Miért siettem merész álmokat élni,
Ha ébredéskor már nem lehet remélni?
Miért bukdácsoltam göröngyökön kábán,
Mikor szállhattam volna felhőknek szárnyán?
Miért izzottam vágyban, láztól hevülve,
Jó már nem lehetek, csak hidegre hűtve?
Miért oly őrült és ostoba az ember,
Mikor szerethetne, már szeretni sem mer!?
Forrás: Lélektől lélekig
Tegnap minden sár volt még, lucsok,
s ma virradóra szellő-fürge törpék
csodát csináltak: szirmokat kacagtak
és hópehelyként vígan szétsöpörték.
Mezőre, rétre, jéggel vont tavakra,
hogy lágyan paplan nőjön mindenütt,
s álom-sípokként zengjenek az erdők
amint a Hold, fény-ujjával leüt.
Egy tündér jár most éjszakánként,
nagy csendben, átlépve szirteket,
s a gondnyomott, sötétlő hegytetőkre,
ezüstcsillámú leplet hinteget.
Egy kis manó is jár még éjszakánként,
s hol beteg, lázas szívek alszanak
halkan megáll, szeméből fény patakzik,
mint békés, kedves ringató szavak.
Álommanók, tündérek járnak éjszakánként
s hol jégbedermedt álmok várnak, ott
halkan megállnak, szemükből fény sugárzik,
s elvisznek magukkal minden bánatot.
Forrás: Lélektől lélekig
Valómnál jobbnak, nemesebbnek
játszom előtted magamat.
Attól vagyok jobb, mert szeretlek
s mert felemellek, magasabb.
Az önzés is önzetlenség lesz
közöttünk. Ám mint válhatok
olyanná, amilyennek képzelsz?
Szerelmed cél s nem állapot.
Vibráló partok szélén járok
veled s lesem zárt ajkadat.
Ingem nyílásában virágot
viselek s kést az ing alatt,
és éjjel egy-egy részt kivágok
magamból, hogy megtartsalak.
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor már nem bírom tovább
A gyötrelmeimet:
Hang csendül a gyászomon át,
Mennyei üzenet.
Szavai szentség és erő
És összhang és zene,
Az éggel összebékítő
Szépség költészete.
S a kétely sziklája nehéz
Szívemről legörög:
Hiszek, és majdnem sírok, és…
És úgy megkönnyebbülök!
(Fordította: Szabó Lőrinc)
Forrás: Lélektől lélekig
(Hozzád…)
Talán nem is tudod, ha nem vagy itt,
mennyire hiányzol,
bár én mindig csendben vagyok,
csak a nem-léted lángol,
olykor csak álmaim suttogom magamnak,
annyira zuhog a szó,
de déltájban már bennem
karcsú melankólia barangol;
az őszi langyos esték már elmaradoznak,
köd szitál, s mint mindig ilyenkor,
tompa, sápadt fénye nő a csillagoknak…
Várlak.
A tar fenyő ágain felleg foszlik szét,
– sokszor megállít e megejtő messzeség,
tudom, Kedves, nem szabad, hogy fájjak,
de te is tudod, ugye,
hogy nincsen hozzád joga másnak…?!
…míg végre öröm lógatja ezüst kis bokáit,
ha jössz az úton és lépkedsz hazáig,
ajkadra tűzve halk és néma a mosoly,
mely csendes, fátylas bece-szót mormol…
Ez a kék türelmetlenség égig nyújtózó,
(de szelíd vagyok, – bölcs Ekhnaton korából)
…saját álmaimban eltévedt csavargó.
Hiányzol.
Forrás: Lélektől lélekig
gyújtsuk fel a sötétet, ezt
a mellbevágó, csendes éjszakát,
hogy ágyvászonra festhessük
a szerelem jelét –
Forrás: Lélektől lélekig
Lehúztuk a cipőt is,
úgy mentünk, kéz a kézben.
Ázott hajad esővíz-
illatát most is érzem.
Tapicskoltunk a sárban;
sikolyaidtól bokrosodva
futott a sáncban
a sárga patakocska.
– Gyermekkoroddá lennék
érted, te kedves.
– Te jó, te drága.
Társtalan lép az emlék
a kármin-köröm pettyes
tavaszi sárba.
Forrás: Lélektől lélekig
Ág tetején ül a hold
mondd a titkod gyorsan mondd
mert ha lehullik a hold
kiderül hogy ott se volt
a szívemben szerelem
akartam hogy így legyen
túl nehéz és ha viszem
megszakadhat a szívem
Árok partján kóbor eb
lettem szerencsétlenebb
gulya, raj, és egyebek
elbujdosok veletek
rámtalál majd a halál
s fia leszek, meg se vár
se a hold, se csillagok
s ha elmúltam: nem vagyok
Ami marad, fenyőág
megtelt szív, de tudd meg hát
én hozok majd álmot rád
szép éjszakát, jó éjszakát
az álmodban odafenn
közös lesz a szerelem
s csak annyit érzel, istenem
ezt a verset ismerem…
Forrás: Lélektől lélekig
