Puszták homokján különös betűk.
Fénylik a rajzuk, a vonaluk él,
Puszták homokján különös rovás;
Tán harci dal, tán baráti levél,
Talán imádság. Olyan egyre megy,
Elmossa zápor, letörli a szél.
Puszták homokján különös rovás.
Homokba írtam minden mondatom,
Zápor elmossa: ne fájjon nagyon,
Letörli a szél: ne fájjon nagyon,
Homokba írtam minden mondatom.
Forrás: szeretem a verseket
Azt mondta valaki:
A Korongyoson gyopár is terem.
Azóta vágyaimnak netovábbja
A Korongyos-tető.
Róla álmodom nappal-éjjel,
S a pici fehér csillagokról,
Mik szikráznak a vad kövek között.
Mert úgy lehet:
Egy hullócsillag szállt alá oda,
Épp a Korongyos tetejére.
Honnan indult: ki tudja azt?
Talán egy nagyváros felett
Látta útrakelni egy ifjú pár,
Sikoltó ívét elkísérték szemmel,
Míg legörbült a sötét horizontra.
Találgatták: vajon hol nyugszik meg?
Hát ide hullt.
Ide, a Korongyos-tetőre.
Ezer darabra hullott széjjel,
De üdvösségét megtalálta.
S minden kis része csillagalakú lett:
Így született a havasi gyopár.
Forrás: Lélektől lélekig
Győztem… A véres nap lement,
Az izzó föld kihűl,
Messze mezőn húnyó parázs.
Győztem…
De szívem nem örül,
Dalra nem ver,
Körülöttem a végtelen világ
Romban, koromban, hamuban hever.
Győztem, de megfáradt tagom
Továbbvonszolni mi se készt,
Csak az, hogy akarom.
És szívem nem örül,
Népem felét, jaj, derekabb felét
A keselyűknek hagytam étekül.
A Győzelem víg istenasszonya:
Nike, oly szomorún tekint reám,
Tekintetem felváltva elborong
Babéron és temetők cyprusán,
S én nem tudom már, hogy melyik mit ér,
És fáradt, zavaros szemem
Rajtuk ijedten, tétován pihen:
Melyik a ciprus, melyik a babér?
Ó, szívem nem örül.
És véres koronám körül
Halavány glória ragyog:
Győztem. Még egy ily győzelem –
S belehalok.
Forrás: Lélektől lélekig
Azt hitték róla: fehér égi álom,
A földre úgy száll alá, tündér-szárnyon.
S ó szörnyű kép, én elmondhatom… láttam:
Pallossal jött, piros hóhérpalástban.
Előtte hosszú, hosszú sorban álltak
Az emberek, és megváltásra vártak.
Esengve kértek üdvöt, életet,
Míg falanxuk előtt elléptetett:
S ő, míg haladt a hús-sorfal előtt,
A főt nézte, mely magasabbra nőtt.
Nézte gúnnyal a legszebb fejeket
És kezében a kard nem remegett.
Sétált… mosolygott… meg-megállott:
Levágta a főt, mely kiválott!
Forrás: Lélektől lélekig
Járosi Andornénak
Kis ablakfülke mély boltív alatt:
A rendházból a templomba lelátok.
Befagytak az orgona sípjai,
Az oltáron nem imbolyognak lángok.
Nagy hallgatás van, és nehéz homály.
Ilyenkor, istentisztelet után
Az Isten egymagába mit csinál?
Nagy, üres háza kellős közepén
Mire gondol? Szorongva kérdem én.
Az Isten, akit én úgy keresek,
És nem találok, nem találok meg:
Ítél, irgalmaz, gondol-e reám?
Általa küldött csomagot Anyám?
Kezével írnak nekem levelet?
Kezével símogat a szeretet?
Szavával vigasztal az orvosom?
Ó, hol találom, hol találhatom?
Ó, tompa, tompa a szívem, s hideg
Azért, azért nem ragadhatom meg,
Azért járok hiába templomot,
A templomokban otthon nem vagyok.
