https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Rákos Sándor: Önarckép

    1953–1964

    Madárnak kellett volna lennem.
                        és elröppennem
    De kő vagyok, ólommal erezett.
                        Ólomszárnyon lebegek.

    *

    A mézem is – darázsgyüjtötte méz.

    *

    Hiába intem magam bölcsességgel,
    hogy legyen elég a pillanat terhe,
    mikor egész multam s egész jövőm
    hegyes szögekkel a szívembe verve.

    *

    Bátrabban élj! Félelmeidet győzd le!
    Ilyen hős légy, ha nem lehetsz más!
    Mert alig van biztosabb erőforrás,
    mint a legyőzött félelem.

    *

    Meghajszolt állat, elbotlik a test,
    az értelem kibúvókat keres,
    de míg lendülne hajdan büszke szárnya,
    belátja már, úgyis minden hiába.

    *

    A pokol tornácára vettetett,
    helyük nem találó lelkek közé.
    Bűn nélkül mondtak rá ítéletet.
    Nem pörölt. Hagyta, hogy megkötözzék.

    *

    Vaskorban éltem. Éles pengék
    hasogatták födetlen mellemet.
    Bocsássatok meg, kik megöltetek –
    ha bocsánatos bűn a bűntelenség!

    *

    A soha-meg-nem-alkuvás
    dühét-gyönyörét
    karszti bokrok
    tőletek tanultam.

    *

    Elszántan, mivel minden perc utolsó,
    papírlapnak feszül a homlokom –
    így építem föl sorsomat soronként.

    *

    Az örökifjú, meztelen égbolt
    borul az ember vágyai fölé.

    *

    Szívemet már megigazítsd,
    félelmeimet elcsitítsd.
    Partodon, melyet béke csöndje mos,
    lehessek végre otthonos.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: A finále

    Öreg leszek, vénebb a téli napnál,
    kedvem sötét lesz és hajam fehér.
    S mint a csitult patak a torkolatnál,
    lankadt szívemben meglassul a vér.

    Ha harmat-hűssel ér az este, fázom,
    nem melegít az elzúgott tusa,
    s ha támadok, az ugrást elhibázom,
    mint Akela, a dzsungel farkasa.

    Csak csöndre várok és komor követre
    s barlang-homályba visszaroskadok.
    Míg zeng az erdő s forró ütközetre
    rohannak boldog, ifjú farkasok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rejtő Jenő: Furcsa esték

    Most néha-néha álmodozni szoktam,
    nevetséges ez nagyon, de szép.
    Az ember alkonyatkor meghatottan
    álmodik csendben egy-két bús mesét.

    Hogy – teszem – lassan elmúlik az ősz,
    vagy mondjuk nyárral álmodik szegény,
    vagy meglát Téged, amint csendben jössz,
    és mondjuk sír is éjnek idején.

    Vagy hogyha éppen utópiát vágyom,
    megcsókolom lágyan a kezed,
    vagy néha-néha megcsókollak szájon –
    bolond, bús kis álmocskák ezek.

    És ránk borul az éjjel édesen,
    és látom, hogy nekünk mindent lehet,
    az ilyenek nem álmok, kis szívem,
    ez már egy bódult, lázas őrület.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jékely Zoltán: Tavasz-hívó

    Ha szereted a tavaszi füvet,
    finom cipellőd kerülgesse szépen;
    ne taposs rá a hegyről lejövet,
    őrizzen meg bennünket jóemlékben.

    A kerítés tövében kis virág
    – neked adom; az idén ez az első;
    s az utolsót is neked nyújtom át,
    ha majd az ideje annak is eljő.

    Az erdőszéli fák között kopog
    s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
    alattunk száraz ág s levél ropog,
    éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

    Ott fenn a réteken még szerteszét
    a napnak ellenálló hódarabkák,
    mintha vetkőző szórta volna szét
    mindenféle ruhadarabját.

    Hallod, hogy kántál a rigó!
    A hegyekben most bújnak ki a medvék,
    s a park Flórája – válla, mint a hó –
    nyírfák között épp emelinti leplét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Arcod tavaszában

    Forog a négyszögletes mennyezet fölöttem,
    magába itta pillantásomat.
    Forognak kint a fák, mint tű hegyére fölszúrt
    szenvedő bogarak.

    Megint a halál mellől pörget vissza
    egy boldog forgószél a közeledbe.
    Testem kudarcait a reményed legyőzte,
    s élek most egy tenger nyugalmával borítva.

    Jó napot kívánok a homlokodnak,
    a kétségbeesés ága verte,
    jó napot kívánok a kezednek,
    a jég narancsát számba tette,
    s a lábad jött, áradt a lábad,
    mint két folyó, ha medret otthagy,
    virágszál ringott rajtuk s félénk csillag,
    üdvözlet futós lábaidnak.

    Hirdettem: van utam külön
    a világ zavarában s örömében,
    de gyöngeségem most elárult,
    s nem élhetek, csak arcod közelében.

