A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
tesz-vesz szaporán.
Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,
a sokadik kezével
kinyitja a tehénen a csapot,
s a tehénből máris
friss, meleg tej csobog.
A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.
Forrás: Lélektől lélekig
A műveletlen Afrikában,
Hol sivatag van és vadon,
E jubiláris alkalomból
Eszmét cserél két vén majom.
– „Mester, ma ünnepelni illik,
Darwin barátunk napja van.
Ő mondta ki, hogy minden ember
Olyan majom, akár magam!”
– „Na hallja, elvtárs, hogyha önnek
Ez hízeleg, úgy mondhatom,
Hogy szerfölött tévedni tetszik,
Sőt, ami több, ön nagy majom!”
Forrás: Lélektől lélekig
J
Ötven felé kivetjük önmagunkból
mindazt, ami cifra s szedett-vedett lom,
s oly komor, fönséges lesz a lelkünk,
olyan hideg és kongó, mint a templom.
Kosztolányi Dezső: Ötven felé
Akárhogyan kanyarog az út
lehet emelkedő lehet völgymenet
a végső megaláztatáson kívül
sok meglepetést
számunkra már nem tartogat
Mégis mindenki másként fogadja
az ismerős maskarákat
a kísértő démonokat az unt helyzeteket
Más-más rögeszmét követve gázolunk előre
folyvást fogyatkozva meg-megtizedelve
s újabb tizedelések felé közeledve
Védjük és óvjuk ami még menthető
ami ideig-óráig még becsülhető
egy-egy önzetlen jótanácsot
kéretlenül kapott emberi gesztust
A hamis prófétákat alantas céljaikról
előbb-utóbb mi már biztosan fölismerjük
hiába varázsolnak a semmiből
egyszarvút galambot és bárányt
kavargó színes káprázatokat
Akik a világi hatalomra törnek
gyorsan lelepleződnek
Akik önös érdekeikért föláldozzák
a többiek életét és sorsát
a vesztükbe rohannak
Ilyesféle bölcs szavakra futja csak erőnkből
pedig tudván tudjuk
az ember irányítható és gyarló
s az élete mint szélben a mécsláng
kioltható egyetlen fuvintásra
És mégis csodákra képes
ha önmagán túláradva egyszer
teremtő képzeletére bízza magát
ha elfogadja és vállalja a szabadságát
A lét esélyét a gazdátlan reményt
táplálni és megőrizni kevés a szó
s most már a mi feladatunk volna
botcsinálta fogadatlan prókátoroké
imbolygó és botladozó pasasoké
Ám nem tudom lesz-e elég erőnk s hitünk
türelmünk ügyességünk és ravaszságunk
hogy az előttünk járók példáját követve
átmentsük a hétköznapok sivatagos tájain
a gyanúsítgatások és a vádak poklain
a hiúságunk szakadékos vak homályán
Vajon képesek leszünk-e a lemondásra
elhányni és hátrahagyni érte minden egyebet
az életünk árán is védelmezni amíg lehet
hogy sértetlenül világoljon akkor is
mikor már nem leszünk
Forrás: Lélektől lélekig
Madár dalol itt valahol
Én azt hiszem hogy a te lelked
Virraszt közöttünk ránk hajol
S tépett bakáknak énekelget
Hallgasd csak oly szelíden búg
Nem is tudom hogy melyik ágon
Teli dalával minden út
Bármerre járok e világon
S mit is mondhatnék lélek ez
De dallá lett s dalol a fáról
S a szívből égi rózsa lesz
Mit is mondhatnék e madárról
Bakáknak ő a szerelem
Az én szerelmem mint a rózsa
Oly szép leány és csak nekem
Dalol a kék madár ma róla
Ó kék madár oly kék vagy mint
Égi szerelmem szíve bájos
Gyöngy éneked kezdd el megint
A távol kattogó halálos
Gépfegyvereknek is ne félj
Talán csak csillag hull sziszegve
Az éjre nap jő napra éj
Kék szerelem hajlik szívemre
Forrás: Lélektől lélekig
Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
a szó, a könny, a mosoly s a virág.
