A férfi
Kiszívtam ép foga közül a nyelvét,
mint csonthéjából gyönge osztrigát.
Körülöleltem csípőjén a földet,
és azt hittem: odaadta magát.
A nő
Fölém hajolt, mint sűrű felhő.
Villódzott, míg a számra lelt.
Forró keze bőrömre simult,
és azt hittem, hogy megölelt.
1946. január 13.
„Mi van a kezedben,
aranyos Ágica?”
„Ábécés könyv biz ez,
kendermagos cica!”
„Mi jó lehet abban,
aranyos Ágica?”
„Van ebben egér is,
kendermagos cica!”
„Beállok deáknak,
aranyos Ágica!”
„Meddig leszel deák,
kendermagos cica?”
„Csak míg az egeret
kifogom, Ágica!”
„Le is vizsgáztál már,
kendermagos cica!”
Forrás: Vers mindenkinek
Egyszer a kis Bundás, mit gondolt magába?
Ej, huj, ej, huj! elindult magába.
Szépen besompolygott a hentes boltjába,
Ej, huj, ej, huj! a hentes boltjába.
Egy nagy véreshurkát a szegről lekapott,
Ej, huj, ej, huj! a szegről lekapott.
A nagyhasú hentes utána szaladott,
Ej, huj, ej, huj! hiába szaladott!
Már meg a kis Bundás, mit gondolt magába?
Ej, huj, ej, huj! mit gondolt magába,
Mégest besompolygott a hentes boltjába,
Ej, huj, ej, huj! a hentes boltjába.
Szépen besompolygott, rútul kiszaladott,
Ej, huj, ej, huj! sírva kiszaladott!
Véres hurka helyett, véres verést kapott,
Ej, huj, ej, huj! furkós botot kapott!
Forrás: Vers mindenkinek
Aranyszemű békák néznek
Egy vizi rózsára,
Fehér rózsa tó vizében
Inog hosszú szára.
Tó vizében hosszú békák
Koszorúban állnak,
Bánatosan énekelnek
A fehér virágnak.
Felkél a hold, elsikamlik
Aranyba szőtt fénye,
Vissza csillan, majd felvillan
Sürü tó vizébe.
Aranyszemű hosszú békák
A virágot nézik,
Mozdulatlan tekintettel
Majd hogy megigézik.
Többen jönnek, hivják egymást,
Egymásnak felelnek,
Holdvilágnál bánatosan
Tovább énekelnek.
Forrás: Vers mindenkinek
Szép úri nép, didergő itt a fény,
Szükség van itt vidám harangozóra…
Lecsúszott vén napunk az ég ivén:
Szép úri nép, hisz ez farsangi óra,
Édes, pogány, vidám farsangi óra…
Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
A lelkünk vers, a lelkünk csupa ének,
A lelkünk, hej, régibb, mint mink magunk,
Nagy Pán sípjában ez vala az élet
S azóta él a vers és száll az ének…
Szép úri nép, kegyes szívvel fogadd
Az élet ez örök farsangolóit,
Ha tapsra készt’, nincs nálunk boldogabb,
Akár borús, akár tréfás bohó itt,
Családjuk egy s még mindig egyre hódít.
Szép úri nép, hej, fordult a világ!…
Kihuny a gáz… Ős Hellász napja éget,
Amerre nézek, fény, dal és virág,
Olimpiának síkja, színes élet,
Virágeső hull s mámort zeng az ének…
Szép úri nép, a vér csodás, nagy úr,
A vérből az életnek titka árad,
Hiába nyit virág s az ég azúr,
Hideg a fény, a vérünk hogyha bágyadt:
A vérből az életnek titka árad…
Szép úri nép, hallatszik a zene!
