A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
Riadtan elszorul szíved,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.
Forrás: Lélektől lélekig
„A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ elmúlik, de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Soha nem volt és nem lesz könnyű dolgunk! De a reményekkel kikövezett út kellemesebb az utazónak, mint a kétségbeeséssel teli, bár mindkettő ugyanoda vezet.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret.”
Forrás: Lélektől lélekig
Beszélgessünk beszélgessünk
Te meg Én
beszélgessünk nem szegletesen kemény hanem puha legömbölyített szavakkal
ahogy a szerelmesektől tanultuk
alig hallhatóan
ahogyan a tölgyfa levelei beszélnek egymással.
Mondj nekem valami szépet
hogy én is mondhassak Neked valami szépet.
A szemeimhez beszélj
a homlokomhoz
egyenesen a szívemhez
Te Nekem
és Én Neked.
Az álom partjairól üzenj
egy újszülött nevetésével
tenger hullámaival
játékos delfinekkel
harangszóval
egy sassal
amint az ég kékjében lebeg.
Forrás: Lélektől lélekig
Csak két esetben légy velem:
ha a szívem bánatot hordoz,
vagy szabadító öröm oldoz, –
csak erről szól az énekem:
e két esetben légy velem!
Forrás: Lélektől lélekig
Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?
Korhadt tönkön üldögélek,
nyírkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.
Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.
Forrás: Lélektől lélekig
Te vagy az égő csipkebokor, – én benned fészkelő bimbó.
Illatom álom volt s bódulat
Mézem, de fölserkentett szavad,
S tüzes rózsává gyújtott, hogy égjek a pusztában mindhalálig.
Te vagy az ezüsthullámú tó, – én partodon remegő nádszál,
Száraz testem a fekete szél
Már-már eltörte, de megöntözél,
Hogy zöldelve titkaidat susogjam az ég alatt mindhalálig.
Te vagy a végtelen éjszaka, – én pásztortűz az éjszakában,
Mely kebleden örvendezve kigyúl
S hamvadván kebledre visszahull,
De pásztoroknak és farkasoknak téged hirdet mindhalálig.
Forrás: Lélektől lélekig
