Kategória: Szerzők

  • Lesznai Anna: Későn érkezem

    Hogy hazatértem egy-két éjen át,
    hallottam még a csalogány dalát:
    s hogy harmadnapon örömváró füllel
    lestem hangját az énekes bozótnak,
    a csalogányok némák voltak!
    A tavasz végdala jutott nekem –
    ez életem!

    Mikor engem ringatott a karján,
    nem volt fiatal asszony már anyám,
    s hogy nőttem, gond és teher tért a házhoz,
    anyácskám gyakran így szólított engem:
    „Vigaszt keresek nevető szemedben,
    ifjúságom búcsúja vagy nekem,
    én gyermekem.”

    Gyerekléptekkel sok oly házban jártam,
    melyben azóta csend s magány van.
    – Sok olyanba, mely már aludni készül,
    udvaraikba víg virágok keltek,
    melyek nevei nótát énekeltek:
    százszorszép bokor – égő szerelem
    nyílott nekem!

    Hosszú uzsonnák a hársfa alatt
    megrövidültek. Az idő halad.
    Nappal eloszló tarka pipafüstben,
    kiket kertünkben együtt ülni látok,
    megöregedtek mind a jó barátok –
    újak nem jöttek. Ím, megértem, –
    egy kedves világ végét értem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: Szeretőm dicsérete

    Vállad úgy érintem meg,
    akár egy csengőt,
    kulcscsontod pengeni hallom,
    mintha a legfinomabb gitár szólna.

    Mellkasodon szépen elalszom,
    és karom keresztülvetem feszes derekadon.
    Mint fiatal nyárfáé, olyan csípőd lengése –
    hosszú lábszáraidat olyannak érzem,
    mint az erdő indáinak szorítását.

    Tested illatát dicsérem,
    amikor mellettem vagy,
    mintha az élő világ tükrébe néznék.

    Áldom testedet ma,
    és mindenkor áldani fogom karjaid, ujjaidat,
    melyekben a ragaszkodás vérerei folydogálnak!

    Mint az ananász íze, olyan szádé is,
    fogaid fehérek és nevetéskor fényesek –
    homlokodhoz gyakran úgy érek,
    mintha ékszered volna,
    és szemed olyan óriásnak látom,
    mint a Holdat.

    Szerelmesem,
    szemöldököd fekete íve
    egy kis rigómadár tollának formájához hasonló.

    Orrod ékes és rugalmas, akár egy elefántcsontdísz,
    füled kanyargói édes labirintok!

    Bőröd alatt az izmok olyanok, mint a dróthuzalok,
    és izzóak bőröd alatt a plazmák!

    Nagyszerű harci dobok pergése az ágyékod!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mészáros Ferenc: Csillagágyon

    Csillagágyon ébresztesz, hajnal,
    nyújtózok feléd áhítattal.

    Harangot mozdít szívemben álmom,
    ébredő lelked lelkembe zárom.

    És ahogy kúszik a pirkadó nappal,
    ölelkezünk a virradattal.

    Ölelkezünk a végtelen térben,
    élet fölötti szenvedélyben.

    Élet fölött tested a testem,
    egybekeltünk a szerelemben.

    Oltárod mélyén életfám lángol,
    vulkános csókod nyelvemen táncol,

    sikolyt rezegtet reszkető sóhajod,
    hullámuk gerincén testedbe robbanok,

    testedbe robbanok, hajnali fénybe,
    életet adó mindenségbe.

    Ragyog a bőröd, feljött a Nap,
    fészket keresek szíved alatt.

    Fészked csendjében ringat a reggel,
    szívedben dobbanok a szíveddel.

    Határtalan a hajnali álom,
    csillagágyon ölel a párom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Mélyek a kutak

    Mi lett belőle, istenem, mi lett?
    Én nem tudom. Hiába kérditek.

    Csak azt tudom, hogy fújnak a szelek,
    órák peregnek, erdők zengenek.

    Csak azt tudom, hogy mint a gondolat,
    vágtatnak az örök kerékfogak.

    Csak azt tudom, hogy tisztult árnya mély,
    s rengő öbölbe zeng és sír a szél.

