https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Gyurkovics Tibor – A hóban jön apám

    Anya minden este mesél,
    hogy mikor érkezik a tél,
    hófalakban, hótornyokban,
    ott jön apám benn a hóban.

    ha ideér, hát ideér,
    idén nagyon kemény a tél,
    vagy átlábol, vagy átrobban,
    vagy ott marad benn a hóban.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Arany János: Szilveszter-éjen

    A vén sirásó haldokol:
    Vígan tehát ágya körül!
    Ki annyit sírba fektetett,
    Most a sor őreá kerül.

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!
    Kíván, – nincs egy nap híja se –
    Bohó, ki többet is remélt!

    Már ezt leőrtük, úgy ahogy,
    Ami kevés még hátra van,
    – Habár csak ellentétül is –
    Virrasszuk dal között, vígan.

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    Ama békés türelemért,
    Hogy a halandó újba kezd,
    Ha egy rossz ó-évet lemért!

    Hányan vagyunk, kik a sorstól
    Rongyot kapánk élet helyett,
    Mégis, mivelhogy nincs különb,
    Hordjuk biz azt, amíg lehet!

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    A szenvedő embernemért,
    Mely várva tűr, csalódva hisz –
    S túl bírja élni a reményt!

    Zörgetnek a ház ablakán:
    Egy vak madár az, mely repűl,
    A förgeteg; – mint fiú, esik!
    Maradhat! tágasabb kivűl.

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    Azért, ki bujdokolva jár
    És nincs, hová – egy ilyen éjt
    Kihúzni – hajtaná fejét!

    Mit bánjuk, hogy lejár az év!
    Énekre ajk és táncra láb!
    Használja, ki mozogni tud,
    Ezt az előnyét legalább.

    Hajrá fiúk! ez a pohár…
    Föl a kehelyt, koccantsatok!
    Csörgése szóljon, hogy kikért,
    És szóljon az, hogy hallgatok.

    Vígan! az ó év haldokol,
    Nevessünk mint örökösi, –
    Pedig bizony semmit se hágy
    Annak, ki végpercét lesi.

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    Az évért, mely kiszenvede;
    Emléke fönn lesz holnap is…
    Egy kis mámor futó köde.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Benedek Elek – Újévi köszöntők

    Madárka, madárka,
    Csácsogó madárka,
    Szállj ide, szállj ide,
    Házunk ablakára.
    Szállj ide, szállj ide,
    Szépen csicseregd el,
    Amit szívem érez,
    Újesztendő reggel.

    Áldja meg az Isten
    E háznak lakóit,
    Édes szüleimet,
    Hozzátartozóit.
    E háznak tájékán
    A bú meg se álljon,
    Soha se is lássunk,
    Olyan messze szálljon!

    Kicsike vagyok én,
    Nem mondhatok sokat,
    De nálamnál senki
    Nem mond szebbet, jobbat.
    Esztendő, esztendő,
    Édes új esztendő,
    Szépből, jóból benned
    Legyen elegendő!

    Forog a szárnyas, a nagy időkerék,
    Egy esztendő, ím, újra eltelék.
    Fölvirradott az újnak reggele,
    Egész világ reménységgel tele.
    Kinek a múltban búja, gondja volt,
    Kitől a jó szerencse elhajolt,
    Könnyét letörli e nap reggelén
    És a szívében támad új remény.

    Remény, remény, te szépséges virág!
    Friss harmatot az Isten hint reád.
    A te életed örök, végtelen,
    Mert Isten az, ki ápol szüntelen.
    Az ő kezében a mi életünk,
    Minden jót csak tőle remélhetünk,
    Azért most is, ez újév hajnalán,
    Hozzád fordulok, édes jó Atyám!

