https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Parancs János: Hűség

    Parázsló vágy szakított, meg a féltékeny tűz.
    Értem patakzott a könny, s csak a gőg
    taszított tőled egyre messzebb.
    Eleven kút, buzgó forrás hol talállak?
    Retteg nélküled a lélek, a test: kínzó árvaságban.
    Fullasztó némaság az éjszakában: nincs vigasz!
    Y-King: balgaságok könyve.

    Keserű füst száll az égre, csavarodik.
    A lét parancsa: két karodba vágyom,
    tavasz nélkül sorvad ifjúságom.
    A pusztulás ha fojtogat majd,
    légy velem a végső órán;
    izzó rettenetről fordítsd el orcám;
    ne bukjak magányosan, háborodva!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Dsida Jenő

    Pikával szívében született
    valami segesvári síkon.
    De se lópaták, se szúrt sebek.
    Élni csak azért született,
    hogy az élő halálban bízzon.

    De rét lesz-e a lepedő,
    ha nem vér: verejték-Szamos.
    És elrejt-e, menekülő,
    a kukoricás-levegő,
    ha csak tüdődtől iszamos.

    Dsida Jenő, én értelek.
    Minden dobbanásszavad
    enyém. Megérintettelek:
    ujjam begyén a te teled
    tündérei villámlanak.

    Nemsoká már színről színre.
    Én elkezdem, s te folytatod:
    „A fűzfa behajlik a vízbe”,
    és száll a szó szívről szívre,
    s a Léthe lábunknál locsog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: A vendég

    A hóban látható nyomát
    nem vallatják az érkezőnek,
    kapu elé kiállnak és
    szívélyes szóval ráköszönnek,
    nem kérdi senki, mit hozott,
    s nem nézi, merről jő a nyomsor,
    szobájukba tessékelik
    s kenyeret adnak néki rozsból.

    Egy-két meleg szava után
    forralt borral is kínálják,
    estére a ház asszonya
    néki veti a legszebbik ágyát.
    És reggel is lábujjhegyen
    övezi őt lágyan a kímélet,
    pálinka várja és kalács
    ha fáradt álmából megébred.

    És mikor újra útra kel –
    körülfogják és magyaráznak;
    melyik a legjobb út, melyik
    jól bevált ösvénye a tájnak,
    a gázló hol veszélytelen,
    s mikor szelíd a patak sodra,
    parancs-erős intelmeit
    mind egytől egyig elsorolja.

    Jaj annak, ezerszeresen,
    akit valahol befogadtak!
    Irány-szabó gyengéd erőt
    szíve tarisznyájába raktak,
    kéretlen jótevők raja
    jogot formál aggódni érte,
    s – bár kedves féltéssel teszi –
    siet, hogy útját is bemérje.

    A hóban látható nyomát
    kivallatják a távozónak,
    kíméletlen nyomolvasó
    a féltve-kísérő erőszak,
    figyelik: merre tart, hová?
    S ha eltér – utánakiáltnak,
    kit jók tartottak jól: tovább
    csupán a jók kedvében járhat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Párbeszéd

    A műveletlen Afrikában,
    Hol sivatag van és vadon,
    E jubiláris alkalomból
    Eszmét cserél két vén majom.

    – „Mester, ma ünnepelni illik,
    Darwin barátunk napja van.
    Ő mondta ki, hogy minden ember
    Olyan majom, akár magam!”

    – „Na hallja, elvtárs, hogyha önnek
    Ez hízeleg, úgy mondhatom,
    Hogy szerfölött tévedni tetszik,
    Sőt, ami több, ön nagy majom!”

    Forrás: Lélektől lélekig

    J

  • Juhász Gyula: Dévajkettős

    Ica rica, kukorica haj,
    A szerelem szörnyen kutya baj,
    Édesít is, keserít is haj!
    Ica rica, kukorica haj!

    Tündérország ez a szerelem,
    Minden szívben mindig megterem,
    Pokol is, ha megesett a baj,
    Ica, rica, kukorica haj!