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szívünket.
Az életet, mely jutalmaz és büntet,
s melyben az ember örökké diák,
most jelképezi zöld májusi ág,
s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet.
Szép lassúsággal, búsan szól az ének,
föl-fölrepülne, leszáll, tétováz,
a sok kopott pad integet felétek,
tán könny is csordul, nem tudni okát.
Elsápadva a messzeségbe néztek,
s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!
Forrás: ballagas.info.hu
Búcsúzzunk jókedvvel!
Búcsúzzunk vidáman!
Egyszer találkozunk
Majd az iskolában.
Addig arra kérem
Az új nagycsoportot:
Mackóra, babára
Viseljenek gondot.
Vízipálmánk szomjas,
Nagyon sokat iszik.
A kaktusz keveset,
Kövirózsánk kicsit.
Vigyázzatok könyvre,
Kisszékre, kiságyra!
Kedves új nagycsoport!
A viszontlátásra!
Forrás: ballagas.info.hu
Mi elmegyünk, a tanításnak vége,
vakációnk már több nem lesz nekünk.
Elhagyjuk az iskolánk kapuját,
így fut majdan tovább a mi életünk.
Tovarobog, mint gyorsvonat az éjben,
mi csak sejtjük, milyen kinn a táj.
Megszerzett tudásunk poggyászként cipeljük,
nagy szükségünk lesz rá, mert haladni muszáj.
Mi búcsúzunk –, osztályunk küszöbét
nem lépjük át soha már talán.
És nem fogunk többé együtt lenni,
mint ifjú diákok, sok fiú s leány.
Emlékeink is halványodnak majdan,
mint ahogyan ablakra pára száll.
Az iskolánk kapuján kilépve,
megmarad mibennünk egy örök hiány.
A búcsú mindig veszteséget érzet,
elhagyjuk egymást, mint vonat állomást.
Gyertek tehát, vígadjunk utoljára,
igyunk meg hát egy végső áldomást!
Poharaink emeljük jövőnkre,
és hogy ne feledjük egymást el soha!
Csillag, mely mutatja utunkat az éjben,
olyan lesz számunkra ez az iskola!
Forrás: ballagas.info.hu
Kezünkben virágok, szemünkben könnyek,
nem rég még azt hittük, búcsúzni könnyebb.
Ásít a tanterem, üresen áll majd,
de most még hallgat egy bús ballagás-dalt.
Bal kézben virágok, jobb kéz a vállon,
míg láncban lépkedünk, az ének szálljon!
Kedves tanáraink, búcsúzunk végleg,
tőletek mit kaptunk? Csak jót és szépet!
Kicsinyke tarisznyánk jelképes emlék,
benne a pogácsa, érkeztünk nem rég…
máris tovább megyünk, sodor a sorsunk,
örökké szép emlék az, hogy itt voltunk.
Búcsúzunk tőletek, kedves tanárok,
míg tart az életünk, emlékszünk rátok.
A szívünk itt hagyjuk, lelkünkben vagytok,
hálából nagy csokor virágot kaptok!
Tanterem, folyosó… ballagunk végig,
szomorú énekünk felszáll az égig.
Sok élmény, barátság köt össze minket,
ápoljuk gyönyörű emlékeinket!
Szeretett iskolánk, elmegyünk innen,
amit itt tanultunk, kincs lesz majd minden.
Megyünk a jövőbe, az ajtó tárva,
csak szívünk szomorú s bús lelkünk árva.
Búcsúzunk, elmegyünk, e méla ünnep
megőrzi majd tisztán ifjú szívünket…
Lejárt a mi időnk, ejtünk sok könnyet,
ballagni, így fénylő szemekkel könnyebb.
Forrás: ballagas.info.hu
