Kategória: Baranyi Ferenc

  • Baranyi Ferenc: Ez van

    Ki cir-,
    ki kal-,
    ki spe-
    kulál.

    Az ország dolga rosszul áll.

    Forog
    a föld,
    a pénz,
    a köpönyeg.

    S nincs benne semmi köszönet.

  • Baranyi Ferenc: Humanizmus

    Ne lőjj a zongoristára –
    elég, ha a kezét töröd.

    Csak a kezét, hogy meg ne sántuljon!
    Csak a kezét, hogy bukjon fel
    a billentyűsoron!

    Csak a kezét, hogy a Marseillaise,
    a Rákóczi-induló, a Forradalmi etűd
    életre ne keljen többé a kezétől,
    de még az Appassionata, az Allegro barbaro sem.
    Semmi, ami ripityává zenghetné
    az eszmélet tétova előremozdulásának
    nyúlós rettegésből kövesült, néma torlaszait!

    Semmi,
    amitől a lelkiismeret háborgóbb lehet,
    maga a lélek pedig csöndesebb!

    Semmi, ami magabiztosabbá igézhetné
    a Mindenség engedékenységét a parány iránt,
    a tétova hajlandóságot mások iránt,
    a szívmeleget, mely az űrhidegen átfut,
    és a tiszta gyűlöletet, amely aljasságok ellen
    lobban fel mindig!

    Semmi, ami a lelkek jobbik felének
    zengő megtestesülése a csillagnémaságban –
    és semmi, ami csak addig érvényes, amíg örök!

    Ne lőjj hát a zongoristára.
    Elég, ha a kezét töröd.

  • Baranyi Ferenc: Negyvennyolcas kérdések

    Hivatkozhat-e
    a Tizenkét pontra az a tucatember,
    aki pontban tizenkettőkor
    csak a saját ebédjével törődött mindig?

    Illetékes-e
    Gábor Áron rézágyújáról énekelni az,
    aki nemhogy harminc ezüst pénzért,
    de már harminc rézgarasért is
    hajlandó bajtársai felé forgatni
    a mindenkori ágyúk irányzékát?

    Lehet-e
    a márciusi ifjak örököse az,
    akinek szemében
    Petőfi piros zászlói
    jelentik a vörös posztót?

    Miért öröm az,
    hogy nem az utolsókból lesznek elsők,
    hanem az elsőkből utolsók?

  • Baranyi Ferenc: Áldott legyen

    Áldott legyen az asszonyok között,
    ki asszonynév nélkül is bátran asszony.

    Áldott legyen az asszonyok között,
    aki eloldja béklyód, hogy marasszon.

    Áldott legyen az asszonyok között,
    kit otthonossá tett a hontalanság.

    Áldott legyen az asszonyok között,
    kinek lefokozás emeli rangját.

    Áldott legyen az asszonyok között,
    kit a „törvényes” asszonynép kiátkoz.

    Áldott legyen az asszonyok között,
    aki csupán társaságban magányos.

    Áldott legyen az asszonyok között,
    kit végigmér a szállodai portás.

    Áldott legyen az asszonyok között,
    ki hol cseléd, hol istennő-hasonmás.

    Áldott legyen az asszonyok között,
    ki asszonyok között félénk, esetlen –

    áldott legyen az asszonyok között,
    áldott legyen, hogy áldássá lehessen.

  • Baranyi Ferenc: Fogadom

    Kíméletlenségemmel becsüllek én –
    olykor gyilkol a simogatás.
    Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
    mert „igazságos hántást” nem ismer az őszinteség,
    fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
    mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.

    Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
    midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
    nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
    alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.

    Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
    hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
    s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
    kemény életre trombitáljalak.

    Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
    fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
    mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
    fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
    mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
    egykedvűsége képes,
    és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
    hogy veled végre magammá lehessek,
    és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

    Csak szeretlek.

  • Baranyi Ferenc: A király meztelen

    Ocsúdjatok: a király meztelen!
    A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,
    s a csattogó fogak szuvasak egytől egyig.