Csupán így, istentisztelet után
Az üres isten-házba nézni le,
Szorongva lesni: gondol-e reám,
Így, kívül, kívül a szentély falán:
Ez vagyok én, ez vagyok igazán.
Forrás: Lélektől lélekig
Néha félek…
Úgy nyugtalanít ez a suttogás,
Ezek a halk neszek,
Ez az imbolygás, ez az összejátszás
A hátam megett.
E halk hullása nem tudom minek.
Itt nem hull levél,
Tán az Idő pereg
Bús percegéssel itt, az örökzöldben.
Néha félek…
A fenyves olyan kísérteties.
Néha úgy érzem, hogy lepke vagyok,
S felszúrhat minden öreg fenyő tűje.
Egy idegen parány,
Akit nem tűr az ősvadon magában.
De multkor egy gyökérbe botlott lábam,
S ahogy fölnéztem,
Megrázta szakállát egy vén fenyő,
És így szólt hozzám barátságosan:
Öcsém, jobban vigyázz!
S ha elvágódsz, hát csak magadra vess!
Forrás: Lélektől lélekig
Reményik Sándor, erdélyi magyar, félelem, természet, elmélkedés
A szálerdő már elmaradt,
Most törpefenyő jő, s boróka,
Az ösvény egyre keskenyebb, –
Jövök, – ki tudja már mióta
S megyek, – ki tudja meddig még.
A célom – Isten tudja csak –
Talán a semmi – tán az ég.
Az ösvény egyre keskenyebb
És egyre zengőbb a szívem.
Úgy zeng, mint egy kristályharang.
Pedig nem rázza senki sem.
Még feljebb gyér fű és moha, –
Majd puszta gránit, vagy bazalt,
Szélkürtök héjja-riadója,
Vagy síri csend, – minden kihalt.
Jövök, nem tudom már mióta.
Egy ismeretlen túlvilág már
Fagyasztó áramot lehel.
Megyek, – ki tudja meddig még.
Ez tán a mennybemenetel.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha számbavetted mind a vétkeid
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot!
Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk,
Mert végtelen a vétkeinknek száma
S talán nem az a legölőbb csapás,
Mit sújt az öklünk tudva, odaszánva.
A legsikoltóbb seb talán nem az,
Mit oszt a kardunk nyílt, lovagi tornán
S tán az se, mit suttogva, hátmögött
Ejtünk kajánul, titkon és orozván.
A legsikoltóbb, legégőbb sebek
Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet,
Mely indult jóakarat ösvenyén
És öntudatlan gúnyba tévedett.
A legszörnyűbb lavinák úgy lehet,
Indulnak egy elejtett szó nyomán,
Mit elhallgatni – véltük – nincs miért,
S mit elhallgatni jobb lett volna tán.
S mikor egy gyötrődő szív úgy eped
Egy szónkért, mely meg tudná váltani,
S virágoskertből sivataggá lesz,
Mert azt az igét nem mondottuk ki.
Mert elnéztünk a ködös messzeségbe,
A léptünk rajta döngve áthaladt,
Semmit se tettünk – csak nem vettük észre –
És eltapostuk, mint egy bogarat.
Oh végtelen a vétkeinknek száma,
Mi álomroncsba, tört reménybe járunk,
Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk,
Szüntelen egy virágot tör le lábunk.
Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok, sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot.
Forrás: Lélektől lélekig
Mára száműztem minden földi dalt,
a lelkem messzi magasságba vágyott,
adok az Istennek egy szerenádot.
S íme a felhőkárpit kissé meghasad,
gyertyaláng libben a függöny alatt,
hogy észrevette: jelt ád az Isten.
Forrás: Lélektől lélekig
Mi jobb: mindent egyszerre látni,
Minden dolog két oldalát?
S a meddő harcot megutálni,
Megállni s nem menni tovább?
Vagy egy csillagot nézni csak,
Amelynek fénye tisztán rezdül?
S törni e szent, nagy cél után
Holttetemeken is keresztül?
Forrás: Lélektől lélekig
