Kategória: Tóth Árpád

  • Tóth Árpád – Históriás ének a szinidirektorok szomorú harcáról

    Régi igazság, hogy az üstökös csillag
    Háborút jelent az, ha az égre ballag.
    Az üstökös után, bár kicsit megkésve,
    Ki is nyílt minálunk a háború kése.

    Hej, ez a háború iszonyatos bús ám,
    Melyről most zengni fog zord éneket múzsám,
    Nem afféle piti tripoliszi harc ez,
    A honfi-szívekbe iszonyúbban mart ez.

    Mert mikor a török az olaszba döfköd,
    Vagy mikor a japán az oroszra köpköd,
    Mi ez ahhoz képest, mikor két direktor
    Tépázza meg egymást, s a vérük direkt forr.

    Jó Zilahy Gyula vala egyik részen,
    Nyilatkozat-kardját kihúzta merészen;
    Másik részen vala Mikulás Erdélyi,
    Ő is bátor vala, azaz nem mert – félni!

    Szörnyű vala nézni, mikor összecsaptak,
    Volt dolga huszonnégy vidéki hírlapnak,
    Szenzációs cikkek címe volt ökölnyi,
    Így indultak ők el színdirektort ölnyi.

    Legelül robogott Nagyváradi Napló,
    Fülibe volt dugva három tüzes tapló.
    Erdélyi Mikulás úr lovagolt a hátán,
    Kaján volt s fölényes, mint egy trottli sátán.

    Utána robogott a bősz harci ménnek
    Egy bús szürke csacsi, őt zengem most én meg,
    Sajtpapír képezte ennek sovány húsát,
    S becéző neve volt: Debreczeni Ujság.

    Gyan Thula ült nyergén ennek a szürkének,
    Gyan Thula! – e névtől ellágyul az ének,
    Gyan Thula! – a dicső, híres kofa-király,
    Kinek erőssége a nimole-irály.

    Felvonult a dísz-hős Frimm-féle mezében,
    „Dugóhúzóbogár” bűzlött a kezében,
    Köröskörül abroncs vala az ő fején,
    Hogy meg ne repedjen a lángésztől szegény.

    A harci kiáltás felzendült most: I-á!
    S Gyan a szegény Zsülnek a vérét kiivá,
    Erdélyi pedig, hogy nőjön harci kedve,
    Magát, mint hőst, direkt bolhákkal csípette.

    Dúlt az iszonyú harc hét napokon által,
    Szitokkal és bőven kiköpködött nyállal,
    Végre megállottak a harcosok bőszen,
    És mindenik így szólt: Világos, hogy győztem.

    Amaz oroszlánok, akik a mesében
    Addig marták egymást májban és vesében,
    Amíg mindkettőnek csak a farka maradt,
    Azok sem rúgták így a harci port s sarat.

    Mikor elfáradtak, harcuk újra kezdték,
    Bizony ez okozza majd a világ vesztét,
    Mert e színi harcnak tán sose lesz vége,
    S ebbe gebed bele majd az Örök Béke.

    Stead, aki az Örök Békét könyvbe írta,
    Most már tudjuk, mért halt hűvös hullámsírba,
    Megsejté e harcot bús próféta-lelke,
    S kétségbeesetten ugrott a tengerbe.

    Bús időket élünk, jó olvasóm, rettegj,
    Minden reményeink semmisülve lettek,
    Gyan Thula nem nyugszik, harccal kél és fekszik,
    Bár a kerek világ bele is betegszik.

    Nem nyugszik Gyan Thula, sziporkázik s öklel,
    Lapja fejét üti tökkel ütött tökkel,
    S csak akkor szünteti kissé a vad mámort,
    Mikor megcsókolja dr. Révi Nándort.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Szólt egy úr

    …És szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    Szólt, és a szívünk ettől kéjteli:
    Leszek miniszter, s ha kell, éjjeli!

    Bársonyszékemen, mint egy bíbor kancsón,
    Merengek, s osztom szelíden parancsom.

    Viruljanak a rendőri erények,
    S a detektívek legyenek serények.

    A Népszavá-nak mondok egy halt wer dát,
    S el kell kobozni, mint egykor Haverdát.

    És aki balgán tüntetéshez nyúlna,
    Oszoljon fel, s legyen e célból hulla.

    Ezt kívánom, bölcsen, éjjelin, szépen,
    S persze csak a „törvények keretében”.

    Így szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Libakerti Albert sóhaja a déli sark felfedezése alkalmából

    Minden szarka farka
    Istenbizony tarka,
    Kimegyek, kimegyek
    Én a déli sarkra.

    Kimegyek, ott leszek,
    Tetejibe mászok,
    Sőt mi több, lelkesen
    Ott is parcellázok.

    S toborzok – ilyet még
    Egyik sark se látott –
    Egy jégaszalási
    Részvénytársaságot.

