https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Baka István: Egy kis (éjjeli) zenetörténet

    (1993, Népszabadság, 1993. december 21.)

    Bachhoz így szólt Telemann:
    „A kisgatyám tele van.”
    Bach ezt mondta néki: „Kend el!
    Csak vigyázz, ne lássa Händel!”

    Bécs utcáit járva Mozart,
    meglátott egy árva lószart,
    s szólt: „Ki orrát beleveri,
    nem lesz más, mint Salieri.”

    Sárgaházba jutva Schumann,
    nyakig elmerült a búban:
    „Látom már, a sors rám pikkel, –
    mért is kezdtem Clara Wieckkel?”

    Lányától ebédre Liszt
    nem kapott csak tejbegrízt;
    s kérte őt: „Cosima, vágd el!
    A felét hadd falja Wagner.”

    Nőjét hívta Mahler: „Alma,
    nékem már az élet alma.
    Légy okoska, árad verd fel!
    S elvesz majd Kokoschka, Werfel.”

    Feldöntve a kottatartót,
    Operából ront ki Bartók:
    „Nem kell ez a rusnya hodály;
    írjon zenét ide… Lehár!”

    Ha nem tetszik Penderecki,
    az ajtómon penderedsz ki!

    Forrás: DIA — PIM, Népszabadság (1993. dec. 21.)

  • Baka István: Évszakok

    Tavasz

    Márciusban még kisbaba, de gyorsan
    kibújnak hóvirág-tejfogai,
    áprilisban kamaszodik – az arca
    rügyek pattanásaival teli,
    s májusra nagylány – napsugár-sütővas
    bodorítja orgona-fürtjeit,
    egész nap magát cicomázza, s éjjel
    a hold tükre előtt biggyeszkedik.

    Nyár

    Hajtják a szél csikósai a búza
    kalász-sörényes, vad méneseit,
    s már dől a zápor, s fürge tűi a
    rét ingét virágosra hímezik.
    De most a felhő köpenye a villám-
    varrás mentén megreccsen s fölhasad,
    s házából, hol duzzogva ült, a rongyot
    összesöpörni kiszalad a Nap.

    Ősz

    Tegnap még puha tenyere a Szélnek
    kérges lett mára, a simogatásnak
    nem örül senki, – hát dühbe gurul,
    és végigpofozza a tájat.
    Tegnap zöld volt a lomb, s a fák között
    tarkán cikázott a madárhad,
    tarkállik most a lomb, de közte már
    nem szállnak, csak az árnyak.

    Tél

    Varjakkal gombolt hó-kabátba
    bújt a rét, de csak didereg,
    ránk a forgószél teker sálat,
    mégis majd megvesz a hideg.
    Míg be nem fed a hó, s az orrunk
    répává nem dagad vöröslőn,
    szánkóval, sível ki a dombra! –
    ott fölmelegszünk rögtön.

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Üzenet Új-Huligániából

    Határ Győzőnek

    Itt minden egy hetes a forradalmak
    és a szerelmek is eldobható
    papírzsebkendő ez az ország
    beléfújják szerencsésebb hatalmak
    a finnyás Európa minden mocskát
    s lucsok az is mi még eladható
    egy hétre szól minden s garancia
    sincs hernyótalp tiporja el
    vagy hernyó rágja meg s belépetézik
    és bábjából a pillangó kikel
    s kitárva tarka szárnyát szállnia
    ideje is jut legalább egy hétig
    egy hét a hitre ám hivőt ki látott
    áldjon vagy verjen itt a sors keze
    mint valutázó szerbé vagy cigányé
    valódiak közt pénzformára vágott
    újságpapírral van az is tele
    s csak azt nem vágja át ki jól figyel
    országnak ország még hazának árnyék
    itt rég nem halni itt túlélni kell

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Tavaszvég

    Nem is tudom már ősz van vagy tavasz van
    úgy bújkálok magamban mint a gazban
    gyomok közt érzem otthonabb magam
    mert ami volt oly régen odavan
    hogy még a száraz ág csörgése is
    s a babacsörgő bennem összecsörren
    vödörbe kerülök ki most csöbörben
    tengődöm mindegy tudom magam is
    fuldoklom itt vagy ott akár a hal
    kit közegéből más szűkebb közegbe
    horgász rántott ki vagy maga az Úr
    mindegy akárcsak én ő sem tanul
    a sorsából és tátog-tátog egyre
    míg hangtalan versébe belehal

