https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Szepes Mária

    Nagyon halk

    a zizegő hang benned. Rezonancia,
    amit feléd küld a láthatatlan hárfa.
    Figyelj rá. Mindig neki van igaza.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Fogadalom

    Kíméletlenségemmel becsüllek én – olykor gyilkol a simogatás.
    Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
    mert „igazságos bántást” nem ismer az őszinteség,
    fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
    mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
    Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
    midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
    nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
    alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
    Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
    hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
    s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
    kemény életre trombitáljalak.
    Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
    fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
    mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
    fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
    mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
    egykedvűsége képes,
    és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
    hogy veled végre magammá lehessek,
    és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

    Csak szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: Rejtettelek

    Rejtettelek sokáig,
    mint lassan ért gyümölcsét
    levél közt rejti ága,
    s mint téli ablak tükrén
    a józan jég virága
    virulsz most eszemben.

    S tudom már mit jelent ha
    kezed hajadra lebben,
    bokád kis billenését
    is őrzöm már szívemben,
    s bordáid szép ivét is
    oly hűvösen csodálom,
    mint aki megpihent már
    ily lélekző csodákon.

    És mégis álmaimban
    gyakorta száz karom van
    s mint álombéli isten
    szorítlak száz karomban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor Obsitos dal

    hasonlatosak vagyunk
    azokhoz a katonákhoz
    akiket megfelelő
    időközönként példás
    magatartásukért
    előléptetnek
    dekorálnak s úgy
    vonulnak nyugállományba
    kiérdemelt vagy
    kitérdepelt sarzsival
    ezüst vagy éppen arany
    sújtással ékítve anélkül
    hogy valaha is puskaport
    szagoltak volna

    pedig micsoda háborúk
    dúlnak bennünk

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Aki az asztalt kigondolta…

    Aki az asztalt kigondolta,
    nemcsak enni akart rajta.

    Nagyon hontalan lehetett,
    egész világnak terített.

    Nem jutott tányér térdire,
    könyökölt hát a semmibe.

    S ahogy a semmibe könyökölt,
    eszébe jutott egy fatönk.

    Gondolatban rákönyökölt,
    alátámasztotta a tönk.

    Megtámasztotta életét,
    teli tányért s asztalt remélt.

    Asztalt, terített szavakat:
    “Ülj le, érezd otthon magad!”

    Egy deszkalap, valami láb,
    ácsolt magának hazát.

    Aki az asztalt kieszelte,
    a világot köré ültette.

    Nagyon messzire láthatott:
    asztalainkra ráhajolt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Epilógus egy balladához

    Két öreg anyóka, talpig feketébe,
    Mennek az ösvényen, talpig feketébe.
    Egyiknek fia volt, másiknak lánya volt.
    Egyik maga a Nap, másik maga a Hold.

    Szemük, mint a patak medre, olyan száraz.
    Hosszú hallgatásra hallgatás a válasz.
    Kapaszkodnak csöndben, amerre az ösvény.

    Hitte volna-é ezt emberi keresztény:
    Olyan szófogadó drága jó legény volt.
    Olyan szófogadó drága jó leány volt.
    Megrontotta szegényt a te rossz leányod.
    Megrontotta szegényt a te ördög fiad.
    Már az unokám is legényszámba menne.
    Már az unokám is férjhez készülődne.

    Az egyiknél kapa, ásó a másiknál.
    Pihegve fújják ki magukat a sírnál.
    Húsz esztendő óta szótlanul leszólják,
    Az egyik a szegfűt, a másik a rózsát.

    Neki csak lánya volt, de nekem fiam volt.
    Neki csak fia volt, de nekem lányom volt.

    Húsz esztendő óta várják s tán halálig,
    Mikor ad igazat egyiknek a másik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Titkos fájdalom

    Minden megingott, mikor az utolsó
    napon csók nélkül elhagytál: üres
    szalma lett kezeimben a kalász,
    lepkéim elszálltak s a hegyen is
    értelmetlenül felelt s otthagyott
    barátom, a szél… Ellenségesen
    hallgat ég s föld… Valaki kellene…
    Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni
    a várakozásteljes alkonyat
    mozdulatlan szépségét, s nem tudom,
    lesz-e még erőm emberek helyett
    isteneknek mesélni kínomat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos

    ZENBESZÉD

    Hogyan adhatnék
    választ, mikor a kérdést
    is csak keresem?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Hajnali rózsák

    A kert hajába
    rózsalugasok tűznek virágokat.
    Szivárvány-arcukról
    a Nap mosolyog.
    Leveleikkel fűrészelgetik a levegőt;
    ing és billeg a tér,
    rángatja az ég hajnalvörös kelyheit,
    hogy bimbót pirosító loccsanással
    ömöljenek
    az alvó rózsák
    végtelenségére.
    Lángtáncot lejt a kert.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Ahogyan régen

    Aludni kéne

    Ahogyan régen.

    Lehajtott fejjel,

    Anyám ölében.

    Kelni a Nappal,

    Vidám tavasszal.

    Szállni fecskékkel, darazsakkal.

    Gurulni domboldalról völgybe,

    Pörögni, forogni körbe-körbe.

    -Utána újra!

    Még egyszer,..százszor!

    Nyakláncot fonni

    Fűből, virágból.

    -Elvinni neki!

    Hazatalálni!

    -Minden ölelést meghálálni!

    Forrás: Szeretem a verseket