    Kisded játékomnak
    A fele se móka.
    Beugrik majd nekem
    Eszkimó és fóka.

    Terjesztem közöttük
    A szép altruizmust,
    És leparcellázok
    Róluk tíz bőrt s tíz húst.

    Szivadar trafikkal
    Fog ott hasznot nyírni,
    Gyan Thula ellenben
    Regényt fog ott írni.

    Németh András pedig
    Vendéglőt nyit ottan,
    Tehát az eszkimók
    Szeme sűrűn koppan.

    Szóval azt a sarkot
    Mások felfedezték,
    De altruizmusból
    Csak mi adunk leckét.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Szenzáció!!!

    Tisztelt közönség! nagy eset készül,
    Készülj rá bátran, hősin, vitézül.

    Neked most diszkrétül súgom én meg,
    Szenzációt hoz a jövő péntek.

    Közénk látogat a doktor Prőhle,
    Ah, igen! Közénk ereszkedik ő le.

    A színpadra ő kiáll nyalkán,
    S elmeséli, hogy milyen is a Balkán.

    Ó, hála, Zsül, néked, Zsülikénk, Zsülke!
    Hogy agyad e pompás ötletet szülte.

    Már régen sírtunk és égtünk lázba,
    Hogy Prőhle nem játszik a színházba.

    Már régen bőgünk, hogy a színpadon
    Csak színműveket játszanak agyon.

    S epedve várta minden polgár,
    Mikor lép fel a szerb meg a bolgár.

    S a pénteki műsor egyébként is fényes,
    Szigetvári hősös és szenes legényes.

    Szinte azt hinné, aki nem szakértő,
    Hogy az ügy direkt jóízlést sértő,

    Pedig oly édes lesz összekeverve
    Szenesék, Prőhle s Szigetvár keserve!

    Az ember szíve direkte dagad,
    S ha nem dagad, hát nem dagad,

    Zsülink ezen fenn nem akad,
    – Jó olvasó, kösd fel magad.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Kilépni

    A munkapártot
    Nem mondhatom épnek,
    Amennyiben a tagjai
    Sorban kilépnek.

    Napról-napra nő
    A kilépési lista,
    S ezen bizonyára búsul
    Tisza Pista.

    De én tudom, hogy nem sokáig
    Fog habozni Tisza, a zordon,
    Hanem eszébe fog majd jutni
    A Pavlik-féle kordon.

    A kordon eddig arra volt jó,
    Hogy körülállja a házat szépen,
    És Pavlik ne engedje meg,
    Hogy oda valaki belépjen.

    Olyan egyszerű a dolog,
    Mint meghámozni egy narancsot,
    Tisza majd odaszól Pavliknak,
    S kiad neki egy új parancsot.

    A házban bent ülnek a mungók,
    S számuk ezentúl nem apad,
    Mert ezentúl a parlamentből
    Kilépni sem lesz szabad!

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – A műbaba

    Van már műláb, van már műfog,
    És vannak már műszerek,
    Van műfül, műorr, műgége,
    Mindmegannyi műremek!…

    Van vízmű, és van mű víz is,
    Példa rá a köntösgát,
    Ott a vízmű úgy szuperál,
    Hogy direkt művizet ád!…

    Van azután egy színmű is,
    Gyan Thuláé e remek,
    Ezt a színműt egy szép műszín:
    A frész fene ette meg!…

    Van aztán még egyéb mű is,
    Például egy elmemű:
    Szávi tata távirata:
    Talpnyaláshoz elve hű!…

    Mind e műveket azonban
    Lefőzi egy műremek.
    Dőderlein professzor műve,
    Amely mű egy műgyerek!

    Műbabát hoz a műgólya,
    Így lesz eztán a divat,
    S ez, úgy mondják, a jövőben
    Szerelmünkre is kihat.

    Műszerelem, műölelés,
    Műcsókokból műnemű,
    S régimódra születendő
    Gyermekünk lesz – parvenű!

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – A körkérdés

    Kiküldött a szerkesztő úr engem,
    Aszongya:
    Hallja, maga, Spongya,
    Menten
    Menjen
    S zengjen
    A színészek fülébe
    Valami húsvéti körkérdést,
    Valami furcsát,
    Akármit,
    Csak körkérdés legyen,
    Hogy a konkurrens-újság
    Megpukkadjon,
    S belőle a fene
    Jóízűt egyen.

    Menten
    El is mentem,
    S a fejemet törtem,
    Törtem és kentem,
    Hogy mi a fenét
    Körkérdezzek mostan,
    Törtem a fejem,
    Törtem és mostam,
    De valami szenzációsat
    Nem tudtam kieszelni,
    Milyen körkérdéssel kéne
    A húsvéti számot
    Cifrára meszelni.
    Hopp! de végre
    Hálásan pislogtam az égre,
    Mert a körkérdés,
    Mint a derült
    Égbül a villám,
    Egyszerre
    Eszembe penderült.

