https://verskucko.com

Kategória: Versek

  • Rab Zsuzsa: Otthagyott városomban

    Valaki énhelyettem ittmaradt.
    Elcseréltem vele a sorsomat.
    Futamoz álmosan a zongorán,
    temetőbe sétál ki délután,
    gyereket pólyáz, szekrényben matat.
    Valaki énhelyettem ittmaradt.

    Az énnekem szánt sorsot pergeti.
    Ezt a kisutcát hagytam itt neki,
    ezt az ecetfát nyarai felett,
    hitvesi ágyat, dombos szigetet,
    halálig-biztos társat hagytam itt,
    ki ősszel rá meleg kendőt terít,
    keresztelőket, temetéseket,
    boros-toros, bő nevetéseket,
    víg névnapokat, apró gondokat,
    sereg rokont, derék utódokat,
    lángok-falta, vad esztendők helyett
    tisztes nyugalmú, hosszú életet,
    s csak néha egy névtelen sajdulást:
    ezt akarta – vagy mást? Valami mást?…

    Valaki énhelyettem ittmaradt.
    Küszöbére csempésztem sorsomat.
    Ha tudna rólam, hogy gondolna rám?
    Nem merek benézni az ablakán.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Lányi Sarolta: Aki el nem alszik…

    A legszomorúbb muzsika
    a mások álmának zenéje,
    a legszomorúbb: nyitott szemmel
    belebámulni a vak éjbe
    álomtalan, gyötrődve, égve.
    Jaj annak, aki el nem alszik…
    éber búval sorsába bámúl
    a néma éjben, társtalan.
    Az álmok ajtaja bezárúl,
    ő künn marad. Sorsába bámul…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Petőfi Sándor: A hűtelenhez

    Esküszegte lyánka! emlékezzél
    Arra, amidőn: „Ah meg ne vessél”,
    Igy imádva téged kértelek;
    „Légy kegyelmes én irántam, s szíved
    Add nekem, ki csak tenéked híved
    Voltam, és leszek, míg létezek.”

    Akkoron kérő keblemre dűlve,
    S a szerelm’ tüzétől fölhevűlve,
    Ezt rebegték csalfa ajkaid:
    „Hő szivem tiéd csak, drága lélek!
    Esküszöm, hogy csak tenéked élek;
    Szünjenek könyűid, bánatid.”

    Én ezáltal istenülve lettem,
    És keserves sorsom elfeledtem,
    Emma! gyönge karjaid között.
    Édenek nyilának én előttem,
    Nem borultak fellegek fölöttem,
    Tőlem a bú mind elköltözött.

    Ámde mily rövid volt boldogságom,
    Mily korán eltűne mennyországom,
    Én, ah, nem gondoltam volna azt!
    Estem édenből nagy pusztaságra,
    És juték keserves árvaságra,
    Marja a bú szívem, és hervaszt.

    Hő imádód s kedvelőd elhagytad,
    Szívedet te ismét másnak adtad,
    Engem elfeledve, csalfa lény!
    Jól van! én lemondok mindenről már,
    Engemet kietlen puszta hely vár
    Éjszak hófödözte bús ölén.

    Isten véled hát örökre, édes
    Tárgya hő szivemnek, ah negédes
    Csalfa Emma! isten véled hát!
    Majd ha egykor értem, szinte árva,
    Eljösz, éjszaknak havát bejárva,
    Megleled hű Múzsafid porát.

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Gulyás Pál: A méhekhez

    Süt a szép Nap, szép virágot
    nyit a boldog július,
    most születnek a villámok,
    ott, ahol az ég borús.

    Kicsi méhek, ti a füvek
    halkan zörgő fiai,
    legyetek a nyárhoz hűek,
    ajtajához hajlani!…

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Sík Sándor: Búzavirág

    Jó volna lenni búzavirág-módra:

    Ülni tövemen csendességgel,
    És napra, rétre, aratókra
    Rámosolyogni halkan, kéken,
    Békességgel.

