https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Reményik Sándor: Komppal

    Az idő minden új csodája megszűnt.
    Millió gép hiába dübörög,
    millió gőzös hiába szeli
    zakatolva a roppant vizeket.
    Se hang, se füst el nem hatol ide.

    Megrakva elcsendesült emberekkel,
    egyszer csak megindul ez ősi jármű,
    amilyen engem nem vitt még soha.
    Társaimat nézem: oly csendesek.
    Az állatokat nézem: azok is.
    Lovak, bivalyok szekerek előtt:
    mintha tudnák: nem eshetik bajuk.

    Valaki bennünket eloldozott,
    az innenső partról eloldozott,
    s mindünket fel is oldozott talán.

    Visz a víz. Nézem e furcsa vizet.
    Egy hulláma, egy loccsanása sincs.
    Nem fodrozódik ez a víz sehol,
    tükrét nem töri e jármű sehol.

    Megszűnt a nagy törvény: az ellenállás.
    Megszűnt a nagy törvény: a küzdelem.
    Víz se mozdul, komp se, mégis megyünk,
    mintha egy volna már a víz s a komp.

    S egyszer csak a túlsó parton vagyunk.

    Enyed–Csombord közt, a Maroson, 1936 július

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Vörösmarty Mihály: A siket lantos

    Megrendíthetlen nyugodalmad, ó lant fia! Ember
    s emberevő állat fut, ha te dalra fakadsz.
    Tótágast áll a természet, ijedve lebúvik
    a folyam árja, s kitér szikla, fa, hangod elől.
    Csak magad, oh boldog, nem hallod e szörnyű nyikorgást,
    s ennyi veszély közepett meg sem akadva danolsz.

    1830

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Vajda János: Nyári dél

    Fejem fölött a nap, körültem
    oly csöndes, néma rengeteg,
    nem rezg a lomb; ha zöld nem volna,
    azt gondolnám: megdermedett.

    Az erdő mintha hallgatózva
    elfojtaná lélekzetét:
    tán várja, vagy hallgatja épen
    a Teremtő rendeletét?

    Vagy tán az Isten átölelte
    ezt a virágos csillagot,
    s midőn szerelmét rálehelli:
    csupán szeme, a nap ragyog?…

    1853

    Forrás: Vers mindenkinek

  • József Attila: Nyári délután a szobában

    Fuldoklik már a széternyedt szoba.
    A politúros asztal és a székek
    vén arca kéksötét homályba réved.
    Vár rám a lépcső villogó foga.

    De lenn a fürdő-strandon, a Dunán,
    piroscsíkos, vizes trikók feszülnek. –
    Jó ára van a könnyű tüllnek,
    a friss szél futkos fodrai után.

    Nem volna rossz az ódon Óbudába,
    ingujjba lenni, vagy nem is ruhába.
    Kis korcsmában a sört isszák. – Talán,
    ha én is innék, habzana a szám.

    Száradt a számpadlása és a nyelvem.
    Jaj, inni kell, de akkor föl kell kelnem.

    1922

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Reményik Sándor: Augusztus, nyárutó

    Augusztus, nyárutó…

    A Göncöl tengelye,
    mint roppant égi óramutató,
    némán, merőn mutat már ősz fele.

    Kigyúlt hajók
    suhannak át az égbolt tengerén,
    idő és naptárak…
    Némán, szorongó szívvel nézem én.

    Ott fenn egy fagyos, zuzmarás ajak
    a forró csillagokra rálehel, –
    s hullnak, mint itt lenn a falevelek.
    A csillagok hamarabb kezdik el…

    Mi jön? Mi megy?
    Mi hull le még?
    Nem volt a csillaghullásból elég?

    Kigyúlt hajók
    suhannak át az égbolt tengerén,
    jelek, csodák…
    Némán, szorongó szívvel nézem én.

    Egy új teremtés reggele előtt
    ez tán az Isten vajúdó, szent láza,
    és itt lenn nincs, aki megmagyarázza.

    1920

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Somlyó Zoltán: Mivé lett a nyár…

    Ó, boldog, békés, édes pipaszó,
    s te esti csend, te végtelen, te nagy,
    mondd, merre vagy?

    Ti játszadozó bárányfellegek,
    s te nyári hold, te békén ragyogó,
    hol vagytok, ó?…

    S te játszi kedv a pesti flaszteren,
    mely lángoltál kis lábak ütemén:
    hol vagy, szegény?

    S te: holnapunk, te örök-újdió,
    hát elgurultál a föld hajlatán
    örökre tán?

    Se ma, se holnap… Soha, sohasem…
    A tegnap: hát csupán ennyi maradt
    a nyári ég alatt?

