https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • József Attila: Két hexameter

    Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
    Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Vallomások

    Muzikális vagyok mint Einstein
    szép csak annyira mint Mozart
    de tudok modortalan
    lenni mint Michelangelo

    Legfőbb érdeklődési köröm
    hogy vajjon mi köze dolgaimhoz
    azok körének akik érdeklődés
    nélkül dolgoznak dolgaim ellen

    Szeretni szeretek és semmi mást
    Működésem szerint inkább városhoz
    hasonlítok mint főbérlethez
    Zavarbahoznak

    „hűtlen” „hideg” sütve rám akik
    melegnek találják a börtönt is mivel
    szeretnék megszeretni

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Ne hidd a fényt öröknek

    Várj meg, én kedvesem, sötétedik már –
    és nélküled csak rettegés az alkony.
    Jaj, nem tudok egyedül lenni immár,
    mert félek s fázom itt a puszta parton!
    Pedig szép volt az erdő és a nádas –
    hittük, hogy másnak is, nemcsak minékünk,
    nem fájt a bántás, enyhült itt a bánat,
    még az sem fájt, hogy sokszor kőre léptünk,
    megtévesztett a sugárzás az égen,
    aranya hullt a kőre, vízre, fára,
    izzott a lomb, nem volt sötét a bérc sem –
    s lám, árny maradt, csak árny maradt utána!
    Sohase hidd a zengő fényt öröknek,
    mivel a néma éjsötét örök csak.

    A hold úgy ékesíti ezt a csöndet,
    mint tigris karmait egy csepp körömlakk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Könyörgés apátiáért

    Add, Uram,
    hogy a szemem pillája se rezdüljön attól,
    hogy kiverik a szemem,
    és ne forduljon fel a gyomrom akkor,
    amikor gyomorszájon vágva földre esem,
    add, Uram,
    hogy a véremtől részegülőknek
    egészségükre kívánjam az italt,
    s ne vegyem a szívemre, ha a szívembe lőnek –
    közönyömet a néphit hőstetté növeli majd.

    De azt sose hagyd, Uram,
    hogy ölbetett kezekkel nézzem bárhol,
    ha mindezt olyanok sérelmére teszik,
    akiknek kínjából és pusztulásából
    erkölcsi erőt senki se merít,
    énnekem már, Uram,
    van elég erőm a beletörődésre, de az ő
    csorbult igazságérzetüket nézni gyenge vagyok,
    legyen hát miattuk mindig kötelező
    visszaütni, amikor én már
    nem is akarok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: Egyszer csak

    Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal,
    beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül.
    Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott
       dobogás is elül.
    Némán emelődik a test, csak a fal kiabál.
    S tudja a szív, a kéz, meg a száj, hogy ez itt a halál,
       a halál.
    Mint fegyházban a villany ha kacsint,
    tudják bent a rabok s tudja az őr odakint,
    hogy az áram mind egy testbe fut össze,
    hallgat a körte, a cellán árnyék szalad át,
    s érzik ilyenkor az őrök, a foglyok, a férgek a perzselt
       emberi hús szagát.

    Forrás: Arcanum

  • Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas

    Itt az írás, forgassátok
    Érett ésszel, józanon,
    S benne feltalálhatjátok
    Mit tanít bölcs Salamon:
    Miképp széles e világon
    Minden épűl hitványságon,
    Nyár és harmat, tél és hó
    Mind csak hiábavaló!

    Földünk egy kis hangyafészek,
    Egy perchozta tűnemény;
    A villám és dörgő vészek
    Csak méhdongás, s bolygó fény;
    A történet röpülése
    Csak egy sóhajtás lengése;
    Pára minden pompa s ék:
    Egy ezred egy buborék.

    Sándor csillogó pályája,
    Nyúlvadászat, őzfutás;
    Etele dúló csordája
    Patkánycsoport, foltdarázs;
    Mátyás dicső csatázási,
    Napoleon hódítási,
    S waterlooi diadal:
    Mind csak kakasviadal.

    A virtus nagy tűneményi
    Gőz, mit hagymáz lehele;
    A kebel lángérzeményi
    Vértolúl s kínjele;
    A vég, melyet Sokrat ére,
    Catonak kihulló vére,
    S Zrínyi Miklós szent pora
    Egy bohóság láncsora.

