Szerző: Mária Németh

  •  Szergej Alekszandrovics Jeszenyin: Énekelj!

    Énekelj! Az átkozott gitáron
    Tépdesse kezed a húrokat,
    te utolsó, egyetlen barátom!
    Jó ez: kocsma füstje fojtogat.

    Rá se nézz e keskeny női kézre,
    vállra, melyre lágy selyem terül.
    Egyszer boldogságomat igérte,
    és a vesztem lett véletlenül.

    Nem tudtam, hogy a szerelem: pestis,
    nem tudtam: ragály a szerelem.
    Hozzám lépett kacéran, s már ment is,
    Elrabolva csavargó-szivem.

    Énekeld hát, pajtás, elviharzott
    ifjúságunk szertelen korát!
    Mit bánom én ezt a szép ribancot!
    Mit bánom, ha más karolja át!

    Eh, megállj! Mért is gyalázom csúnyán?
    Eh, megállj! Minek bántom szegényt?
    Add a gitárt! Legmélyebbik húrján
    hadd mondom a magam életét.

    Napok, aranykupolák felettem,
    álmaim iszákját hordozom.
    Sok lányt tapogattam, ölelgettem,
    sok asszonyt letört erőszakom!

    Igen, van egy keserű igazság.
    Látom gyerekkorom faluját:
    a kankutyák sorra szimatolják
    tavasszal a tüzelő szukát.

    Féltékenyen őt minek vigyázzam?
    Fájdalmat rá vesztegetni kár.
    Életünk: ölelkezés az ágyban,
    életünk: csók láza és mocsár.

    Énekelj! kezed vad lendülettel
    úgy csap le, mint sorsunk ostora.
    Küldd el innen… a pokolba… küldd el!
    Nem halok meg, cimborám, soha!

    Rab Zsuzsa Fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nyelvtörők:

     Öt kölyök tücsök ötvenöt törött köcsög között sündörög.

    Kilenc öles köleskazal.

    Öt gödörben öt török öt görögöt dögönyöz.

     Kőkapui kapukő, kapukőben laputő, laputőből lapu nő, lapus lesz a kőkapui kapukő.

     A szamaránál is szomorúbb Szemere sem szerzett hamarább szamárlány szamarat szomorú szamara számára, ezért sok szomorú szamárkönny szemerkélt a szamárnál szomorúbb Szemere szomorú szamara szeméből.

    Csalitban csicsergés, csattogás,
    Csörgedező csermely-csobogás,
    Csonka cserfán csúf csóka cserreg,
    Cserkészfiúk csapata cseveg,
    Csokrot csinálunk csillagvirágból,
    Csípéseket csalunk csalárd csalánból,
    Csiga csöndben csúszik csicsóka csúcsára,
    Csipkés cserlevélen cserebogár csápja.

     A nagyanya agya nem gyagya.

    Elöl megyen hat bak, utána megy hat pap. Hatot ütött, bakot ütött, hatot, bakot bottal ütött hat pap.

    Mit lopsz küklopsz? Gipsz klipszet lopsz, küklopsz?

     Föld bömböl, döbörög, ördögökhöz könyörög.

    Azt mondták a hatalmasok: akinek a hat alma sok, az már ahhoz hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok!

     Netán platán, netán palánta, netán tán platánpalánta?

    Öt ördög görget görgőn, görbe úton görgő, öt gömbbé gömbölyödött görögdinnyét.

     Kedden kedvem kerekedett kocsikázni. Kocsikázás közben Károly kocsisom keze kitörött, kérem kedves Katica kisasszonyt, küldjön kilenc kiló köleskását Károly kocsisom kitörött kezére.

    Cirkuszi csibecombcsont.

      Meggymag! Szelíd meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy?

     Lenin mauzóleumának millenniumi lelinóleumozása.

     A kotyogó klotyó felé totyog a vén, motyogó lotyó, de késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó.

     A savas alma a kamasz hasat karbantartja: ha lassan halad, hajtja, ha szalad, marasztalja.

