https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Lucskai Vince: emlékszem rád, emlékezz rám

    mint groteszk vízköpő
    omladozó falak fölött
    sarokba szorítva
    kínok között
    száraz ajkakba harapva
    dacolok zord idővel
    míg vér serken
    szomjam oltani
    rendet vágok
    minduntalan
    kusza emlékek során
    omladozó téglák
    torán
    múltba réved tekintetem
    míg holdfény
    surran botladozó
    szarufán
    mint sötét torkú
    buzgárból
    szétszivárog akaratom
    sebeimet titkon
    bús mohával
    takargatom
    múló évek fészke
    hinti rám kőporát
    őrzöm titkok
    csillagjárta honát
    s ha majd a homokszemek
    végleg elperegtek
    mélybe zuhanva
    legyek büszke jele
    eme helynek
    halk memento
    hol könnycseppek
    csordogálnak
    emlékszem rád
    emlékezz rám

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vitéz Ferenc: Boldogság és annak madara

    Nem biztos, hogy kék
    Nem biztos, hogy madár.
    Nem biztos, hogy boldogság.
    De felröppen az égben, s folytatja útját a levegőben,
    és a legnagyobb hiányérzet legapróbb kielégülése
    is képes megteremteni ezt a
    -csupán pillanatokban mérhető-szárnyalásra késztető állapotot.
    A tibeti mesék között bukkanhatunk hasonlóra.
    “az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni”
    A boldogság madara énekel, hangjaival teremteni tud.
    Eljutni hozzá, meghallani dalát-ehhez minden kínok kínját járva vezet az út.
    A megpróbáltatásoktól való félelem, a megalkuvás gyávasága,
    az emberi akarat s az ezt tápláló hit
    feladása maga a halál,
    mert süketté lesz az ember.
    Nem hallhatja meg a madár énekét.
    Mert a madarat nem kívül kell keresni,
    repülni nem lehet az égben,
    dalt hallani,
    megérezni
    a boldogság ritmusát nem lehet
    -csak legbelül igazán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Gyengéd

    Akár ha állatra nézne,
    a szeretet oly hirtelen,
    a gyöngéd gyöngeség,
    amikor megjelen.

    A simításra lassan
    meginduló kéz,
    szeretni olyan könnyű,
    szeretni nehéz.

    Tudja, hogy terhet vállal,
    ólom-nehezet,
    mi mindent bír a gyöngéd-
    erős szeretet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna: Egyszerre lélegzetet vettem…

    Egyszerre lélegzetet vettem,
    torkom hirtelen szabadult,
    a kő, mely majd bezúzta mellem,
    sziromcsomó lett, szerte hullt;
    s amikor szemem kinyitottam,
    köröttünk egy ázott csalit
    éppen a napban szárította
    kamaszos lombjait.

    Fülemben az a sötét zúgás
    átváltozott és tiszta lett,
    felismertem a patak hangját,
    mely a sűrűben nevetett…
    Nem félsz? kérdezted s szavaidból
    ezüstös ujjú könnyűség
    örvényt kavart a levegőben,
    mely felkapott, sodort feléd

    s mellemmel melledhez tapadtan,
    mint törzséhez szélfújt levél,
    éreztem, édes érintésed
    magának elígér;
    s mint fény ha bimbója kinyílik
    valami enyhe ébrenlét
    virágzott zsongó tagjaimban
    s átsugárzott beléd.

    Valami tündér szomjúsággal
    ölelkezett két hűvös láng,
    lankadtak s nem tudnak betelni
    s a zsibbadás úgy szállt le ránk,
    mint lepkék fehér havazása,
    mely megülte ámult szívünk…
    szárnyak nyitódtak és csukódtak
    s a csalit felrepült velünk…

    Lépések… láttak? sose bánjad!
    mentünk s az úton a kavics
    fehérre mosva nevetett ránk
    s virágok, füvek, bokrok is;
    zöld tenyereken ázott lepkék
    dermedten ültek, míg a nap
    leheletével melengette
    az ájult, fehér szárnyakat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Shakespeare: Macbeth

    A vészbanyák dala

    Lánc lánc eszterlánc,

    Vészbanyákat visz a tánc,

    Erre hajlok, arra lengsz,

    Ki-ki hármat, ez kilenc.

    Üst, üst, gyűlj tele!

    Férget, mérget üss bele!

    Kő alatt, kit harminchárom

    Éjjel izzaszt hideg álom

    Legelőször buta béka,

    Te kerülsz be a fazékba!

    Szikra pattan, olthatatlan,

    Ég a munka, forr a katlan.

    Nádi kígyó az övem,

    Sülj meg, főj meg odabenn!

    Gőte szeme, egy marok,

    Denevérszőr, gyíkfarok,

    Siklófullánk, eb foga,

    Villanyelvű vipera,

    Bűvös erő, olthatatlan,

    Bugyborogjon a pokolban.

    Lócsont, sárkány pikkelye,

    Éji konkoly gyökere,

    Múmialé iszonya,

    Cápa sózott uszonya,

    Árki szajha zsinegelte

    Újszülött kisujja körme,

    Ide mind, a sűrű löttybe,

    Tigris belel kell még bele,

    S szörnyű lesz az ereje.