    Ocsúdjatok, térjetek magatokhoz!
    Nem bölcsebbek, nem tehetségesebbek,
    és főképpen nem tisztességesebbek
    nálunk a minket halkra szégyenítők,
    kiknek szavától úgy megcsöndesedtünk,
    mint őseink ispánok vesszejétől.

    Ocsúdjatok. E kígyó-bűvöletben
    nagystílű blöffölök sok zagyvaságát
    saját mércénkké kezdtük tenni titkon
    s közepes glosszáit a Főítésznek
    lassan mi is tanulmány-számba vettük …

    Higgyétek el, sosem anakronizmus,
    ha a költő az egyenes kaszák
    igazával suhint: kifent, egy-élű szóval.

    Ocsúdjatok! A király meztelen!
    A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,
    s a fogai? Szúvasak egytől egyig!

    Szent György lovagra várnunk fölösleges, hiszen
    mi is elbírunk vele puszta kézzel,
    csupán a ráülepedett ércpor-legendát
    kellene még letüsszenteni róla
    egészséges, már jó paraszttüdővel.

  • Baranyi Ferenc: Helyzetkép a helységről

    Fejenagynak széles tenyerét nem
    lepi kapanyél miatt a hólyag:
    bérbúsulást vállal – temetésen,
    hisz oly nagy a feje, mint a lónak.

    Csepü Palkó (Mit? Csepü Pál elvtárs!)
    nagyüzemi abrakoltatásnak
    vámszedője már s reméli folyvást,
    hogy retorikából doktorálhat.

    De hová lett a lágyszívű kántor?
    Karrierje megérdemel egy szót:
    hakni-trupphoz bonvivánnak állt, hol
    partnernője – szemérmetes Erzsók!

    És Bagarja, a béke barátja?
    Jó fizetést kap a békeharcért,
    delegálták kilenc bizottságba
    képviselni a köznépi arcéit.

    Az amazon-természetű Márta
    szelíd szavú anyagerleként búg …

    Rozsdás lett a helység kalapácsa
    (és – fájdalom – a sarlója szintúgy.)

  • Baranyi Ferenc: Hegyibeszéd

    Boldogok a nyílt szívűek,
    akik – bár overál alá rejtették sokáig a szmokingjukat –
    ma már taktikából sem hódolnak a simléderes eleganciának,
    szinte hivalkodva mutatják ki a foguk fehérjét
    s a hitük fehérjét is,
    nemhogy vörösre, de még rózsaszínűre sem igyekeznek dukkóztatni immár,
    bátran, képmutatás nélkül keresztülnéznek a vízvezeték-szerelőn
    s kikérik maguknak az „elvtárs” megszólítást,
    mert az úr – ugye – a pokolban is úr.

    És boldogok a felszegett fejűek,
    akik már azt is megtanulták,
    hogy az úr nem a pokolban,
    de a poklokon diadalmaskodók között lehet csak igazán úr,
    annyira úr,
    hogy még a feltétlenül szükséges heti három szót sem
    veti oda a gépkocsivezetőjének,
    pedig ennyit még a tanácsos úr sem sajnált
    annak idején a parádés kocsisától.

    Boldogok a békességesek, az otthonuknak élők,
    akik csak cipőtalpukra ragadt sár gyanánt
    hordják be a hazájukat kiporszívózott életükbe,
    de – hallván asszonyuk szidalmait –
    legközelebb kint, a lábtörlőn hagyják a talpnyi hazát is.

    És boldogok a széplelkű lelki szegények,
    akik a közösségért kiáltott szót
    pusztába igyekeznek a közöny kábelein elvezetni,
    pisszegésük fújja el a meleget adó költők rőzselángját
    s forró lihegésük szítja azokat,
    akik az individualizmus görögtüzekkel égő csipkebokrában
    mindenhatóan megjelennek önmaguk színe előtt.

    E boldogok miatt
    a közösségi (idegen szóval: kommunista) költő
    olykor egy kicsit boldogtalan.