    A pápua törzs főnökét úgy hívták, hogy Puapó. Puapó már nagyon öreg volt, meghalt, ezért a törzs tagjai elhatározták, hogy választanak egy pót Pápua Puapót. Ez a pót Pápua Puapó nagyon szeretett pónilovakra vadászni, a popójukat levágta, megsütötte és megette, ezért elnevezték Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. A sok póniló popótól már nagyon meghízott, ezért elnevezték Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Az elhízás már kezdett veszélyessé válni, ezért a törzs varázslója azt tanácsolta neki, hogy szopogasson pimpógyökereket. Ezért elnevezték Pimpógyökereket-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Mivel a törzs a Limpopó környékén élt, a törzsfőnök teljes neve így hangzott: Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú Pónilópopó-lopó Pótpápua Puapó.

     Csóri csiga csalán csúcsán cselleng, csalán csúcsát csipegetve leng fent.
    De a csalán nem tűrte, s csóri csiga csupasz csápját megcsípte.

    A szecsuáni síncsiszoló sínt csiszol Szecsuánban.

    Kicsi kacsa kicsi kecsege, csíz csacsog-e, kocsi recseg-e?

    Meguntam gyönyörű Győrnek gyöngyvárában laktomat,
    Mert a Duna, Rába, Rábca rákja rágja lábomat.

    Potyogó orsó, kotyogó korsó, rotyogó borsó, motyogó kutya, lötyögő gatya.

    Nem minden csacsi csöcse csecse, csak a csecse csöcsű csacsi csöcse csecse, mert ha minden csacsi csöcse csecse volna, akkor minden csacsi csecse csöcsű csacsi volna.

     Kecském kucorog, macskám mocorog, vizslám vicsorog, ürgém ücsörög s vígan vigyorog.

    Nem lehet a Márta másé, mert a Márta már Tamásé.

    Ha összejöttek, ettek, ettek; ettől lettek a lettek molettek.

    Zöld öblös köcsögöt örökölt Ödön. Zöld öblös köcsög fölött bögöly röpködött, s köpött. Ödön hörgött: dögölj, bögöly! Rögöt lökött, köcsög törött, bögöly döglött, Ödön röhögött: höhöhö!

     Derengett, borongott, merengett, szorongott, kerengett, dorong ott, de nem vett korongot.

    Száz sasszem meg száz sasszem az sok száz sasszem.

    A kövér kuvik a vak kivi kovakövére kíváncsi.

    Három hordó portói bortól a portugál portás a pult alatt horkol.

    Kint sincsen kincsünk, bent sincsen kincsünk.

    Peckes cickány-fickó picike kocka-vacka.

    Rájár a rájára a rúd: rút arája jó pár órája vár rája.

    Sziszi, a széles szájú sziszegő szószegő szívesen szundít a szalmakazalban

    A nagypapa papagája a papa papagájának a papája.

    Nappal a lapp pap a lapp paplak nappalijában pipál.

    A svédek kese kapusa nem is svéd és nem is véd.

    Lám, a láma-mama nem áll a málha alá ma.

    Ede, de bedezodoroztad magadat!

    Lali, a lila ló, elalél.

    Adj egy falat falat, mondta a falat faló fa ló.

    Kerekes Kelemen kerekét kerekíti kerekre.

    Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó.

    Akkor jó a jó hajó, ha jó a jó hajó hajóvitorlája.

    Piros csíkos cinkcsészében cukros csirkecomb.

    Láttam szőrös hörcsögöt. Éppen szörpöt szörcsögött. Ha a hörcsög szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök.

    Sztreccs strucc cucc.

    Kar a karé, láb a lábé, láb a karé, karalábé.

    Jamaika a jamaikaiaké.

    Ádám bátyám pávát látván száját tátván pávává vált.

    Jó nyár jár rája.

    Egy meggymag meg még egy meggymag az két meggymag.

    Mit sütsz, kis szűcs? Sós húst sütsz, kis szűcs?

    Sárga bögre, görbe bögre.

