https://verskucko.com

Kategória: Baranyi Ferenc

  • Baranyi Ferenc: Könyörgés apátiáért

    Add, Uram,
    hogy a szemem pillája se rezdüljön attól,
    hogy kiverik a szemem,
    és ne forduljon fel a gyomrom akkor,
    amikor gyomorszájon vágva földre esem,
    add, Uram,
    hogy a véremtől részegülőknek
    egészségükre kívánjam az italt,
    s ne vegyem a szívemre, ha a szívembe lőnek –
    közönyömet a néphit hőstetté növeli majd.

    De azt sose hagyd, Uram,
    hogy ölbetett kezekkel nézzem bárhol,
    ha mindezt olyanok sérelmére teszik,
    akiknek kínjából és pusztulásából
    erkölcsi erőt senki se merít,
    énnekem már, Uram,
    van elég erőm a beletörődésre, de az ő
    csorbult igazságérzetüket nézni gyenge vagyok,
    legyen hát miattuk mindig kötelező
    visszaütni, amikor én már
    nem is akarok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Hó-álmaim

    És hó esett a tiszta víztükörre,
    a pelyheket
      nagy hullám kapta ölbe,
    és vízzé vált a hó ott mindörökre.

    Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon,
    nem volt fehér
      a táj, csupán a parton,
    a víz színén fehérlőn nem maradt nyom.

    Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
    nem növelik,
      csak terhelik a lelked,
    és eltakarják szépségét színednek.

    Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
    s örvényeid
      havamtól gazdagulnak,
    midőn ijesztő messzeségbe futnak.

    Az életem csak benned folytatódhat,
    ez sorsa rég
      – ha vízre hullt – a hónak,
    belédhalok, hogy éljek, mint futó hab.

    Kergetőztek az örvények pörögve,
    rohant az ár
      a végtelen ködökbe,
    és hó esett az örvénylő gyönyörre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Egyszerű

    Oly egyszerű ez: ha elvesztelek –
    belepusztulok. Bármi lesz veled:
    autó üt el, cserép zuhan le rád,
    vagy ravatalod lesz a betegágy –
    én utánad halok, nincs más utam.
    A sorsomat kezelni egymagam
    már túlontúl önállótlan vagyok,
    élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok.
    Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
    nincs abban, hogy csakis harmóniát
    fog fel fülem, hangom is puszta csend,
    ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
    Megírták mások már, mi vagy nekem:
    lányom, anyám, húgom és kedvesem,
    testnek s kenyér, parasztnak a föld,
    prófétának ige, mely testet ölt,
    te vagy a fény az éjszakában – oly
    banális mindez s mégis oly komoly.
    Nekem te vagy a velem-futó magam:
    kétágú útnak egy iránya van
    s ágaink párhuzama oly szoros,
    hogy a tekintet szinte összemos.
    Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
    mikor magadhoz – hozzám vagy te hű,
    magaddal azonos csakis velem
    lehetsz mindig már.
    Ez a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Az ébrenlét a bátorság

    Éjfélkor a sötét belémlát,
    ilyenkor vallanak a némák,
    és a süketek dobhártyája
    beleremeg az éjszakába.
    Nem könnyű a magunkba-nézés,
    ítélőszékhez önidézés,
    jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
    ha ilyen éjszakán elalszol!

    Az ébrenlét a bátorság itt:
    lehurrogni lelked, ha ámít,
    rágondolni, amire nem mersz,
    akármilyen nehéz, keserves,
    büntetni magad röstellt könnyel,
    társ-nélküli, szegetlen csönddel,
    nézni, midőn a képre fény száll,
    amit az éj tükre elédtár.

    Ó én tudom: a gyöngeségem
    legláthatóbb a tükör-éjben,
    s én látom legjobban, hisz éjjel
    magam vagyok rossz számizével.
    Nincs kínzóbb a felismerésnél:
    hazugnak látni, mit beszéltél,
    mondandónak, mit elhallgattál,
    adandónak, amit nem adtál.

    Magam vagyok magam fegyence,
    bíráim legkegyetlenebbje,
    s még az lehet csak, akin látszik,
    hogy éjszakákat áttusázik,
    aki velem éber az éjben:
    legyen bírám s ha kell, pribékem,
    de megítélni hogy merészel,
    aki nyugodtan alszik éjjel?!

    Legyen a bírám talpig ember,
    magát-vizsgáló becsülettel,
    s ítéljen el, egyazon szinten,
    mint embert ember, istent isten,
    mint ön-legyőző ön-legyőzőt,
    miként legyőzöttet legyőzött,
    de sárga törpék tű-sisakban
    ne mocorogjanak alattam.

