Kategória: Szabó Lőrinc

  • Szabó Lőrinc: Piszkosságok

    Sokszor elszörnyedek magamtól,
    hogy egy-egy rossz óra alatt
    mi minden megfordul fejemben,
    mennyi förtelmes gondolat;
    s ha visszanézek tíz-húsz évre,
    bűnökre – mennyi tévedés! –
    majdnem revolvert ad kezembe
    a kései szégyenkezés.

    És lassan mégis belenyugszom:
    ilyen voltam, hát mit tegyek?
    Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
    megváltoztatni nem lehet.
    És ez a megváltoztathatatlan,
    amit most már vállalni kell,
    azzal vezekeltet a rosszért,
    hogy sohase felejtem el;

    de vigasztal is, jóra oktat:
    szeretni, ami emberi –
    piszkosságaimból tanultam
    másoknak megbocsátani.


  • Szabó Lőrinc – Te meg a Világ

    Hat év csönd. Magány. Az Egy Álmai.
    Sivatag edzett. Kezdted érteni
    a gondolat örök szeme alatt
    a földi sorsot és magányodat,
    s tested, egyetlen birtokod, hazád,
    s aki azt is feldúlja, a halált,
    s ami addig is őröl s isteni
    fölöslegeid sorra elveszi,
    vagy azzal öl meg, hogy rád se tekint,
    a Célok s Hasznok népét, és megint
    az oltó mámort, a perc gyönyörét,
    a nők irgalmas kábítószerét;
    s elűzted a lélek vámpírjait,
    és megszeretted a hajnali víg
    rigófüttyt, és lettél, ami vagy:
    Szűrő lettél, a legszebb-szabadabb
    szeretkezés érzékeiden át
    a mindenséggel: Te meg a Világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Ezeregyéj

    Hogy bármi voltál légyen, annyi se kellett,
    hogy legyél: a hit gyönyöre
    maga építi, amit ostromol.
    S oly laza a lélek szövete, oly
    vékony réteg az érző pillanat,
    s ami – valóság? – rajta áthalad,
    olyan kétes, és a jelen mögött
    – vagy előtte – olyan nagy az örök,
    oly tengersok a többi, az, amit
    a szellem őriz és elevenít,
    rajtad s máson, perc és anyag felett,
    olyan úr az emlék s a képzelet,
    hogy érzékeid eseményei,
    a testi mámor tűnő tényei,
    mellette mind csak koldús unalom:
    ezeregyéj forog át agyadon,
    úgy húnynak-gyúlnak a csillagai,
    ahogy téged álmodik valaki.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Párbeszéd

    Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!
    fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…
    Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,
    te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.

    Félek, Atyám, – megtörtem a harcban, a hitben,
    és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!…
    Ne félj, fiam, – megtartalak a harcban, a hitben,
    s karommal égig emeled azt a kardot.

    Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,
    mit ér törékeny szavam az őrült viharban?…
    Ne félj, fiam, – az a kín, az a vágy, az az önvád
    téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa

    Utálom és arcába vágom:
    – Száz év, de tán kétezer óta
    őrült, mocskos, aljas világ ez,
    ez a farizeus Európa!
    Kenyér s jog helyett a szegényt
    csitítja karddal, üres éggel
    és cinkos lelkiismeretét
    avatag és modern mesékkel;
    száz év, de már kétezer óta
    hány szent vágy halt meg gaz szívében!
    Hazám, keresztény Európa,
    mi lesz, ha bukására döbben,
    mi lesz, ha újra földre száll
    a Megcsúfolt és Megfeszített,
    s mert jósága, hite, imája
    egyszer már mindent elveszített:
    mi lesz, ha megjő pokoli
    lángszórókkal, gépfegyverekkel,
    vassisakos, pestishozó,
    bosszúálló angyalsereggel?
    Mi lesz, ha megjő Krisztus és
    új országot teremt a földön,
    ha elhullanak a banditák
    s nem lesz több harc, se kard, se börtön,
    ha égi szerelmét a földi
    szükséghez szabja ama Bárány
    s újra megvált – óh, nem a jók,
    de a gonoszok vére árán:
    hazám, boldogtalan Európa,
    ha túléled a harcok végét,
    elbírod-e még te az Istent,
    a Szeretetet és a Békét?

    Forrás: Minden napra 1vers

  • Szabó Lőrinc

    Még egyszer

    Piros kis húsbarlang a szád,
    nézlek és nézel, elakad
    a szívem s érzem: már nem én
    akarom akaratomat.

    Piros, vérpiros remegés
    tested a fehér bőr alatt,
    idegen húsod rokoni
    hangon szólítja húsomat.