  • Baranyi Ferenc: Metamorfózis

    Kézfogásának keménysége kiszökött a tenyeréből
    és a szívéig meg sem állt,
    ott első dolga volt durván becsapni
    a kitárt pitvarok megannyi kapuját,

    homlokáról a töprengés barázdái
    ajka tövébe húzódtak s kemény föl-
    íveléssel tudatják: nem nemes gond,
    de gőg hasad a penge-száj hegyétől,

    csermely-szemében a bizalom áttetsző tisztasága
    gyanakvás iszapjától lett zavaros,
    s a derű fényesen cikkanó halacskái is
    kipusztultak szeméből hamarost,

    apját, anyját csak életrajzban áldja
    és – mint a szolgabíró – vadászni jár,
    ha szónokol: már rég nem indulatban,
    csupán csak hangerőben proletár,

    vígan burjánzik népe televényén,
    mindent magának szív, akár a gyom,
    így ingerli a tábla nagy hatalmát
    maga körül egy csöppnyi hatalom,

    s az emberek értetlenek: paréj is
    terem lucernamagból? Oly fura!
    Kutyából nem lesz szalonna – ez így van.
    De a szalonnából lehet kutya…

  • Baranyi Ferenc: Ballada az elkényeztetett ifjúságról

    A múlt viharát – gyakran csontig-ázván –
    kiállni néktek nem volt egyszerű,
    de a jövőt nekünk is csak szivárvány
    jelzi ma még – odébb még a derű.
    Szívünk komoly, ha nem is keserű.
    Bár jó nekünk: vihar többé nem üldöz,
    de lám, még a mi helyzetünk sem üdvös.
    S kik a viharban sérülést szereztek:
    úton-útfélen azt vágják fejünkhöz,
    hogy mi vagyunk az elkényeztetettek.

    Való igaz: a múlttal összevetni
    nevetség volna ezt a kort ma már,
    (hisz nem bolond máié után epedni
    kit asztalához rántottcsirke vár!).
    S ha ajtónkon a gond is be-bejár?
    Panaszunk illetlen, rendellenes.
    (Ne duzzogjon, ha kozmás a leves
    olyan, ki kész ebédhez érkezett meg …)
    Tőlünk csak a hurrá természetes,
    mert mi vagyunk az elkényeztetettek.

    A nősüléssel évekig kivárunk,
    pártában fogy aránk legszebb kora,
    s ha végre a lányt elvesszük: lakásunk
    tengernyi pénzért vízcseppnyi szoba.
    Nem szülhet asszonyunk, mert nincs hova.
    Szűk lett – miként kinőtt kabát – a város,
    sok cérna kell még az újjávarráshoz,
    mi értjük ezt: lakbért adunk s türelmet.
    De hiába is mennénk a tanácshoz,
    mert mi vagyunk az elkényeztetettek.

    (Már hallom is a tenger ellenérvet:
    „mi is így kezdtük”, „kis ügyek a még
    erőnk-nyelő mammut-gondokhoz képest”,
    „nagyon igényes ez a nemzedék”.
    Hűha, de pontos, helytálló beszéd!
    De mért szabály, hogy úgy kezdjük, miként ti?
    Csak élőbbről lehet előbbre lépni,
    s – ha nem piszkálna gondja „kis ügyeknek” –
    több nagy munkával tudnánk szembenézni
    s akkor se lennénk „elkényeztetettek.”)

    Tizenhét évig töltöttük serényen
    tudás-borral – kikénezett fejünk,
    s nagy polcra téve néhol még kevélyen
    üres hordófej kong ukázt nekünk.
    (Nem lenne lassan helyén a helyünk?)

    A világosság egyidős a renddel:
    tizenhét éves. Aszú-értelemmel
    volt hát idő betelni minden fejnek.
    Ám kit sokszor leszóltak – szólni restell…
    (Ja, mi vagyunk az elkényeztetettek!)

    Herceg, nincs nálunk hívebb katonád itt,
    e had bársony-sátorlapot nem áhít,
    jól tudjuk: harca tenger még a rendnek.
    Csak ne halljuk dobhártya-szakadásig,
    hogy mi vagyunk az elkényeztetettek…