    Te, ki szüleimnek is Atyja vagy,
    S porszem előtted az is, aki nagy,
    Ki mindent látsz s vagy mindenütt jelen
    Világos nappal, sötét éjjelen.
    Ó, légy velünk ez esztendőben is,
    Ápold a jót, a szépet bennem is,
    S jó szüleimet, óh, tartsd meg nekem,
    Mindenek Atyja, én jó Istenem!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Tompa Mihály: Új évkor

    Isten házába gyűl
    A hívő nép új évnek ünnepén;
    Holott forró imát
    A buzgó néppel híven mondok én.

    És a fohász imígy
    Száll ég felé: ajándokozz nekünk
    Az új év kezdetén
    Új szívet, új lelket, jó Istenünk!

    S míg érzeménye így
    Felbuzdult lelkemnek mennyben mulat:
    Ki nem feledhetem
    Imámbul a lányt, imádottamat;

    S imé nyílt ajkamon
    Véletlenűl ez új fohászt lelem:
    Maradjon, oh leány,
    Kebledben a régi szív s érzelem!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Csokonai Vitéz Mihály: Újesztendei gondolatok

    Óh idő, futós idő!
    Esztendeink sasszárnyadon repűlnek;
    Vissza hozzánk egy se jő,
    Mind a setét kaósz ölébe dűlnek.

    Óh idő, te egy egész!
    Nincsen neked sem kezdeted, se véged;
    És csupán a véges ész
    Szabdalt fel apró részeidre téged.

    Téged szűlt-é a világ?
    Vagy a világot is te szűlted éppen?
    Mert ha csak nincs napvilág,
    Nem mérhetünk időt mi semmiképpen.

    Hátha tőled, óh idő!
    Te aki mindenünket öszverontod,
    A nap is holtszénre fő?
    És láncodat magad zavarba bontod?

    Mert, ihol lám, mindenek,
    Bár bírtanak szépséggel és erővel,
    Változást szenvedtenek,
    Vagy semmiségbe mentek ők idővel.

    Lám az ég forgása is
    Idővel újabb változásba lészen,
    Lám a csillagokba is
    Ki most derűl, ki béborúl egészen.

    Hát de mennyit szenvedett
    Már ekkorig főldünknek állapatja,
    Hogyha a feldűlyedett
    Tenger, vagy Etna lángja szántogatja?

    Sok faluk határain
    Ma delfinek cicáznak a vizekben,
    S a csigáknak házain
    Most zergenyáj ugrándoz az hegyekben.

    Sok merőfőld már sziget,
    Sok vőlgyek a nagy bércekig dagadtak,
    És ahol hegy volt s liget,
    Fenéktelen sós tengerek fakadtak.

    Így teszel te, óh idő!
    A nemzetek forgó enyészetével:
    Most az egyik nagyra nő,
    S a másik elmúlik saját nevével.

    A vitézlő Pártusok
    Régólta szolgaság alá kerűltek:
    S a bozontos Gallusok
    Ma már a hérósok sorába űltek.

    Már ma ökrök szántanak,
    Hol Trója, a világ csudája állott:
    És ahol szántottanak,
    Most London, a világ csudája áll ott.

    Óh, ha a nagy nemzetek
    Sorsán hatalmad így előmutattad:
    Hát mi, gyarló szerzetek,
    Mit várhatunk – mit várhatunk miattad?

    Gyermek-, ifjú-, vén-korunk,
    A bú, öröm s a jó, gonosz szerencse,
    Ép, beteg voltunk, s torunk
    Kezedbe van, hogy jöttödet jelentse.

    Futsz te, nem vársz senkit is,
    Gyakorta sok hosszú reményt ledúlál.
    Ím, te, míg ezt mondtam is,
    Öt-hat parányi perceken kimúlál.

    Nem lehet jelenvaló,
    Csak múlt a jövendő pont lehet tebenned;
    És miként a puszta szó
    Repten-repűl, úgy kell veszőbe menned.

    Így repűlt el tőlem is
    Sok kedves esztendőm sebes-haladva;
    S meglehet, hogy nékem is
    A véghatár ma is ki lészen adva.

