https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Bognár Barnabás: Ha mosolyt hozok…

    Ha mosolyt hozok a könnyek helyett,
    így maradjak meg neked.
    Ha csillogóra váltom a szemedet,
    így maradjak meg neked.
    Ha kezed kezemben megremeg,
    így maradjak meg neked.
    Ha én melletted állok félve meg,
    így maradjak meg neked.
    Ha szeretnék együtt félni veled,
    így maradjak meg neked.
    Ha vagyok én neked a szeretet,
    így maradjak meg neked.
    Ha velem a szép még szebbé lehet,
    így maradjak meg neked.
    Ha te szépnek látod a lelkemet,
    így maradjak meg neked.
    Ha vagyok az, aki más nem lehet,
    így maradjak meg neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jókai Mór: A nagyszájú hazafiak.

    Hagymát dörzsölsz a szemedhez
    Ugy siratod a népet,
    Vaczkort harapsz, hogy savanyu
    Legyen tőle a képed.
    Nagyot iszol, “csak bor legyék”, lelkednek ez a malaszt, –
    Akkor aztán “jöjj igaz szót hallani jámbor paraszt!”

    “Nagy az adó!” hát ugyan te
    Mit fizetsz Demosthenes?
    Soha egy árva batkát sem
    Még eddig! No most nevess!
    Hasadnak élsz; de hazádtól pénzt és munkát megtagadsz,
    S azt várod, hogy még téged is tartson a jámbor parasaszt.

    “Harczra fel!” S a hol te szolgálsz,
    Melyik az az ezred?
    Az Untauglik ezred! Te csak
    A kuczkód védelmezed.
    S ha megjön a sürgetett harcz, magad a sutban maradsz,
    Hadd menjen a mészárszékre maga a jámbor paraszt.

    “Kezdjük ujra!” Nem félted te
    A hazádat a tűztől,
    Csak pofád ragyogjon tőle,
    Közé dobod az üszköt.

    • De ha baj lesz, te magad majd szokás szerint kiszaladsz,
      S megadja a tréfa árát itthon a jámbor paraszt.

    (1878)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

    Már szombat este megsütötte
    Anyám. És reggel már adott.
    Az aranya besugarazta
    a haragos vasárnapot.

    Vasárnap estig nem fogyott el,
    Fénye áthullt az ünnepen.
    Még hétfőn is jutott belőle.
    És kedden is. De csak nekem.

    Ma sem tudom, hol rejtegette,
    Melyik fiókból jött elő,
    De olyan áldott volt az íze,
    Olyan hétköznap-szentelő.

    Az asztalkendőből kibukkant
    szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
    Nagy árnyékok, fekete gondok,
    még várjatok, maradjatok.

    Igénytelen polgár-kalács volt,
    olyan egyszerű, mint falum.
    És mégis úgy megnőtt azóta,
    Mint úrvacsora-szimbolum.

    Száguldó évek távolából
    megérzem néha jószagát:
    a tűzhely tájáról elindul
    s betölt szívet, betölt szobát.

    Lelki kenyér ínség-időkben,
    verőfényes vigasztalás.
    Pedig tudom: a keze föld már.
    És nincsen több keddi kalács.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • H. Gábor Erzsébet: Az utolsó rétes

    Káposztát reszelt, rétesbe valót,
    a torzsáért álltam oda,
    s nem akartam érteni a szót –
    azt mondta: fáj a feje, a foga,
    de hiába mondta, s zavart volna el,
    nem mozdultam – nekem a torzsa kell!
    Váratlan kaptam egy pofont,
    én hisztiztem ordítva –
    s még egyet rám csapott.
    S gyerek, ki ilyet még nem kapott,
    a lisztet kiborítva
    löktem rajta egy nagyot.
    A reszelő megvágta –
    láttam, egyik ujja véres,
    nem sejtettem akkor, hogy
    ez lesz az utolsó rétes.
    Csak szótlanul húzta, gyúrta,
    míg szanaszét szakadt darabokra,
    s míg ép nem lett újra.
    A padkára ültem szipogva.
    Nagyapám odajött, s titokba`
    adott egy csókot. – Gyere!
    A kezemet húzta, de még
    nem tudta, hogy mondja el.
    Szorosan ölelt, s jöttek a szavak –
    zokogtunk mindketten ott kinn,
    a göcsörtös szilvafa alatt.
    S a rétes illata bejárta lelkünk és a kék eget!
    Nagyanyám kijött, észrevett,
    s egyszeriben olyan árva volt!
    Tudta, hogy nagyot vétkezett,
    magához húzott, átkarolt,
    s megcirógatott lisztes, vén keze…
    Az volt az utolsó rétese.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: A távozó

