A kis angyalkák szürkeszín szitáján
a földre szikra lisztszemek szitálnak
s a fehér földre mosolyogva, lassan
repülnek, szállnak.
Fehér a szántás, fehér a vetés,
fehér a ház, a sövénykerítés,
fehér a sírás és a nevetés.
Minden, minden fehér!
S akkor vadul, komoran
tanyát-ácsolva feneketlen zajnak, –
az első hóba beleterpeszkednek
az első varjak.
Forrás: Minden napra 1vers
Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
A nagypiacról tisztán látható,
Amint a Monostor-utat bezárja.
Most úgy érzem: ott vége a világnak.
Azokra, kik rám túl a hegyen várnak,
Úgy gondolok, mint mesés más-világra.
Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
Öreg fején már megmozdult a hó,
Tövében vadul árad a Szamos
A Szamos, ez az egyetlen folyó.
A Szamos, ez a megfordított Léthe…
Mondják, ki belekóstolt a vizébe,
Az felejteni nem tud sohasem.
Túl a gyalui havas hegyeken
Hiszen – kékek a budai hegyek,
Kékek, s lilák is tán, ha jő az alkony,
De nincsen mégsem olyan alkonyat
Sehol a földön, mint a Szamosparton.
S ez nem elég, hogy idehaza tartson?!
Forrás: Minden napra 1vers
(Vámosi Pál fordítása)
Most a föld lomboktól sárga,
Őszi szél fut szerteszét,
Már csak a fenyőfa rázza
Haragoszöld levelét.
Szántóvető sem hever le
Szirt alá, ha nap vakít,
Hogy virág közt kipihenje
Félnap fáradalmait.
Vadak félve kóborolnak,
Mind jó rejtekhelyre les,
Ködön át a sápadt holdnak
Lágy ezüstje permetez.
Forrás: Minden napra 1vers
l
Ma álmomban fiatal voltam,
sötét hajamat kontyban hordtam,
kettéválasztva, úgy, mint régen,
tűnt ifjúságom idejében.
Közben tudtam, hogy csupán álom
visszavarázsolt ifjúságom,
tudtam, igen, de mégis, mintha
lengett volna időhinta
mából a múltba onnan vissza…
megvénülve, majd megifjulva…
megújulva.
Fiatal voltam, lázak gyötörtek,
gyermekeim, verseim jöttek,
oly sok áldás
szívta vérem,
hogy én csak bennük, értük éltem…
Mondják:
szép voltam barna hajjal,
de nem törődtem én magammal,
más gondom volt:
kenyér és versek…
és éveim egyre inkább vertek.
De ma, különös hajnali álmom
átköltötte az ifjúságom:
Boldog voltam,
mint soha ébren,
agyam filmezte régi képem,
de úgy, hogy árnyék nem is volt
rajtam,
s nem volt ezüstös szál
hajamban…
Nem volt bánatom, nem írtam verset,
nem éreztem, hogy üldöznek, vernek…
Csak éltem, éltem, mosolyogtam…
Ma álmomban fiatal voltam!
Forrás: Minden napra 1vers
A kályha tüze pattog. Körbe kába,
nagy fáradtsággal fejek hullanak össze
s valami titkos vágytól ösztönözve
bámulnak ki a csöndes éjszakába.
Valaki kell, hogy szívüket nyűgözze
és babráljon az özvegy nők hajában
és megcsókolja mind, aki hiába
gondol vissza tavaszra, nyárra, őszre.
Forrás: Minden napra 1vers
Utálom és arcába vágom:
– Száz év, de tán kétezer óta
őrült, mocskos, aljas világ ez,
ez a farizeus Európa!
Kenyér s jog helyett a szegényt
csitítja karddal, üres éggel
és cinkos lelkiismeretét
avatag és modern mesékkel;
száz év, de már kétezer óta
hány szent vágy halt meg gaz szívében!
Hazám, keresztény Európa,
mi lesz, ha bukására döbben,
mi lesz, ha újra földre száll
a Megcsúfolt és Megfeszített,
s mert jósága, hite, imája
egyszer már mindent elveszített:
mi lesz, ha megjő pokoli
lángszórókkal, gépfegyverekkel,
vassisakos, pestishozó,
bosszúálló angyalsereggel?
Mi lesz, ha megjő Krisztus és
új országot teremt a földön,
ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön,
ha égi szerelmét a földi
szükséghez szabja ama Bárány
s újra megvált – óh, nem a jók,
de a gonoszok vére árán:
hazám, boldogtalan Európa,
ha túléled a harcok végét,
elbírod-e még te az Istent,
a Szeretetet és a Békét?
Forrás: Minden napra 1vers
Az alkony kéken hamvazó ködében
Most térnek nyugovóra mind a házak,
A csöndbe bámulnak komoly fehéren
S tetőiket lehúzza az alázat.
Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,
Öreg parasztok néznek így az éjbe
És lecsukódnak jó korán e fények
S virraszt tovább az udvar jegenyéje.
Mint régi csősz, dúdolgat egymagában
S a csillagokba nyújtózik didergőn,
Alatta boldogabb a tyúkok álma
S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.
Az országút elindul bandukolva
Az éjszakában, tornyokat keresve,
Fáradt utast és aranypénzt a porba
S egyszer csak eltűnik a végtelenbe.
Forrás: szeretem a verseket
Azt mondom, amit mindig mondok:
Ne háborgassanak a gondok,
Ne háborgassanak bennünket!
Legyen vidámság, tréfa, nesz;
Ifjak vagyunk és ifjúságunk
Idő jártával odalesz.
Járjunk a szerelem kertében,
Virág ott nyílik minden lépten;
Ha meg talál tüskéje szúrni:
Illatja gyógyulást szerez.
Szeressünk! mert erőnk szeretni,
Idő jártával odalesz.
Midőn a szerelem kertében
A nap tikkasztón süt az égen:
Térjünk hűs árnyékú lugasba
A borgyümölcs tőkéihez.
Igyunk! pénzünk van, hátha pénzünk
Idő jártával odalesz.
E kép a legszebb élet képe;
Adjunk érette bútt cserébe.
Mint fellegekre a szivárvány,
Reánk mosolyogni fog ez,
Ha majd derengő ifjúságunk
Idő jártával odalesz.
Forrás: szeretem a verseket
Amikor a fák gyümölcsöt
teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész,
mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz,
pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni,
rossz fán;
Nem voltál rest
naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség!
Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!
Forrás: szeretem a verseket
Ludat sütök Márton napon,
Erzsébetnek rózsám adom.
Katalin már hozhat havat,
András-napon gombóc dagad.
Borbálának gallyat nyesek,
Mikuláskor csizmát lesek,
Seprűt rejtek Luca-napon,
Tamásnak a disznóm adom.
Fruzsinával vizet merek,
Vízkeresztkor süvegelek,
Szőlőt metszek Vince-napon,
Szent Balázsnak hálám adom.
Zsuzsanna pacsírtát hallgat,
Mátyás jeget tör a halnak,
Gergely a szakállát rázza,
Benedek már tavaszt várna.
Forrás: szeretem a verseket