    Úgyse volnék már gyerek;
    Négyszer hat esztendőt eléldegéltem,
    S eszerént az emberek
    Szűk életének harmadáig éltem.

    Vajha már – ha több nem is –
    Mindegyik esztendőre jutna benne
    Egy – csak egy órácska is,
    Amely az érdem oszlopára menne.

    Kész vagyok meghalni – kész,
    Csak ezt tegyék síromnak a kövére:
    ÚTAS! ITT FEKSZIK VITÉZ.
    EGY NAP XXIV ÓRA: ENNYIT ÉRE. –

    Ámde hogyha oly nemes
    Szép tettek életembe nem tetéznek,
    Hogy halála érdemes
    Légyen dicsőítésre még Vitéznek:

    Semmi, csak te, óh Lilim!
    Te, akiért az életet szerettem,
    Csak te légy, Lillám, enyím:
    Mindég fogom becsűlni, hogy születtem.

    És mivelhogy a napok
    Elseprik a legédesebb időket:
    Míg az ifjú hónapok
    Virítnak, el ne is veszessük őket.

    Elfut a nyájas tavasz,
    A bársonyos hajnalra gyászköd árad,
    A kinyílt jácint elasz,
    A rózsaszál egy délbe is kiszárad:

    Így az ifjúság maga
    Majd elrepűl vidor tekintetedről,
    És az Ámor csillaga
    Eltűnik ám kacsingató szemedről.

    Akkor, ah! rózsáid is
    Nem fognak úgy kis ajkadon nevetni,
    Akkor érző szíved is,
    Ah, nem tud úgy örűlni és szeretni.

    Én is akkor csak hideg
    Vérrel barátkozom, hideg Lilimmal,
    Úgy napolván, mint rideg
    Vén pelikán, ifjú daljaimmal.

    Míg tehát az lenne még,
    A szép időt, óh Lilla! meg ne vessük.
    Míg az élet lángja ég,
    Egymást viszontöröm között szeressük.

    És ha semmi érdemem
    Nem fog fejemre zőld babért tetetni,
    Semmi sem! mind semmi sem!
    Csak hogy te, Lilla! meg ne szűnj szeretni.

    Híremet s nagy voltomat
    Ne trombitálják messzi tartományok,
    Más ne tudja síromat:
    Te hints virágot arra s a leányok.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Vörösmarty Mihály: Újesztendei szép kívánság

    Kormosan, de tiszta szívvel,
    A füst barna fiai
    Beköszönünk ma hozzátok,
    Házak boldog urai.
    És kívánunk, és óhajtunk
    Újnál újabb esztendőt,
    Szerencsével rakodottat,
    Nem is egyet, sem kettőt,
    Hanem igen, igen sokat,
    Annyit, mint a kis világ,
    Mennyi csillag van az égen,
    Régi fákon mennyi ág.

    De talán az sok is volna;
    Semmiből sem jó a sok;
    Éljetek míg kedvetek tart,
    Éljen úri házatok,
    Míg a szép leány kapós lesz,
    S kedves a bor, és kenyér,
    Míg szomszédba a magyarnak
    Nem kell futni ezekért,

    Míg szívetek, mint a gyertya
    Oly vídámon égdegel,
    Szemetekben az örömtűz,
    És az erő nem hal el; –
    Majd ha egykor kürtőtökben
    A pók szövi hálóját,
    S vendég hagyta házatokból
    Füst nem ontja fel magát,

    Majd ha nem lesz mit vakarni
    Sem odafenn, sem alúl,
    S a korommal a vígság is
    Mindörökre elvonúl,
    Akkor még ki kérdi többé,
    Hány meg hány hét a világ?
    Jobb fekügyék a gödörbe,
    És takarja el magát.