Szaturnusz hív ünnepre deli népet,
Egy mennyország minden asszony szeme,
Milyen vágyó, milyen erős legények,
Éljen a vér, a kedv, a mámor, ének!…
Szép úri nép, mámorban hinni jó,
Mámorban hinni földi, boldog, édes,
Mámort tanít a tarka hisztrió,
A dal, a hit, a mámor üdvösséges,
A dal örök, csupán az óra véges…
Szép úri nép, arcod megváltozott,
Emlékezünk, mi már régente élünk:
Farsangi nap mikor leáldozott,
Óh, mint gerjedtél vágyra, dalra vélünk,
Emlékezünk, mi már régente élünk.
Szép úri nép, bágyadt a vér s ideg,
Olimpiának szentelt síkja néma,
A lelkünket fagyasztja a hideg,
Szaturnuszhoz hiába hív poéma,
Vidám, pogány, farsangi óra néma.
Szép úri nép, jambus-dal száll feléd,
Szájam sövényén egy-egy szava reszket:
Mikor eldobtad a mámor egét,
Ez a mi népünk ezer édent vesztett,
Mi vonszoljuk, hej, a te bús kereszted!
Szép úri nép, didergő itt a fény,
Szálljon csoda e kis harangozóra,
Frissülj meg, vér, te bágyadt, lomha, vén,
Fakadj ki multból, valamelyik óra,
Édes, pogány, vidám farsangi óra!…
Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
A szó, a dal legyen a régi máma,
Szent mámorral teljék fáradt agyunk,
Ez a világ ma itt a Pán világa,
Mi dédapánk, a nagy Pánnak világa…
Szép úri nép, ez itt egy más világ,
Az időből kitépett ez az óra,
Sirász e hely, hull reánk a virág,
A mult s jövő jöttek találkozóra
S nagy Pán vigyáz e szép találkozóra!…
Forrás: Vers mindenkinek
Brahma, Jézus, Allah, Mózes
S az egész szentséges holmi
Lepotyogtak a Sionról
És eljöttek Hunniába farsangolni.
A Tátra is csörgő sapkát
Csapott, íme, vén fejére
S a külön magyar Teremtő
Pojácának kiöltözve áll az élre.
Minden móka. S egye fene,
Kit búsítnak csalfa gondok.
Így van ez jól. Hunniában
Farsangolnak az istenek s a bolondok.
Hunniának fáj a tréfa?
Kedves ország, sohse fájjon,
Éljen, éljen a bolondság.
Farsang van most, nagy farsang a Duna-tájon.
Budapesti Napló, 1907. január 20.
Forrás: Vers mindenkinek
Űzik már a fársángot,
Bor, muzsika, tánc, múlatság,
Kedves törődés, fáradság,
Kik hajdan itt múlattatok,
A közhelyről oszoljatok!
Kongatják a harangot:
Űzik már a fársángot!
Fussatok hát, víg napok!
Tíz hete már, hogy vígsággal
Játszodtatok e világgal,
De itt lepnek a papok:
Fussatok hát, víg napok!
Pszt! minden táncpaloták!
Ürűljön boros asztalom,
Némúljon meg a cimbalom,
Szűnjetek meg, hahoták!
Pszt! minden táncpaloták!
Könyvhöz, dáma s gavallér!
Elég volt a sok ördögnek,
Kik belőletek köhögnek.
Itt van, itt a szent pallér:
Könyvhöz, dáma s gavallér!
Itt a bőjt: koplaljatok!
Itt van: s ízetlen olajja
A csókokat majd lenyalja.
Szent ételt is szopjatok:
Itt a bőjt: koplaljatok!
Vége már a nőszésnek,
Kiknek nem jutott házaspár:
Úton-útfélen elég jár.
Csont azoknak, kik késnek;
Vége már a nőszésnek!
Élni kell a bőjtbe is.
Azért aki szép párt lele,
Nem zsíros az – élhet vele.
Kukrikol a csirke is!
Élni kell a bőjtbe is!
Jaj, siessünk, híveim!
