https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Weöres Sándor: Hazatérés

    Anyám szemében kapzsi féltés.
    Apám szemében görbe vád –
    hogy megjöttem, fölhozta mégis
    a legvénebb üveg borát.

    Kutyánk bőrbeteg és öreg már,
    csupa csont… nézni siralom.
    Nemsokára, tudom, elássák
    a lucernás domboldalon.

    Vacsorázunk. Pár szó – és csönd lesz.
    És az a csönd úgy kiabál.
    Mintha az étel sótlan volna,
    mikor púpozva van a tál.

    Rámnéz anyám, rámnéz apám is:
    Nem az van itt már, aki volt?
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    Annyit játszottunk a kutyánkkal
    együtt, mind vad imposztorok!
    Most, hogyha fejét megsimítom,
    végigvonaglik és morog.

    Miért nem tudunk már örülni,
    ha étel és bor oly remek?
    Miért vagyunk mi mind a Földön
    olyan örök idegenek?

    Miért nem tudok sírni, bőgni,
    hogy megvénül anyám-apám
    anélkül, hogy megsimogatnám
    az arcukat, mint hajdanán?

    Három holt idegent takar majd
    a borostyános kriptabolt.
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    (1936)

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Pilinszky János: Egy szép napon

    Mindig az elhányt bádogkanalat,
    a nyomorúság lim-lom tájait kerestem,
    remélem, hogy egy szép napon
    elönt a sírás, visszafogad szelíden
    a régi udvar, otthonunk
    borostyán csöndje, susogása.
    Mindig,
    mindig hazavágytam.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Ábrányi Emil: Egy mezei virághoz

    Kedves virág! Nyíló tavasszal
    Törékeny élted megfogan.
    Sarjadsz, virúlsz, amíg nyarad tart,
    Pompátlanul, de boldogan.
    S ha jő az ősz: elhalsz szelíden,
    Mint gyermek-ajkon a mosoly.
    Szép hervadásod végsóhajja
    Illat gyanánt a légbe foly.

    Ó kis virág! Taníts meg engem,
    Hozzád hasonló mint legyek?
    Hogy míg nyaram tart: könnyű kedvvel
    Derűt, borút egyként vegyek…
    S ha itt az ősz, és mindenemtől,
    Amit szerettem, válni kell:
    Hogy akkor, mint te, oly nyugodtan,
    Oly szent-szelíden múljak el!

  • Juhász Gyula: Azt álmodtam…

    Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
    Az ember és a föld csak élt tovább.
    Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
    És kivirítottak a violák.
    A madarak vígábban énekeltek
    És gondtalanul járt a szende őz,
    A gólyák télre ismét útra keltek
    És százszor szebben múlt a csendes ősz.
    A börtönök küszöbét dudva verte,
    Kivirágzottak az utcakövek,
    Illat tömjéne szállt áldón az estbe
    S örökre elhervadt a gyűlölet.

  • Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől

    Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
    megtagadlak, már nem vagyok tied;
    gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
    hogy ledobhattam bilincseimet.
    Egy kézfogás még, – töröld eskünket
    s ha találkoznak sorsunk útjai,
    ne árulja el se szó, se tekintet,
    hogy a volt vágyból maradt valami.
    Most, bár szerelmünk már-már alig él,
    s ravatalánál zokog a hűség
    és utolsót lüktet a szenvedély
    s a tisztulás lefogja a szemét,
    most még, noha mindnyájan elsiratták
    fel tudnád támasztani, ha akarnád.

    Szabó Lőrinc fordítása.

