Sokat vártam az emberektől,
s nem fogadtam el keveset.
Gőgös vagyok. Bünteti Isten
azokat, kiket szeret.
Forrás: —
Sokat vártam az emberektől,
s nem fogadtam el keveset.
Gőgös vagyok. Bünteti Isten
azokat, kiket szeret.
Forrás: —
Valaki sír az ablakon,
lefolyik a könnye,
ahogy kívülről hallgatom,
nem is tudom, hogy könny-e?
Vagy ez maga a lét vize,
magából az időből
folyik elő s azt jelzi, hogy
nem kezdhetem elölről.
Tavasz, tavasz, te bőven áradó,
szél-patakokkal megduzzadt folyó,
öntsd ki a földre zúgó vizeid,
amíg a világ veled megtelik.
Én is így jöttem, illat, rohanó,
csatona, napfény, égből zuhanó,
hogy betöltsem Mózes, Illés felett
a törvényeket és a földeket.
Forrás: —
Piros varázs, meg ződ varázs,
meg hús, meg rongy, meg szalmaszál,
erdő közepén, tarka vár,
figurás, belga tánca áll.
Ez voltam én, ez lettem én,
magányos torzó, lázadás.
A szívem rossz és kőkemény,
torkomban ég az elmúlás.
Ne féltsetek, ropom tovább,
erdő közepén, egymagam,
ujjongva és vigaszatlan
rúgom magam idébb-odább,
groteszk, vigyorgó, vad galoppban,
s fölragyogok a csillagokban.
Forrás: —
Számban só, epe, sav és méz van,
éppen annyi, mint másokéban,
mindenkiében.
Semmi többet nem adhatok,
ha belegörbed is testem szíjas akarattal.
De már nem görbed.
Elmarasztal kegyetlenül az önítélet.
— Korán jött a te bölcsességed, asszony,
valaha mást akartál!
Kevesebb lettél önmagadnál.
Igaz, vagy sem?
Meglehet, így van.
Kifestőkönyves vágyaimban,
álmaimban, reményeimben hittem —
ó, megadatott hinnem.
Akkor ez volt szép.
Elbomoltam. Részekké —
minden otthonomban kicsinnyé, cseppekké esetten.
Felnőttekben és gyerekekben biztosan,
eltörölhetetlen vagyok jelen,
bár álmom is volt:
szédítő, tornyos — elfeledtem.
Forrás: —
Kaput nyitottál? Jöjj be, kedves,
királyságommal feleselgess!
Siklat a padlóm? Mindenségnyi –
tanultál óvatosan lépni
nagy bajban, vagy kicsi veszélyben:
nem vár új próbát csekélységem.
Hogy a nyoszolyám jégvirágos,
ne vedd szívedre, ne csodálkozz.
Szám soha nem volt, nem lesz mézes,
nem lelsz te szót, hogy megigézhess.
Kezem kenetlen, puhítatlan –
csak önmagamba fonódhattam,
mindig csak magamban hihettem,
szigorral szívig telítetten.
Ha botlottam, hát megtörötten,
sziklák terhével nyűtt ölemben.
Zúzalékük ha szerteszórtam,
magam szolgája, s ura voltam,
tekints az égi madárkára:
esettebb. Gyöngécske a szárnya.
A kegy: láthattál igazabban,
akarva-e, vagy akaratlan,
mint kevesen. Hát így ítélj meg.
Beengedtelek – kikísérlek.
Forrás: Jelenkor, 1976/9.
Hontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt,
és népem a magyar.
Hontalan vagyok,
mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
s hogy egymásra kell leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.
Hontalan vagyok,
mert hiszek jóban, igazban, szépben,
minden vallásban és minden népben,
és Istenben, kié a diadal.
Hontalan vagyok,
de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
és maradok ez úton, míg csak élek,
töretlen hittel ember és magyar.
Forrás: —
Ezt a századot nem lehet befejezni.
Nincs sorompó, hogy eddig 20., aztán 21. század.
A történelem nem az időszámítással halad egy ütemre.
Itt nem lesz fin de siècle, mint az elegáns franciáknál.
Ők tudták, ha egy század haldoklik, rothad, bűzlik, miegymás,
azt sürgősen, kecsesen és dekoratívan be kell fejezni.