    És ti bölcsek, mit hozátok
    Ami volna szép s jeles?
    Mámor bírta koponyátok,
    Plato s Aristoteles.
    Bölcselkedő oktalanság,
    Rendbe fűzött tudatlanság,
    Kártyavár s légállítvány
    Mindenféle tudomány.

    Demosthén dörgő nyelvével
    Szitkozódó halkufár;
    Xenofon mézbeszédével
    Rokka közt mesére vár;
    Pindár égi szárnyalása
    Forró hideg dadogása;
    S Phidias amit farag,
    Berovátkolt kődarab.

    Mi az élet tűzfolyása?
    Hulló szikra melege.
    A szenvedelmek zúgása?
    Lepkeszárny fergetege.
    Kezdet és vég egymást éri,
    És az élet hű vezéri,
    Hit s remény a szűk pályán,
    Tarka párák s szivárvány.

    Holdvilág csak boldogságunk;
    Füst a balsors, mely elszáll;
    Gyertyaláng egész világunk;
    Egy fúvallat a halál.
    Vársz hírt s halhatatlanságot?
    Illat az, mely tölt virágot,
    És a rózsát, ha elhúll,
    Még egy perccel éli túl.

    Hát ne gondolj e világgal,
    Bölcs az, mindent ki megvet,
    Sorssal, virtussal, nagysággal
    Tudományt, hírt s életet.
    Légy, mint szikla rendületlen,
    Tompa, nyúgodt, érezetlen,
    S kedv emel vagy bú temet,
    Szépnek s rútnak húnyj szemet.

    Mert mozogjon avagy álljon
    E parányi föld veled,
    Lengjen fényben, vagy homályon
    Hold és nap fejünk felett,
    Bárminő színben jelentse
    Jöttét a vándor szerencse,
    Sem nem rossz az, sem nem jó:
    Mind csak hiábavaló!

    1823. február–április

    Forrás: Arcanum

  • Baranyi Ferenc: Hó-álmaim

    És hó esett a tiszta víztükörre,
    a pelyheket
      nagy hullám kapta ölbe,
    és vízzé vált a hó ott mindörökre.

    Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon,
    nem volt fehér
      a táj, csupán a parton,
    a víz színén fehérlőn nem maradt nyom.

    Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
    nem növelik,
      csak terhelik a lelked,
    és eltakarják szépségét színednek.

    Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
    s örvényeid
      havamtól gazdagulnak,
    midőn ijesztő messzeségbe futnak.

    Az életem csak benned folytatódhat,
    ez sorsa rég
      – ha vízre hullt – a hónak,
    belédhalok, hogy éljek, mint futó hab.

    Kergetőztek az örvények pörögve,
    rohant az ár
      a végtelen ködökbe,
    és hó esett az örvénylő gyönyörre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna: A magam törvénye szerint…

    Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
    éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok,
    kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.

    Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
    megszünt a rettegés, gyanu és vágyódás, megszünt a rabszolgaság,
    szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.

    Bizhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megint,
    haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
    Hajnalok, nappalok vágytalan derüje s csillagok nyugalma int.

    Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem, sohasem elég,
    örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám hogyha az ég
    naprendszerei bomolva keringnek és itt a szörnyű vég.

    S a nyujtózó fák közt megéreztem hirtelen: szabad-szabad vagyok,
    énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok –
    sohsem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna: Különülni mindig vétek

    Isten teste fogva tart,
    erdők, völgyek nem engednek,
    s ezer inda karja van,
    rámfonva a végtelennek –
    hív a lélek? – nem lehet!
    Külön nincsen test és lélek
    – Isten féltékeny magára –
    különülni mindig vétek.

    Mindig-mindig győz a test,
    s örökéltű Isten teste,
    kialhat a gondolat,
    mint a fáradt fények este,
    ám a kar, amely ölel,
    Isten karja, kedves karja,
    rövid álmunk, örök álmunk
    befogadja, betakarja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária: AKAROD,

    hogy szeressenek? Szeress! Mindenkit, őt is.
    Szerelmed piros parázsként világít.
    Szemed tavából a szomjazó gyönyört iszik.

    Forrás: Lélektől lélekig