Kategória: Versek,

  • Nagy Ferenc: Édesanyám

    Van egy szó, van egy név ezen a világon,
    Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
    Csupa virágból van, merő napsugárból…
    Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
    Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
    Örömében sír az, aki e szót hallja.
    Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
    Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
    Amikor a szíved már utolsót dobban,
    Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
    Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
    Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
    Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
    Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
    És ha elébed jön könnyes szemű árva,
    E szóra felpattan szíved titkos zárja.
    Drága vigasztalás ez a szó, ez a név,
    Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
    Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
    Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
    S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
    Virágos sírdombon a könnyed megered.
    Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
    Nekem a legdrágább ezen a világon.
    Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
    Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Mentovics Éva: A nagymama tavasza

    Mondd csak, nagyi: a te hajad
    mitől fehér, mint a hó?
    – Tudod kicsim, télbe léptem,
    de nem bánom, így a jó.

    Hajdanában kobakomon
    szőke tincset fújt a szél.
    Tudod, mikor tavasz táján
    a kis bimbó útra kél;

    szirma, mint a könnyű selyem,
    színe pompás, zsenge, friss,
    mint a mezők aranyhaja…
    olyan volt rég nekem is.

    Később, mikor nyárba léptem,
    ragyogott az ég nekem,
    s nemsokára anyukádat
    dédelgette énekem.

    Csodálatos évek jöttek,
    nem feledem soha tán,
    milyen boldog volt családunk
    nagyapókád oldalán.

    Aztán, mikor édesanyád
    egy ifjúban párra lelt,
    a Nap minden sugarával
    örömtáncát járta fent.

    Hosszú évek teltek, múltak;
    fényes nyarak, szép telek…
    ezerszínű őszünk múltán
    hajamra már dér pereg.

    De tudd kicsim, szép a tél is,
    mert a tavasz aranyát
    mióta élsz, drága kincsem,
    a te lényed adja át.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Lassú szárnyon

    Uram, a két szárnyam nehéz,
    hozzád emelkedni ma nem mer.
    Ne bilincselj meg és ne bánts
    nagy súlyoddal, a félelemmel.
    Te nagy völgyedben ne legyek
    énekre béna, hitre gyáva.
    Úgy kapaszkodjam, Kéz, beléd,
    mint kicsi koromban anyámba.
    Hívott erőseid dalos
    lakomáján mindig ne késsem.
    Kapudtól ne térítsen el
    utat veszítő szédülésem.
    Viharszeles mélyed felett
    meredekedet bízva járjam,
    sziklafalon hajnalmadár,
    örömpiros legyen a szárnyam.
    És hogyha mégis hullanék
    sugaradban vagy sűrű hóban,
    sohasem látott arcodat
    láthassam egyszer, zuhanóban.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Keresztury Dezső: El ne feledd

    El ne feledd soha, amit ígértek
    szülők, barátok, költők, iskolák:
    hogy kedves, okos, szép, igaz s tiéd lesz,
    mit álmaidba szőtt a szomjú vágy:

    s a gúzst se aztán, a lárvája-tépett
    valót, az ellened-rideg világ
    kezét: bírákul a gonosztevőket,
    s a kést, mely hited erét metszi át: –

    de azt se, hogy volt pár pillanatod,
    mely a lét mocskából felragadott
    a mindenséget hordó csillagokra:

    s az orvos időt, mely emlékké oldja,
    amit a kín lelkedbe égetett.
    Különben nem bírnád az életet

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Wass Albert: Gondolsz-e rám?

    Mikor az est szellő-uszálya lebben,
    S madár dalol a zöldellő ligetben,
    Mikor az égen első csillag ég,
    S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
    Bíborba nyíló álmod alkonyán
    Gondolsz-e rám?

    Ha lelked, mint egy mámoros madár
    Az ég sötétkék bársonyára száll,
    Mikor a fényt koszorúba fonod,
    S azzal köríted tiszta homlokod,
    Repeső vágyad tündér-hajnalán
    Gondolsz-e rám?