    Férfi, asszony, kettőből lesz egy,
    Mert egyedül semmire se megy,
    Mert egyedül csak óhaj, sóhaj, baj,
    Ica rica kukorica haj.

    Ica, rica, kukorica haj.
    Élni kettesben se csupa vaj,
    Napsütésre gyakran száll ború
    És kitör az égi háború!

    Ica, rica, kukorica haj,
    Ha haragszol, megbékülsz hamar,
    És utána édesebb a csók,
    Hogyha durcás ajkaddal adod!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: [Szeretnél élni kék hullám alatt…]

    Szeretnél élni kék hullám alatt
    és hajókázni Némo kapitánnyal?
    Mély tenger ismeretlen csábu mélyén
    szemlélni sok csodát: kövér halat
    aranykigyót, fejlábu szörnyeket
    rejtelmes formát, tajtékot, tarajt,
    virágot, mely, megnézve, mégis állat
    sok nagy halat: sok néma kis hal átkát
    tengeri pókot, polypot, tünő
    aranyzöld foszlányt, csillogó korált,
    csillogó korál cifra palotáit?
    szeretnél járni kék hullám alatt?

    Tengerben élünk; – mert mi más e lég,
    melyet beszívok, mely köröttem árad

    • felnézek: látom; mozdulok: megérzem –
      az ég – a szél – mi más e kék özön,
      e légözön, (többször szelíd, de néha
      orkáni vad, s hideg, s meleg) mi más
      mint a titáni térnek óceánja?
      melynek lakója s útazója, én
      elemnek érzem, melyben élek és
      melyben halok s mely nélkül meghalok.
      Ez óceánban nézz körül ha vágysz
      szemlélni sok csudát: kövér halat
      aranykigyót, fejlábu szörnyeket
      rejtelmes formát, tajtékot, tarajt
      virágot, mely megnézve mégis állat

    s sok nagy halat: sok néma kis hal átkát
    tengeri pókot, polypot, tünő
    aranyzöld foszlányt csillogó korált
    csillogó korál cifra palotáit.

    Szeretsz-e élni kék hullám alatt?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Fáradtság

    Ki a Betűk veszélyes menetét
    vezeted e labirint papiron, hol
    se jel, se korlát s régi nevedet már
    restelled ihlető Véletlen ingyen
    hatalmad nemcsak ajkunkat s az írók
    ujját dajkálja: minden mozdulat
    anyja vagy és cinkos sugója e
    föld forgó-színén. Te diktálod azt a
    lihegtető, rosszvégű és kegyetlen
    regényt is, melynek címe »Élet«. Áldott
    vagy siratott sugalmad söpri el
    vagy hozza helyre mit a siket Ész
    homlokunk padlásszobájában ülve
    értetlenül kitervelt. Belzebub
    és Ráfael! ki Tóbiás gyanánt
    fogsz kézen, hogy a Mélység szája-szélén
    vakok legyünk; vagy bokros őrület
    paripáján röpítesz ismeretlen
    élet-tájakra. Engem is milyen
    tájakra vittél, mily sohase-vélt
    szökéseket büvöltél inaimba,
    mily lengésekre lökted rest karom,
    hogy magamnak látvány és csoda lett
    amint nehéz zászlókat gyenge ujjal
    vagy a váratlan kedves társ kezét
    hirtelen megszorítva, életet
    s jövőt pecsételt. És kiállitottál
    világ elé, magasba, s ajkaimra
    oly szókat adtál, hogy álmodva sem
    mondtam volna ki nélküled. S ma itthagysz
    ébredve és vénen és meredélyek
    fölött, s én nem is tudom, mit kívánjak,
    amint susogó hangod távolodni
    s halkulni érzem: azt-e hogy maradj még,
    maradj velem – vagy menj, veszélyes angyal,
    menj, hadd pihenjek, itt az este már!
    Ne kergess, hadd csavarjam újra sértett
    lelkem köré a puha nyugalom
    óvó kendőit. Minden mozdulat
    ledobja egy fátylunkat, mind leleplez
    új meg új pőreséggel. Engem is
    addig sarkantyúztál, gonosz, hogy egyre
    meztelenebbül állok itt – de ez
    nem a boldog bujaság diadalmas
    meztelensége már, hanem a gyertyás
    korbácsos üngös penitencia
    szégyenkező és fájó hősisége.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Parancs János: Ötven felé

                   Ötven felé kivetjük önmagunkból
                   mindazt, ami cifra s szedett-vedett lom,
                   s oly komor, fönséges lesz a lelkünk,
                   olyan hideg és kongó, mint a templom.

