Valami furcsa kristály-belső,
hatszögek, gyémánt-vonalak,
körzővel, vonalzóval húzott
hálózat, min az én halad,
ma oda, holnap vissza megy.
Drágakő-mélyi erezet,
vagy menetközben tetovált.
Improvizált vagy tervezett?
Forrás: Lélektől lélekig
Szerző: Mária Németh
-
Károlyi Amy: Sors-vonalak
-
Kosztolányi Dezső: Ne hidd, hogy…
Ne hidd, hogy a világ ma boldog,
mert a piacon pár nevet.
Sötétbe bújnak a borongók,
és ott keresnek menhelyet.A szenvedők sötéten érzik,
nem ez a föld az ő helyük.
Mély árnyba vérzik a kevély szív,
csak az üres forg mindenütt.Fölszínen ágál a silányság,
ágyára dől a bús maga,
eloltja csendesen a lámpát,
s rádől sötétlő bánata…Forrás: Lélektől lélekig
-
Csukás István: Az országutat fény veri
Az országutat fény veri,
ősz, arany ősz, a tengeri-
tábla rezes obsitos-had,
kifakult bajszok bólognak,kardok, levelek csörögnek,
méz illatuk van a tököknek,
bendője telik a pocoknak,
szőre durvul a malacoknak.Puffogva vontató robog,
fent gumicsizmás parasztok
rázkódnak, hallgatva lesik
a muzsikáló személygépkocsit.Ősz, arany ősz, a tarlón vér nyoma,
szeder kúszik, illeg a galagonya,
s nagy ekevas a télbe fordítja át
majd az őszutó arany zűrzavarát.Forrás: Lélektől lélekig
-
Babits Mihály: Kabala
Egy
mennyi mindent próbáltam én – de minden egyre megy.Kettő
az egyből kettő sohse lesz: magányos lelke meddő.Három
rossz útra visztek, életem, szerelmem és halálom!Négy
négylevelű nyíl útadon – vakon mellette mégy.Öt
a sorsod öt kemény pecsét – ne hidd hogy föltöröd!Hat
bár építnéd mézednek a szép hatszög mézfalat!Hét
de te utazni kergeted a Göncöl szekerét.Nyolc
a Nyolc a harapófogó, hogy égve fölsikolts.Kilenc
kilenc hónap, miért tevéd, hogy engem fölteremts?Tíz
az egyhez még egy nulla kell: a léthez Léthe-víz.Tizenhárom
Hiszen várom:
majd jön valami semmin út, valami vizen álom.
Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály: Varadero
Oly szép ez az éj:
– csak Rád gondolhatok.Oly kimondhatatlan:
– csak veled nevezhetem.Mit mondhatok a holdról?
– szerelmünkre gondolok.Szárnyra kelnek a pálmafák:
– mintha te vetkeznél.A homokban lépked a szél:
– meztelen lábad követem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Walter de la Mare: Mindenek múlása
Nagyon öreg az erdő;
s ha március szelén
pattantja bimbait
a kökény,
szépségük oly öreg –
Óh, tudod-e mily
vad századokba nyílik
vissza a gólyahír?Nagyon öreg a patak;
s a csörge víz, amely
azúr egek hidegen alvó
bérceiről indult el,
annyit jött-ment, tapasztalt
volt-nincs utakon,
hogy minden cseppje bölcs,
mint Salamon.Nagyon öreg az ember;
álmaink édeni
meséivel Éva üzen
s a csalogányai;
életünk: susogó pillanat
s ha napunk elköszönt,
amaranth-mezőt terít szét
az álom és a csönd.Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
-
Parancs János: Szobában
Szobámban ülök, börtönömben. Nézem a falat.
A csörömpölő rezgést figyelem, a szív verését.
Higgadt vagyok és éber, mint a ragadozó vadak.
Nemhogy aludnék, hagynám a reménykedést;
mondanék igent, vagy mondanék nemet.
Ha bátrabb lennék, ha lépnék egyre tovább,
mit nyernék, ha ölni mernék?Apály és dagály: az értelem mint inga leng.
