https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Arany János – Alkalmi vers

    Az uj évet (ócska tárgy!)
    Kell megénekelnem,
    Hálálkodva, ahogy illik,
    Poharat emelnem.
    Mit van mit kivánni még
    Ily áldott időben? –
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Olcsó legyen a kenyér,
    A gabona áros;
    Jól fizesse a tinót
    S nyerjen a mészáros,
    Mérje pedig szöszön-boron,
    Font kijárja bőven.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Senkinek a nyakára
    Ne vigyenek kontót;
    Valaki csak ráteszen,
    Nyerje meg a lottót;
    Annyi pénzünk legyen, hogy!
    Még pedig pengőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Szegény ember malacának
    Egy híja se essék;
    Messze járjon dög, halál,
    Burgonya-betegség;
    Orvos, bakó a díját
    Kapja heverőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Tücski-hajcski baromnak
    Sokasuljon lába;
    Boci járjon mezőre,
    Gyermek iskolába;
    Gyarapodjék a magyar
    Számra, mint erőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Kívül, belül maradjon
    Békében az ország;
    A vásárra menőket
    Sehol ki ne fosszák.
    Béke legyen a háznál
    És a szívredőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    A biró is, mint eddig,
    Tisztét jól betöltse:
    Víz kedviért a babát
    Soha ki ne öntse;
    Emberiség, igazság
    Egyik serpenyőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Zenebona, babona,
    Huzavona vesszen!
    Visszavonás, levonás
    Minket ne epesszen.
    Legyen egység, türelem,
    Hit a jövendőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Nagy uraink (ha élnek)
    Nőjenek nagyobbra;
    Áldozzanak, legyen is mit,
    Mégse üssék dobra;
    Nemzetiségünk mellett
    Buzogjanak hően.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Író pedig írónak
    Szemét ki ne ássa, –
    Ne is legyen az idén
    Napfogyatkozása
    Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-
    S előfizetőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Mire üssek még pohárt?
    Asszonyi hűségre?
    Barátság-, polgár-erény-,
    Vagy mi más egyébre?
    Hiszen ezek közöttünk
    Vannak kelendőben.
    Tudj’ Isten, mi minden nincs
    Ez uj esztendőben!

    1853

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Arany János – Év utolján

    Kifelé az évnek a szekere rudja,
    Pályáját a nap is csak robotban futja,
    Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
    Ahol a reggel van, ott a dél, az este.

    Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,
    Megelégedtem már sovány böjteiddel;
    Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
    Kívánok jó utat s jó egészséget. –

    Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
    Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
    Mely hiába mondja; hogy: „csütörtök, péntek”,
    Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.

    Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
    Legalább nem esett életemen csorba:
    A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
    Legalább nem hagyja lyukasan a földet.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Weöres Sándor – Újévi köszöntő

    Pulyka melle, malac körme
    liba lába, csőre –
    Mit kívánjak mindnyájunknak
    az új esztendőre?

    Tiszta ötös bizonyítványt,
    tiszta nyakat, mancsot
    nyárra labdát, fürdőruhát,
    télre jó bakancsot.

    Tavaszra sok rigófüttyöt,
    hóvirág harangját,
    őszre fehér új kenyeret,
    diót, szőlőt, almát.

    A fiúknak pléh harisnyát,
    ördögbőr nadrágot,
    a lányoknak tűt és cérnát,
    ha mégis kivásott.

    Hétköznapra erőt, munkát,
    ünnepre parádét,
    kéményfüstben disznósonkát,
    zsebbe csokoládét.

    Trombitázó, harsonázó,
    gurgulázó gégét,
    vedd az éneket a szádba,
    ne ceruza végét.

    Teljék be a kívánságunk,
    mint vízzel a teknő,
    mint negyvennyolc kecske lába
    százkilencvenkettő.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Sík Sándor: Hullámmoraj

    Szürke tenger és szürke ég.
    Ó véghetetlen szürkeség!
    Jajongva száll a sok sirály.
    A lágy eső halkan szitál.
    Vonagló, méla vízmoraj,
    Örök-egyhangú mélyi dal.
    És mégse, mégse szomorú.
    Ó szürke, szép, komoly ború!