    De még ez is, ó, milyen idegen!
    Egy csontos kéz, mit belepett a sár –
    mivé lett a nyár?…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Sinka István: Anyámnak egy régi futásról üzenek

    Papp Jenőnek, a paraszt apák
    fiának szeretettel ajánlom

    Az éjszakában úgy látom
    ma is
    szegény szemeidet, anyám,
    mint mikor mellém hajoltál
    a zengő fák alatt
    s mi futottunk ketten
    nesztelen iramban merre csoda lengett,
    merre apám lábnyoma eltűnt régen
    porban,
    sarjúban, kalászok mögött,
    vihar előtt… Lásd most
    úgy futok megint
    és kereslek Téged, ki messze
    maradtál tőlem
    s most ebben az őszben csak
    magam hordom őseim arcát,
    arra amerre a fák, a szívek és a kalászok alusznak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Krisztus a vargával

    Mikor a szamárnak hátán a szent városba tartott,
    – Az üzletek bezárva, virágosak a parkok –
    Ott állt Ahasvér varga a nép első sorába,
    És tele tüdejéből rikoltozott: Hozsánna!

    Mikor vörös gúnyában a nép elé vezették,
    – A virgácsok bíborral borították a testét –
    Ahasvér varga ott állt, és mint a bősz szelindek,
    A csőcselékkel együtt ordítozott: Feszítsd meg!

    Mikor a föld megingott, az ég kárpitja megnyílt,
    A százados megbánta az Ember Fia vesztit,
    Ahasvér varga ott állt – sápadt a Nap, a Hold –,
    És mellét verve bőgte: Ez Isten Fia volt!

    Mikor, nagy néha, árván, e rossz világba téved
    Valaki, aki bátor, igaz, jó, és az élet
    Hozsánnával, kereszttel és pardonnal fogadja,
    Butaság, mindig ott vagy, mint Krisztussal a varga.

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Guillaume Apollinaire: Egy szép vörösesszőkéhez

    Ímé ember vagyok megfontolt és okos
    Már ismerem az életet s halált mindazt mit ismerhet ki élt
    Kit fájdalom gyötört s emelt öröm szerelmi szenvedély
    Ki elhitte már eszméit néha-néha
    Sok nyelvet ismer és mindenfelé
    Sok tájon át utazgatott
    Járt háborúban s látta a Gyalogság és Tüzérség harcait
    Fejsebet kapott meglékelték míg kloroformtól részegen aludt
    S a szörnyű küzdelemben elvesztette legjobb társait
    Mindazt tudom az újról s régiről amit ezekről így egy ember egymagában tudhat
    És anélkül hogy feldúlna ma ez a közöttünk
    S értünk zajló harc barátaim
    Elítélem a hagyomány s a lelemény e hosszú vad vitáját

    A Kaland s a Rend pörpatvarát

    Ti akiknek a szája Isten szájához hasonló
    E száj maga a rend
    Legyetek elnézők ha minket összemértek
    Azokkal akik ápolják és folytatják e rendet
    Mi a kalandot kergetjük mindenfelé
    Nem ellenetek harcolunk mi
    Csak az óriási s furcsa birtokokra vágyunk
    Ahol a virágzó rejtelem hajlong felénk
    Új tüzek lobognak ott s eleddig nem látott színek
    Ezernyi súlytalan lebegő látomás
    S ezekből kell valóságot teremtenünk

    Fel akarjuk kutatni a jóság tájait hatalmas ország s minden hallgat ott
    Ímé az idő is amit kergetni s visszacsalni éppen úgy lehet
    Irgalmazzatok nekünk mi folyton a jövő s a végtelen határain
    Harcolunk az emberek helyett
    Irgalom tévedéseinkért a bűneinkért irgalom

    Ímé megjön a nyár e perzselő vad három hónap
    S mint a tavasz halott immár az ifjúságom
    Az izzó Értelem évadja ez ó lángoló Nap

    S én vágyom
    Lesem a formát édes és előkelő
    Az értelem csábítgat véle hogy kövessem
    Mint mágnes a vasat magához vonz ma engem

    Jön és a haja lebben
    Csodás vörösesszőke nő

    Haja arany mi lenne más
    Szép hosszantartó villanás
    Vagy láng mely lobot vet keményen
    A rózsán hogyha hervad éppen

    Nevessetek hát rajtam emberek
    Mindenhol mind nevessetek de főképpen ti itt
    Mert annyi mindent nem merek elmondani ma néktek
    S nem hallgatnátok meg ha tán elmondanám ma néktek
    Ó irgalmazzatok nekem

    Radnóti Miklós fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Csend

    A félig nyitott ablakon
    behajol a szél a szobába,
    a világűr csendje, magánya.

    A bútor szögletétől
    a légi fellegekig
    és az égi csillagokig
    a csend vonulása lakik.

    Rozsdája
    a lárma.

    Forrás: Lélektől lélekig