Átzúg a rettegés a testemen. Az évek
hordalék kincse feslő, színes kacat:
végig hadartam a halálomat,
s most a szív ernyedt, cselekedni gyáva.
Menekítő közöny hív; a beleket a félelem rázza.Meddig reménykedem még, s mit remél a lélek?
Ha izzó tűzben elenyészem, beismerem majd a vereségem?Az idők mélyén sarjad a törvény:
dárdáit a nap az oldalamba vágja,
s lebukom mint lőtt madár, a nemlét kosarába.
Menekvő lelkem nem kell senkinek;
nincs mi összefogná szétnyílt testemet,
s nem marad csak a bódult csönd utánam.Ülök a szobámban; nézem a falat.
Várom míg végigég a cigaretta;
aztán fekszem majd hanyatt.
Egyedül; most már mindig csak magam;
úgy mint letört ág, vagy mint halott madár.
Nincs bennem harag, megbánás, csak fáradt vagyok;
s tudom, mi miért, és tudom, kire mi vár.
Mért lennék gyáva? Érted is viselem a gyászt.Összegyűlt bennem a múlt szemete, lucska;
nem tudok nem emlékezni: a gyalázat visszafáj.
Huszonöt éve élek, azóta szédít a halál.Nem láttam csak a pusztulást,
nem láttam soha mást.
Mi végre születtem?
Mit ért a lázadás?
Az emberek közt tehetetlen voltam;
egyetlen hangot nem tudtam adni másnak.
Nem értettem meg senkit és semmit;
mi haszna hát a zokogásnak?Íme az újabb vereség, ami egy bolondnak kijár:
szánakozó elismerés, gúnyos mosoly, jó tanács.
A szégyen mardos: miért is szerettelek?
Látom még mint moccan az éj, oszlik a képtelen látomás.Ülök a szobámban; nézem a falat.
A mohó idő csattog, húst tépnek a fogak.
Nincs remény: csalok, vagy elpusztítanak.
A fájdalomtól lüktet a szem:
hűségem is hasztalan.S mégis élni szeretnék;
lucsokban, vérben is, ha más már nem maradt.
Torkomból még bugyborékolva föl-föltör a dal,
és várok, és nem adhatom meg magam;
bár csöndes az éjszaka, és néma a kinti világ.Forrás: Parancs János versei.
-
Lator László: Hajnalka
Csupa fény ez a kék lebegés ez a szárnyas hajlás
csupa rezgő sóhaj szállt a parasztkeritésre
Indák sürü indák egymást tépő
egymásba fonódó zöld öleléseJön a szél a folyóról vízszagu szél jön
borzong az anyagtalanul dagadó zuhatag
Felhős szirmok súly nélküli tánca
a hatalmas fény suhogó két szárnya alattHullám hullám duzzad elindul a bontott
táj a kakukkfűillatu rét tenyerében
Jön a szél a folyóról vízszagu szél jön
Földöntúli virágzás pillangók lebegése a szélbenForrás: Lator László versei.
-
Kassák Lajos: Viráglegenda
Kertünkben már alszanak a virágok
langyos szellőben és holdfényben alszanak.
ha elég bátorságom lenne hozzá
leszakítanék egy violát, hogy reggel
színnel és illattal keltsem kedvesem.A hold muzsikája szól a kert felett
s közben, mintha aludnának virágaink.
Aztán látom a függöny résein át,
egy kibomlott rózsa leszakad az ágról
s mint a madár, átszáll a szomszéd kertbe.A hold ekkor éppen előttem úszott
s Szent Dávid, kit mindnyájan nagyra becsülünk
letette hegedűjét és egy kancsót
nyújtott felém a messzi ég küszöbéről.Igyál, mondta. Nem. Aztán mégis ittam
és egészen elfelejtettem kedvesem.
Óh, a virágok már mind szárnyra keltek
s míg részeg voltam, döntöttek sorsom felett.Forrás: Kassák Lajos versei.