    Ti szürke tenger-távolok,
    Lám én is, én is itt vagyok!
    Az a hatalmas, furcsa szél,
    Amely nem tudni merre kél,
    Eddig sodorta csónakom,
    S most ülve szürke partokon
    Fontolgatom, elmélgetem
    Haminchatéves életem.

    Mily különös, hogy itt vagyok,
    Hogy hallom az örök habot
    A véghetetlen ég alatt.
    Hogy annyi minden elmaradt,
    Hogy annyi volt és annyi van,
    És el fog ülni nyomtalan:
    Mint harsogó hullámhadak
    A fövenyen elomlanak.

    Mily különös: Ma itt vagyok,
    És holnap tán már új habok
    És friss szelek ölelik át
    Életem ingó csónakát,
    Új tengerek és új egek,
    Új szürkeségek intenek:
    S holnapután új partokon
    A régi zúgást hallgatom.

    Mondd, mondd, te gazdag szürkeség:
    Mi jöhet új elémbe még?
    Amit a szív tud sejteni,
    Ami emberi s isteni
    Engedtetett a Föld színén:
    Mindent megértem, éltem én.
    Már minden volt. Hogy élhetem
    Még gazdagabbá életem?

    Ha jönne most az alkonyat,
    Amely bezárja útamat,
    Úgy hagynám itt a szép nyarat:
    Békétlen vágyam nem maradt.
    Úgy hajtanám le arcom én
    A hívó Isten kebelén,
    Mosolygón, érten, gazdagon,
    Halk Tedeummal ajkamon.

    De hogyha élnem méretett,
    Ha zúgnak még a tengerek,
    És ismeretlen partokon
    Kell még kikötni csónakom:
    Kedves nekem az Akarat,
    Melytől vitorlám megdagad,
    S amely hajóznom rendelé
    A láthatatlan part felé.

    Csak zúgjatok, őrök habok:
    Én is egy kis hullám vagyok.
    Testvér nekem a mélyi dal,
    S a lelkem rá rímet sugall.
    Ó édes ülni köztetek,
    Hullámok, rímek, életek,
    S hallgatni szívem halk dalát:
    Az öröklét mély dallamát.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nagy László: Játék karácsonykor

    Bárd az ég is, meg-megvillan,
    lelkeket irtana.
    Hamuszürke vatelinban
    jajgat a kisbaba.
    Csöpp ujjal az arany-lázas
    tornyokra rámutat.
    Anyja előtt bezárták az
    urak a kapukat,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Gyenge arcát üti-veri
    a havas zivatar,
    ha a telet kiheveri
    mit akar, mit akar!
    A kis istent mi megszánjuk
    emberek, állatok,
    kályhácskája lesz a szájunk,
    szedjétek lábatok,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Könnye van csak a mamának,
    az csorog tej helyett.
    Soványkodó babájának
    tejecskét fejjetek.
    Hallgassuk, a csuda üveg
    harmatot hogy csobog,
    szívet nyomni kell a süveg,
    megszakad, úgy dobog,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Vércsöpp fut a jeges égre,
    bíbor-gyöngy, mit jelent?
    Ül Heródes gyihos ménre,
    gyilkolni védtelent.
    Fodros nyerge vastag tajték,
    kígyó a kengyele,
    beledöbben a sok hajlék,
    ádáz had jár vele,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Megmenekül, úgy remélem
    a fiú, a fiú,
    kívánjuk, hogy sose féljen,
    ne legyen szomorú.
    Vigadjunk, hogy enni tud a
    rongyosok új fia, –
    kerekedjék, mint a duda,
    orcája dundira,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Aranyosi Ervin: Karácsonyi gondolatok

    Örömökben gazdag ünnepet kívánok,
    teljesüljenek be csillagfényes álmok!
    Szerető szívekre fénylő áldás szálljon,
    gyönyörű világunk fény-szigetté váljon!