    Páviánvér hűtse le,

    S kész a pokol öröme.

    Dobszót hoz a szél,

    Jön már a vezér.

    Balhüvelykem bizsereg,

    Gonosz lélek közeleg.

    Szép a rút és rút a szép,

    Sicc, mocsokba, ködbe szét.

    Ford: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna – Töredék a szerelemről

    Meghalnék én, de élek
    érted,
    félek, hogy árva leszel,
    féltlek:
    mint gyönge gyermekét az
    anyja
    éjjel takaratlan nem
    hagyja,
    úgy takargatlak életemmel
    féltelek égő félelemmel.

    Én fáradt volnék, s megyek,
    járok,
    én türelmetlen lennék,
    s várok,
    én gyáva volnék, s mégsem
    félek,
    test voltam, s lettem érted
    lélek.
    Látom az utcát magam
    nélkül,
    ha mégis legyőzetem
    végül,
    elhullok bénító bajokban,
    elégettettem nagy fagyokban.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fövényi Sándor – Mi vár ott fenn?

    Vajon ott fenn várnak-e vizek?
    Talán. Igen, ha hiszek,
    amiben úgy hiszek.

    És lesznek-e hajók? Óriás hajók,
    Hófehérvitorlás-távolodók.

    Part nem kell.
    A partot lenn hagyom.
    Sosem volt révben,
    sosem volt oltalom.

    Csak Óceán legyen.
    Hatalmas-Végtelen.
    Melyet Isten sírt. Egyedül.
    Egyedül énnekem.

    Forrás: Gondola Kulturális Magazin

  • Fövényi Sándor – Útra készen

    acélsarkantyús az ég,
    sok csillag ragyog,
    szépek, mégis azt súgják meghalok,
    mintha nem hallanám őket úgy teszek,
    mögöttem széltől berregnek száraz falevelek.

    tudom hozzám szólnak ők is,
    a parti fűz, a hosszú combú kőris,
    lehet a menni kellenéről beszélnek,
    gyökér szakadtan ők már útra készek.

    de én maradok magyarok,
    még végig kell járnom e tájat,
    míg a szemem bele nem fárad,
    egy megrakott kályhát kéne’ találnom,
    mellé kuporodni ha nagyon fázom.

    kellene ágy meleg asszonyi öllel,
    az igazért harcolni szájjal ököllel,
    mert miénk a föld melyen lépünk,
    elég volt, ne kopjon tovább térdünk.

    kiabálj, üvölts ha nem értik,
    fáj nagyon, egyszer tán megkérdik,
    mond azt elhagyott minket az Isten,
    a két kezünkön kívül semmink sincsen.

    csak tengünk lengünk e darabnyi hazában,
    és fogunk csikordul mint öreg kulcs a zárban,
    ám ha menni kell menjünk emelt fővel,
    az angyalok majd lefednek felhő lepedővel.

    én azért megsiratom ezt a rohadt világot,
    pedig gyönyörű szívemre sok mély sebet vágott,
    Anyám varrta össze őket csendes szavakkal,
    hogy az életről vitázzak a sanda csillagokkal

    Forrás: Gondolat Kulturális Magazin

  • Frenyó Krisztina: Vasárnap – Pont időben

    Nem én kések, a világ siet.
    Bárhogy is mondom, nem értitek.
    Nem én lassulok, ők a gyorsak.
    Úgy indulnak vissza, hogy még itt sem voltak.
    Instant életük tiszavirágnyi.
    Pedig a kávét is főzve jó kínálni.
    Szép csészéből, kortyolva hosszan.
    Hátha még egy vendég betoppan.
    Zacskóból port tuszkolni kapszulába?
    Miféle idegbaj ült rá a világra?
    Mikor gyorsultak így fel a kockák?
    Ha nyolcig nem posztolsz, meg se osztják.
    Özönnyi víznek kellett lefolyni…
    Mire rájöttem, kár beszólni.
    Hiába mondanám, lassítson a világ.
    Csak nyomják a sódert, lökik a rizsát.
    Pedig a dolgoknak idő kell adni.
    Mint a káposztának, rotyogni hagyni…
    Nem mindent lehet fogkeményen rágni.
    Hiába trendi most Al dente kínálni.
    De bárhogy is mondom, nem értitek.
    Nem én kések, a világ siet.

    Forrás: Szeretem a verseket (Feeling-magazin megosztás alapján)

  • Mészáros Ferenc: Útravaló

    Sohase várd, hogy megértsenek! Nem az a cél, hogy értsenek!
    A cél az út, amelyen jársz. A saját utad.
    Ennek mentén mindig találsz barátra, falat ételre,
    szerelemre, ismerős ismeretlenre.
    Ami mögötted marad, vagy virágba borul, vagy elhervad,
    és porrá válik.
    Amelyik virágba borul a Te utadat jelzi, s annál szebb ez
    az út minél több virág szegélyezi.
    A virág nem csak látvány: illat és üzenet.
    Ha vele van tele a tarisznyád, sohasem leszel éhes,
    szomjas. Életben tart a szeretet.

    Forrás: Lélektől lélekig