    Ne lenne közöm semmi, semmi
    Tevés-vevéssel, hangossággal:
    Csak lenni, szépen, csendben, lenni,
    És dicsérni a boldog Istent
    Boldogsággal.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fodor Ákos: NAPLÓJEGYZET

    én kevesekhez
    tartozom – de legalább
    keveseknek is

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gyóni Géza: Megbékülés

    Ki kérdi itt: mi fáj, mi kéne?
    Művész vagy-e, kinek szivébe
    Késszúrás minden durva hang?
    Ki kérdi? Mindegy itt: bitang,
    S az Uristen se néz feléje.

    Ki ád reményt, amely biztatna,
    Hogy el ne vessz a sivatagba?
    Hoztál magaddal templomot?
    S szent képet, melyen megrogyott
    A bútól szent szüzed alakja?

    Alázva, fázva nézesz szerte:
    Hát nincsen táj, merről jöhetne
    A glóriás szabadító,
    S örökre vérzik a bitó
    És rajt a Jóság Fejedelme?

    Nem, nem, nem!… lelked igy sikongat.
    Füstölgő romján régi dómnak
    Szebb, jobb világ épül tovább –
    S szivednek egykor nyugtot ád,
    Hogy véres kövét te is hordtad.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juan Ramón Jiménez: Őszi dallam

    Tiszta kéküveg folyóvíz,
    álom-bűvöletbe zárva,
    édes lankák, szelíd partok,
    zöld rekettyés, ezüstnyárfa.
    Lelke van az alvó völgynek,
    s álombéli sóhajára
    dal zendül fel, és a rétek
    andalító fuvolája.
    Folyó tükrén bűvös álom,
    parti fűzek lankadt ága
    könnyű csókot hint a vízre,
    a víz: kristályüveg tábla.
    Alacsony az égbolt, nyájas,
    oly közel van könnyű fátyla,
    ezüstös párát terítget
    víztükörre, parti fákra.
    Szívem álmodott e tájról,
    ama völgybe vitte álma,
    már elért a kedves partig,
    de az ösvényen megállva
    sírt – egy régi dal csendült fel,
    s szerelmében sírt az árva,
    sírt, egy másik völgyben zengő
    szomorú szív dallamára.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Dénes: Ki őrzi meg

    Ki őrzi meg majd legtovább
    gyermekkorából az eget
    s hogy mindig mindig béke lett
    Barangolva mezőkön át
    bokrok nyújtottak kezet
    ki-ki játékban megtalálta
    a maga szelíd madarát
    Ki őrzi meg majd legtovább
    a füvek s a fák jelbeszédét
    Ki lesz ki arcán muzsikát hordoz,
    mint lombjuk közt a fák
    Ki lesz akiben béke lesz
    ha a lélek fényességét
    roppant sötét öleli át

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Safárik Gabriella: Kék végtelen

    Kerestelek égen és földön – kerestelek magamban
    S jönnek zuhogások esőlábon
    Vihar játszik szél hegedűjén hattyúdalt
    Lélek megfeszült húrjait pengeti hullámverés
    Vándorolnak víz alatti kék világban
    várakozás jéghegyei
    Ringató figyelemmel nézi a tenger
    a piciny vízcsepp csöppnyi kezét
    Végigsimítja magányos remegését
    Hiszi – van még holnap
    Csak tévedés hangja dobott hurkot
    elzuhanó szónak
    S jönnek-jönnek – potyognak a cseppek
    Menetelnek – mint Anyjához a gyermek
    Már patakokká válnak – patakok csordogálnak
    tenger végtelen keblére
    Téged sírnak az egek
    Téged sír ezer csepp kékje
    Beléd vágynak olvadni
    patakokban folyó tengerkönnyek
    S nem találnak –
    S nem talállak…
    Nem találom a nyomaidat
    a parti homokban többé
    Pedig kőbe véstem minden mozdulatod
    Megyek bele a végtelen kékbe
    Megyek életed tengerébe
    szeretni Téged…

    Forrás: Lélektől lélekig