    Te tetted-e e tettetett tettet, te tettetett tettek tettese, te!

    Két pék két szép kék képet kért.

    Egy icike-picike pocok pocakon pöckölt egy másik icike-picike pockot, mire a pocakon pöckölt icike-picike pocok is jól pocakon pöckölte az őt pocakon pöckölő icike-picike pockot.

    Az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa.

     Nem minden fajta szarka farka tarka-barka, csak a tarka-barka fajta szarka farka tarka-barka.

    Egy tucat kupac kopasz kukac, meg még egy tucat kupac kopasz kukac, az két tucat kupac kopasz kukac.

    Fekete bikapata kopog a patika pepita kövezetén.

    Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.

  • Nyelvtörők

     Bagoly mondja bögölynek:
    hülye bögöly dögölj meg!

    Csukás István

    •  

    – Nincs-e Nietzsche?
    – Nincsen itt se.

    Timár György

    Egy kis kertet kerteltem,
    benne vermet vermeltem,
    répát, retket termeltem.

    Tamkó Sirató Károly

    Hátamon a zsákom,
    Zsákomban a mákom.
    Kilyukadt a zsákom,
    Kihullott a mákom.
    Aki szánja károm,
    Szedje össze mákom!

    Roppant bottal
    koppantottam,
    szöcském csacskán
    szökkent,
    papnadrágban
    kappant fogtam,
    macskám fecskét
    hökkent.

    Vidor Miklós

    Most Dorogon volt dolgom, hol koros rokonom, Zsoldos Kolos boltos kosztolt. Kosztom dohos rozs volt; gyomrom korgott, s koros komondorom, Lompos, nyolc fontot fogyott.

    Heves Ferenc

    Óperenciának
    országában,
    odvas olajfának
    oltalmában
    oázisnak oroszlánja
    olvasásra oktatgatja
    (okvetlenül órák után)
    oktondicska orángutánt.

    Horváth Zoltán

    Ablak alatt agárkutya
    akácmézet adagol,
    ajtórésen almakukac
    az anyjához araszol,
    apátfalvi Anna-bálon
    angyalbaba aluszik,
    Aggteleken Apor s András
    aranyhalra alkuszik.

    Horváth Zoltán

    Az apróka
    pók-apóka,
    s a porhanyó
    potrohú
    pókanyó
    a pékségben
    a szennyezett
    mennyezetre
    nyálból való
    máló
    hálót
    font, –
    pont.

    Romhányi József

    Ciklámen
    cirkuszban
    cafrangos
    Cirmoska
    citromfán
    cinkével
    cudarul civakodik.

    Horváth Zoltán

    Csin-Csung császár
    csacsisor csapata
    csoszogón csetlik s
    csatadalt csendít
    csütörtökön.

    Horváth Zoltán

    Tekerjetek emerre, ne legyetek leverve, jelenjetek meg egyes helyeken kedves emberekkel, legyen eszetek, de nevessetek rengeteget, rendesen szeressetek, keressetek eleget, de legyetek emberek.

    Kiss Ádám

    Te tevél tevévé engem eleve,
    Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.

    Romhányi József

    Halló! Lajos!
    Hajó Lajos!
    A te hajad
    haj-olajos…

    Tamkó Sirató Károly

    Engem kétszer csapott kupán,
    S ő egy pofont kapott csupán.

