https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Áprily Lajos: S ha megfakult…

    S ha megfakult már földem és egem,
    s a szivárványt magával vitte Eros,
    mutasd meg fényes földedet nekem,
    ragyogtasd ősi színedet, Homeros!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Legyetek őszinték

    Lássátok, fáradt vagyok már
    s nem bírok szavaitok labirintján
    tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
    nyílegyenes, biztos utakat.

    Legyetek őszinték, ne zúdítsatok
    rám cifraszép szavakat,
    mert el tudom viselni a meztelen
    igét és ti is el kell, hogy viseljétek.

    Amikor beszélek, ne nézzetek
    a hátam mögé: az nyugtalanít.
    Állítástok legyen: igen, igen –
    és tagadástok: nem, nem.

    Mindnyájan biztosan meghalunk.
    Esik a hó, itt pattog a tűz
    és mindnyájan testvérek volnánk
    és nyájas, jó apánk az Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: CSÖNDES VERS

    Én nem tudom: már nem oly messzi nézek,
    mint azelőtt… S csak körbe kopogok…
    Nem izgulok szenzációs hirekre,
    nem érdekel, hogy a világ forog…

    Ebéd után félbarna kapucíner,
    azt is ízetlen szörpölöm, hamar.
    S már az sem fontos, hogy préselt és pöttyös
    legyen melléje a Kuba-szivar…

    Nem bőszit fel, ha nincs lakbérre pénzem,
    s hogy nem fizetik arannyal dalom.
    Utálatosan csöndes lettem. Rosszul
    járna velem most egy forradalom.

    Megállt egy ember: aki egykor voltam…
    Távolodik… s a semmiségbe vész…
    Magamba hulltam vissza, mint a bicska,
    mit bekattantott egy nagy, durva kéz…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Mindent tudunk

    Mindent tudunk. Csak titkolózunk,
    akár a találós mesék.
    Ki ne derüljön, jól vigyázunk,
    amit félünk, s amire várunk, az
    iszonyú együgyüség.

    Jövendőnk: akárcsak a gyász,
    amely már régen megesett,
    ismerjük s helyrehozhatatlan.
    Mint levelét az ág a fagyban,
    számlálgatjuk a perceket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Alázat

    Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt
    fejemre a perc lágy, szirupos árja,
    a koponyám: kerek, fanyar gyümölcs,
    magányom mégis csonthéjába zárja.

    Kemény vagyok és omló por vagyok,
    nem olvadok és nem köt semmi sem,
    ketten vagyunk, mikor magam vagyok,
    a lelkem szikla, testem végtelen.

    De mindez fáraszt. Indulnék tovább,
    Egyiptomba, fürödni, vagy gyereknek,
    – csak már az emlék és valami vágy
    fogyó türelmem alján felderengtek.

    S mig ülök, hűs hajnali ágyamon,
    s mint szemem alját kék lepi a házat,
    belenyugodni lassan, bágyadón,
    majd megtanít a virradó alázat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Minduntalan

    Minduntalan megsértenek.
    A villamosok, a legyek,
    a képzelet, a mozdulat –
    percenként öl az indulat.
    S az indulatra, mint a zsák,
    váratlan hull a bénaság.
    Jó volna messze, messze – mindegy.
    Meg-megbicsaklik a tekintet.
    Még vágyom.
    De már hallom olykor,
    hogy sustorog, mint függönyön
    üres ablakban éji szél,
    a közöny.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol

    Ugy közeledem hozzád, lopva, félve,
    szivenütő és vonzó rettegéssel,
    mint óvatos sün alvó viperához…
    – Nem, nem; bocsáss meg, kedves! Nem tudom,
    miért gyötör ma ily hisztérikus
    és gyáva vágy, hisz oly szelíden alszol,
    s nevetsz álmodban, mintha eljövendő
    gyermekünkkel és velem játszanál.

    Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol
    a szomszéd ágyban… Meg se simogatlak,
    csak messziről szívom hajad szagát,
    csak nézem élő csontjaid s husod
    önfeledt nyugalmát… Ugy kéne már, hogy
    enyhüljön bennem ez a szomorú
    és bizalmatlan, örök társtalanság,
    de mindenkitől féltem magamat,
    szabadságomat, nem tudok örűlni
    fenntartás nélkül, és így születik meg
    az önzésből a lelkifurdalás.
    Félek tőled, akkor is, ha kivánlak,
    szeretlek, s mégis mindig titkolom,
    vágyom rád, s most is úgy hajlok föléd,
    mintha ellenség volnál: óvatos
    lelkem tüskéit fordítom feléd,
    mert törvény véd s mert zsarnokom lehetsz.

    Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.

    Nem nyúlok hozzád… Óh, micsoda jóság,
    milyen tökéletes odaadás
    kellene ahhoz, hogy boldog legyek,
    és aki vagyok, mégis az maradjak!
    Az ellentétem kéne, az, aki
    nem követel semmit cserébe, a
    teljes biztonság, az önvád alól
    felmentő, szent, jókedvű, igazi
    önzetlenség… Az volna jó, igen,
    az volna nekemvaló szerelem,
    mély, üdvözítő, örök, mint a föld
    és egyszerű, mint a halál s az élet,
    amelynek öntudatlan kezei
    kötötték s majd feloldják köldökünket.

    Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: xéniák

    (20)
    mit érünk el? mi ér el minket?
    minek is látjuk az elért elérőt?
    miféle port, milyen szemünkbe hinthet?
    (milyen volt? milyen lesz tőle a tekintet?)

    • mi: éleslátók? mi: vakon remélők?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: xéniák

    (42)
    Hogy untatlak. Hogy irigyelsz. Hogy élek.
    Hogy elunlak. Hogy félsz tőlem. Hogy nem félsz.
    Hogy kérni foglak. Hogy hiába kérlek.
    Hogy nem értesz. Hogy értlek.
    Félni jár belém a lélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Jókívánság

    Legyen erőd lent
    hagyni, amit nincs erőd
    följebb emelni.

    Forrás: Lélektől lélekig