett szerelme hűlt nyomán.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lackfi János – Mit kíván a magyar nemzet?

    Olyan hazát, hol nem ugyanazt ismétli mindig a gramofon,
    olyan hazát, hol nem löknek a sínek közé a peronon.
    Olyan hazát, hol az árvalányhaj s az árvalány is védett növény,
    olyan hazát, hol a keserű nem sors, hanem stampi tömény.

    Olyan hazát, hol a legkisebb is számít, nem csak a legnagyobb,
    olyan hazát, hol nem agóniát jelent, hogy „köszi, megvagyok”.
    Olyan hazát, hol zsebről zsebre nem jár a nesze meg a hoci,
    olyan hazát, hol összejön néha kis pénzből is a nagy foci.

    Olyan hazát, hol a nagykapu mellett nincs mindig okos kiskapu,
    olyan hazát, hol híd alatt nem tengődik más, csak lapu.
    Olyan hazát, hol nem menő a foguk meg és övigyetek,
    olyan hazát, hol hősi halálnál azért jobb pálya az élet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre – Csak látni akarlak

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Bontsd ki a szépséged vidáman,
    Mint ős képeken meztelen angyalok.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Várj hidegen, szabadon, hősként,
    Még azt se kérdezd meg majd, hogy ki vagyok.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Hunyt szemekkel feküdj előttem,
    Miként egy vadvirágos, szűzi halott.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Égnek szemeim téged látni,
    Akit én megcsókolni nem akarok.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot
    S én leborulok szőnyegedre
    S megáldom a legdúsabb pillanatot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Te meg a Világ

    Hat év csönd. Magány. Az Egy Álmai.
    Sivatag edzett. Kezdted érteni
    a gondolat örök szeme alatt
    a földi sorsot és magányodat,
    s tested, egyetlen birtokod, hazád,
    s aki azt is feldúlja, a halált,
    s ami addig is őröl s isteni
    fölöslegeid sorra elveszi,
    vagy azzal öl meg, hogy rád se tekint,
    a Célok s Hasznok népét, és megint
    az oltó mámort, a perc gyönyörét,
    a nők irgalmas kábítószerét;
    s elűzted a lélek vámpírjait,
    és megszeretted a hajnali víg
    rigófüttyt, és lettél, ami vagy:
    Szűrő lettél, a legszebb-szabadabb
    szeretkezés érzékeiden át
    a mindenséggel: Te meg a Világ.

    Forrás: Lélektől lélekig