https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Juhász Gyula: Anna örök

    Az évek jöttek, mentek, elmaradtál.
    Emlékeimből lassan, elfakult
    Arcképed a szívemben, elmosódott
    A vállaidnak íve, elsuhant
    A hangod és én nem mentem utánad
    Az élet egyre mélyebb erdejében.

    Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
    Ma már nem reszketek tekintetedre,
    Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
    Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
    Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
    És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

    Mert benne élsz te minden félrecsúszott
    Nyakkendőmben és elvétett szavamban
    És minden eltévesztett köszönésben
    És minden összetépett levelemben
    És egész elhibázott életemben
    Élsz és uralkodol örökkön, Ámen.

  • Jékely Zoltán: Fent és lent

    Fejünk felett mély, bársony kurrogással
    hollópár szállt el lompos-feketén;
    szerelmes szót váltottak ők egymással –
    ugyanazt mondták, amit te meg én.

    Hímes szavakkal egymást most megejtjük,
    bokrokba csal a bíbor kábulat.
    Őszre egymás hangját is elfelejtjük –
    de soha rejtelmes kurrogásukat!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Nagy László: Hóharmat mardos

    Hóharmat mardos, levél emésztődik,
    ideje jött a zablátlan erőknek,
    völgyek emlőin rettenetes kölykek,
    vaksin gomolygó ködök nevelődnek.

    Dalos madárnak ég nem nyílik többé,
    mérgesebb lett a fellegek futása,
    rám jön a tél, ó, mért kellett elhagynom
    szívednek forró udvarát, Zsuzsánna!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Takács Zsuzsa: Szív fölött medália

    Hogy nem látlak többé, jól van így,
    nem fátyolozza a távolságot közeled,
    messze van minden és hideg.
    Egyszer majd nevedre a számat elhúzom,
    egyszer majd csuklómmal az ablakot betöröm,
    s a tárgyak üres szeme szánalommal megtelik.

    Hogy nem látlak többé, jól van így.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Sumonyi Zoltán: A hét napjai

    Ha kedd, ha péntek, mindegy, úgyse látlak,
    S mindegy, ha délelőtt csütörtökön, –
    Mint hétfő, szerda, szombat – vízözön
    Előtti korszakunkban – s a vasárnap!

    Egyformán hosszú már a kedd, a péntek,
    Csütörtök, – délelőtt vagy délután.
    Hosszú? Nem is. Csak van. Örök hétvégék
    Követik egymást, mert nap nap után

    Nem látlak, nem beszélünk, föl se hívlak,
    Csak fölhívhatnálak még, s mormolom
    Hogy kedd, csütörtök, péntek, – s szerda, hétfő…

    Mert addig, míg tudom, hogy hol s mikor vagy,
    Hogy fölhívhatlak, – addig nem tudom
    Elhinni sem, hogy ez a csend a végső.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kiss Dénes: Szerelmem utolsó verse hozzád

    E szerelemhez nincs közöd!
    Magam akartam magamnak.
    Bár irántad fogantatott,
    nincs rajta hatalmad.

    E szerelemhez nincs közöd,
    nem volt és nem is lesz soha.
    Fénylik az idők fölött,
    bár gyötrő és ostoba.

    E szerelemhez nincs közöd,
    magamnak teremtettem.
    Te jársz-kelsz élőn is halott,
    holtan is temetetlen.

    E szerelemhez nincs közöd –
    bár érted sarjadott –
    csak mint az árulónak
    ahhoz, kit föladott!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Ágh István: Szereleműző

    Ezt a szerelmet
    szívem kivesse
    zuhanjon messze
    oda aki adta
    a nő álmába
    mint féreg az almába
    minden mozdulatába
    mint szél a Dunába
    onnan zuhanjon
    házba szobába
    legyen szobája
    hajnali kocsma
    szobrok képek
    támadjanak föl mint a részeg
    iszonyodva
    onnan zuhanjon
    tájba világba
    kismadaras kertet
    kaszaboljon az ég kaszája
    lomb leessen
    virág kivesszen
    porrá lehessen
    zöld por a májusi tájból
    fűből fából kalászból
    vörös a vörös nyárfavirágból
    lila a lila mákvirágból
    sárga a sárga tányérvirágból
    ezt a szerelmet
    a táj kivesse
    anyám apám
    anyja apja
    lakodalmába
    kérő szerelmes szavakba
    mámoros szemekbe borba
    négyféle testbe
    négyféle vérbe
    onnan zuhanjon
    ciprus tövébe
    szálljon alá a
    csontsövényű éjbe
    ezt a szerelmet
    szívem kivesse
    zuhanjon messze

    Forrás: Szívzuhogás

  • Jékely Zoltán: Kiűzetés a Paradicsomból

    Minden végtagunkkal összefonódva
    az ősemberi csont- és izomcsomóba,
    vérünk egymás vérébe oltva,
    oly egyek voltunk, mintha így születtünk volna:
    nő-férfi, egy-test, együtemű két szív,
    iker-lelkek reflexei,
    közelből összevillanó szemek
    lidérc-lángokkal egymásba cikázók –
    Mi tépte ketté ezt az egy-világot?

    Mintha doronggal ütöttek volna gerincen,
    bénultan és kihűlve,
    dermedten elterülve,
    jégszárnyasan, távolodón repülve
    egy fekhelyünkről már kétféle űrbe:
    étheri hidegek vagyunk s vágytalanok,
    mint a nemtelen, meddő angyalok.

    Külön-külön összekulcsolt kezünk
    bocsánatért eseng: amiért nem vétkezünk,
    s mert testünk gyatra újra fölidézni
    az Éden valóraváltott
    igéretét, s egymásnak újra megadni
    a tegnap ízlelt pillanatnyi
    örökkévalóságot.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Juhász Gyula: Megölt szerelem sírkövére

    Anna meghalt és Annát eltemettem…
    Szép volt, nemes volt, tiszta, mint a hó.
    Ott él ő már csak a nagy emlékekben,
    Minden elomló és elsuhanó.
    Nincs könnyem és nem járok én gyászmezben,
    De Anna meghalt, Annát eltemettem!

    Vannak ösvények, amelyekre többé
    Nem lép a lelkünk, bár útunk örök,
    Vannak csodafák, nyílhatnak örökké,
    De nekünk egy viráguk letörött,
    Csak sírva járhatnánk egy tündérkertben…
    Ó, Anna meghalt, Annát eltemettem!

    Ne hozzatok hírt róla, őszi felhők,
    Ne hozzon hírt felőle a tavasz,
    Üdvöt adhatnak néki nyári erdők,
    Engem emléke halkan behavaz.
    Szép volt, nemes volt, szűz volt a szívemben,
    De Anna meghalt, Annát eltemettem!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Szabó Lőrinc: Szakítás

    Tudod mit? Nem védekezem.
    Nincs rád időm.
    Hazudj, ravaszkodj, őrjöngj. Mit tegyek?
    Átnézek rajtad, mint a levegőn.
    Elég volt annyi éven át remélni
    és várni kiméletesen;
    már nem kiméllek: nem is figyelek rád.
    Vállallak, és léted megszüntetem.

    Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,
    de kibírlak, mint bármi mást:
    úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,
    nézlek majd, mint egy sorscsapást.
    Téged csak a magad fájdalma izgat,
    ma is csak a dühödnek élsz;
    nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,
    egyszer, talán, ha észretérsz.

    Forrás: Szívzuhogás