    Én minden este kis faludba szállok,
    Hol most javában nyílnak a virágok,
    S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
    Ha látlak olykor állni ablakodban;
    El-el merengsz… s úgy érzem, igazán
    Gondolsz reám!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Zelk Zoltán: Ez már az ősz

    Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
    dalt próbál szegény, a füvek között.
    Szakad a húr, szétfoszlik a vonó –
    nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

    Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
    Közeleg a rozsdaszínű áradat.
    Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött –
    elnémul a rigó, el a tücsök.

    Mily korán jő, mily korán tör felénk –
    hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
    Be üres is volt idén a pohár,
    be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

    S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
    az őszi ég keserű sugarát.
    Hiába isszák, nem ad már erőt,
    csügged az ág, sárgára vált a zöld.

    Csügged az ág, ejti leveleit. –
    Ó, ha az ember is a bűneit
    így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
    de állhatnék telemben bűntelen!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szerb Antal: A tizenhat éves

    Jó fiu vagy.
    Alagútakat már nem fúrsz a homokba.
    Néha tornyokat látsz ledőlni estefelé
    ha szemed dörzsölve túlvilágból
    felkelsz a bükkfák alatt.
    A park vaskapui zárvák az előírt óra után
    és csolnakod nem táncolják körül
    delfinek és könnyű angyalok.
    Magányos eveződ alszik a hullámokon,
    a tengeri démon arca néha sárgán feldereng.
    Sötét utcákon bámulsz kőcímerekre,
    a sarkon túl állnak a néma tornyok,
    összerezzensz fegyveres őr előtt.
    Tizenhat éves, a te szemed mögött birodalmak hullanak alá,
    éjszaka ijeszt a kályha egyszerre.
    De nemsokára:
    könnyű sarúkkal táncolsz gyárkémények ormán,
    zászlókat bontasz országok felett,
    tizenhat éves, ne húnyd le a szemed
    ha Aphrodite születésekor
    felcsillan előtted a pikkelyeshátú tenger.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kovács Anikó: Zenevers

    (Neked…)

    Fulladásig feszes napsugárban lobban,
    fényben mártózik minden, mint az álom,
    bús cselló, lágy hegedű, mélykék zongora…
    …lehunyt szemmel is látom.

    Muzsika, – e tágra nyílt parázsló „szemek”,
    melyek hirtelen, egyszerre rámtapadnak:
    élvezem, hallom, zuhognak fejem felett,
    mintha lángoló tükörben látnám magamat.

    A zenével átszületek egy boldogabb világba,
    üstökösként hull lelkembe a hang,
    olyan minden, akár egy szép varázslat,
    vagy bronzból öntött, ódon, szép harang.

    Lelkem új ruhába öltözik, a dallam szárnyal,

    • mennyire szeretem hajlékony, mézes ízeit, –
      és ebben az összetartó, édes simulásban
      még lélekgyilkos bánatommal is kibékít.

    Akad, mi vad, – és hulláma fodros háttal zenél,
    s talán épp ezért: néhány örökre szívemhez nőtt;
    van, melyből árad, zúdul felém a szenvedély, –
    …tőlük, és derengő másnapomtól remélek új erőt.

    Hadd szóljon hát, áradjon, bűvöljön az ének,
    s én, ki elhagyom e világot halkan, suhogva,
    ámulom nagyságát a muzsika szép szellemének –
    és hagyom, hogy becézzen szeptember utója.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erdős Virág: Az Örkény-jelenség

    „Egy parafa dugó, mely semmiben sem különbözött
    a többi parafa dugótól,
    (Hirt G. Sándornak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent), beleesett a vízbe.
    Egy ideig, amint az várható volt,
    úszott a víz színén, aztán különös dolog történt.
    Lassan merülni kezdett, lesüllyedt a fenékre,
    és nem jött föl többé.
    Magyarázat nincs.”

    (Örkény István: Jelenség)

    Jelenség/2.