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Carmen – triptichon

    (Három vers, egy bejegyzésben – 1994)

    1. Az érte meg, nem az a rózsa…

    Az érte meg, nem az a rózsa,
    Mit odadobtál, hanem az,
    Mi nyelvhegyemtől harmatozva
    Bontotta szirmát: a tavasz,
    Egyetlen tavaszom virága,
    Amit csak árulás, halál
    Követhetett. Megérte, drága,
    Hogy ami romló, sírba száll
    Idő előtt, – a te idődben
    Úgy sincsenek órák, napok;
    Szeress akárkit – énelőttem
    Nem voltál, és ha nem vagyok,
    Nem is lehetnél! Nyári, kármin
    Rózsáid szirma elpereg…
    A kérdésre: ki vagy te, Carmen?
    Csak véreddel felelhetek.
    Nem érted, Carmen? Engem, téged
    Nemcsak a kéj köt össze már,
    Hanem az árulásod végleg
    Feloldó végtelen halál.

    2. Ahogyan én szerettelek…

    Ahogyan én szerettelek,
    Carmen, csak én, csak én, csak én, –
    Bolond lány, hogy feledheted
    Egy torreróért könyedén?
    Emlékszel még? Szoknyáidat,
    Mint szirmokat bontottam én
    Ki sorra, s ajkam megtapadt
    A forró, bíborló bibén.
    Emlékszel? Még táncoltam is,
    Bár botlábú vagyok, veled, –
    S pogányul csókoltad hamis,
    Húsbálvány-istenségemet.
    Ahogyan én szerettelek,
    Carmen, csak én, csak én, csak én, –
    Bolond, ki ily könnyen feled,
    S inkább letörve hull elém.
    Már nem is kellenél! Hiszen
    Virágporod reám tapadt
    Örökre, – fölszállok s viszem
    Halál-kasomba csókodat.

    3. Ó, Carmen! Ha kimondom a neved…

    Ó, Carmen! Ha kimondom a
    Neved, mely nemcsak szó, de élet
    S halál esszenciája, – ma
    Tudom már: az volt az itélet,
    S nem a hóhérkötél, melyen
    Ellengem holnap dallamát vad
    Nevednek: Carmen, Carmenem,
    S azt is, hogy áldlak, áldlak, áldlak.
    A földre csöppen majd magom,
    Ha végsőt rándulok, s alóla
    Kikél és fölsír magzatom,
    A magzatunk: a mandragóra.
    Halott vagy és halott leszek;
    De ő igézetével áthat
    Mindent, s a földiek felett
    Uralkodik: kaján varázslat.
    Ó, hogyha akkor, akkor én,
    S te is, te is, ha mind a ketten…
    Aréna-létünk bűvkörén
    Belül te, én kívül rekedtem.

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Siralomház

    Nagyon közellé lett a távol,
    Már félig benne élek én;
    Mint felbontott palack nyakából,
    Csurog az édes, égi fény
    Napjaim csorba poharába;
    S iszom, amíg tart, úgy iszom,
    Mint utolsó kancsó borát a
    Betyár, ha csendőrtoll-iszony
    Lesi az órát ásitozva, –
    Mikor vezethet engemet
    Az udvarnégyszög-borzalomba,
    Ahol akasztófám mered.

    Nagyon közellé lett a távol;
    És végleges ítéletem:
    Csurog-csurog az ég nyakából
    Megromlott fényű életem.

    (1994)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Zsoltár

    Nem kértelek s nem kérnélek ma sem
    Oly félszeg voltam véled Istenem
    Csak vártam míg aktáid tologattad
    Hogy föltekints és észrevégy de nem

    A hold már kráterek pecsétnyomával
    Úgy teli lett hogy rá se férne több
    S te stempliztél tovább én meg feszengtem
    Hajbókoló klienseid között

    Nem hittem volna hogy külön beadványt
    Nyújtok be végül mégis arra kérlek
    Bocsásd meg nékem hogy sokat szerettem
    S erényemnél többet nyomott a vétek

    Egy-két paragrafust megszegtem én a
    Tízből alpontokról nem is beszélve
    Tudom hogy nem te én magam sodortam
    Magam halálos bűnbe és veszélybe

    Nem kérek tőled szívesen hiszen
    Tudod hogy nem szeretlek Istenem
    Hagyj élni akkor tán meg is szeretlek
    S hagyj élni engem akkor is ha nem