    Felkerestem a színészeket,
    S feltettem nékik
    A körkérdést nagykomolyan,
    Mert illik,
    Hogy ilyenkor az ember
    Komoly arcot öltsön:
    Mondja, kedves művész úr,
    Nem volna-e
    Tíz koronája kölcsön?

    Csak az a baj,
    Hogy mind nagyon
    Egyformán feleltek.
    S hogy mit feleltek?
    Most kezdek ám hatolni és ötölni!
    Nos, hogy mit feleltek?
    Hát, hát – azt nem lehet leközölni.

    1912

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád: Szomorú nóta a telefonról

    A fejem fáj, az agyam sajog,
    Kínozzák a távbeszélő-bajok.
    Hát ez csoda?
    Nézzen csak oda.
    Mi bámul önre amott a falon,
    És hallgassa meg e telefon-dalom.
    Az ember gyomra mélyét,
    Az epéjét
    És a veséjét
    Egy piros fonál
    Csiklandozza végig, ha telefonál,
    Átjárja a szívet, a májat,
    S szent zsoltárokra ingerli a szájat.
    Az okozója ott lóg a falon,
    Ő róla zeng e telefon-dalom.

    Órákig tart a pillanat,
    Míg kaphat ön egy szabad vonalat,
    És jön a válasz, nem holnap, még máma:
    Foglalt a száma!
    Ha nyugtalan ön, és szíve kérges,
    A központ hölgye ezt nem érti,
    És bájjal kérdi:
    Óh, mért oly mérges?
    És ha a számért hiába esengett,
    A központ kérdi:
    Óh, miért is csenget?
    Miért oly naiv, és mért oly kába?
    Hisz tudja jól, úgyis hiába!

    A gond leroskaszt minden vállat,
    Ha megvadul e háziállat.
    És holttá pusztul minden élő,
    Ha kínozza a távbeszélő.
    De szíve-lelke bárhogy lázad,
    Ajánlatos a vigyázat,
    Mert rögtön jön a tettre kész,
    Zord műszerész,
    Ki nem a komisz szekrény hátán
    Hasít szíjat,
    De kihasítja az ön zsebéből –
    A telefondíjat!

    Forrás: eternus.hu

  • Tóth Árpád: Levél

    Ha ez a levelem megérkezik,
    Édesem, gondolj rám egy kicsit.

    Képzelj magad elé: szivarozgatok,
    Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.

    Azt gondolom, maholnap meghalok,
    S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.

    Elküldöm neked ezt a levelet,
    De nem mint régen: csevegni veled.

    Tudom én, kopott rongy már a szavam,
    Jaj, hogy kényes szavam is odavan.

    De kell, hogy mégis írjak teneked,
    Kell, hogy búsan nézd e bús jeleket.

    Felszakadó sírásod kell nekem,
    Szivarozgatva tűnődni ezen.

    Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom,
    De lásd, egyedül kínlódom nagyon.

    S szívemnek jólesik ez a kis meleg:
    Hogy még valaki felsír, ha izenek.

    Forrás: nem került megjelölésre

  • Tóth Árpád – Elejtetted a napot

    Rád gondoltam délután,
    Fönn az arany nap sütött,
    S lehunyt szemhéjaimon
    Rózsaszínnel átütött.

    Fáradt arcom szelíden
    Tüzesítette a fény,
    S szemlehunyva a szokott
    Utazásra vártam én,

    Arra, mikor – halk hajó
    Titokzatos tengeren –
    Fekvőszékem útrakél,
    S lázam sodrán ring velem
    Felelőtlen, gyönyörű
    Fantázia-tájakig,
    Ahol romló életem
    Némely bús álma lakik:

    Mindaz, ami sohse lesz,
    Mindaz, ami sohse volt –
    Így indultam ma is el,
    Húnyt szemekkel, mint a holt,
    Álmodozni: életet.

    És úgy hajlott rám a nap,
    Mintha pilláimra a
    Rózsaszínű parazsat
    Az a szent fény ejtené,
    Mit még ott látott a szem
    Isten-atyja kebelén,
    S melyre szomjas szüntelen.

    És egyszerre úgy esett,
    Telin, forrón, hirtelen
    Rád gondoltam s arra, hogy
    Messze vagy, és jaj nekem.

    És megriadt szemeim
    Felpattantak: a hegyek
    Csúcsain már pirosan
    Búsultak a fellegek.

    És egy furcsa vízió
    Vad erővel elkapott.
    Úgy éreztem: kezeid
    Tartották ma a napot.

    Azért volt oly különös,
    Minden fénynél édesebb,
    És én ezt csak most tudom,
    Amikor már este lett,
    Mikor kezed fáradtan
    Elejti már a napot,
    S szívemben is csöndesen
    Elhallgatnak a dalok.

    Forrás: Szeretem a verseket