    Legyen a világon boldog minden ember,
    Ahol szeretet van, hidd, ott más úgy sem kell.
    Itt van a mennyország, itt e földi létben,
    csak jól el lett rejtve, az ember szívében.

    Majd, ha minden ember a szívét kitárja,
    a szeretet ösvényt végre megtalálja!
    Rá lel majd az útra, mely a mennybe vezet,
    amit a szeretet szépen kikövezett.

    Kedves embertársam, kívánom találj rá!
    Kell, hogy világoddal megértőbbé váljál!
    Lépj az igaz útra, legyen benned béke,
    s ne legyen kétséged, hogy ennyi elég-e?

    Hidd el, CSAK ennyi kell, varázsos az ünnep,
    ha a félelmeink végleg tovatűnnek,
    gyertya fény tükrében megtisztul a lélek,
    s elmondhatod: – Végre mennyországban élek!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Tóth Árpád – A reményhez

    Földiekkel játszó
    Égi tünemény,
    Istenségnek látszó
    Csalfa, vak remény,
    Kit teremt magának
    A boldogtalan,
    S mint védangyalának
    Bókol untalan.

    Sima száddal mit kecsegtetsz?
    Mért nevetsz felém?
    Kétes kedvet mért csepegtetsz
    Még most is belém?
    Csak maradj magadnak,
    Biztatóm valál,
    Hittem szép szavadnak,
    Mégis megcsalál.

    Bronzom sok év edzé,
    S karom, a kitárt,
    Boldogulva pendzé
    A nagy ércgitárt.
    Hozzám búval, nyerssel
    Sorsom nem nyula,
    Csak nagynéha verssel
    Szávay Gyula.

    S néha meg-megkoszorúzott
    Koszorús „kör”-öm,
    De rám más bú nem borúzott,
    Nem ért más üröm,
    Egy híját ismertem
    Örömimnek még:
    Csinos parkot kértem,
    S megadá az ég.

    Álltam én a kertben,
    S megfrissüle az,
    Bajszát itt pederte
    Siheder-Tavasz,
    Dúdolva bokázott
    A pázsiton át,
    Akácszirmot rázott
    S gyenge orgonát.

    Álmodozva esti párok
    Lépegettek itt,
    Bókot s más kedves virágot
    Tépegettek itt.
    Fenn a holdba Dávid,
    Lenn meg jómagam
    Citeráztunk váltig
    Nékik boldogan.

    Ám e kor, e fákon,
    Hol van már ma nap?
    Kis orgonafáim
    Elszáradtanak,
    A kisenyvedt parkon
    Kókadt lomb konyul,
    Citerázó markom
    Ökölbe szorul.

    Hull a gyenge pázsitokra
    Szemét vegyesen,
    Egy-egy rendőr ásítozva
    Köpköd hegyesen,
    Álmaim a rózsák
    S lenge nárciszok,
    S itt a gyér fű: strózsák,
    Ott hál sár s piszok.

    Földiekkel játszó
    Csalfa, szép remény:
    Örökösnek látszó
    E sors! – látom én.
    Parkot sohse rendez
    Már az én „kör”-öm,
    S a szívemre ment ez,
    Tovább nem tűröm.

    Van most egy szatíra-verseny,
    Mit „kör”-öm csinál,
    Megírom rá én is versem,
    S reményt ez kínál.
    Művem téma-terve
    Szép „kör”-öm leszen.
    Jó tárgy! A díj nyerve!
    S parkom rendezem.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Arany János – Régi jó időből

    Elfolyt a méz a köpűből,
    A köpű is romba:
    Beléesett egy vén medve
    Világfájdalomba;
    Dörmög idebb, dörmög odább,
    Hangja szép goromba:
    Hej! nem így volt, más világ volt
    Fiatal koromban!

    Nem őrizte akkor a méh
    Szuronnyal a mézet,
    A szamóca és a málna
    Bővebben tenyészett;
    Nem volt ilyen hosszú a tél –
    Alighogy a talpam
    Fölfelé is, lefelé is
    Egyszer végignyaltam.