    Csak arcod tavaszában ismerek rá
    a földre, mely megújul s élni enged.
    Erdők úsztak a fájdalommal szembe,
    éneklő erdők s fölismert szerelmed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Verssel vigasztal valaki

    Hallod? verset olvas valaki nekem a telefonba,
    vigasztal halottaimért,
    magamért,
    havazást ígér homlokomra,
    havat a közös fekhelyünkre,
    ágyra, erdőkbe, tegnapi virágok csontváza fölé
    s gyógyító csöndet egy szelíd pincében,
    hol földarabolt szilvafatuskók
    égnek majd lobogva,
    az asztalon bor lesz,
    kenyér
    és vöröshagyma,
    éles kés fénye, mint a túlvilágé
    s az időtlen, fehér pincefalon
    a jövő századok felé vonul
    egy seregétől elszakadt hangya.

    Hallod? amit mond, neked is mondja:
    nagy, fekete szárnyakkal
    ne csapkodj bele az éjszakába,
    gyászba, koromba,
    nem vagy te angyal, se kondorkeselyű,
    egy édes ország egyetlen lakója vagy,
    halálraítélten is az enyém!
    a kontyod csuklómra
    zuhan minden este
    s hátaddal együtt fordulok
    az északi csillag felé –
    Nézhet ránk holnap fegyver is,
    bogáncsos szemmel a félrevezetett haza,
    nekünk már nem lesz szükségünk irgalomra:
    mindent megéltünk, ami élet,
    mindent, ami korai haldoklók gondja –
    Nézd: szállong is már a megígért hó
    párban haladó lábnyomunkra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rákos Sándor: Egynémely gyűlölködőkhöz

    Bármily csattogó foggal prédikáljátok is
    a gyűlölet evangéliumát, s bármekkora
    hittel hinnétek igaznak a nem-igazat
    (noha gyanítom, hitetek meg az érdek
    jó házasságot kötött),
    nem győzhettek, mert „jaj annak, ki fegyvert…”!
    Rég kicsorbult kardot, hazug ügyért!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Kiskutyám halála

    Kiskutyám, hogy vergődtél az ólban,
    már bomlottan félig. De ha szóltam,
    megismertél. És vártad és kérted,
    hogy segítsek. Nem tettem meg érted.

    És reggelre a halál megváltott
    és rámhagytál egy bús tanulságot:
    annak szabad csak nagyon szeretni,
    aki ölni is tud és temetni.

    Kapuban már nem várnak, vigyáznak.
    Üdvözlete jött elém a háznak,
    ha te jöttél. Lelke és hűsége
    és szerelme. Most már vége, vége.

    Gyanakodva fordulok be, fázva
    a közömbös, néma, hűtlen házba.
    És az ajtót lassabban teszem be.
    Ha bejönnél, az jutott eszembe.

    Kiskutyám, hogy sajnáltalak, látod,
    hogy oly lentről nézed a világot.
    De azóta te vagy magasabban.
    Nagyranőttél. Mert én hiszek abban.

    Szabadultál a furcsa hüvelyből,
    nagy hűséged a kis kutyafejből.
    Bejöhetsz az ajtón, elkísérhetsz
    a kapun túl. És hozzám is érhetsz.

    Kóborkutyák járnak és az éjek
    oly ijesztők néha. De nem félek.
    Nekem mindegy. Járom a világot
    és nem félek. Csak neked kiáltok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Körforgás

    Én tudom hogy elvetél
    minden fájdalom
    április ha orgonál
    a domboldalon.
    Mint halálra-szánt bika
    virággal-födött
    fehér virág-ködökben
    fut a bódult föld
    nem iszom bort a szagok
    részeg hajnalán
    szívem féreg vagy madár
    vígad ostobán
    ó a fák
    ó a fák
    gőzt és habot zokogó
    nyurga trombiták
    fújják tüzes kerubok
    forog a világ
    száguldunk a félelmetes
    boldogság iránt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Üzenet a Golgotáról

    Mit szégyelltek, ti szerencsétlenek?
    Mannát nem tudtam szórni, mint Atyám,
    de jól tartottam hallal és kenyérrel
    szegényemberek ezreit, akiknek
    a boldogságról szóltam a hegyen.
    Feltámasztottam Jairus leányát,
    visszarendeltem Lázárt a halálból,
    vakok, bénák, leprások, csonkabonkák
    áldották mindenütt a nevemet.
    És lát ma is, jár-kél, rózsásra tisztult
    testét csodálja s épségének örvend
    e sok-sok ember.
    Ezt szégyellitek?
    Igaz, korbáccsal kergettem ki minden
    kufárt a templomból, melyet korántsem
    nyerészkedő gazok használatára
    raktak munkában kérgesült kezek.
    És azt se tagadom, hogy gazdagokkal
    gyakorta voltam engesztelhetetlen,
    tevét és tűfokát idézve nékik –
    de talán ezt se kell szégyellnetek.
    Most itt feszülök, két lator között,
    kikkel nemcsak kínzóim mosnak össze,
    de azok is kiket meggyógyítottam
    vagy megvendégeltem ama hegyen.
    Őket nem átkozom. Mint annyiszor már:
    most sem tudják, hogy mit cselekszenek,
    de bánt Júdásnak árulása, Péter
    elgyávulása és a többi tíznek
    szégyenkezése.
    Elvégeztetett?

    Forrás: Lélektől lélekig