https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Faludy György: Egyesült Államok

    Kacatgyűjtés az életünk.
    A városok szétesnek.
    És annyi villanyt égetünk,
    hogy egyre setétebb lesz.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia – Egyesült Államok

  • Fodor Ákos: PILINSZKY-EMLÉK-MŰ

    Születésünkkel sebet ejtünk.
    Létezésünk kiszakít valamit
    és eltakar valamit a teljességből,
    halálunkkal pedig árnyékot vetünk.
    – Mivégre vajjon mindez? Vajjon mivégre?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Fénytelen múlik el napunk

    Milyen beteg – szinte köhécsel
    ez a rozsdamart délután
    s a béna fák tátogva nyúlnak
    az ég a fény után

    tátogva, mint akváriumban
    a tépett pikkelyű halak:
    várva, hogy a zord plafonon
    átsüt talán a nap…

    Csak egy pillanatra törné át
    acélburkát az őszi Nap:
    úgy hullna alá a rozsda, mint
    az öreg vakolat

    s micsoda pírral égne a város!
    s hulló hajuk kibontanák
    a körút koldus leányai,
    a járdaszéli fák.

    Csak pillanatra… de nincs vigasz.
    Vacognak a sikátorok
    s a morcos Ég esőt jósolva
    szakállába morog.

    Fénytelen múlik el napunk! Már
    setteng az éj az ormokon
    s a nyögő ágakat belepi
    az estéli korom.

    Haldokló ejti úgy le karját,
    ahogy aláhull most a galy,
    Sóhajt a város – s a Földeken
    szárnyra kél az avar.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: A lator sóhaja

    Együtt leszünk, együtt ma még,
    ahogy együtt lógunk a kínban,
    együtt a megígért hazában,
    halálunkban, a paradicsomban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Nem lehet

    Már a lépcsőházban tudom, hogy nem vagy itthon,
    bár fogalmam sincs, hogyan, honnan s miért?…
    A lépcsők szepegték cipőmnek alig titkolt
    bánatukat: elment, de… ugye… visszatér?!

    Az elfancsalodott falak panaszolták: elment,
    vagy a kifoltosodott falú mennyezet?
    A koldus karfák motyogták meredten,
    vagy a vasrács rozsdállt – nem lehet, nem lehet!

    A kulcslyukakból süvít az üresség,
    a nyíló ajtó gúnyosan nyekken: „Tessék,
    csak tessék, tessék, úgy sincs odabenn senki!”

    A kulcstartó üresen nyújtózik, henyél,
    de a padlón ott világít egy cetli:
    csak „leugrottam a kisboltba tejért”.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Sötétedik

    Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna
    – becsukja szemét –, de csak magába mélyed
    az ég és a folyó, úgy néz napjára vissza,
    mint ahogy én szoktalak magamban nézni Téged,

    mikor már este van, s megmosakodtam
    – megmosdattál szemedben, s az emberek, a könyvek
    mindennapos szutykát számról letörölted.
    Megfürösztötted homlokom a hajadban.

    Mikor már este van, s nem tudok, akarok
    csak behunyt lélekkel ülni, s hallgatni, hogyan roppan
    a fatörzseken a kéreg, s találgatni, hogy
    a bőröm vagy a fa háncsa reccsen hangosabban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ronsard: Szonett, Heléna számára

    Ha már öreg lesz Ön, s este, gyertyája égvén,
    tűz mellett űl, sodorva meg bontva a fonalt,
    dudolva verseim, mélázón mondja majd:
    Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én…

    S ha hallja ezt cselédje, kit már a munka végén
    el-elnyom a buzgóság, s főt bóbiskolva hajt,
    nevemre fölneszel, s Önre áldást sohajt,
    akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.

    Én föld alatt leszek már s merő árny, csonttalan,
    mirtusok árnya közt nyujtózom gondtalan,
    Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő,

    s majd bánja már szerelmem, s lenéző gőgje olvad, –
    ó, higgyen hát nekem, tán késő lesz már holnap,
    éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Sötét esztendők

    Csillag voltam előbb,
    aztán gyermek lettem,
    s gyertyaként a szívem a
    tenyerembe vettem.

    Sötét esztendőkben
    úgy néztem a tájat
    s Isten simogatta
    gyönge kis gyertyámat.

    Ment előttem farkas,
    jött utánam bárány,
    – kastélyt vehettem vón
    gyertyám fénye árán.

    Kastélyt vehettem vón,
    nem vitt rá a lélek.
    Végtelenből így is
    végtelenbe érek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: ZÁRÓJELENTÉS

    Aki nem akar
    meghalni, még nem biztos,
    hogy szeret élni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Álmatlan éj

    Hánykolódom ágyamon;
    Szinte fojt az éj, a fülledt,
    Csak a falióra lüktet
    A sötétben monoton.
    Párka, orsód, zurrogásod,
    Halk homály, a suttogásod,
    Élet, egér-motozásod
    Mért izgat úgy, mondd, miért?
    Mi vagy, moraj? Öncsalás vagy?
    Zokogás vagy számadás? Vagy
    Vád az elveszett napért?
    Itt vagy, ott vagy, szüntelen vagy?
    Büntetés vagy intelem vagy?
    Szeretnélek érteni –
    Szóljatok, éj titkai!

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig