Izlett a tea, s vitatárgynak
csemegéjük is, a szerelem.
Az urak vadul esztetizáltak,
a nők finoman, kecsesen.
„Plátói legyen!” – követelte
a tanácsos úr, a szikár.
Nejének epe a lelke,
de nyögell, hogy: „Holdsugár!”
Kanonok-száj bömböli: „Nem kell
túlnyersnek lennie,
máskép belerokkan az ember.”
„Hogyhogy?” – bámul Licike.
„Szeretni szomoru és szép” –
a hangja remeg belé:
grófnőnk épp nyújtja a csészét
a báró úr felé.
Lett volna még a szalonban
egy hely: a tiéd, szivem.
Pedig te tudtad volna,
hogy mi a szerelem!
Fordította: Szabó Lőrinc
Forrás: Lélektől lélekig