    Ha mi szólnánk, részegen is
    azt mondanánk, hogy nem szabad.
    Két néma tolmács dönti el,
    hogy ki vagyok és hogy ki vagy.

    A két néma őrült beszél,
    egyik érti a másikat,
    és merülünk, és elborít
    egy rettenetes pillanat.

    Forrás: FB Szeretem a verseket…

  • Szabó Lőrinc: Májusi éjszaka

    Késő volt, mentem haza, lelkem
    az elmult nappal küszködött,
    mentem, mogorván, kimerülve,
    a kertek és villák között,
    nem is én mentem, csak a lábam
    vitt a fekete fák alatt,
    két lábam, két hű állatom, mely
    magától tudja az utat.

    S egyszerre a májusi éjben
    valami hullám megcsapott:
    illatok szálltak láthatatlan,
    sűrű és nehéz illatok,
    a lélegző, édes sötétben
    szinte párolgott a világ
    és tengerként áradt felém az
    orgona, jázmin és akác.

    Láthatatlan kertek mélyéből
    tengerként áradtak felém,
    nagy, puha szárnyuk alig lebbent
    és letelepedtek körém,
    a meglepetés örömével
    lengették tele utamat
    s minden gondot kifújt fejemből
    ez a szép, könnyű pillanat.

    S mintha élt volna, minden illat
    külön megszólalt és mesélt,
    ittam a virágok beszédét,
    a test nélkül szerelmes éjt;
    a rácson kísértetfehéren
    áthajolt hozzám egy bokor
    s úgy töltött csordultig a lelke,
    mint szomjú palackot a bor.

    És részegen és imbolyogva
    indultam nagylassan tovább,
    s új tenger dőlt a szomszéd kertből,
    új bokor az új rácson át,
    s az illattól már illatos lett
    tüdőm és szívem és agyam,
    egész testem elnehezült
    s azt érezte, hogy szárnya van.

    Hogy értem haza, nem tudom már.
    – A gondom ma se kevesebb.
    De azóta egy kicsit újra
    megszerettem az életet,
    s munka és baj közt mindig várom,
    hogy jön, hogy majd csak újra jön
    valami fáradt pillanatból
    valami váratlan öröm.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Szabó Lőrinc: Szakítás

    Tudod mit? Nem védekezem.
    Nincs rád időm.
    Hazudj, ravaszkodj, őrjöngj. Mit tegyek?
    Átnézek rajtad, mint a levegőn.
    Elég volt annyi éven át remélni
    és várni kiméletesen;
    már nem kiméllek: nem is figyelek rád.
    Vállallak, és léted megszüntetem.

    Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,
    de kibírlak, mint bármi mást:
    úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,
    nézlek majd, mint egy sorscsapást.
    Téged csak a magad fájdalma izgat,
    ma is csak a dühödnek élsz;
    nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,
    egyszer, talán, ha észretérsz.


    Forrás: Szívzuhogás

  • Szabó Lőrinc: A neved

    (A Tücsökzene-ből)

    Kiáltani szeretném, s nem lehet,
    még súgni se szabad a nevedet,
    még gondolni se, – jaj, elárulom,
    pedig belül csak azt visszhangozom,
    a hangos titkot, mely életemet
    úgy édesíti, édes nevedet:
    nevedet, édes, a pár szótagot,
    mely tündéri burkoddá változott,
    röpítő közegeddé, nevedet,
    mely körém gyújtja az emlékedet,
    fűszerként csendít a nappalon át
    s beillatosítja az éjszakát
    s úgy tapad a számba, tüdőmbe, hogy
    már majdnem te vagy, amit beszívok,
    már majdnem te: minden lélegzetem
    veled itat és zsongat édesen:
    édes neved betölti szívemet
    s titka, te, vagy nála édesebb.


    Forrás: Szívzuhogás

  • Szabó Lőrinc: Enyém volt s mégse enyém ma

    Enyém volt s mégse enyém ma,
    enyém ma is, és idegen,
    ha eszembe jut, újra hajnal
    ragyog az életemen.

    Nézem s nem látom. Az arca
    csupa fény, felhő, remegés;
    virágzene: szóba fogni
    túlsok és túlkevés.

    Virágzene, érthetetlen.
    Ki tudja, nem álom-e?
    Tűnt évek titka, merengő
    fény- és illat-zene.

    Enyém volt s mégse enyém ma,
    nem enyém, s örökre az,
    neki üzenek, a szíve tudja,
    s megdobban: úgy van, igaz!

    Enyém volt és mégse enyém ma,
    enyém ma is, és idegen,
    ha eszembe jut, újra hajnal
    ragyog az életemen.


    Forrás: Szívzuhogás