A mi kis meleg, trágyaszagú, honi 20. századunkban
együtt élt a hóhér az áldozattal, néha szerepet cseréltek,
az egyik mondta a másik szövegét, a vérpadot felváltva használták,
a koszorúkat egyik helyről a másikra cipelték,
a holttestet alulról fölüké rakták,
így volt a leggazdaságosabb és legközérthetőbb.
Ebben a században mindenki nagyon hitt valamiben.
Főleg abban, hogy ami jön, az jobb lesz, mint ami volt.
Ebben a században több magyar halt meg, mint amennyi született.
Elvitte őket a cúg, a vonat, kit Nyugatra, kit Keletre,
ki elégett, ki megfagyott, ahogy az civilizált háborúkban szokásos.
Elvitte őket a Duna habja, a börtön mélye,
a golyó-, a kötél-, a kór általi halál,
avagy az önkéz, amellyel véget vetettek
tragikus hirtelenséggel és hír nélküli tragédiával.
Akiket senki és semmi vitt el, azok elindultak maguk,
mentek, mendegéltek, míg az Óperenciás tengerhez nem értek,
elnyerték a királykisasszony kezét vagy békává változtak.
Itthon maradt a resztli magyarság, mi,
fáradt, megviselt, indulatra erős,
cselekvésre gyenge, mély, híg és turmix magyarok.
Meg ezt a századot sem tudjuk befejezni, cipeljük tovább,
amíg nem jön egy korszakváltás. Egy igazi. Egy új.
Nem deklarált, nem naptári, nem vérbemártott,
hanem kiérlelt, szép és természetes,
az emberbőrbe bújt emberé.
Vajh hányat fogunk írni akkor?
Forrás: —
Magyarország területe 93 031 km².
Most ennyi.
Itt az emberek magyarul beszélnek.
Ők magyarok.
A magyar nyelvet nehéz megtanulni.
De lehet.
A magyarok őshazája bizonytalan.
A jelenlegi is.
A magyarok sokat vitatkoznak.
Például arról, hogy ki a magyar.
Mitől magyar a magyar?
Mitől magyarabb az egyik magyar
a másik magyarnál?
Két magyar csak külföldön örül egymásnak.
Néhány óráig.
A magyarokat általában szeretik külföldön.
Kivéve, ha nemzetiségek.
A magyarok nem bántják a nemzetiségieket.
Most nem.
Vannak, akiket most is bántanak.
A nagy országok
elviselik a különböző népcsoportokat.
Magyarország nem nagy ország.
A bajban az emberek összetartanak.
A nagy bajban.
Árvíz, földrengés, forradalom, stb.
Árvíz, földrengés, forradalom stb. ritkán van
és rövid ideig tart.
Kis bajban az emberek egymásnak ugranak.
Kis baj gyakran van, és sokáig tart.
A magyar ember egyszer születik,
de többször hal meg.
Ahányszor eltemetik.
A magyar ember többnyire
külföldön lesz naggyá.
De halottként hazakéredzkedik.
A magyarok megbecsülik
nagy magyar halottaikat.
A nagy magyar halottak
mindig magyarok.
A magyarok történelme szomorú.
A dicsőségek régiek,
és az éji homályban késnek.
Sokszor van éji homály.
A magyarok nem csinálnak történelmet.
Ők kötnek vagy köttetnek.
Békét, alkut, kompromisszumot.
A magyarokat sok minden köti:
kötél és kötelezettség.
Aztán egyszercsak eltépik, és felrúgják.
Később ezekből lesznek a pirosbetűs ünnepek.
Forrás: —
ABBAN a háborúiban,
mely a háborúk sorát majd lezárja,
nem lesznek ellenségeink.
CÉLPONT, OBJEKTUM, MŰSZERFAL, AKCIÓ.
Öntörvényét végzi a széthasadt anyag,
míg izzó gőzzé visszaváltozunk.
A kémia nem ismer kegyelmet,
nincsenek indulatai.
A képletek nyelvén nem lehet
békét kötni.
A vegyszereknek
nincsenek parlamenterei.
Az elemi részecskéket
nem lehet hadifogságba vetni,
és egyezmények alapján kicserélni.
Ha a folyamat megindul,
kezdetét veszi a devolúció.
Ki talál majd emberi nyomra
egy földgolyónak nevezett
halált sugárzó,
szétroncsolt halmazon?
Forrás: —