https://verskucko.com

Kategória: Versek

  • Fodor Ákos: NAPLÓJEGYZET

    én kevesekhez
    tartozom – de legalább
    keveseknek is

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gyóni Géza: Megbékülés

    Ki kérdi itt: mi fáj, mi kéne?
    Művész vagy-e, kinek szivébe
    Késszúrás minden durva hang?
    Ki kérdi? Mindegy itt: bitang,
    S az Uristen se néz feléje.

    Ki ád reményt, amely biztatna,
    Hogy el ne vessz a sivatagba?
    Hoztál magaddal templomot?
    S szent képet, melyen megrogyott
    A bútól szent szüzed alakja?

    Alázva, fázva nézesz szerte:
    Hát nincsen táj, merről jöhetne
    A glóriás szabadító,
    S örökre vérzik a bitó
    És rajt a Jóság Fejedelme?

    Nem, nem, nem!… lelked igy sikongat.
    Füstölgő romján régi dómnak
    Szebb, jobb világ épül tovább –
    S szivednek egykor nyugtot ád,
    Hogy véres kövét te is hordtad.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juan Ramón Jiménez: Őszi dallam

    Tiszta kéküveg folyóvíz,
    álom-bűvöletbe zárva,
    édes lankák, szelíd partok,
    zöld rekettyés, ezüstnyárfa.
    Lelke van az alvó völgynek,
    s álombéli sóhajára
    dal zendül fel, és a rétek
    andalító fuvolája.
    Folyó tükrén bűvös álom,
    parti fűzek lankadt ága
    könnyű csókot hint a vízre,
    a víz: kristályüveg tábla.
    Alacsony az égbolt, nyájas,
    oly közel van könnyű fátyla,
    ezüstös párát terítget
    víztükörre, parti fákra.
    Szívem álmodott e tájról,
    ama völgybe vitte álma,
    már elért a kedves partig,
    de az ösvényen megállva
    sírt – egy régi dal csendült fel,
    s szerelmében sírt az árva,
    sírt, egy másik völgyben zengő
    szomorú szív dallamára.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Dénes: Ki őrzi meg

    Ki őrzi meg majd legtovább
    gyermekkorából az eget
    s hogy mindig mindig béke lett
    Barangolva mezőkön át
    bokrok nyújtottak kezet
    ki-ki játékban megtalálta
    a maga szelíd madarát
    Ki őrzi meg majd legtovább
    a füvek s a fák jelbeszédét
    Ki lesz ki arcán muzsikát hordoz,
    mint lombjuk közt a fák
    Ki lesz akiben béke lesz
    ha a lélek fényességét
    roppant sötét öleli át

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Safárik Gabriella: Kék végtelen

    Kerestelek égen és földön – kerestelek magamban
    S jönnek zuhogások esőlábon
    Vihar játszik szél hegedűjén hattyúdalt
    Lélek megfeszült húrjait pengeti hullámverés
    Vándorolnak víz alatti kék világban
    várakozás jéghegyei
    Ringató figyelemmel nézi a tenger
    a piciny vízcsepp csöppnyi kezét
    Végigsimítja magányos remegését
    Hiszi – van még holnap
    Csak tévedés hangja dobott hurkot
    elzuhanó szónak
    S jönnek-jönnek – potyognak a cseppek
    Menetelnek – mint Anyjához a gyermek
    Már patakokká válnak – patakok csordogálnak
    tenger végtelen keblére
    Téged sírnak az egek
    Téged sír ezer csepp kékje
    Beléd vágynak olvadni
    patakokban folyó tengerkönnyek
    S nem találnak –
    S nem talállak…
    Nem találom a nyomaidat
    a parti homokban többé
    Pedig kőbe véstem minden mozdulatod
    Megyek bele a végtelen kékbe
    Megyek életed tengerébe
    szeretni Téged…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Töredék

    Hányszor építünk templomot homokra
    s rebegünk benne kéretlen imát…!
    Bálványt emelünk őrült oltárunkra,
    s szétromboljuk, mikor nem tesz csodát!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: GYEREKRAJZ

    hommage à W. S.

    Hópapucsba bújt a tél,
    nesztelen léptekkel mendegél.
    Öltött csillámló csöndruhát:
    selyemnél suhogóbb, bársonynál is puhább.
    Szélnek hűlt helye: elfújta önmagát.
    Félhold-fényben fél a félholt világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely István: Viszockij

    S mert nem lehetett élni, ahogy lehetett,
    köpött egyet s gondolt egy nagyot:
    „Ha lehetetlen élni, ahogy szeretek:
    meghalok.” – s hát meghalt valahogy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Vlagyimir Viszockij: Adjatok a kutyáknak húst

    Adjatok a kutyáknak húst,
    Na, aki kapja, marja!
    A másnaposoknak kvászt!
    Össze is kapnak rajta.

    Hogy ne hízzon a varjú,
    Álljon több madárijesztő.
    Békés, rejtett, zugokat
    Kapjon a sok szerető.

    Lehet, hogy kicsíráznak,
    Vessétek el a magot –
    Jó, alázatos leszek –
    Hát szabadságot adjatok!

    Pár csontot az ebeknek,
    De ők nem verekednek,
    Piásoknak adtak vodkát,
    Ők visszautasították.

    Ijesztgetjük a varjakat,
    Soha el nem szállnának,
    A párokat meg összeadják,
    De ők inkább elválnának.

    Megöntözték a földet,
    Nincs kalász, mi a fene!
    Tegnap szabadságot kaptam,
    Mihez kezdek majd vele?

    Megöntözték a földet,
    Nincs kalász, mi a fene!
    Tegnap szabadságot kaptam,
    Mihez kezdek ma vele?

    ford.: Földes László

  • Moretti Gemma: Az első

    Mikor születtél, pici csomagként
    féltőn mindig magammal vittelek.
    Csak addig voltál egészen az enyém
    míg megtetted az első lépteket.

    Oly hamar megnőttél, vállamig érsz,
    belém karolsz ha melletted megyek.
    De egyre kevesebbet vagy velem,
    már elvisznek tőlem a reggelek.

    Iskolás vagy, „olyan sok a gondod”.
    Esténként, ha visszatérsz karomba,
    s beszélgetünk, fontoskodva mondod:
    „holnap írás, énekkar meg torna,

    és képzeld el, tízpercben mi történt:
    találtunk egy törtszárnyú verebet,
    és elcseréltem az uzsonna körtém
    szalvétáért. Szép? Odadom neked.”

    Beszélsz, beszélsz. Nézlek, gondolkodom,
    úgy megfognám a röppenő Időt.
    Hová lett már a csöpp pólyásbaba?
    De rég kinőtted első kiscipőd.

    Tegnap még engem dajkált Nagyanyád,
    ma én vezetlek az úttesten át.
    Holnap féltőn tán Te ölelsz körül,
    s ringatod – mint gyermeket – megfáradt anyád.

    Forrás: Lélektől lélekig