https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Csorba Győző: Biztató

    Hát ha nincs kivétel, mért félsz? –
    Nem könnyekért, örömekért élsz.
    A lélek magánya ha nő is,
    a test lassan megfészkelődik,
    s a hajló ív hízó homálya
    a zárt kart és combot kitárja.
    Amint megérted egyre jobban,
    hogy mankód s nem marsallbotod van
    s neked, nekünk, mindegyikünknek,
    amint lényed mélyebbre süllyed
    az érzékelhető anyagba:
    úgy lelsz másokra és magadra;
    úgy mozdul szádon, nő az ének
    csöppjévé hangok tengerének,
    s úgy hullsz majd – céljaid betöltve –
    csírát rejtő magként a földbe.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marina Cvetajeva: Ahogy a jobb a bal kezet

    Ahogy a jobb a bal kezet leli –
    lelked a lelkemhez oly közeli.
    Összesimultunk, áldott-melegen,
    ahogy a jobb a bal szárnyon pihen.

    (fordította: Baka István)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Esengés

    Csak egy napom van, addig élek.
    Töltsd velem ezt az egy napot.
    Egyetlen napodért cserébe
    egész életemet kapod.

    De vigyázz, egy nap nagy idő ám.
    Elég egy elvétett szavad,
    otthagylak és a más halottja
    leszek és sírnod se szabad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: A vándor meg a tenger

    Tengert lát a vándor, csudaszép a tenger,
    belelép a vándor, hátralép a tenger.

    Lép a vándor kettőt, százat, de hiába,
    egy lépéssel mindig elkésik a lába.

    Lép a vándor ezret, a tenger is annyit,
    hol imént víz kéklett, sivatag aranylik.

    Megy a vándor beljebb, nem tudja elérni,
    megy a tenger feljebb, már alig felényi.

    …Addig vándorolt a vándor, míg kifáradt
    és a tenger addig hátrált, míg kiszáradt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Falu Tamás: Szonett (Nyolcvanas évek c. regényéből)

    Mint bolthajtása életednek
    Reáhajolok napjaidra.
    Én vagyok szíved minden titka
    Aki őrizlek és befedlek.

    A csillagaid rajtam kelnek,
    A holdad rajtam úszik végig,
    A felhőd rajtam feketéllik,
    Én küldöm könnyét a szemednek.

    És oly messziről, mint az égbolt,
    Mint ami nem lesz, s ami rég volt
    Ledobom magam a kezedre.

    S az életedre rácsukódom
    Mint drága kincsére az ódon
    Hű lakatú ezüstszelence.

    Forrás: Lélektől lélekig

    s

  • Kányádi Sándor: Madáretető

    Cinkék, cinegék, feketerigók,
    megosztom veletek e fél cipót,
    megosztom az én olyan-amilyen
    éneken-szerzett kenyerem.

    Csettegess, rigóm, járd a kerteket,
    jöjjetek, csókák, varjak, verebek:
    vendégül látok minden itt maradt,
    velünk telelő madarat.

    Terítve már patyolat abroszom,
    kenyeremet elétek morzsolom.
    Nem várok érte, nem kell félnetek,
    ordas télben ujjongó éneket.

    Ha majd tavasz lesz, és én hallgatok,
    akkor zendüljön a ti hangotok,
    hírrel hirdetve, hogy az emberek
    télen se voltak embertelenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Kányádi Sándor, erdélyi magyar, Madáretető, jóság, emberség, tél, természet

  • Szabó Lőrinc: Álom

    Amerikánál messzebb kontinens
    felé ringatsz, alighogy megjelensz,
    Álom, vagy még messzebbre, s úgy sodorsz,
    hogy alig érek rá figyelni gyors
    tájaidra: jószagú tavalyi
    birsalmák sárga daganatai
    gomolyodnak kötélvasút alá,
    az Óriáshegység púpjaivá,
    ökörfarkkóró jön és elmarad,
    jegenyés állomás, a karszti Szkrad,
    s a zöldben rózsák vörös sebei,
    és a ködből egy tehén dugja ki
    szarvas fejét, csörgedező vizek
    s barlangok nyílnak, szállok, süllyedek,
    és minden repűl, minden eltűnik,
    és nem tudom, hol járunk reggelig,
    csak azt, hogy viszel s még visszahozol,
    de egyszer ott felejtesz valahol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Harmóniák

    Szenvedni tudj, és tűrni merj,
    És várni, sírni, élni,
    A szirtek párnáján pihenj,
    S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!

    És minden veszne, törne bár,
    S ha semmit el nem érne,
    A lelked él még, s vár reád
    Titokkal teljes és vígasszal teljes éje.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Percy Bysshe Shelley: Dal

    A téli fán gyászolva üldögél
    egy özvegy nagy madár;
    fölötte fagy leng, lassú szél,
    és lenn a víz megáll.

    A síkos föld kopár, virága jég,
    fagy járta át a fát,
    csönd van, csak egy malomkerék
    suhog a légen át.

    Radnóti Miklós fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fjodor Tyutcsev: Szilencium!

    Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd
    érzéseid, álmaidat!
    Mint fénylő csillagmiriád
    szállhatnak a lelkeden át,
    érkezve s tűnve, mint az éj:
    csodáld őket és – ne beszélj!

    Szív hol s kinek nyílhatna meg?
    Ki értheti az életed?
    Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
    Hazudik a kész gondolat!
    Merítve sár a tiszta mély:
    igyál belőle s – ne beszélj!

    Tanulj magadban élni! Egy
    világ töltheti be szíved,
    álom, varázs, szent pillanat –
    de külső zajra elriad
    s megvakul, ha nap fénye kél:
    figyelj dalára s – ne beszélj!

    /Szabó Lőrinc fordítása/

    Forrás: Lélektől lélekig