    Karinthy Frigyes

  • János Árpád: Aki menni akar…

    Mégis elment. És vissza nem jön soha.
    Elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire
    szerettem, azt sohasem érezte meg.
    Kitépte s elvitte szívemet. Pedig
    nem kellett neki. Mégis elment vele.
    Aki menni akar, azt engedni kell.
    Ki tudja hova, kiért, miért megy el.
    Aki szívvel él, szívébe hal bele –
    a gondolkodónak más az élete.
    De a józanságnak mindig ára van,
    pózoló, festett színész sorsára jut.
    Igaz, hogy nem látja más, de tudja, hogy
    prózai szerep. Semmit se ér vele.
    Hát elment és vissza többé sose jön.
    Egyszer… Talán majd meglát kint az utcán,
    lehet, hogy akkor már vissza sem köszön.
    Minden virágnak sorsa a hervadás,
    nem gátolhatja a józan ész. Egyszer majd
    ő is rádöbben, hogy csak egy van, ami
    fiatal marad. A szív, mely szeret.
    S míg rájön, egy egész életbe kerül.
    És letagadná a szívét józanul.
    De nem megy. Ezt nem lehet! Belátja mind,
    ha elvirágzott. És akkor már késő!
    Sokan próbálták már – sikertelenül.
    A szívtelen csak magával vétkezik.
    Mit ér a győzelem, ha jutalma nincs?
    S győz-e mindig az, ki célba érkezik?
    Holdfénynél napozni szerfelett nehéz,
    s a múltat pótolni ezért nem lehet.
    Ő is rájön. Majd később, ha visszanéz.
    Ha találkozunk és szembejön velem,
    lehet, hogy halványan eszébe jut egy
    régen volt, játékos, félig szerelem,
    amely bennem még akkor is élni fog,
    de benne nem! Divatjamúlt szerep, hogy
    arcától felém a józanság ragyog.
    Már most tudom, ő majd akkor tudja meg,
    hogy a vesztes ő, s a győztes én vagyok!
    Sugárzó arcán is rajta lesz kora,
    a ráncok látszanak – az idő halad -,
    szeretni tudni és nem akarni kell.
    Csak a szív ránctalan, s aki szívvel él,
    és szeretni tud, az fiatal marad!

    Forrás: Arcanum

  • Kaffka Margit: Aszfalt

    Novemberestén, – párás, szürke légben
    Végigsuhant fehéren, – hófehéren
    Zsibongó utcán, téren.

    Hol kába fényt szór minden kirakat,
    A sivár, gőgös ívlámpák alatt
    Sietve elhaladt.

    Míg karcsú árnya a házak falán
    Úgy fut utána – üldözi talán:
    A gondűzött, a szomorú leány.

    S egyszerre, – megáll a sarkon.

    Ott benn, a kávéházi füstbe, fénybe,
    A csúf, közömbös, hétköznapi létbe,
    Ott, – valaki. Ez ő! Nem tévedett!

      • Elnézve sürgő emberek felett
        A férfi. Szeme, az utcára téved, –
        Nem száll belőle tűz, se vágy, se élet.

    Egyhangú közöny az arcon.

    Egy pillanat. Csak amíg átsuhan
    Egy szíven a ború.
    Míg széttekint – magába, társtalan
    Egy lány ki szomorú.
    Egy pillanat, míg az emlékezés
    Zokogva tör elő.
    Egy pillanat csak. És szemükben ég
    Sóvár, tüzes, dacos gyönyörűség,
    A mindent feledő.

    Csak ennyi! És míg gyorsan összefogja
    Remegő kézzel sötét köpenyét, –
    Megcsukló vállal, – tétovázón, félve
    Vagy visszahívó, édes szót remélve
    Megindul, – a ködbe, – odébb.

    1903

    Forrás: Arcanum

  • Kaffka Margit: Fáradt emberek

    Van egy leány, – csak a mesébe él, –
    Mondják, – nem is különb a többinél.
    Elszállt fölötte édes, röpke mult,
    Siratni vágyott, – kacagni tanult…
    Ám akik szánakozni jobb szeretnek,
    Sehogysem tetszik a jó embereknek,
    Fürkészik arcát reggel, – látni vágynak
    Könnyek nyomát, virrasztott éjszakákat,
    S a vigalomba ha elfárad estve,
    Föléhajolnak az álmára lesve,
    Összesúgnak a bölcs, jó nénikék:
    “- Hajh, a régit, – most is szereti még!”