    Ha számonkérő éjben alszol:
    jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
    Bár nehéz a magunkba-nézés,
    ítélőszékhez önidézés,
    de áldozzunk ennyit magunknak,
    kiéjszakázott igazunknak,
    s azoknak, akik tisztelettel
    úgy neveznek minket, hogy ember.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Előled is Hozzád

    Szeretni foglak tegnapig.
    Jövőd múltamba érkezik,
    S múltadból érkezik jövőm.
    Csak tegnapig szeress, de hőn.
    Mielőtt megismertelek,
    Már szakítottam rég Veled,
    Nem is tudtad, hogy létezem,
    És szakítottál rég velem.
    Elváltunk végleg, mielőtt
    Megjelentünk egymás előtt,
    Én jobbra el – Te balra át.
    S most jobb a ballal egybevág.
    Kiadtad utamat s utad
    kiadtam én is. Menj. Maradj.
    Te érted ezt? A távozó
    Nem el, de feltűnik. Hahó,
    Hahó! Csak erre! Jöjj! Eredj!
    Isten hozott! Isten Veled!
    Isten Veled! Isten hozott!
    Futok Tőled, s Hozzád futok,
    S Te tőlem énhozzám szaladsz,
    Előlem is hozzám szaladsz –
    Ki érti ezt? Ki érti azt?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Fogadalom

    Kíméletlenségemmel becsüllek én – olykor gyilkol a simogatás.
    Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
    mert „igazságos bántást” nem ismer az őszinteség,
    fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
    mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
    Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
    midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
    nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
    alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
    Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
    hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
    s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
    kemény életre trombitáljalak.
    Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
    fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
    mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
    fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
    mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
    egykedvűsége képes,
    és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
    hogy veled végre magammá lehessek,
    és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

    Csak szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: A hiány kalodája

    A közelséged égetett,
    felforrt a víz a Balatonban,
    aztán eljött az “ég veled” –
    s megjött a tél utána nyomban:
    közénk befagyott messzeség
    víztükre állt (föl most sem olvad),
    az út mentén a jegenyék
    jégoszlopokként sorakoztak.

    Kit szerettem? Ki tudja már?
    Téged? Vagy azt a szép vidéket?
    Tőled szépült meg az a táj?
    Vagy az varázsolt szépre téged?
    Ha véletlenül Pest-Budán
    kerülsz elém: nincs varázslat,
    jánosbogár-fény, itt talán
    a neonok közt meg se látlak,

    ott kellettél, szédült mezőn,
    szerény sugarad lángolás volt,
    de ijedten, védekezőn
    szájad elé kaptad a távolt.
    S negyvenkét éve szomjazom
    megtagadott csókod, miközben
    mások csókjával ajkamon
    szénné naponta pörkölődtem,

    ám mindig, mindenütt jelen
    voltál, te máig csókolatlan,
    mivel nem lettél kedvesem:
    hű a hiányodhoz maradtam.
    Emléked rosszallón kisért:
    csöpp áfonya tengernyi mézben,
    mert arra már, hogy visszakérd
    amit nem adtál – nincs remény sem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Baranyi Ferenc: Ki dallá lesz

    Ki dallá lesz, az már örökre
    az igazsággal csendül össze,
    bármily hamisan intonálnák
    azok is, akik kitaláták.

    Ki dallá lesz, az nemcsak dallam-
    íveket jelent, öt vonalban
    rögzített halk melódiákat,
    melyek szelíden szerteszállnak,

    hanem jelenti a reménység
    törvényerőre emelését,
    amelytől nem tágít a nemzet,
    amíg fiai énekelnek.

    Ki dallá lesz, fölzeng az égre,
    elnémul minden földi vétke,
    még a becsületére száradt
    szeplők is hangjegyekké válnak…

    Ki dallá lett, immár legyen dal,
    meghalhat – ámde el sosem hal,
    az Úristen füléig harsan
    a valóságnál igazabban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Miattatok

    Maradt még bennem valami,
    ami szerethető?
    Vagy lelkemnek jobbik felét
    megette az idő,
    és mára már csak az maradt,
    mi kőkemény, rideg,
    amit az idő sem bolond
    rágatlan enni meg?

    Ha így van, nem büntethetem
    magammal azt, aki
    tűrhetőbb változatomat
    sem könnyen bírta ki,
    egén felhő miért legyen,
    ki nap-féléje volt?
    Tűzben a gyémánt szén leszen,
    akármilyen csiszolt.

    S versekkel tudhatok-e így
    táplálni másokat?
    Kipergett zsákomból – amit
    adnék – a búzamag.
    De esküszöm: miattatok
    megkeresem, ha van
    lelkemnek olyan szeglete,
    mely még árnyéktalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Ösztöke Simornak

    „Már összeroskadsz, – végre mondd:
    mit is akarsz hát, te bolond?”
    (Váci Mihály: Te bolond)

    Ki mondja el, ha nem te, hogy
    nem az a bolond, ki összerogy,
    hanem ki fölkél s újra lép,
    bár tudja: Abda vár odébb?

    Ki mondja el, hogy nem terem
    fenyőtoboz szőlőhegyen,
    s beléndekből csak ostobák
    próbálnak főzni gyógyteát?

    Ki mondja el, hogy verebet
    fogni dobbal ma sem lehet,
    és hogy a légy ma sem darázs,
    a krumpli meg nem záptojás?

    Tanár úr, mindig kell, aki
    a kézenfekvőt mondja ki,
    bár únja kis- és nagydiák
    a zsáknyi evidenciát.

    Nekünk ma sincs más munka itt,
    mint eldarálni azt, amit
    régen tud már bölcs és hülye,
    csak sohasem gondolt bele.

    Megértük, jó, a hatvanat,
    de kis időnk talán marad
    arra, hogy járjon még a szánk,
    míg érdemes figyelni ránk.

    Forrás: Lélektől lélekig