Nincs mit mondanom –
nincs mit mondanod.
Szemed jégvirág borítja –
már mögé nem láthatok.
Nincs mit mondanod –
nincs mit mondanom.
Párosan viselt magányunk
súlya nem megosztva nyom:
egészben a válladon,
egészben a vállamon.
Ne értsd félre, ha kereslek:
rádtalálnom nem öröm,
tűnt ölelés emlékétől
únt öleléshez szököm.
Varázsod szét így töröm.
Válni kell.
Önvédelemből hagylak el
s fel nem cseréllek senkivel.
Válni kell.
A szív nem nézi, mit cipel,
csak éppen már nem bírja el.
🕊️
Ezerkilencszázhetvenkilenc
október tizenharmadikán
fölegyenesedett a kertben
és lopva szétnézett az apám.
Az ásót földbe ütve hagyta,
mintha csupán a boltba menne,
s mivel kezén is, homlokán is
zavarta őt a munka szennye:
megmosdózott a locsolónál –
nyitva maradt nyomán a vízcsap –
s úgy lopakodott ki a kertből,
mint aki percre távozik csak.
Aztán – mikor senki se látta –
egy alacsony felhőre lépett
és nekivágott kiskabátban
a magasságos őszi égnek,
amikor rájöttünk a cselre:
már nem tudtuk követni szemmel.
Fogják meg! Ott! A földi létből
kereket old egy öregember!
🕊️
Add, hogy a feljelentőm intelligens legyen –
ne váljon zagyvasággá szavam, amit továbbít,
hogy pontosan megértsék a Legfelsőbb Helyen:
húz is, míg rúg e ló és – a lába is kilátszik…
🕊️
Ha korsó vagy, sose feledd:
kútra ne járj, hogy el ne törhess,
magadban friss buzgás helyett
poshadt ürességet lötyögtess
és ettől életed örök lesz,
bár csöpp értelme sem marad…
Ne tégy egy lépést sem, ha törtetsz –
s a csúcson találod magad!
Ha kurta vagy, kaparj sokat,
s neked is lesz, több mint remélnéd,
kalász már egy sem bólogat
s cséplésre oldva, ím, a kévék,
de földre pergett számos érték:
kaparj – s hombárnyi lesz javad!
Szedd fel, amit kínál a mélység –
s a csúcson találod magad.
Ha fecske vagy, hitesd el azt,
hogy egymagad nyarat csinálhatsz,
állítsd, hogy zörög a haraszt
szélcsendben is, mert ráhibázhatsz…
Minden hazugságból kimászhatsz,
ha nincs igazán igazad,
mellékutakon körbejárhatsz –
s a csúcson találod magad.
Herceg, ha mindez mégse használ –
még egy tanács, hogy megfogadd:
sirasd soká a ravatalnál,
akit titokban elkapartál,
gödröt toronymagasra rakjál –
s a csúcson találod magad!
🕊️
Hogy zavartalanul ehess, ihass, ölelhess, alhass –
eszedbe ne jusson
magad a Mindenséggel mérni.
Ne gondolj aszállyal, se faggyal:
a Mindenséget mérd magaddal –
jobb hosszan, mint örökké élni.
Ám ha azért eszel,
hogy fenntartsd magad a jóra,
ha azért iszol,
hogy poharad igaz ügyre ürítsed,
ha azért ölelsz,
hogy emberebbé szeresd a másikat,
és ha azért alszol, hogy üveggolyóvá álmodd a távolságot –
akkor mégis cselekedj J. A. (1905–1937)
meghagyása szerint
s mérd magad a Mindenséggel –
volt már, ki így is győzte évvel.
Talán te is lehetsz kivétel.
Sosem a búcsúlevelek,
nem a szakítás, nem a könnyek
jelentik azt, hogy elköszöntek
örökre a szerelmesek,
de a strandon a tétován
más combra áttévedt tekintet,
a türelmetlenül leintett
hálálkodás a nász után,
ha nincs folytatni gusztusod
a kedvesed-harapta almát,
vagy mikor gyönge diadalmát
meghagyni színleg sem tudod,
mikor először áll meg úgy
pillantásod a kedves arcán,
hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
s nem leszel tőle szomorúbb,
mikor szúrás nyomán a vér
egy perccel hamarabb megalvad
és mikor csók közben magad vagy –
szerelmed véget akkor ér.
Tudom, hogy elhagy egy napon,
s attól fogva utána indít
minden, mi ellök tőle mindig
most még, mikor kezét fogom
s úgy űzöm őt, hogy vonszolom.
Tudom, hogy elhagy egy napon,
s utána minden tévedését
igazolom s ahogy ma mézét:
holnap mérgét is szomjazom,
mert azt is már méznek tudom.
Tudom, hogy elhagy egy napon,
s tudom, hogy hűlt helyén az emlék
különb lesz nála s rabja lennék
rögtön, mihelyt feloldozom,
de emlékét is vállalom,
hisz teljessége hiedelmét
majd csak hiányától kapom.
Éjszaka a kedvesemmel
szakajtóba gyűjtöttük a tófenékről
a visszatükrözött csillagokat,
s a teli szakajtót egy topolygallyra tettük.
Amíg alatta csókolóztunk:
vásott szellő kúszott fel sebesen a topolyafára,
s a szakajtót kedvesemre borította.
Ahogy ott állt a lány
meztelenül és remekbeszabottan,
a vállára, mellére záporozó csillagokkal:
szürke kis verébnek tűnt föl mellette
Évástól, Kleopátrástól, Loreleyestől és
Lollobrigidástól
a világ minden szépasszonya,
aki csak volt, van és lészen eljövendő
gyönyörűvé nehezíteni az életünket.
Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
futnál hozzája szüntelen, de
valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre,
s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,
a csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőn
mosolyognál szíved szerint, de
valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: lehetne felbújtó az álom,
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
álmodhatnál, mert volna mit, de
valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,
de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak,
hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn,
lehetnél hős, nem csak derék, de
valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
igen, adódna még idő, de
valami mindig közbejön.
(Előled is hozzád)
Szeretni foglak tegnapig.
Jövőd múltamba érkezik,
s múltadba érkezik jövőm.
Csak tegnapig szeress, de hőn.
Mielőtt megismertelek,
már rég szakítottam veled.
Nem is tudtad, hogy létezem,
és rég szakítottál velem.
Elváltunk végleg, mielőtt
megjelentünk egymás előtt.
Én jobbra el – te balra át.
S most jobb a ballal egybevág.
Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
Te érted ezt? A távozó
nem el, de feltűnik. Hahó,
hahó! Csak erre! Jöjj! Eredj!
Isten hozott! Isten veled!
Isten veled! Isten hozott!
Futok tőled s hozzád futok,
s te tőlem énhozzám szaladsz,
előlem is hozzám szaladsz –
ki érti ezt? Ki érti azt?
Megfoghatatlan. Képtelen.
Szerelem ez?
Alighanem.
Ady Endre
– A föl-földobott kő
– Góg és Magóg fia vagyok én
Arany János
– Családi kör
– Toldi estéje
Petőfi Sándor
– Nemzeti dal
– Szeptember végén
– Anyám tyúkja
📖 Tartalomjegyzék (próba)
Ady Endre
– Párisban járt az Ősz
