Kategória: Szerzők

  • Juhász Gyula: A Caruso

    Mikor Pesten a Caruso,
    A szívnyúzó amoroso
    Énekelt,
    Lipótváros lánya, nője
    Mind szívgörcsöt kapott tőle,
    Rémeset.

    A férfiak persze szidták
    A pocakos tenoristát,
    Aki csak
    Azzal hat, hogy magas Céket
    Jól kibúgat, jól kibéget,
    Jól kiad.

    De fordul a sors kereke,
    Tenorista is bereked
    És befagy;
    Megszökött ma felesége, –
    Ó irgalom magas Céje
    El ne hagyj!

    Már ezután van reményem,
    Hogy nemcsak borbélylegényben
    Hisz a nő,
    S bár a műfajom csak líra,
    Akad nékem is egy igaz
    Szerető!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Aktuális strófák

    Múltkoriban a Barkóczy
    Nem akart fölállni,
    Azt mondotta a törvényre,
    Hogy az lári-fári.

    Mostan meg egy polgármester
    Nem akart fölállni,
    Hogy zengett a Gotterhalte:
    Császári-királyi!

    Mi is ezen sírnivaló,
    Könnyű kitalálni,
    Ez a magyar politika:
    Elállni, felállni!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Ó, ÉDES NAPSÜTÉS!…

    Ó, édes napsütés! felém ragyogva fordul
    A sok-sok bús dolog s a sok bús szürke hely,
    Megannyi drága serleg, színültig telt kehely,
    Melyből a habzó, dús fény részeg bőséggel csordul –
    És részegít a látás, szeszéllyel kitalált
    Eszmék tánca agyamban bódult karnevált rendez,
    És csak iszom a fényt… szomjas, szegény szememhez
    Emelem az ömlő fény egyetlen italát…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Perc

    Dalol a madársereg,
    Hogy az erdő zeng belé,
    Maszatos parasztgyerek
    Inal a folyó felé.

    A Nap is süt melegen,
    Tüzesíti a leget,
    Nem is látni az egen
    Pici keskeny felleget.

    A parasztgyerek hevül,
    A folyóparton ledül,
    Homokon gurul tovább,

    Kavicsot fog, jó lapost,
    A folyóba dobja most
    S fütyörészve áll odább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: PETŐFI SÁNDOR

    Petőfi Sándor,
    már olyan régen akartam beszélni rólad,
    te már nem hallod,
    költészetednek mondom ezt a vallomást.
    Ilyen nagy lelket mint a tied,
    “Egész” világmindenség is szeret.
    Mi, költők páratlannak születtünk,
    az igazság sebzett gyerekei vagyunk,
    nem hazudhatunk szépeket.
    Mi a Halál Szeretői vagyunk,
    és nem félünk senkitől.
    Petőfi Sándor,
    szeretlek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Paso Doble

    Égővörös selyemként loboglak
    Körbe, inas nyakadba csókolva
    Mohó vágyam. Orrcimpád reszket, míg
    Felöklelsz, s eggyé válunk a táncban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: A gyávaság szonettje

    Nincs engedelmességem, nincs parancsom. Egyként eldobtam már
    a kéjt s a kínt. Órákig is elbámulom, amint sugár szikrázik át egy
    tiszta kancsón.

    A fán rekedten rikkant fel a páva, a nap melenget és a föld
    forog. Áldott, kiben nem fáj a tört horog s a küldetésben néha-néha
    gyáva.

    Szívem e békés lustaságban oly dús!

    A gazdag úton szembe jön velem vasakkal verten egy csapatnyi
    koldus, s amíg a parkon át lassan halad ki, a módot kutatom és nem
    lelem: mint tudnám őket végre megtagadni?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Egyedül

    Testvérkém, fáj, hogy egyedűl vagyok,
    fáj a nappal ezer ugráló szine;

    fáj, hogy annyian megszólítanak,
    de azért senki se simogatná meg homlokomat.

    Gyengédebb vagyok én az almafavirágnál
    és a lehelletnyi holdfénynél is szelidebb.

    Fehér galambok alszanak álmaimban:
    nem szabad fölébrednem, hogy fel ne riasszam őket!

    Ha felriadnának, meglátnák, mily gonosz vagyok,
    milyen irigy és hazug és civakodó.

    Ezért kell mindig csöndben maradnom, akkor is,
    ha ijedt harangokat dobál be a szél az ablakomon.

    Sírok, –
    és szavaim halottan hullanak lábaimhoz.

    Sírok, –
    és a szomszéd fa se hallja meg könnyeimet…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Az ébrenlét a bátorság

    Éjfélkor a sötét belémlát,
    ilyenkor vallanak a némák,
    és a süketek dobhártyája
    beleremeg az éjszakába.
    Nem könnyű a magunkba-nézés,
    ítélőszékhez önidézés,
    jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
    ha ilyen éjszakán elalszol!

    Az ébrenlét a bátorság itt:
    lehurrogni lelked, ha ámít,
    rágondolni, amire nem mersz,
    akármilyen nehéz, keserves,
    büntetni magad röstellt könnyel,
    társ-nélküli, szegetlen csönddel,
    nézni, midőn a képre fény száll,
    amit az éj tükre elédtár.

    Ó én tudom: a gyöngeségem
    legláthatóbb a tükör-éjben,
    s én látom legjobban, hisz éjjel
    magam vagyok rossz számizével.
    Nincs kínzóbb a felismerésnél:
    hazugnak látni, mit beszéltél,
    mondandónak, mit elhallgattál,
    adandónak, amit nem adtál.

    Magam vagyok magam fegyence,
    bíráim legkegyetlenebbje,
    s még az lehet csak, akin látszik,
    hogy éjszakákat áttusázik,
    aki velem éber az éjben:
    legyen bírám s ha kell, pribékem,
    de megítélni hogy merészel,
    aki nyugodtan alszik éjjel?!

    Legyen a bírám talpig ember,
    magát-vizsgáló becsülettel,
    s ítéljen el, egyazon szinten,
    mint embert ember, istent isten,
    mint ön-legyőző ön-legyőzőt,
    miként legyőzöttet legyőzött,
    de sárga törpék tű-sisakban
    ne mocorogjanak alattam.

    Ha számonkérő éjben alszol:
    jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
    Bár nehéz a magunkba-nézés,
    ítélőszékhez önidézés,
    de áldozzunk ennyit magunknak,
    kiéjszakázott igazunknak,
    s azoknak, akik tisztelettel
    úgy neveznek minket, hogy ember.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Az időnek

    Idő, örök öreg, ki messze, fenn
    A végtelen szikláján ülsz magad
    S csak nézed hallgatag, vén bérceken,
    Hogy az eón, az év, a nap halad.

    Csak nézed, hogy a tenger és a könny,
    A vér és víz hogy árad és apad,
    Csak nézed, hogy vív a fény és a köd
    S hogy múlik el világ és pillanat:

    Idő, örök öreg, mi lenne, mondd,
    Ha egyszer elszunnyadnál és e zord,
    Nem lankadó játék megállana:

    A hulló őszi lomb a lomha légben
    S az elmúlás halálhozó ködében
    Szívemből szálló sóhaj dallama?

    Forrás: Lélektől lélekig