https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Fazekas Mihály: A serdülő bajuszhoz

    Ifjú tolla Ámor nyilának,
    Serdűlő bajusz! idvez légy!
    Sok szerelmes csókok párjának
    Felibe prémkoszorút tégy;
    Míg a finnyás nyári lepkéket
    Torzos tarlód el nem inti,
    Vagy míg a göndör szőröcskéket
    A tél dérrel be nem hinti.

    Mondja bár a szépség Mómussa,
    Hogy ékesnek nem tart senki,
    Ne hidd, kis Cupido mókussa,
    Csak pelyhed jobban tessen ki;
    Hogy játszhassanak búvócskákat
    Bársonyában a kellemek,
    Majd meglásd, millyen gyöngyszikrákat
    Szórnak rád minden szép szemek.

    Én is sodrom, de mindhiában,
    Zúzos fürtjét a szürkének,
    Elhűl ettől a csók szájában
    A könnyen ingó hölgykének;
    S midőn szeme rezzenéséből
    Bóldog jelemet képzelem,
    Borzomtól megdobbant szívéből
    Akkor reppent a szerelem.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Baróti Szabó Dávid: Az halál- és Kupídóról

    Bészállván az Halál némelly fogadóba s Kupídó,
    Ott eggymás mellé nyílaikat letevék.
    Hajnal alig vala s elválnak; történet-esetből
    Annak ez elvévén nyílait, ennek amaz.
    Sokkal több öreget sebesít meg azólta Kupídó.
    S a temetőre felesb ifjakat hord ki Halál.

    1786.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Fazekas Mihály: Az újj bor

    Be jól esett, te kislyány,
    Zsendült cseresznye szemmel
    Zsendítni a szerelmet.
    Be jól esett az első
    Piross epert pirossabb
    Szácskádhoz illegetnem.
    Guggon, tudod, be jó vólt
    Csipegetni zsenge szőlőt,
    De levét ezerszer is jobb
    Dúdolva szürcsölésznünk.
    S eszemadta kis kezedből
    Mogyorót szemelni hozzá.
    Sokáig élj, gyerek bor!
    Nőttön neveld tüzünket.
    Ámor, te is! ki nádcsőn
    Szopatsz velünk szerelmet.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Vörösmarty Mihály: Ki a hamis?

    A sok leány között
    Egy kettő ha van is,
    Hazudtatok nekem,
    Hogy a lány mind hamis.

    Ím e kis barna hölgy
    Könnyű, mint a madár,
    Ne higye senki is
    Azért, hogy csapodár.

    Őszinte, jószivű,
    Szemében lelke ég:
    Ily szép világitást
    Aligha láttam még.

    S ha néha rám tekint
    – Az isten áldja meg! –
    A kéj s öröm miatt
    Még lelkem is remeg.

    Nem érzek semmit is,
    Csak azt, hogy szeretem:
    Világnak gondjait
    E szóba temetem.

    Mi gondom a világ?
    Ha őtet láthatom,
    Ha lelkemmel szeme
    Egében lakhatom!

    1842. december 18.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Petőfi Sándor: Mi a szerelem?

    Süldő poéták, bikficek,
    Ugyan ne csiripeljetek
    A szerelemről! kérlek szépen
    Az emberiség szent nevében,
    Melyet kínpadra vonni vétek,
    Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
    Tudjátok: melyik fán terem,
    Milyen madár a szerelem?
    A kotyvaszték, mit fejetek
    Rosz bögréjében főztetek,
    A sóhajtások galuskája
    Pityergések levébe hányva,
    Epedéssel megsáfrányozva
    Vagy kakasdühhel megborsozva,
    Oh én szerelmes istenem,
    Ez még koránsem szerelem!
    Még várjatok, kis bikficek,
    Kissé nagyobbat nőjetek,
    Hogy a szerelmet ismerjétek
    És azt megénekelhessétek. –
    Viselni hosszú éven át
    A szívben a kétség nyilát,
    Teremteni legmelegebb
    Vérünkből szép reményeket,
    Csak azért, hogy meghaljanak,
    Hogy minden istenadta nap
    Legyen egy-egy kedves halottunk,
    Kit kínosan kell megsiratnunk;
    A rágalomnak óriási
    Kigyófarkával szembeszállni,
    Eltűrni oly bántalmakat,
    Mit megtorolni nem szabad,
    Mert kedvesünk azé, ki bánt,
    Aztán elvenni a leányt,
    Eldobni érte szabadságunk,
    Mely legimádottabb sajátunk,
    S fölvenni a könnyű szabadság
    Helyett az élet súlyos gondját,
    Dolgozni napok s éjeken,
    Hogy ételünk s ruhánk legyen;
    S ha feleségünk tán szeszélyes,
    Magunkat szabni szeszélyéhez,
    Hogy már ha kell örömtelennek
    Lenni egyik vagy más életnek,
    Mienk legyen örömtelen…
    Lássátok, ez a szerelem!