    Csak azt tudom, hogy búsak az utak,
    és mély az élet, mélyek a kutak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Safárik Gabriella: Holdlélek

    Keresem
    az elveszett időt.
    Néha álom-valóság
    puha karmán
    megpillantom őt –

    szólnék, rádobott
    kiáltással kérlelni
    az elmenőt –

    volt idők roppant fala
    árny-fényén
    kardjába dől…

    *

    Szemei napot játszanak
    üveggyöngyök ujjain –
    melengető félelmek
    üldögélnek kispadok
    kint felejtett álmain…

    Nagy fekete szárnyú ember
    repül be nyitva hagyott
    szívemen –

    nagy remények csókolják
    meg arcomat oly hirtelen…

    Égetnek levetkőzött csókok,
    édesem –

    égetnek elevenen izzó
    kételyben.

    Itt vagy – ahol nem lehetsz.
    Levetsz minden énedet –
    leveted nyugalmam
    ruháját –
    leveted gyermekszívem
    imáját…

    Nem tudlak átölelni.
    Nem tudok hozzád bújni.
    Nem tudlak megszokni.
    Nem tudok megszökni.
    Nem tudlak szenvedni.
    Nem tudok nem lenni.

    Soha.
    Soha.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Engedély

    két hónapja várom hasztalan
    és semmi és múlik napra nap
    már ott lennék veletek
    buta latolgatás taktika
    egy légynek sem ártottam soha
    ideges és nyugtalan vagyok
    nem is tudom mit akarok
    és miért és otthon mit csinálok
    két hónapja a senkiföldjén
    elhagyott barátaimra gondolok
    némelyik meg is haragudott
    önző vagyok és ostoba úgy véli
    a csikorgó kínt nem lehet elmesélni
    reménytelenül többértelmű a beszéd
    se itt se ott a senkiföldjén
    ténfergek és kapkodok
    nem köt ide senki semmi
    nem bánkódom nem panaszkodom
    de elég volt a cella-magány
    a végső próba jön cinikusan így mondanám
    s ha rám szakad ismét az éjszaka
    magam akartam szétporlik a vágy is

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: A fák alatt

    A fák alatt, közel a házhoz
    így szólt a férfi asszonyához:

    Tudd meg, te vagy az életem,
    te vagy a sóm, a kenyerem.
    Hűs hajnalom, munkás napom,
    hazavezérlő csillagom,
    tövisek között áfonya!
    Ha nem lennél, engem ki várna?
    Te vagy a lelkem téli álma,
    de ő… a tavasz mámora!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Bogáncsének

    …Hogy nem születtem nagy fenyőnek,
    nem nyújtok sárguló kalászt,
    hogy friss gyümölccsel nem lepem meg
    a szomjan ballagó vadászt:
    ki bűnös érte?

    …Hogy nem lettem oltárra rózsa,
    sem árnyaslombú, bölcs dió,
    hogy méz belőlem nem fakadhat,
    termésem senkinek se jó:
    ki bűnös érte?

    …Hogy árok partján nőtt a száram,
    szívemhez járt út nem vezet,
    ki simogatna, szánva-szánna,
    megszúrom, jaj, a lágy kezet:
    ki bűnös érte?

    …Hát nézd meg jól e szent bogáncsot,
    s taposd el tüskés ágait!
    Gyűlölhet ő, vagy tán szerethet:
    csak szúrni tudja karjaid!

    …Ki bűnös érte?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Megváltás

    Megváltás volt szegénynek
    a halál –

    szól a pókhálós, gyáva
    szánalom.

    Aki az elmúlásról
    ily avatag szavakkal
    tud szólni: megváltást érdemelne.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Életrajzi szilánkok: Mészáros Ferenc

    Mészáros Ferenc kortárs magyar költő és műfordító. Első verseskötete Sólyomhimnusz címmel jelent meg. Költészetének meghatározó motívumai az érzelmek, a szerelem, a lélek belső világa és az emberi lét titkai. Saját megfogalmazása szerint versei egy különleges létállapotból, az általa „Birbitének”, klasszikus értelemben „Temenosznak” nevezett belső térből érkeznek.

    Műfordítással is foglalkozik: Friedrich Hölderlin és Omar Khajjám műveit is fordította magyarra. Közéleti szerepvállalása ugyancsak jelentős: a Páneurópai Piknik egyik ötletadója és szervezője volt. A költőt később a szerelem vitte Keszthelyre, ahol 2014-ben élt és alkotott.

    Forrás: Keszthelyi Televízió; Irodalmi Jelen; CyberPress