                                  Kosztolányi Dezső: Ötven felé

    Akárhogyan kanyarog az út
    lehet emelkedő lehet völgymenet
    a végső megaláztatáson kívül
    sok meglepetést
    számunkra már nem tartogat
    Mégis mindenki másként fogadja
    az ismerős maskarákat
    a kísértő démonokat az unt helyzeteket
    Más-más rögeszmét követve gázolunk előre
    folyvást fogyatkozva meg-megtizedelve
    s újabb tizedelések felé közeledve
    Védjük és óvjuk ami még menthető
    ami ideig-óráig még becsülhető
    egy-egy önzetlen jótanácsot
    kéretlenül kapott emberi gesztust
    A hamis prófétákat alantas céljaikról
    előbb-utóbb mi már biztosan fölismerjük
    hiába varázsolnak a semmiből
    egyszarvút galambot és bárányt
    kavargó színes káprázatokat
    Akik a világi hatalomra törnek
    gyorsan lelepleződnek
    Akik önös érdekeikért föláldozzák
    a többiek életét és sorsát
    a vesztükbe rohannak
    Ilyesféle bölcs szavakra futja csak erőnkből
    pedig tudván tudjuk
    az ember irányítható és gyarló
    s az élete mint szélben a mécsláng
    kioltható egyetlen fuvintásra
    És mégis csodákra képes
    ha önmagán túláradva egyszer
    teremtő képzeletére bízza magát
    ha elfogadja és vállalja a szabadságát
    A lét esélyét a gazdátlan reményt
    táplálni és megőrizni kevés a szó
    s most már a mi feladatunk volna
    botcsinálta fogadatlan prókátoroké
    imbolygó és botladozó pasasoké
    Ám nem tudom lesz-e elég erőnk s hitünk
    türelmünk ügyességünk és ravaszságunk
    hogy az előttünk járók példáját követve
    átmentsük a hétköznapok sivatagos tájain
    a gyanúsítgatások és a vádak poklain
    a hiúságunk szakadékos vak homályán
    Vajon képesek leszünk-e a lemondásra
    elhányni és hátrahagyni érte minden egyebet
    az életünk árán is védelmezni amíg lehet
    hogy sértetlenül világoljon akkor is
    mikor már nem leszünk

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Napsugár-hívogató

    Tavaszutó, nyárelő,
    meggyet érlelő,
    mézillatú napsugár,
    bújj elő!

    Tavaszutó, nyárelő,
    mézet pergető,
    búzasárga napsugár,
    bújj elő!

    Tavaszutó, nyárelő,
    búzát érlelő,
    barna bőrű napsugár,
    bújj elő!

    Tavaszutó, nyárelő,
    bőrünk perzselő,
    júniusi napsugár,
    bújj elő!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Radnóti Miklós: Szent szerelmi újraélés

    Gy. F. ajánlás

    Te még nem tudod, hogy ki is vagyok,
    Hogy kiék ezek a fáradt szemek
    Melyekben életfény sosem ragyog.

    Az én arcom ez a beteg sápadt,
    Kín meszelővel fehérre mázolt
    Melyről lesír távol az utálat….

    Ez is az enyém még, te, a hajam,
    Ez a törtfényű kis büszkeségem,
    Az egyetlenegy fiatal rajtam.

    Ma milyen furcsák a szemeid,
    Most ép olyanok, mint a Kisdedé.
    Olyan babonásan tiszták megint.

    Ne nézz úgy rám, hisz csak fáradt vagyok.
    Én már látom, hogy a te szemedben
    A fáradtságom is benne ragyog….

    Forrás: Lélektől lélekig