    Csöve nem volt a vadásznak,
    Az oláhnak botja –
    Sem pedig így megviselve
    Bundám állapota.
    Zöld erdőben, zöld mezőben
    Barangolva bátran,
    Kiskirályi méltósággal
    Tetszésemre jártam.

    Akkor minden tüskebokron
    Nem volt ennyi fészek:
    Mély odúból huhogtak az
    Udvari zenészek;
    Tele szájjal énekeltek,
    Szélesen és hosszan;
    Ez az apró sok csicsergés
    Engemet csak bosszant.

    No de iszen, bár nehezen,
    Tűröm, amíg tűröm,
    Bölcsességem a világnak
    Fogaim közt szűröm;
    S ha nem akarja bevenni
    A jó tanulságot:
    Felfalom egy ásítással
    Az egész világot.

    1853.

    Forrás: www.eternus.hu – Arany János versei

  • óth Árpád – Újév reggele

    Véget ért a
    szilveszter-éji szender.
    Felkelne az ember.
    De nem mer.

    Mert jön a kenetes
    basszusú szemetes.

    És jön a gyászos
    szopránú gázos.

    Jön a májfoltos
    sarki boltos.

    Sőt, jön a bordó
    orrú levélhordó.

    Jönni nem restel
    hajlongó testtel
    uram s parancsolóm:
    a házmester.

    Vele jön nyájas kibice,
    a vice.

    Jő, és belém kíván sokat
    a nő, aki rám mosogat.

    Jön vidáman a szabószámla,
    s arcáról a bőr le nem hámla.

    Jön bús, fekete sál alatt
    a temetési vállalat.

    S jön az olcsóságmentes
    hentes.

    És buékot nyihogat, ó,
    minden páholynyitogató.

    Fiákeres és ószeres
    reám borulnak: ó, szeress!

    És jön emez, és jön amaz,
    és jön háromszor ugyanaz.

    S jönnek tizezren.
    S ájultan fekszem.

    S tolongnak vadul
    az ágyam körül,
    s direkt mind az én
    újévemnek örül.

    Nyüzsögnek zsúfolt rendben
    a széken, asztalon, kredencen
    és a sezlongon.

    És keresztül a sok tolongón
    hozzám jutni alig tud a
    guta.

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Gordonkás elégia

    Casals Pablo –
    gordonkaművész, amint tetszik tudni,
    s a Bikában játszott a gordonkáján.
    Nos, és oda alig tudtam bejutni,
    mert zsúfoltig gyömöszölte a termet
    a sok-sok debreceni zeneértő
    s a sok művelt kisasszony,
    ki otthon a zongorán zenesértő.

    Casals Pablo –
    gordonkázott is nekik, ahogy illik,
    oly szépen s tébolyítón,
    hogy attól már a zsebben bicska nyílik.
    De mostan nem is ez a fontos – ácsi!
    Ellenben volt ott egy bácsi,
    akin sehogy se látszott hatás.

    Engem, ki magánszorgalomból
    széplélek stb., szóval smokk-úr vagyok,
    ez a bácsi direkte meghatott,
    s megszólítottam: Ahh, uram,
    túlfinomult lény, eszményi barátom,
    kiből, mint a sós kutakból Parádon,
    keserű bölcsesség spriccel szomorúan,
    én értem Önt!
    Ugye, e zene bármily fene-fínom,
    már meg nem indíthatja Önt? Ön kínon
    s gyönyörön túl van, Ön egy felsőbb magasság
    rezignált régióiból gőggel tekinti,
    mily betanult s színlelt pózzal legyinti
    a műgyönyör ütemes remegésére
    e szép hölgyek fején a sok-sok frizuralaskát?

    A bácsi most rám megütődve nézett,
    s szólt: Fene enné az egészet,
    de én még, uram, nem vacsoráztam,
    s nőm őnagysága miatt itt kell lennem,
    s nem lehet ennem,
    s azt kell hallgatnom, míg e társaságot
    Casals gordonkájáért eszi a frász itt,
    hogy közben a gyomrom, a gyomrom
    nekem belépti díj nélkül is
    gordonkázik.

    1911.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei