te vagy nekem a krumplihéj
hogy, kibírhassam holnapig
hóban egy bögre forró tea
hogy ne fagyjak meg reggelig
te vagy az ember, hogy megbocsássak
mindenkinek, önmagamnak is
amíg a válladon elsírhatom
hogy megbántottak és hogy rettegek
néha azt hiszem halott vagyok
s már oszlom
neked tiszta a szemed
és van remény hiszen szeretlek
meggyalázva is holtomig
téged ölnélek meg, ha magamat
és néha elmosolyodsz bennem
s én tovább hordalak
Forrás: Lélektől lélekig
Láttátok, mily gyengéd a rózsa,
e szép nap bájos gyermeke,
amikor szirmait kibontva
a Szerelmet másolja le?
Szemünk előtt zsendül csodássá,
olyan, mint Eudoxia,
tavasz múltán se vár halál rá –
sokáig kell virulnia.
De sajna, szél s orkán cibálja!
A tél e durva kölykei
fölöttünk zúgnak nemsokára –
víz, föld, lég őket rettegi.
S nincs már virág, meghalt a rózsa!
A szerelmek szép gyermeke
hervadt-fakultan hull a porba –
s minden boldog napunk vele.
Eudoxia! Jöjj, ne lény rest,
használd ki minden szép napod!
Megöregszünk – s szívünk nem érez
szerelmi lángot, csak fagyot.
(Baranyi Ferenc fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Ezüst holdfényben,
ha kék árnyak ölelnek
rólad álmodom.
Forrás: Lélektől lélekig
Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.
Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.
Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.
Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.
Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.
Forrás: Lélektől lélekig
Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén
parázslik még a régi tűz talán,
de ne bánkódjon híve szenvedésén –
úgy bántana, ha szomorítanám!
Szerettem szótlanul, semmit se várva,
S most bennem félénk, féltő óhaj ég:
ily gyengéd s tiszta légyen lángolása
annak, ki önt szeretni fogja még.
Forrás: Lélektől lélekig
Én ittam borát már a hatalomnak,
Amit a lélek ad.
Élveztem magamat
Hegyen, tömeg felett.
A rámszegezett izzó szemeket
Láttam.
Láttam a népet megremegni láztól,
S várni, hogy lelkem bús csipkebokrából
Mikor csap ki a láng?
Tapsolt, zúgott az emberáradat, –
S én hálátlan, ezalatt felfedeztem
Egyetlen arcot, mely hideg maradt.
Forrás: Lélektől lélekig
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék között jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, eleven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan címkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.
Forrás: Lélektől lélekig
Ismét rövid éj lökött
a kávéscsésze elé,
fázós hajnal didereg
a kapu alatt,
bögréd szélén apró
morzsa pislog,
hangod hallom: álmodból
vajon mi maradt?
Rohanó napok között
kapaszkodunk
egymásba, örvénylenek
zúgó hetek,
s míg párnád
kettőnknek igazítod,
ma éjjel gyógyító
csend leszek.
Új reggelek születnek
körülöttünk,
karolj belém, ami elmúlt,
messze már,
szememben, mint régi
kedves tükrödben,
egyre szélesebb a
reményszínű láthatár.
Forrás: Lélektől lélekig
ha aznap én nem arra…
és te nem pont akkor…
ha én nem éppen jobbra…
s te nem este hattól…
ha én nem leszek olyan…
s te épp nem egészen…
ha én nem túl komolyan…
s te csak a szeszélyem…
ha nem úgy és nem annyi…
ha helyettem egy más…
ha neked az a randi…
s ha nekem felemás…
ha aznap az éjszaka…
ha a csillagok nem…
s ha nem kószál arra a
sors nevű véletlen…
talán sosem…
Forrás: Lélektől lélekig
