https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Boda Magdolna: (vissza)

    A tündérek birodalmából érkeztem ide.
    Ide, a sárkányok, boszorkányok,
    gyötrelmes hétpróbák
    világába,
    és már nincs hova
    hazamennem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harsányi Lajos: Nem kötök békét

    Nekem nem voltak harcaim az Istennel soha.
    (Fiú az apja ellen hogy is fogna fegyvert?)
    Kedvence voltam mindig, s akkor is rajongtam érte,
    ha rosszaságomért olykor kegyetlen megvert.

    De minden mással nagy csatákat vívtam én.
    Minden barátom s minden ellenségem tudja,
    hogy fákba rejtett robbanó bombákkal
    volt végig rakva életem kegyetlen útja.

    A sok-sok harc után rájöttem végre most már:
    nem volt ellenségem tulajdonképpen senki,
    ajnározott a föld, e mézesmellű barna dajka,
    s nem néztek engem még a mennyek pitvarából sem ki.

    Üzenem hát mindenkinek: a földnek és a fának,
    a dörgő napnak és a mályvaszínű holdnak,
    békét kötök velük, és szívből megbocsátok
    mindenkinek, kik velem egykor harcban voltak.

    Békét kötök nagy ellenségemmel, a gyors idővel,
    ki homlokom virágait kegyetlenül letépte,
    ki szeretett, vagy sanda szemmel nézett,
    s titkon osont mögöttem könnyű macskalépte.

    Békét kötök a széllel és a kénszínű viharral,
    a pávakék esttel, mely méla csendet mímel,
    a jóval, rosszal, minden széppel, rúttal,
    békét kötök baráttal és az ellenségeimmel.

    Csak egy valaki aggaszt most is szüntelen még,
    ki néha mint az ördög, néha mint az angyal,
    s míg minden fegyverét nem rakja lábaimhoz,
    nem kötök addig békét – önmagammal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Béke

    És minden dolgok mélyén béke él,
    és minden tájak éjén csend lakik,
    s a végtelenség összhangot zenél,
    s örök valók csupán mély álmaink.

    És minden bánat lassan béke lesz,
    és mindenik gyötrődés győzelem,
    s a kínok kínja, mely vérig sebez,
    segít túllátni a szűk életen.

    Testvéreim: a boldogság örök,
    s e tájon mind elmúló, ami jó,
    s az élet, a szép, nagy processzió,

    mely indul örvény és sírok fölött,
    az égi táj felé tart csendesen,
    s egy stációja van: a végtelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Monoton

    Eső esik,
    esik az eső,
    mintha
    opál gyöngyök
    hullanának
    az ég
    fekete kötényéből.

    Esik az eső,
    esik,
    esik,
    esik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Ünnep előtt

    Csak lassan múljék, sok időm legyen
    fölkészülni: maga a készülődés
    az is jó, s készen lenni jó ugyancsak.
    Évente több a vendég messziről
    s közelről egyaránt, illik tanulnom,
    hogy valóban tisztességgel fogadjam
    a társaságot.

    Nem csekély dolog,
    hogy gyermekcsapatoktól vénekig
    annyian érkeznek, nem is tudom,
    élők-e még mind, mert mind élni látszik,
    s mind jókedvű és jóakaratú,
    az ünnep örömétől csillogó.

    Csak lassan múljék, hisz jobb is talán
    a várás, mint a beteljesülés.
    Advent… Ó, mennyi holmimat kinőttem
    s ledobtam… ezt még nem, sőt még nem is
    kényelmetlen… Érzelgősség? Öregkor?

    Fehér a kert, áldom, fehér a város,
    áldom, s elindulok titokzatos ösvényeken
    (kint? bent? milyen irányban?)
    jutok melegbe, fenyőszagba, gyertya-
    fénybe, s remélt ajándékokhoz is.

    Fehér a kert, a város is fehér,
    s elindulnak szintén felém seregben
    lábak és tárgyak. Advent. Nem tudok
    semmit, de mindent könnyen elhiszek.
    Kell a meglepetés, kell, kell az ünnep.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ratkó József: Ág ággal

    Színesbőrű testvéreim, szelíd fák,
    mutattok olyan egyszerű,
    gyönyörű példát!

    Ág ággal, egymásba fogódzva
    akácfa, bodza,
    fehér nyírfa, rézbőrű cser, juhar,
    négerfa: büszke ében –
    harag nélkül minden egy sorsúval
    éltek e közös ég alatt
    egyforma fényben.

    Az izgága szél hiába szaval,
    uszít zsarnok vihart –
    törvénytudók, ti,
    akácfa, bodza
    ág ággal egymásba fogódzva,
    fehér nyírfa, rézbőrű cser, juhar,
    négerfa: büszke ében
    harag nélkül minden egy sorsúval
    éltek e közös ég alatt
    egyforma fényben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Verlaine: Érzelmes séta

    Húnyó alkony nyilai bíborozták
    a szélringatta sok-sok tavirózsát,
    s a nagy, bús, sápadt rózsák csöndesen
    tündököltek a nád közt a vizen.

