https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • József Attila: A gyerekszemű élet-tavon

    Eveztem én az élet kék taván.
    (Remegtem éles alkonyatkor egyszer,
    Mivelhogy nincsen semmi kabbalám

    S de furcsa állat a magános ember,
    Szeretne látni büszke partokat
    S kilépni egyre soha-soha nem mer,

    Csak messziről tár kapzsi karokat.)
    A víz pihent s gondoltam nagy kevélyet
    (Avar királyfi volt a gondolat):

    Pihen alattam a tajtékos élet,
    Egy vén öreg a parton gödröt ás:
    (Gyerekszem volt, de mélye feketéllett)

    Riassza fel hát könnytelen csapás!
    Az ingó lécen bátoran megálltam
    S elém bukkant a vízi-óriás.

    Ajkát tartotta. Remegett az állam:
    Ha csókolom, a vérem nem hevül.
    (A partok égtek rőtszakállú lángban.)

    Aztán eltűnt, otthagyva egyedül.
    S én még sokáig megkövülve vártam
    S úgy vert valami itt bennem, belül.

    1922. június

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Gulyás Pál: Somodi Borbála

    Hej Birike,
    Birike,
    Somodi Borbála,
    hív immár az estike
    kesznyéteni bálba,
    estike illatozik
    nemsoká fölötted,
    menyasszonyi koszorúdat
    feketén kötözted,
    feketébe öltözött
    piruló hótested,
    menyasszonyi viganódat
    koporsóba tetted,
    éjfekete koporsódat
    fekete föld várja,
    hej Birike,
    Birike,
    Somodi Borbála!

    Feketévé változott
    pártádon a kendő,
    ugri-szőke kontyodon
    hetvennyolc esztendő.
    Messze van a Hortobágytól
    szőke Tisza partja,
    messze van a bűdi báltól
    ravatalod talpa,
    messze táncolnak fejfádtól
    a dobi legények,
    messze dalol nyoszolyádtól
    az eltáncolt élet.

    Elszálltak a csillagok,
    a Tiszába estek,
    pici piros topánkádra
    harmat vet keresztet.
    Hideg harmat alatt virul
    szemed violája,
    hej Birike,
    Birike,
    Somodi Borbála!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Zelk Zoltán: Apa, anya hazajöttek

    Anya, apa hazajöttek,
    fáradtak, mert este van.
    Azt kérdezik: féltél, fáztál
    idehaza, kisfiam?

    Anya simogat és csókol,
    kérdezgeti: hogy vagyok?
    Én meg mondom: hogyha megint
    elmentek, hát meghalok…

    De ha mégis tovább élek,
    és én is felnőtt leszek,
    hogyha én is gyárba járok
    keresni a kenyeret:

    magamhoz veszem a kulcsot,
    és az ajtót becsukom,
    akkor aztán másszanak ki,
    ha tudnak, a kulcslyukon!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Móra Ferenc: A csókai csóka

    Csókai csókának
    mi jutott eszébe?
    Föl szeretett volna
    öltözni fehérbe.
    Unta szegény jámbor,
    hogy ő télen-nyáron,
    örökkön-örökké
    feketébe járjon.

    Ahogy így tűnődik
    ághegyen a csóka,
    arra ballag éppen
    Csalavér, a róka.
    Attól kér tanácsot,
    mit kellene tenni,
    hófehér galambbá
    hogy kellene lenni.

    „Nincsen annál könnyebb –
    neveti a róka –,
    fürödj meg a hóban,
    te fekete csóka!
    Olyan fehér galamb
    lesz rögtön belőled,
    hogy magam se tudom,
    mit higgyek felőled.”

    Nagyeszű rókának
    szót fogad a csóka,
    nagy vígan leugrik
    az ágról a hóba.
    Az orra hegye se
    látszik ki belőle,
    kérdi is a rókát:
    mit hisz most felőle?

    „Azt hiszem, galamb vagy” –
    csípte meg a róka,
    s csapott nagy ozsonnát
    belőle a hóba.
    Róka-csípte csóka,
    csóka-csípte róka –
    így lett fehér galamb
    a csókai csóka.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Beney Zsuzsa: Hogyan vártalak?

    Azt kérdezted tőlem,
    nagyon vártalak? –
    Mint az éjszakára
    fölvirrad a nap,
    mint a délutánra
    jő az alkonyat,
    mint ha szellő jelzi
    a förgeteget –
    ezer pici jelből
    tudtam jöttödet.