    Koltó, 1847. október

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Reményik Sándor: Nem urad és királyod

    Kicsi leány, hidd el nekem:
    Nincs olyan férfi,
    Aki egy lány tökéletes
    Szerelmi szent-áldozását megéri.
    S ha volna is: hogy követelheti,
    Hogy megtagadd magad?
    Te Lélek vagy: kiolthatatlan Fény,
    Megsemmisíthetetlen külön-lény,
    Isten-gondolta külön-gondolat.
    S kötötten is szabad.
    Szabad.

    “Semmiért Egészen”???
    Istenkísértő őrült akarat
    Képzelhet csak el így, rabnőjeképpen.
    S hiába úgyis:
    Nem lehet egészen.
    Megíratott, hogy: “Az egyén szabad
    Érvényre hozni mind, mi benne van,
    Csak egy parancs kötvén le: szeretet.”
    De szeretni csak szabadon lehet.
    Egyenlő méltósággal.
    Külön világ, szemben külön világgal.
    Az eggyéolvadásuk: csoda, ünnep.
    De nincs embernek emberen hatalma.
    És semmi sincsen, amit követelhet.
    Azért, ha jönne modern Farao,
    Ki lelked vágyik leigázni,
    Az Isten képét benned megalázni
    S gúlához követ hordani marasztal:
    Pattanj vissza acélos daccal!

    Kicsi leány, akárki lesz a párod:
    Te önmagad vagy, és ő önmaga.
    Együtt: Isten két iker-csillaga.

    Kicsi leány, akárki lesz a párod:
    Szegény, szánandó embertársad ő,
    Nem urad és királyod.

    1935. április 24., Schilling Olginak

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Csokonai Vitéz Mihály: A szerelmes vitézhez

    Ámor múlattába
    Egy sisak aljába
    Nefelejcset űltetett,

    Kit saját kezével,
    Az élet ízével
    Nyájasan öntözgetett.

    Lám, a kedves Hébe
    A bajnok szívébe
    Mely hatalmat vehetett.

    1791.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: A visszajáró májusok

    Minden úgy igaz, ahogy régen:
    Vannak visszajáró Májusok
    A Sohsem-Nyugvás szent nevében.

    Rózsás köd az agyunkra úgy száll
    S úgy fűt a megvadulás heve,
    Mint a régi, szent kamasz-jussnál.

    Olyanok s még szebbek a tervek,
    Mint diák-vágyak bús korán,
    Ám telt-begyübbek a szerelmek.

    Mert a Májusok visszajárnak
    S nem ifjú vágyé való ízük,
    De ki túl van laktán a Nyárnak.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Csokonai Vitéz Mihály: Ének a tavaszhoz

    Jer, kies tavasz! bocsássál
    Éltető lehelletet,
    Hogy kihalt mezőnkbe lássál
    Újra vídám életet.
    Száz zefir köszönti csókkal
    Rózsaszínű lábadat,
    A kiomlott nárcisokkal
    Bársonyozván útadat.
    Száz dryás mond a hegyekbe
    Néked áldó éneket,
    Hármas ekhó zeng ezekbe
    Innepedre verseket.
    Nyájasabb etéziákkal
    Nyílik a nap reggele,
    Tőlti édes balzsamával
    Szűz virágidat tele.
    Zengedeznek énekelve
    Pándion leányai,
    Rajta víg örömbe telve
    Zúgnak a fák gallyai.
    Sok szerelmest kis nyilával
    Vérez a Vénus fia:
    Érzi ezt hív Dafnisával
    A mosolygó Lídia.

    1794.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Babits Mihály: Tavaszi zápor

    Tavaszi zápor… bús barátom,
    fáradt vagy és szomoru, látom:
    tán sírhatnál – nevetek én!
    No bizony, ilyen nagy legény!

    Lásd másnak is volt baja szinte,
    más is volt már szomoru, mint te,
    és könnye, mint folyós parázs:
    nem kellett a vigasztalás.

    De víg szavak… tavaszi zápor…
    kiragadták a mélaságból
    s mint horgony, parthoz vert hajót,
    örömbe vonták kis kacsók.

    És hullt a, hullt a csók a bajszra,
    mely félreállt csáléra, hajszra,
    tavaszi zápor… hullt a csók:
    öleltek a bársony kacsók.

    1906. tavasz (?)

    Forrás: Vers mindenkinek