    Forrás: MEK / DIA-PIM

  • Paul Géraldy – Finálé

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Finálé

    No, szervusz. Nem feledtél semmit itt? Nem?
    Nincs több szavunk. Mehetsz, bús ideál.
    Indulj… De várnod kell most mégis itten.
    Esik az eső… Várd meg, míg eláll.
    Végy valamit! Mert hűvős az idő
    künn. A kabátod tán… Amit találtam,
    mind visszaadtam? Nincsen semmi nálam?
    Levél? vagy egy arcképed? semminő?
    Hát hogyha válunk, nézz reám előbb…
    Vigyázz! Ne sírjunk! Buta lenne szörnyen.
    Ugye nehéz meglelni árva főnkben
    ma azt a két jó, rég-volt szeretőt?
    Egymásnak adtuk a két életünk
    örökre… S visszavesszük most iszonnyal!
    Elindulunk nevünkkel, élhetünk,
    s máshol bolyongunk… Ó, minden bizonnyal
    majd szenvedünk… egy darabig. De végül
    jön a felejtés, amely megbocsát.
    Külön leszel te és én, nincs tovább,
    két ember a magánnyal összebékül.
    Múltamba lépsz, máris. Véletlenül
    találkozunk majd valahol az utcán.
    Távolról nézlek, és eszembe jutsz tán,
    amint a szélben új ruhád repül.
    Aztán elmúlnak hosszu hónapok,
    és rólad, akiért a porba rogytam,
    barátaim beszélnek, hallgatok
    s azt kérdezem tőlük tünődve: “Hogy van?”
    Milyen kicsinykék is a “nagy” szivek!
    Pedig hogy őrjöngtünk egykor, be szép volt!
    Tudod-e még a lángolást, a tébolyt?
    A mi hires szerelmünk, jaj, mi lett!
    Hiába mondtuk hát mi is: “szeretlek”,
    annyik vagyunk csak itt, mint mindegyik?
    Mily megalázó. Ezek a szerelmek?
    S mi, mint a többiek? Mi!… Hogy esik!
    De ily időbe mégse menj… Maradj!
    Igen, maradj! Lehet tán élni még itt.
    Nem tudni. A szivünkön ott a fagy,
    de már nagyon megszokta azt a régit.
    Lesz valahogy. A régi nem olyan rossz.
    Sem a szokás. Nem frázisok ezek…
    Hát ülj le mellém, csöndesen unatkozz,
    S melletted én is egyedül leszek.

    Forrás: MEK

  • Paul Géraldy – Mea culpa

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Mea culpa

    Mondd, érzed-e, hogy tévedésem
    mily végtelen:
    szivedbe raktam el egészen
    az életem.
    Mikor szerettelek nagyon,
    azt hittem, hogy ami van itt lent,
    a földet, az eget, a Mindent
    beléje zárhatom.
    Most látom ezt a nagy hibát,
    szenvedsz te, és én felnyögök.
    Nem fér el egy egész világ
    a homlokod mögött.
    Szived meleg, szelíd, belátom,
    s jó igazán.
    De kívüle más is van a világon
    s nem pótolhatja sem a barátom,
    sem az anyám!

    Forrás: MEK

    😊

  • Paul Géraldy – Bölcsesség

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Bölcsesség

    Ne lássunk nagyra dőre ésszel;
    a Boldogság, bárhogy keressék,
    nem mindegyik bokorba fészkel.
    Ahhoz kevesebb idegesség,
    vagy tán ezerszer annyi pénz kell.
    Lásd, a való értékesebb még.
    Érjük be hát vele ezentúl,
    azzal, mi van, lemondva önként:
    két régi szerető, ki felgyúl,
    megőrül, elveti az önkényt,
    időnként.
    Sok már az is, hogy itt a Földön
    két ember csöndbe megmaradhat,
    s hogy mindig egymással törődjön,
    együtt van és csak néha hallgat.
    Aztán ha lelkünk magaunt,
    s ha túlfeszítve az agyunk,
    olykor nagyralátók leszünk,
    nyilván rossz a természetünk,
    vagy tán túlokosak vagyunk.

    Forrás: MEK

    😊

  • Paul Géraldy – Múlt

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Múlt

    Valaha, hogy a párom lettél,
    most három éve már,
    riadva-tétován szerettél.
    De minderről letettél.
    S úgy érzem, érte kár.
    Ma idejössz hozzám, levetkezel,
    feltűzöd a hajad, enyém leszel…
    Bezzeg nem voltál akkor ily gyors.
    Így hívtalak becézve: kislány.
    Halkan suhantál, drága-titkos,
    a fénytől is remegve, tisztán.
    A legnagyobb lázunkba sem
    adtad magad át teljesen…
    S haragudtam rád. Hogy a csókod
    oly roppant-szűzi, elfogódott,
    és nem jutott ki soha részem.
    Emlékszel, ezt mondtam: “Hohó,
    nem félsz te majd így, kis bohó,
    csak egyszer megszeress, egészen…”
    S most a komolykodó lányt visszavágyom,
    és visszasírva fordulok feléje,
    ki, hogy szemérmesebb legyen, az ágyon
    mezítlen karját nyomta a szemére.

    Forrás: MEK

    😊

  • Paul Géraldy – Megszokás

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Megszokás

    Azt kérdezed, mért nem mosolygok,
    mért búsulok ma este én…
    Eszembe járnak régi dolgok,
    sok régi ruhád leng felém…
    Ha nézem, itt bennünk, minálunk
    nagy változás nem is esett.
    Az asztalon van még virágunk,
    alig egy szállal kevesebb…
    De mégis egy elmúlt tavasz von,
    lelkemben elmúlt láng lobog…
    S úgy rémlik, hogy már olyan asszony
    vagy, mint a többi asszonyok.

    Forrás: MEK

    😊