    Egek bürokratája egy pecséttel
    Aláírással még megmentenél
    Átkoztalak de most megáldanálak
    Mint ahogy áld vagy átkoz mind ki él

    (1994)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Előadás után

    (После спектакля)

    Mint Saljapin a Don Carlos után
    Úgy lopakodtam haza tegnap este
    Bár nem dörögtek ágyúk és talán
    Célgömb se kószált tarkómat keresve

    Mégis szorongtam s úgy gyötört a bú
    Hogy én is az Escorialba vágytam
    Bár nem vagyok Fülöp s a savanyú
    Erzsébettel sem osztanám meg ágyam

    Talán szuronyt szegezve lenne jó
    Rohanni basszus-hangú ágyuszóra?
    Inkább Fülöp s az inkvizíció
    Mint Posa márki uljanovi póza

    Saljapin aznap mint atya s király
    Don Carlosszal leszámolt volna végleg
    De közbeszólt egy véresebb viszály
    Mit ő nem értett és ma más sem ért meg

    Félbeszakadt az az előadás
    Az utcák operája hangosabb volt
    Így hát ki nyerte meg ma is vitás
    Apák s fiúk között a régi harcot

    Hogy így esett ne vádold Saljapint
    Ágyúk a basszusánál öblösebbek
    Lelépett hát a színpadról s a kínt
    Azok folytatták kiktől jött az ötlet

    Hogy talpra állítsák a fejeket
    Mint Hegelt Marx eltöltve hetven évet
    Míg összeállt a Matrjoska-sereg
    Egymásba visszadugható vezérek

    Mint Saljapin a félbeszakított
    Don Carlosról mentem haza lopódzva
    Ágyú se szólt Maxim se kattogott
    Éreztem mégis üthet még az óra

    S ránk villan újra Iljics fogsora
    A jövendő-protézis Auróra

    Forrás: DIA — PIM

    október 25-én (november 7-én) este F. I. Saljapin Fülöp király szerepét énekelte egy pétervári magánszínházban, miközben megkezdődött a Téli Palota ostroma. Az előadást nem tudták befejezni; a művész az egymásra lövöldöző vörös- és fehérgárdisták elől bujkálva menekült hazáig.

  • Baka István: A Nagyszínházban

    (В Большом театре)

    Két felvonás között a páholyok
    A karzat s földszint publikuma kint
    A díszcsarnokban és a folyosók
    Cirádás útvesztőiben kering

    A nőkön prémek drága új ruhák
    Egy hideg szépség úgy hordja fehér
    Kavargó tülljét mint a hófuvást
    S beáll a sorba ő is szendvicsért

    Tolong zsibong a felhevült tömeg
    Előadásról senki sem beszél
    Vajaskenyéren sonka halszelet
    Pohárka pezsgő vermut többet ér

    Annál mi fent a színpadon ma már
    Lejátszódott és még játszódni fog
    Egykutya cári tiszt vagy komiszár
    Ha oldaladnál tűsarok kopog

    A jegyszedőnők is lazítanak
    Szigorú sorfaluk keményített
    Kötényben most felbomlik varjuhad
    Rebben föl éhség háború perek

    És bent a függöny mint kötés min át-
    Ütött a vér homálylik bíboran
    Elfedve még az új tragédiát
    Mely végkifejlete felé rohan

    A nagy finálét melyben színre lép
    S magába mint verembe hull a nép

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: A tengerhez

    (К морю)

    Tenger, te szüntelen idegroham
    Önmagad kényszerzubbonyában,
    Örökké habzó száj – megláttalak,
    S mindjárt pofádba köpni vágytam.

    Te, rángógörcsök végtelenje, tenger,
    Hazámat körbe-körbe rázod –
    Te őrjíted meg sós gyűlöleteddel,
    Hogy eleméssze a világot?

    Nyál tengere, amit összefröcsögtek
    Kongresszusok küldöttei,
    Sirályok őrködnek fölötted:
    Iljics dús szemöldökei.

    Partodon állva nézem én:
    Hullám vonul hullám után dörögve,
    Mint november hetedikén
    Menetelők a dísztribünt köszöntve.

    Ó, szovjet népek tengere, belőled
    Vízcseppként párolognék el, de menten
    Határőr jön kutyával, s visszazökkent
    Álmomból, elkérve a dokumentem.

    Forrás: DIA — PIM