    De az Isten ójon attól! –
    Éljen a szent vígaság,
    Ezt óhajtja a Földvári
    Tűzkármentő Társaság.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Benedek Elek – Újévi ének

    Esztendő borul esztendőre,
    Az új az ót eltemeti.
    Ki búsul ezen? Csak a dőre,
    A bölcs mindezt csak neveti.
    Bánatra öröm, erre bánat,
    Jövő-menő vendég nálad:
    Mindég így volt ez s így leszen,
    Bolond, ki ezért szót teszen.

    Virághervadás mért búsítson,
    Mikor tudod, lesz majd tavasz?
    Bánatba téged mért borítson,
    Ha a tél mindent behavaz?
    Legyen tanítód a természet:
    Végképp semmi el nem enyészhet:
    Haló porodból fű fakad
    Az Élet él, meg nem szakad.

    Nehezebb lesz-e a Jövendő,
    Mint volt a Múlt, ki tudja azt?
    Sohasem volt még oly esztendő,
    Mely ne hallott volna panaszt.
    Bízzál Istenben rendületlen,
    Boldogtalan csak a hitetlen,
    Jaj annak, kinek hite nincs,
    Ezt nem pótolja semmi kincs.

    Teher alatt nő meg a pálma,
    Régi bölcs mondás és igaz.
    Sorsod bármily gyászosra válna,
    Ne csüggedj, megjön a vigasz.
    Eszed s szíved, ha helyén lészen
    Kezed örökké csak jót tészen,
    Jót úgy, hogy ne tudja a bal…
    Tiéd a végső diadal.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Arany János: Almanach 1878-ra

    Itt van tehát: megjött az Új év,
    Mint biztató előlegem;
    Háromszázhatvanöt nap-éjre
    Halvány reményszínt hoz nekem;
    Bár majd, ha eljön a valódi,
    Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
    Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
    Fejér, halotti leplet ölt.

    Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!
    Elfogadom a jóslatot,
    És köszönöm, hogy a jövőre
    Kilátásom’ tovább nyitod:
    Hisz’ egy időtül fogva nálam
    Látás, kilátás oly rövid!…
    Ha meg nem érném: gondolatban
    Hadd élvezem át örömid.

    Mindjárt az első nap rohammal
    Köszönt boldog-boldogtalan;
    Oly ünnep ez (no! nem panaszlom),
    Midőn szív s tárca nyitva van;
    S egy „szellemdús” játék (amelynek
    Nem kellett nagy heuréka)
    A pénz-pazarláshoz időd’ is
    Ellopja: a „b. u. é. k.”

    Aztán jön a farsang, – az árvíz
    Mátyás körül, mely „tört jeget”;
    Szegény kiöntött ürge-népség
    Verdesi jajjal az eget;
    Mi táncolunk a szenvedőkért,
    Bőven fogunk pazarlani:
    S ha nem csordúl – százezreinkből
    Csöppen nekik is valami.

    Aztán jön, amely „gólyafőt mos”
    A híres márciusi hó,
    Ha „Gergely megrázza szakállát” –
    No meg böjt, exekúció.
    E hó egy napját űltem én is
    Már két közép embernyomig:
    „Simplicius” napján születtem:
    „Simplex” maradtam holtomig.

    Ápril minden nedvet kiszáraszt,
    Májusba’ jőnek a fagyok; –
    S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,
    S a június szépen ragyog
    S a július „meg nem szorítja”:
    Még a vetés bőven terem;
    Örvend az úr, – hát még az asszony!
    Lesz csipke több is, meg selyem.

    Míg a paraszt izzad, mi gazdák
    Fürdőre járunk, hűsleni,
    A repce-, gyapju- s más előleg
    A csorbát szépen kifeni;
    Nem, mint apáink sűltek, – itthon
    Töltvén egész mélő nyarat,
    S nézték a vén béres hogyan vet
    S a tót napszámos hogy’ arat.