    Egy gombóc,
    mely semmiben sem különbözött a többi gombóctól,
    (Artúrnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett a vízbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    vidáman úszkált a víz tetején,
    aztán
    különös dolog történt.
    Kiugrott a fazékból,
    elszaladt,
    és nem jött vissza többé.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/3.

    Egy szimpatikus fiatalember,
    aki semmiben sem különbözött a többi
    szimpatikus fiatalembertől
    (Jézus Krisztusnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    fogta magát, és lesétált a partra.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    ide-oda szaladgált a víz tetején,
    jött-ment, pancsolt, poénkodott, kenyérdarabkákat hajigált,
    aztán
    különös dolog történt.
    Lassan merülni kezdett,
    lesüllyedt a pokol fenekére,
    és nem jött föl többé.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/4.

    Egy illető,
    aki semmiben sem különbözött a többi illetőtől
    (X. Y.-nak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett egy nőbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    úszkáltak a boldogságban,
    aztán
    különös dolog történt.
    Az illető fogta magát,
    visszahúzta a zokniját,
    és hazament a feleségéhez.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/5.

    Egy nagy rakás szerencsétlenség,
    mely már ránézésre sem különbözött egy
    valóságos istencsapásától
    (Erdős Virágnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett a bűnbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    megpróbálta villámgyorsan visszacsinálni,
    a Gyehenna Tüzére gondolt,
    meg a tavalyelőtti fürdőruhájára,
    aztán
    különös dolog történt.
    Ahelyett, hogy kiköpte volna,
    bekapott még egy falatot.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/6.

    Hirt G. Sándor,
    aki semmiben sem különbözött a többi kis
    hülye dugótól
    (a “vasesztergálás virtuózának” mondta magát, de kit érdekel az ilyesmi?
    Az ilyesmi senkit se érdekel)
    pechére pont beleesett az ominózus száztizenpár billió-millió főbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    maximálisan meg voltak elégedve a munkájával,
    még étkezési hozzájárulást is kapott,
    sőt,
    még iskolakezdési támogatást is kapott,
    sőt,
    még üzemorvosi ellátásban is részesült,
    amikor különös dolog történt.
    Behívatta magához a főigazgató és azt mondta neki,
    hogy a viszont látásra.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/7.

    Egy hányatott sorsú,
    ámde sokra hivatott ország,
    mely semmiben sem különbözött a többi
    hányatott sorsú, ámde sokra hivatott országtól
    (magyarnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett a szarba.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    megpróbált valahogy kikecmeregni,
    nyújtózkodott, pipiskedett,
    dúl-fúlt, ágált, toporzékolt, szitkozódott, szerencsétlenkedett,
    aztán
    különös dolog történt.
    Lassan merülni kezdett,
    lesüllyedt a legmélyére,
    és nem jött föl többé.

    Magyarázat nincs.

    (Bónusz)

    Egy nagy magyar író,
    aki semmiben sem különbözött a többi nagy magyar írótól
    (Örkény Istvánnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    egy csendes, nyári délután fogta magát,
    és leült az íróasztalához.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    szorgalmasan üldögélt,
    aztán
    különös dolog történt.
    Lassan emelkedni kezdett,
    felröpült az égbe,
    és nem jött le többé.

    Magyarázat nincs.

    Forrás: erdosvirag.hu

  • Csukás István: Helyetted élek, azt hiszed?

    Helyetted élek, azt hiszed?
    Azt képzeled, hogy helyetted él
    a költő? Szememmel nézel,
    fülemmel hallasz, orrommal
    szimatolsz, tüdőmmel lélegzel?

    Együtt ejtjük teherbe a Múzsát,
    szuszogva, lihegve a kuplerájban,
    de a nemibeteg-gondozóba
    már egyedül járok? S ha náthás
    vagyok, rosszkedvű, vagy eliszom
    az eszemet? Akkor is velem
    repülsz? Egészen a pocsolyáig?

    Esendő vagyok, mint mindenki,
    s nem biztatlak semmire,
    mint az öntapadós Isten.
    A költő nem művese,
    s nem lélegeztető gép.

    Forrás: Magyarul Bábelben