„Gyermek: sohasem fogom megérteni, hogy ezt a címet a felnőttek számára nem olyan kivételesen adják, mint az aranygyapjas rendet. Petőfire hiába keresnék az összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten.”
Forrás: Lélektől lélekig
Hajnalig néztem az eget:
ezer szeme észre se vett.
Pedig rám nézett szüntelen
s szinte kacérkodott velem,
hogy oly nagy, oly gyönyörü-szép
az öröktünde régiség.
Hajnalig néztem az eget;
ezer szeme észre se vett,
bár csöndben megfordult, ahogy
a csigalassu csillagok
(száz egybezárt-nyilt végtelen)
keringtek bennem-kívülem.
Hajnalig néztem az eget
és lassankint elrémitett,
hogy e szárnyas gyöngy-állatok
rajzása úgy halványodott:
társtalan ültem s üresen
a rámszürkülő semmiben.
Hajnalig néztem az eget,
s akkor a húspiros Kelet
hirtelen elhúzta az ég
maradék csillagfüggönyét, –
szivemben arcod nevetett:
csordultig megteltem Veled.
Forrás: Lélektől lélekig
Vigyázva számolja ujjait
a fűszálakat négyszögbe rakja
kérdezget
és közben édes tejre gondol
leguggol
arcát elrejti titkolón
vigyázva számolja ujjait
sötét szobában
megindulnak a tárgyak
lépnek
lépnek katonásan
csak ő nem mer mozdulni
nem mer
sötét szobában
testének meztelen szépségét
ruháján keresztül
meglátták idegen szemek
piruló bőréről
örökre el akar szabadulni
a mindent látni engedő ruha
várt
hátha leveszi róla valaki
akinek igazán megmutatná
testének meztelen szépségét
ifjú éveim fiatal fája
évgyűrűk kúszva befonnak
félek
jaj félek
engem is megvár a halál
széles kapukat tárok
hogy mindent befogadjak
ha kéritek
kincsemet elosztom
mindent nektek adok
csak engem hagyjatok meg
önmagamnak
Forrás: Lélektől lélekig
Kiemelsz a veszendőség tengeréből
és felmutatsz.
Kiemellek a veszendőség tengeréből
és felmutatlak.
Egymás kezében ragyogunk; szorongunk
és ragyogunk.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha fölfedeztél
bármit, bárkit: ne hidd, hogy
csak azóta v a n .
Forrás: Lélektől lélekig
a fal
kívülről ellenállás
belülről védelem
Forrás: Lélektől lélekig
Lehet, hogy taszítanak dolgok…
Sok minden, mit más fontosnak tart,
engem hidegen hagy.
Nem hat meg a felszíni csillogás,
nem érdekel a külcsín – az csak máz.
Attól a hideg is kiráz.
Nem vagyok népszerű? Na és!
Nem építek légvárakat,
nem gyűjtök csillogó aranyakat.
„A tudás hatalom” – olvastam valahol.
A szerénység: erény.
Kincseimet ezekben mérem én.
Vannak barátaim, kik jók és igazak.
Velük vagyok még gazdagabb.
Hogy mi a fontos? Az, hogy élek,
és van még, amin kacaghatok.
S ha elfogynak a vidám percek…?
Akkor meghalok.
Forrás: Lélektől lélekig
Fehér vászonra rótt kuszált sorokra
az idő üt pecsétet, hogy parányi
sugár ragyogjon majd, midőn az árnyak
sötét sértése szálanként csírázik
az ég talajából köves talajra.
A megszületett csönd órája ez már,
a pihenésé, mikor a folyónak
megbékítő partján – csöpp zajt se csapva –
hullám csitul. Tűhegyén a füveknek
jelek borzongnak át. A szél csomónkint
a tág derűnek hő lehelletével
festi be őket, ím, a fű felenged,
s dacos tartást feladva dúsan árad
száradt pillán a várás zokogása.
Fordította: Baranyi Ferenc
Forrás: Lélektől lélekig
t
