https://verskucko.com

Kategória: Versek

  • Moretti Gemma: Tükör

    Ne számolgasd az éveket,
    nem lesz sem több, sem kevesebb,
    ha tükröd szemed elé tartod,
    ne keresd, azt a régi arcot,

    • a napmosolyú, gondtalant. –

    Megvívtál néhány kemény harcot.
    De hallgatózzál befelé,
    s ha felnézel, az ég felé,
    tudsz-e még hinni, hogy az égbolt

    • mely réges-régen tiszta kék volt –
      lesz-e még újra égi szép?

    Ha tükröd magad elé tartod,
    s nem néz vissza a régi kép,
    ne fájjon, hogy a gondtalan,
    napmosolyú arcnak ránca van,
    nem is egy-kettő. Számtalan.

    Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
    barátkozzon a változó éggel,
    s tudj mosolyogni, gondtalan.
    Mert a lelkedben béke van.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pablo Neruda: Egy himnusz az élethez

    Lassan meghal az,
    aki soha nem megy útra,
    aki nem olvas,
    aki nem hallgat zenét,
    aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát.

    Lassan meghal az,
    aki elvesztette önszeretetét,
    aki nem fogadja más segítségét.

    Lassan szokásainak rabja lett,
    aki mindig ugyanazt az utat járja,
    aki soha nem változtat támaszpontot,
    aki nem meri öltözete színét cserélni
    vagy soha sem beszél ismeretlenekkel.

    Lassan meghal az,
    aki elkerüli a szenvedélyt
    és az izgalom örvénylését,
    amely a szeme fényét gyújtja
    és gyógyítja a szív sebeit.

    Lassan meghal az,
    aki nem tudja célpontját változtatni
    mikor boldogtalan
    a munkában vagy szerelmében,
    aki nem mer veszélyt vállalni
    az álmai megvalósítására,

    Élj most!
    Légy merész ma!
    Cselekedj mindjárt!
    Ne hagyd magad lassan meghalni!
    Ne vond magadtól meg a boldogságot!

    Forrás: Szeretem a verseket

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Takáts Gyula: Esti látomások

    Holdtól világít a kemence fala.
    Gazból a tücskök dicsérik fényit,
    s halk danájuk, mint a kék homály úgy leng,
    elrejtve az est táruló mélyit.

    A présház mögött a végtelen guggol.
    Vágyától fénylik a baglyok szeme,
    s titka kilóg a zöldes éji zugból.

    Már csak köd mintázza a konok valót.
    Test nélkül lengnek dombok és a fák,
    s mint kit az óra egy új elembe szült,
    anyagán, mint üvegen nézek át.

    A távol, mint hű kutya közelbe jött,
    s a sok titok, mint tarka csirkeraj,
    tenyeremből eszik a palánk mögött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső: Parázs

    Ideje senkinek sincs már,
    mind ámokfutó,
    kit végül is csak a sír vár:
    elolvad, tavalyi hó.

    Jobb volna halkan pihenni,
    kertben, fű, lomb között,
    hervadó tűz, mely egy szemnyi
    parázsba költözött.

    Csak lenni, nem mindig őrsön;
    tenni a mindennapit,
    ahogy sok csendes ősöm
    példája tanít.

    De soha nem nyughatom már:
    szél támad, lángra kap
    az égre feszülő csont-vár
    s lerogy túlterhe alatt.

    Kit ár sodor, fordul így vissza,
    kit szél emel, néz le így,
    ha csontig ég, lesz újra tiszta,
    akit Isten segít.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső: Eljuthatnál

    A képzelet vad útvesztőiben,
    az ösztönök zsiger-tárnáiban,
    ahol a vakmerőség megterem,
    mert a sötétnek sárkányarca van,
    hol a világ fonák lesz hirtelen,
    viharvert orom nyúlként elrohan,
    kötél nyakadon a fény értelem,
    erőd löttyedt bőr, avas nyári vaj,
    véred agyadon kiforr
    s mosolyod álca-vigyor: –
    eljuthatnál valami véglegeshez,
    miben lényed vágyaidnál teljesebb lesz?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szeisz Kriszta: Mondj igent

    Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
    Esténként kedvesen átölelni,
    Hallgatni a madarak énekét,
    S megcsodálni a fényt s a naplementét?

    Tudnál-e esőben is nevetni,
    Egy szúrós fenyőfát megölelni,
    Élvezni a pillangók táncát,
    S átélni két ember valós nászát?

    Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
    Könnyezve sírni az örömtől,
    S kitárni felém a szívedet,
    hogy megsimogathassam a lelkedet?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e egy szempárból olvasni,
    S benne a csillagot meglátni,
    Egy érintéseddel átadni,
    Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

    Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
    Alamizsnát, ha kell elfogadni,
    Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
    S a földet ajkaddal érinteni?

    Tudnál-e virágot nem letépni,
    Színét és illatát megérezni,
    Szirmait boldogan megcsókolni,
    S beteg állatot megsimogatni?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e dalt hallani viharban,
    Melegedni szivárvány sugárban,
    Meghallani csendben a szív szavát,
    S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

    Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
    Nem sírni akkor, ha elfelednek,
    Köszönni, ha nem köszönnek,
    S tanulni abból, ha megköveznek?

    Tudnál-e sötétben fényt keresni,
    Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
    Legyőzni izzó tűz parazsát,
    Szeretni engem, Istent, és bárki mást?

    Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Veled

    Szeretnék felhők közt szállni veled,
    Érintve téged, s a fodrozó eget.

    Éjszakánként figyelnék veled a Holdra,
    Ahogy csillagokat terel az égboltra.

    Szeretném táplálni szerelmedet,
    Ahogy a föld élteti a tengereket.

    Karodban szeretnék megsemmisülni,
    A vad gyötrelemmel egyesülni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Mi lesz?

    A test nyelvét a testünk mindinkább megtanulja.
    Köztünk a szó erőtlen s lassan fölösleges lesz. –
    Fölér-e bármiféle fennkölt beszéd a kedves
    kezével – főm lehajtva midőn hajamba túrja?

    Szorongások, csapások – terelheted figyelmem –
    csukott szád sarkain s a szemed színében élnek.
    Ne szólj! – hiába volna; akkor se szólj, ha kérlek:
    a nyelv dadogni tud csak e tiszta, ősi nyelven.

    Ó, már előre borzaszt: mi lesz, ha majd a rémes
    szót testünk mondja már, és a másik érti is már,
    s közben fecsegve, csalva ködöt ver a hamis száj
    méltatlan gyöngeséggel e szép őszinteséghez?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Annyiszor játszottam boldogot

    Annyiszor játszottam a boldogot,
    most végre boldog lehetnék –
    nyugtalanul figyelem magamat,
    vajon mi hiányzik még,

    mi hiányzik és honnan hiányzik,
    a világból-e vagy belőlem,
    hogy miért nem csurran a méz,
    fanyarul megért szőlőszem;

    vagy nincs is, csak a mesében,
    elkopott idegeket simogató
    szép hazugság, kábítószer,
    és mindegy, rossz voltam vagy jó,

    s a boldogot csak játszani lehet,
    és az élethez ennyi is elég,
    az üdvözült angyali boldogságot
    nem ismerik, csak a hülyék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Hajnal, éjfél közt ocsúdva mély sötétbe fölriadtam

    Hajnal, éjfél közt ocsúdva mély sötétbe fölriadtam,
    s az ablakból kihajolva bámultam, két óra tájt.
    Mind aludtak, langyos éj volt, nesztelen, halotti-csönd
    és a gáz arany dzsidával silbakolt az útakon.

    A másik ház emeletjén szemben vélem egy ebédlő,
    az ablakja tárva-nyitva, halkan ég a villanya.
    Véghetetlen, érthetetlen áll a kép az éjszakában,
    mint üres és furcsa színpad, a szereplők nyugszanak.

    A pohárszék hosszú árnya mozdulatlan nyúl a falra,
    a márványlapon darab sajt és fölötte sajtharang.
    A falon szorgalmasan jár egy polgári ingaóra,
    sétálója sárgarézből és egész hozzám ketyeg.

    Arra gondolok, kik élnek itt, akiknek házi titkát
    egy szorongó éji órán mindörökre ellopom.
    S megriadva kémlelődöm, mért e zajgás, mért e fájás,
    hogy a szám se tud beszélni s száj helyett beszél a szív.

    Volt nekünk is sajtharangunk és volt kedves ingaóránk
    mely szelíden járt az éjben, míg aludtunk, gyermekek.
    Most, álomtalan kesergő, nézem ezt a titkos órát,
    itt a hangtalan magányba, hálóingbe hallgatom,

    és azon jár álmos elmém, hogy a föld száguld az űrben
    óriás, zúgó robajjal mind ijedve vágtatunk,
    én, ki nézem, az, ki alszik, sajtharang és ingaóra,
    s reszketek, hogy életünk csak negyven, ötven, hatvan év.

    Forrás: …