    Szeptember – ah! szüret már nem lesz:
    Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:
    Történeti jogát megőrzi
    Híven az iszom-eszem is;
    Különbség az, hogy míg apáink
    Egy canga birkán „laktanak”:
    Nekünk cukor kell, sütve, főzve,
    Pezsgő bor, osztrigák, halak.

    Így, ber, megint ber fogytig-untig
    S „brrr!” míg az esztendő lefut;
    Miközben egy nap a halottak
    Fényűzésére is kijut,
    Midőn gyertyával, zöld levéllel
    S virággal megvendégelik,
    S kitesz halottjáért az élő,
    Mutatva dúsan, hogy: „telik!”

    Majd a karácsony hozza végűl
    Az apró szívek örömét;
    De a „bubus” már nagy szakértő,
    Bírálva hordja meg szemét,
    S ha nem drágát hozott az angyal
    Ajak lepittyed és befagy;
    Biz’, édes Jézuskám, te is már
    A luxus terjesztője vagy!

    1. november 4.
      (Az akadémiai Almanach borítéka rendesen halványzöld.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Tóth Árpád – Újévi vers a vén házalóról és a fiatal vigécről

    Hölgyeim és uraim,
    Tizenkettőt kongott az óra,
    Figyeljenek most szépen, ahogy illik,
    Erre az érzelmes búcsúztatóra,
    Melyet mint „hősnő” most elrebegek,
    Lévén az én szerepeim
    A tragikus és komoly szerepek.

    Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak,
    Hogy míg önök itt ölébe csücsültek
    Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak,
    S mulatnak,
    Azalatt meghalt az öreg Náthán,
    Akinek bánat-batyu volt a hátán,
    Meghalt a könnyet mázoló,
    Vesékbe gázoló,
    Rossz portékákkal házaló
    Ó esztendő,
    S most új, vígabb élet kezdendő!

    S hogy e vígságot stílusosan adjam,
    A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem,
    Most levetem,
    És eljátszom önök előtt
    Egy lengébb s vígabb szerepem.
    A zord jambusokat ma csípje kánya,
    Ma én vagyok Szilveszter szobalánya,
    S bejelentem,

    Hogy most egy új vendég érkezett,
    Valami víg monoplánszerkezet
    Röpítette ide,
    S két nagy koffer van a két kezibe,
    Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort
    S más ilyen finom, kedves portékát hord.

    S átnyújtotta a névjegyét,
    Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét,
    Hogy ő a Boldogság és Társa-cég
    Kiváló s megbízható utazója,
    S a neve, mely mással össze nem tévesztendő,
    A neve – Boldog Újesztendő!

    Kérem, ez ifjút a kofferjével
    És minden drága offertjével
    Fogadják szívesen!
    Úgy látszik, megbízható vigéc,
    Bizalomkeltő, ahogy kinéz,
    Bár még Bérczinél is sihederebb,
    Jóképű s elegáns gyerek,
    S mivel a rendelés máris elkezdendő,
    Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő,
    Lássuk, hogy milyen finom árut tart most,
    Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Ady Endre: Boldog új évet

    Ezúttal sírva, szépen
    Forgok meg lelkemnek régi
    Gyermekes életében:
    Boldog új évet kívánok.

    Boldog új évet kívánok,
    Mindenki tovább bírja
    E rettenetet,
    E szamárságot,
    Mint szegény, mint bírom én, én,
    Gyönyörködve,
    Óh, én szegény
    Lelki kémény.
    Boldog új évet kívánok.

    Ontom a füstjét
    A szavaimnak,
    Pólyálva és idegesen,
    Be messze ringnak
    Az én régi terveim,
    Az én régi társaim is
    De messze vannak,
    Boldog új évet kívánok.

    Új év Istene, tarts meg
    Magamnak
    S tarts meg mindenkit
    A réginek,
    Ha lehet:
    Boldog új évet kívánok.

    Forrás: magyar-versek.hu