    S van egy ember. Mesevilágba jár,
    Nagy álmodó, de jobb százannyinál,
    Szemébe néz csak, – aztán mitse kérdez,
    Kézenfogja és nem nyul a szívéhez,
    Elmúlt szerelmet sohsem emleget,
    Kímélve, félve kerül egy nevet,

    • Nagynéha kérdi meg: – “Nyugodt egészen?
      Hisz tudtam én: meg fog gyógyulni szépen, –
      Hisz mondtam én, hogy el fog múlni, lássa,
      A beteges, az ideges varázsa, –
      Rámfigyel? Ő rá gondol? Úgy-e nem?!”
    • Súgja a lány: – “A régit szeretem!”

    Forrás: Arcanum

  • Nagy Beáta: Idézetek

    A vers könnycsepp. A vers igazgyöngy. Sikoly helyett, panasz helyett, olykor a kibírhatatlan fájdalom helyett. Vigaszt nyújt, problémát bogoz, rendet tesz, beteljesülést hoz.

  • Sík Sándor: Őszi fecske

    Őszi fecske

    Mit is mondjak, mit is kérnék,
    Serpenyőmbe ha mi fér még?
        Én Istenem,
      Egy keveset még elélnék.

    Élnék, amint mások élnek,
    Rendes népek, jámbor vének,
        Én Istenem,
      Mint a jó lelki szegények.

    Csak a mái napot kérem,
    Akár vízen és kenyéren,
        Én Istenem, –
      Holnap is úgy, ha megérem.

    Tapsoló termekre vágyjam,
    Úgy mint tegnap, – hajdanában?
        Én Istenem,
      Jobb a halk szó kis szobában.

    Majd ellennék csendben immár
    Fejemre nőtt fiaimnál,
        Én Istenem,
      Még ameddig hazahínál.

    Egy-egy dalt ellesnék olykor
    Fűtől, fától, csillagoktól,
        Én Istenem,
      Amíg egyszer el nem oltol.

    Rendberaknám hét fiókom,
    Versbe rívó cókom-mókom.
        Én Istenem,
      Aztán, tudod, nem szabódom.

    Úgy szerettem ezt az áldott
    Jóra váltott rossz világot,
        – Én Istenem,
      Úgy-e bizony megbocsátod? –

    Mintha nem is futó vendég:
    Mintha végképp itthon lennék.
        Én Istenem,
      Soha talán el se mennék,

    Ha nem búgna éjek éjén
    Valami a szívem mélyén,
        Én Istenem,
      Az a végső, az a mély-én.

    Testvérszívben, testvérkézben,
    Mint a fecske puha fészken,
        Én Istenem,
      Úgy éltem, úgy fütyörésztem.

    Testvérkézből Isten-kézbe,

    • Őszi fecskét költözésre –
          Én Istenem,
        Majd elhívsz már, az Egészbe.

    Jaj, csak akkor el ne késsen
    Hozzád csukló szívverésem,
        Én Istenem,
      Csak az ament el ne vétsem.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Jékely Zoltán: Ősz a Városmajorban

    Ősz a Városmajorban

    Tarsolyából a puszta földre szórta
    egy üldözött király –
    a sok tallér most itt hever a porba’,
    a fák lábainál.

    Kékeslila homályban, ázva-fázva
    ődöng a vén fasor;
    szerelmesek fojtott sírása
    szól a bokrok alól…

    Mint szép leány után, ámulva nézek
    pazar nyarunk után –
    Fölöttem lóg még egy-két árva fészek
    a tar fák ágbogán.

    Úgy érzem, hirtelen kinő a szárnyam,
    s fütyülök is nekik:
    Bolond fák! azt hiszik, hogy újra nyár van,
    és karjuk rezgetik.

    1933

    Forrás: Kedvesch versek

  • Czóbel Minka: Nyár vége

    Nyár vége

    Piczi fehér felhő
    Arany búza felett,
    Széles szekereken
    Hordják az életet.

    Sötét ákáczsor közt
    A szekér nyomába,
    Kavargó porfelleg
    Sürün száll utána.

    Repülni tanuló
    Fiókgólyák járnak,
    Keresztben az élet, –
    Vége már a nyárnak.

    Forrás: Kedvesch versek