    Mint tavaszi reggel
    a nap sugarát,
    fagyos téli este
    jégcsap csillagát,
    mint az alma ízét,
    tejet, kenyeret –
    pedig nem is láttalak még,
    úgy ismertelek.

    Mint a fény az árnyat,
    záport a virág,
    mint patak a medrét,
    madarat az ág,
    mint sóhajos nyári éjjel
    a fák az eget –
    mindenkinél jobban téged
    így szerettelek.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Radnóti Miklós: Éjszaka

    Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
    alszik a pókháló közelében a légy a falon;
    csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
    alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
    kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
    alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
    alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
    fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

    1942. június 1.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Ratkó József: Bújócska

    Bújócskát játszott a halál,
    keresett életre-halálra.
    És ha valakit megtalált,
    rácsapott a bunker falára.

    Mi is ott bújtunk napra-nap:
    lélegzetünket visszafojtva
    kuporogtunk, s – ipi-apacs –
    boforc böffent, robbant a bomba.

    Így volt. A halál csalt, lesett,
    nem számolt tízesével százig. –
    Aki bújt, aki nem – megyek.
    Három gyerekem bújócskázik.

    Búvóhelyük a fa, az ól;
    nekidőlnek a ház falának
    és lesnek kis kezük alól –
    játszanak háttal a halálnak.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Nagy László: Dióverés

    Elsuhogott az a füttyös
    sárgarigó délre.
    Sárgul az árva diófa
    zöld terebélye.

    Levelek lengnek, akár a
    színarany rigó-szárnyak,
    elszállnak ők is a szélben
    puszta határnak.

    Áll a diófa, és érett
    kincsei válnak tőle:
    szellő ha bántja az ágat,
    buknak a földre.

    Szaporább kopogás, csörgés
    támad, ha jön az ember,
    s bottal az ágak bogára
    boldogan ráver.

    Földre, fejekre, kosárba
    kopog a dió-zápor,
    burkos dióra a gyermek
    kővel kopácsol.

    Már, mintha álmodnék, hallom
    zaját a jó örömnek,
    darálók forognak, diós
    mozsarak döngnek.

    Fagyban és nagy havazásban
    meg kell maradnunk jónak
    s tisztának is, hogy örüljünk
    csörgő diónak.

    Majd csorgó hó levén ring a
    picike dió-csónak,
    s lomb zöldül újra a füttyös
    sárgarigónak.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Reményik Sándor: A régi határkő

    A Nagykőhavason
    Egy kicsi kőhalom.
    Ez emberkézre vall
    Simára csiszolt oldalaival.
    S mért, mért nem: ez még áll.
    Határkő. Elment tőle a határ.
    S tulajdonkép minek
    Ezen akadni meg?
    Megakadnak a vándorfellegek?
    Ledülnek töprengeni a szelek?
    Mi lehet, mi e magasban is fáj?
    Innen s túl egy az ég és egy a táj.
    Innen s túl egyformán szegényesen
    Gyalogfenyő és boróka terem.
    A Nagykőhavason
    Egy kicsi kőhalom.
    Egy kicsi kőhalom.
    Egy kicsi sírhalom.
    Alatta mégis egy világ pihen.
    Láttam, ahogy valaki ráborult
    És sírt keservesen.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Reményik Sándor: Három szín

    A keblünkről eltiltották,
    Leszaggaták a három színt;
    Keblünkről beljebb vándorolt:
    Befogadták a szíveink.

    Ameddig piros lesz a vér,
    Ameddig fehér lesz a hó,
    Amíg zöldell a rét füve.
    Lesz jel eszünkbe juttató:

    Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
    Hogy hova, kihez tartozunk
    S kié a föld, hol elsüllyed
    A koporsónk, ha meghalunk.

    Hogy az életünk sivatag,
    Hogy vérbemártott kép a táj
    S a testnek a letépett tag
    Utána sír, utána fáj.

    Ameddig piros lesz a vér,
    Ameddig fehér lesz a hó,
    Amíg zöldell a rét füve,
    Míg lesz magyar szív dobbanó:

    Kebelünkről letilthatják,
    Letéphetik a három színt,
    Kebelünkből beljebb vándorol
    Befogadják a szíveink.

    E három szín után fog szívünk
    Sikoltva égni, vérezni,
    Ki mindenütt leszaggatta,
    Jöjjön és onnan tépje ki!

    Forrás: Vers mindenkinek

    …