    Árván bolyongtam, fájó sebem égett
    a tó partján, ahol, mint felidézett
    nagy, tejszínű rém, a füzek mögött
    kétségbeesve imbolygott a köd,

    és sírt oly hangon, mint a vadkacsák, ha
    egymást hívják, csapkodva, kiabálva,
    a füzek közt, hol égő sebemet
    hordoztam árván; de a szürkület

    elfödte a nád közt a tavirózsát,
    s a nap nyilait, melyek bíborozták
    a sok rózsát, elfödte csöndesen,
    a sok nagy, sápadt rózsát a vizen.

    Forrás: Lélektől lélekig (fordította: Szabó Lőrinc)

  • Robert Burns: Egy mauchline-i jómadár sírverse

    Sirassátok, ti férjek, azt,
    ki nektek gyakran bésegített;
    mert azt, ki hetekig elmaradt,
    nem hiányolták nejeitek.
    Ti meg, mauchline-i kicsikék,
    ha iskolába mentek,
    ne tapossátok sírja füvét,
    mert ő volt tán, titeket ki nemzett.

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Israel Efraim)

    Robert Burns, Egy mauchline-i jómadár sírverse, humor, irónia, házasság, csibészség, skót költő

    Kattints a címre a teljes vershez!

    Robert Burns: Egy mauchlinei pernahajder sírverse

    Mauchlinei férjek keseregjetek,
    segítőtök buzgó volt, nem titok;
    míg ti heteken át távol keltetek,
    nem búslakodtak asszonyaitok.

    Mauchlinei lurkók, ha tudtok,
    iskolába jövet-menet közös tisztelettel
    füvön át könnyedén járjatok,
    tán apátok az itt fekvő pernahajder.

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Répás Norbert)

    Megjegyzés:
    A „pernahajder” a német Bärenhäuter (medvebőrös) szóból ered, amely az „auf der Bärenhaut liegen” (lustálkodik) kifejezésből vált ki. A szó története egészen Tacitus Germania című művéig vezethető vissza, ahol a germánok békeidőbeli henyélését írja le.

  • Robert Burns: Beh kegyetlen a szűlő

    Beh kegyetlen a szűlő,
    ki vagyont lesi,
    gazdag mamlasz fiának
    lányát odaveti.
    A lányra, a szegényre
    mi vár más menedék?
    Hogy apja ne gyötörje,
    szenved mint feleség.

    A vad sólyom elől így
    menekül a galamb;
    reszketve a haláltól,
    így csapkod fent-alant,
    amíg csak el nem csügged,
    amíg gyámoltalan
    a szikla-szívű solymász
    lábához nem zuhan.

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Illyés Gyula)

  • Robert Burns: Árpa Pál. Ballada (A sör apotheózisa)

    Három nagyhatalmú király
    Keleten összeáll,
    és összeszövetkeznek ők,
    hogy vesszen Árpa Pál.
    Ekével elásták eképp,
    földet kapa kapált,
    három királyok esküvék:
    megölték Árpa Pált.

    De utána jött a víg Tavasz,
    hozott záport, esőt,
    Árpa Pálunk feltámadott,
    s elképedének ők.
    És jött a fülledt, forró Nyár,
    ő nőtt egyenesen,
    fején szúrós lándzsahegyek,
    hogy jól védve legyen.

    Beköszöntött a józan Ősz
    és sápasztó szele;
    Árpa Pál teste megroggyant,
    és a feje vele.
    Színe megfakult, megkopott,
    a vénség kezdte ki;
    és akkor jött az ellenség,
    és az esék neki.

    Fegyverük éles penge volt,
    és el lett nyesve térd;
    kocsira köték mint rabot
    gonosz bűneiért.
    Aztán ponyvárafektetés,
    aztán a dupla bot;
    aztán meg a felköttetés,
    és megforgattatott.

    Aztán egy setét sanda lyuk
    vízzel lett töltve meg,
    és megragadták Árpa Pált,
    és vízbe vettetett.
    Aztán a földre fekteték,
    s agyusztálták tovább,
    s amíg csak volt még benne szusz,
    lökték idébb-odább.

    Tűzzel pörkölték csontjait
    és bennök a velőt,
    mit kerékbe Molnárlegény,
    sőt két kerékbe tört.
    Kiszívták szívéből a vért,
    hasukba folyt a nedv,
    s minél többet vedeltek ők,
    annál jobb lett a kedv.

    Nagy hős volt, nagy hős Árpa Pál,
    nemes vért örökölt,
    aki csak itta azt a vért,
    a bátorsága nőtt.
    Ez elfelejtet minden bajt,
    ettől nő az öröm:
    dalra fakaszt özvegy szívet,
    noha szemében a könny.

    Hát köszönsük fel Árpa Pált,
    igyunk, ember fia!
    S ne felejtse utódait
    az öreg Skócia!

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Israel Efraim)

    Régi angol népdal, sok változatban maradt fenn és sokan dolgozták fel. Burns versének is több változata van. Dupla bot: cséphadaró. Saját szóalkotásom; valójában nem „duplának” nevezték, hanem csak (olykor) „másfélfának”: egy hosszabb meg egy rövidebb husáng volt összekapcsolva bőrszíjjal vagy lánccal. Parasztfelkelésekben mint fegyvert is használták. Angolul flail, de a szó természetesen nem szerepel a versben, hanem csak az, hogy ’jól elpáholták, megbotozták’. Israel Efraim