    Hogy visszanézett, nem volt arca már.
    Hogy visszanézett.
    Akikben itt lakott, a maszkok,
    földdé mosódtak zöldek és a kékek,
    szétkent kupacban arcok, homlokok,
    hogy utoljára visszanézett.
    S amikor hátat fordított,
    két szárnya
    röntgennel átvilágított
    tüdőszárny, olyan ezüst –
    és szét-szétnyílott – centiméteres
    kis repülési szándék – s összezárult
    kilélegezve.
    És láttam én,
    láttam akkor, hogy az enyém,
    nem másé, sajna, az enyém,
    két vállam közül távozott,
    akár az átvilágított,
    s a maszk nem takarta már, hogy visszanézett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztes Ágnes: KÖTÉS

    A kötésben legjobban azt szerettem,
    hogy visszafejthető.
    Volt egy gombolyag – van egy gombolyag.
    Közte időben sál,
    térben sehol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el

    Köd előttem, köd mögöttem,
    Isten tudja, honnan jöttem.
    Szél hozott, szél visz el.
    Minek kérdjem, mért visz el?

    Sose néztem, merre jártam.
    A felhőkkel kiabáltam.
    Erdő jött, jaj be szép!
    Megcibáltam üstökét.

    Jött az erdő, nekivágtam.
    A bozótban őzet láttam.
    Kergettem, ottmaradt,
    Cirógattam, elszaladt.

    Ha elszaladt, hadd szaladjon,
    Csak szeretőm megmaradjon.
    Szeretőm a titok,
    Ő se tudja, ki vagyok.

    Isten tudja, honnan jöttem,
    Köd előttem, köd mögöttem.
    Szél hozott, szél visz el.
    Bolond kérdi, mért visz el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Blok: Áldott, amit megéltem

    Áldott, amit megéltem – ennél
    jobb sorsot nem vágytam sosem.
    Ó, szívem, de sokat szerettél!
    Ó, hogy lobogtál, értelem!

    Boldogság, kín ott hagyta mélyen
    belém rögződve nyomát,
    de hosszú búban, szenvedélyben
    nem húnyt ki az a régi láng.

    S te, kit gyötörtem annyi mással,
    bocsáss meg. Utunk mégis egy.
    Amiről csak a hallgatás vall,
    elmondta nékem a szemed.

    Mohó tekintetek figyelnek,
    a szíven vágy viharzik át,
    s indul a havas, néma, dermedt
    éjben, szabott útján tovább.

    /Lator László fordítása/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: hol keresed?

    nem jól keresed
    mindig mástól várod a feloldozást
    mindig elmenekülsz ha már majdnem rád talál
    mindig szégyenlősen lehajtod a fejed
    hogy ne láss
    vagy üvöltesz
    hogy ne hallj
    nem akarsz önmagad szemébe nézni
    nem akarod hallani saját
    belső hangjaid
    csak élni akarsz
    ahogy lehet…
    amilyennek az életet képzeled
    létezni
    enni
    aludni
    szeretni
    gyűlölni
    feledni
    persze ki tudja
    lehet hogy tényleg csak ennyi…
    de valami azt súgja
    mást…
    többet jelent
    Embernek lenni…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Csönd

    Jó otthon ülni a szürke sarokban,
    mikor esőtül nedves a vidék.
    Elmélyedni a nyomtatott sorokban,
    hogy szomjuhozó lelked is igyék.

    Elveszni testben, csak lélekben élni,
    míg eső csapja ablaküveged.
    Elfelejteni mindent – nem remélni…
    Hogy csak az édes csönd legyen veled…

    Forrás: Lélektől lélekig