Mit érzek? – mi szent szag? wer da? –
Jaj! jön, – jön a hamvas szerda!
Béhamvazza szemeim:
Jaj, siessünk, híveim!
Víg lelkek! nem láttok már!
Bár nem láttok: de tőletek
El nem válok és véletek
Leszek: s ez így legyen bár;
Víg lelkek! nem láttok már.
Most veszek már maskarát!
Köz-helyen nem szabad lennem:
Azért álorcát kell vennem;
Hogy ne lásson pap s barát,
Most veszek már maskarát.
S fársángolok véletek,
Rejtőzvén szent maskarában.
A vallás álorcájában
Negyven napig nevetek
S fársángolok véletek.
Most nyúgodjunk: Ádiő!
Pislog a dáma s gavallér:
Beteg, s oda a sok tallér. –
Majd megjön tán egészsége,
Hervadó kedve s szépsége;
A kőltség is tán kijő:
Most nyúgodjunk: Ádiő!
Forrás: Vers mindenkinek
Mint a szélvész, repűl a szánka
A csillogó fehér havon;
Virgonc ifjakkal ülve rajta
Sok szép menyecske s hajadon.
Farsangol a világ! kinek nincs:
Feleséget keresni jő;
Mellőle megszökik, kinek van…
Oh boldog farsangi idő…!
Csapongó kedv a táncteremben!
Hol a kedélyes nősereg
Egymás arcát, mezét, családját
Ajk-pittyegetve szólja meg;
Hol annyi drága rizspor elfogy…
És sok mámorban pihegő
Leány a másvilágra táncol…
Oh boldog farsangi idő!
Az öreg úr otthon köhécsel,
És bodza-herbatét iszik,
Mig vígadozni a menyecskét
Rég jól ösmert karok viszik;
És amivel vigasztalásul
Férjéhez tér a drága nő:
Hosszú árjegyzék… kurta hűség…
Oh boldog farsangi idő!
Oltár elé állítja végre
Az ifju, szíve kedvesét:
És véle, a várt százezernek,
Megkapja majd kilencedét.
Nagy kastélyt képzel a menyecske…
S imé: szerényen tűn elő
A kis bogárhátú öreg ház…
Oh boldog farsangi idő!
Mint a szélvész, repűl a szánka
S e mindenféle tarkaság
Engem harsány kacajra indít:
Igy szép az élet… a világ…!
Most korholó, hideg vagyok, – majd
Vig pajtás, hűtlen szerető;
Igy bolonditjuk benned egymást,
Oh boldog farsangi idő!
Forrás: Vers mindenkinek
Vége van már a gyönyörű időnek,
Elrepült tőlünk siető futással
S mi kinyílt karral, szemeink utána
Vetve sóhajtunk.
Vissza nem jő már; el, örökre eltűnt.
Puszta a kép, mely maradott sajátunk.
Sors! ha már azt elragadád, miért nem
Oltod el ezt is.
Némaság búsong, hol az égi táncban
Lágy zefirként mi szabadon lebegtünk,
Bús zajok közt reng örömünknek ott most
Szent hagyománya.
Így foly el minden, szeretett barátim!
Aki Léthe bús özönébe nem fúl,
Érhet ilyent még; nem örökre vész el
Minden előlünk!
1816.
Forrás: Vers mindenkinek
Halott tél ringat januárt,
a tél megint csak megtalált,
üres gyomrunk ma sem zabált.
Kezünk fejszét nem foghatott,
se tollal nem dolgozhatott,
se meleg kesztyűt nem kapott.
Lábunkon rongyos a cipő,
fagyott ujjak ideje jő,
esős időre fagy idő.
Mindegy: ősz lenget lombokat,
vagy nyár méla kolompokat,
nekünk nem hord csak gondokat.
Csönd üli meg a kerteket,
valaki… messze… nevetett.
Itten? Csak őrült lehetett.
1933.
Forrás: Vers mindenkinek
