https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Bella István – Suttogások

    S ha fiú lennék? – Akkor is szeretnélek.
    – És ha te lány? – Akkor is.
    S ha mondjuk rét? – Kiscsikó, legelnélek.
    – És ha por? – Porod is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István – Ha égek, elégek

    Bach Esz-dur szvit triójára

    Ne szólj, ne közelíts!
    Nem hó hull, tűz esik.
    Elfúlok,
    meggyúlok,
    fölgyújtnak szemeid.

    Ha szó, majd elakad,
    ha hó, majd elapad,
    elhulló,
    lehulló
    csillag a derekad.

    Oly jó, hogy újra vagy.
    Forró
    szavaidtól
    kigyullad a nap.
    Hajnal, hajnalj!
    És soha el ne hagyj!

    Ha hó volt, leesett.
    Ha szó, a közeled.
    Ha égek,
    elégek,
    éljek:
    nézzem a szemed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó T. Anna – Akkor

    Van perc, amiért mindent odaadnál.

    Elfészkeltem a fejem a nyakadnál.
    Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel,
    égre tárt csőrrel zengett a rigó.

    Az első csók. Két forró tenyered.
    Ahogy belülről megismertelek.
    Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis:

    szeretni jó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán – A vágy vak éccakáján

    A vágy kihűl a józan öntudatban.
    De sisteregve forr az öntudatlan,
    mely korlátlan úr mindnyájunk felett.

    Hiába szúr a kénytelen szüzesség!
    A gyatra vérnek az kell, hogy megessék! –
    Ezer titkos bűn köt össze veled!

    Be jó gyermeknek lenni, kit a pázsit
    bujálkodó melege meg nem másít,
    csak hátán fekszik és az égre néz.

    Be jó néki, mert a földig nem ér el;
    felhőkkel játszik, lilával, fehérrel –
    az égből ömlik ajkára a méz.

    De mit csináljak vágyó két karommal?
    S a mellemmel, a meggyalázott rommal?
    mely árva sírként feléd domborul…

    Tovább viszem szomorú úti málhám:
    szerelmemet, a vágy vak éccakáján,
    mely jéglepelként szívemre borul…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Nehéz pillanat

    Mikor önmagamnak is nehéz
    elviselnem magam, és
    arra vágyom, hogy
    valahol máshol legyek,

    – csak én, egyedül,
    csend vegyen körül,
    és a tiszta,
    szabad természet –

    arra gondolok, hogy
    egy dombon ülve,
    lehunyt szemmel
    tartom arcom

    a lemenő Nap
    melegébe, és ahogy
    gyengül fénye,
    úgy halványul testem,

    míg végül eltűnök,
    csak lelkem izzik
    még egy röpke
    pillanatig a levegőben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Szótlanul

    Légnek hulló harmata,
    égnek földre fagyott
    könnye mondja el
    helyettem, mennyire fáj:
    most,
    így…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Álom (Jó éjt!)

    Száz mese szárnya
    repítse felém álmod:
    szerelemcsókod.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Ölelés

    Én még sosem láttam a tengert.
    Nem álltam partja homokjában,
    hűs vize nem ölelt,
    hulláma nem ringatott.
    Nem láttam felette felkelni
    vagy lenyugodni a napot,
    víztükrében az éjszaka csillagait,
    vagy az ég kékjét.
    Nem csapta szélvihar arcomba
    sós vízcseppjeit,
    soha nem éreztem illatát
    és nem láttam a háborgó vízbe
    csapódó villámokat.

    De néha elképzelem,
    hogy ott vagyok és látom.
    Úgy érzem, hazaértem,
    megtaláltam otthonom.
    Érzem érintését testemen,
    ringat csillagfénytől ezüst
    hullámain és úgy ölel,
    olyan szerelmesen,
    miként most csak
    vágyaimban, kedvesem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilágyi Domokos – Szemedbe nézek

    Amire nem lel szót a nyelv,
    Mi be nem fér egy ölelésbe;
    Miről az ajak nem beszél
    Csókot adva, vagy vágyva, kérve;

    Mit el nem mond egy mozdulat,
    Ha kezeddel a búcsút inted;
    Mit el nem árul mosolyod:
    Azt mind kimondja egy tekintet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adam Mickiewicz – Bizonytalanság

    Ha messzire mégy, nem búsulok érted,
    nem bolondulok, ha szemedbe nézek,
    mégis, ha tartósan nem keresel, már
    sajog a lelkem, valakit igen vár,
    s epedve magamtól megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Ha elváltunk, hasztalanul idézem,
    röpke vonásod se bukkan elébem,
    máskor meg napokig, nem kell akarnom,
    érzem, ahogyan szép arcod kibontom;
    s tanácstalan ismét megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Nehéz volt már, de nem jutott eszembe,
    hogy terhemet éppen nálad tegyem le;
    magam sem értem, céltalan bolyongva,
    hogyan érkezem, csak úgy, hajlokodba;
    s küszöböd átlépve megkérdezem:
    mi hozott el? Barátság – szerelem?

    Életedért magamat nem kímélném,
    nyugalmadért poklok tüzét se félném;
    bár szívemet a hév el nem ragadja,
    életed volnék, békéd – egy szavadra.
    S tűnődve ismét csak megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Ha mellemen parányi kezed töpreng,
    valami nyugalom fátyla körülleng,
    súlytalan álomnak tetszik halálom,
    de fölébredek, magam itt találom,
    s riadt szívvel, fönnhangon kérdezem:
    mi ez: barátság? Vagy már szerelem?

    Amikor neked vallottam e verssel,
    látnokok tiszta lelke nem lepett el;
    észre se vettem a nagy ámulatban,
    honnan a szó, rímére mint akadtam,
    s miért hogy a végén megkérdezem:
    mi ihletett? Barátság – szerelem?

    (Kalász Márton fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig