Harcra vagyok indulóban,
Nincsen több bor a kancsóban,
Csaplárosné, violám,
Én még többet ihatnám.
Mérjen ki még egy kancsóval,
Nem fizetek ám bankóval,
Szép ezüstöt adok én,
Ragyog, mint a csillagfény.
Szól a had tárogatója,
Csaplárosné, Isten óvja,
Visszatérek valaha,
Valaha, vagy tán soha.
Forrás: www.eternus.hu / Zajzoni Rab István: Harcra vagyok indulóban…
Eltűnt a nyárnak hévséges színe előlünk,
Jóltevő jelei kár, hogy enyészni tudók.
Őszre kerülünk már, mely csak változni szokott bár,
Mégis hasznos idő, mert hozza a jókat elő.
A szőlő tőkék meg lévén rakva fejekkel,
A vagyonost hozzák nem kis örömbe kivált.
Végre a szőlő leve hordókba töltetik, és itt
Tisztán megforrván, bor nevezetre kerül.
Mindeneket most már télre készítve behordanak
Egy bizonyos helyre – s eddig az őszi idő.
Székesfehérvár, 1816
Forrás: www.eternus.hu / Vörösmarty Mihály: Az őszről
Kancsóra, fiúk mind! bort igyatok!
Borban van igaz szerelem,
Mely szíved erén is átlobog, ég,
S láng ömlik el a kebelen.
Rajta, igyál hát,
S űzd a borút!
Kába, ki önként
Szerzi a bút.
Kancsót ide, bajtárs! Aki gyaláz
Bennünket, a bor fiait:
Nem tudja, miképpen bor csak a tűz,
S tűz edzheti csak karait.
Rajta, igyál hát!
S aki nevet,
Mondd neki: borral
Toldd meg eszed!
Forrás: www.eternus.hu / Beöthy Zsigmond: Bordal
Ki bort csak máséból iszom,
Kinek hordóm sincs, pincém sincs, pincémben nincs hordó,
S hordómban nincs egy hörpintésnyi borom se:
Köszöntöm a bort, minden Nedvek Királyát
S magyar sírva-vígadók szent italát.
Köszöntöm a bort, akivel
Barátosan kínál meg kedv-szomjú bortalant a boros.
Köszöntöm a bort: sorsvert, gondűzött emberek menedékét,
Akitől meghősödik a gyáva,
Tervet koholnak a tervtelenek
S bársony-párnát álmod magának a földönfutó hajléktalanság.
Köszöntöm a bort: költők keresztvizét,
S bú-rozsdás lelkek gépolaját,
A bort, akiben lakik a kedv, a barátság meg az igazság.
Köszöntöm a bort: nóéi örökünket,
Akitől hamujában fellobban a bírhatatlan isteni virtus,
A bort, aki ha levert: fölemel a Gondok hekatombáján
A jó Mindent-feledés szűz alpesi fokára.
Köszöntöm a bort,
Akitől Isten színéhez emeli fel
Véres, tiport és megalázott emberi homlokát a halandó
S Istennel koccintani az égre nyújtja szívét
S emeli bátran remegő, csordúltig keserű szív-bitlikomát Ahhoz,
Aki a napot: arany ivópoharát
Színültig töltve víg áldomásra nyújtja felénk.
Köszöntöm a bort:
Éljen a bor,
Amíg él Isten és emberek élnek e nyomorult világon!
Evoé!
Forrás: www.eternus.hu / Szombati-Szabó István: Erdélyi szüret
Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Úgyis hol kedvre,
Úgyis hol búra
Fordul az élet.
Kedved a jó bor
Jobban éleszti,
Búdat a jó bor
Messze széleszti,
S elmúlat véled.
Minden por, álom,
S füst e világon;
Mi haszna gázol
A boldogságon
A hír barátja?
Ha dob riadt a
Harc reggelére,
Patakban omlik
Hullámzó vére,
S bérét más látja.
Békételen, bús,
Senyved magába,
Kétség s remény közt
Vár s fél a kába
Percet s esztendőt.
Miért törődöl
Szűk életeddel?
Napod ma mit nyújt,
Köszönve tedd el,
S hagyd a jövendőt.
Reggel vagy estve,
Szélben vagy csenddel,
Eljön magától
Sorsod mit rendel:
Miként nyár és tél.
Ernyőt keress, ha
Készül borulni,
Szenvedj, ha nem tudsz
Hová vonulni,
Fordulhat a szél.
Éld a jelenlét
Percét s óráját,
Együtt lefutja
Jó s rossz pályáját,
S együtt húny véled.
Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Úgyis hol kedvre,
Úgyis hol búra
Fordul az élet!
Forrás: www.eternus.hu / Kölcsey Ferenc: Bordal
Adott a sorsom még egy pincét,
Gondzápor elől ereszem, –
Öreg boroknak egy jó pintjét
Itt gyertyalángnál beveszem.
Lehet, hogy ott fönn a Nap lángol,
Égen repülő ifjú ficánkol,
Merészen szálldos föl meg alá:
Majd visszatalál a humusz alá,
Ad néki a sorsa síri pincét.
De lehet: éjfél van javában,
És fénylőbb ez a dohos lebuj, –
Csontos remete ül magában,
S a bősz Oroszlán félrebúj:
A sárgasörényű éhes Óra
Nem mordul rá a szelíd ivóra,
Ha víg a vér: nem néz időt,
Dalol, akár ha a világ kidőlt.
Lehet, hogy éjfél van javában.
Itt pókfiak légyen vitáznak,
Az ászokfában sürgöl a szú, –
Mind gócok ők, örülnek a láznak,
De szótlan érik a nemes aszú.
Egy bordalt ám én is dúdolnék,
Valami góc csak én is volnék,
Bennem is van Nyár egynehány:
Hol Istent vívtam, hol leányt.
(A pókfiak légyen vitáznak.)
Nem kell izgulni minden tréfán,
A bornak is íze néha fáj,
De szép, hogy minden múlik mélán,
Síró esőn elúszik a táj,
A szűz almája őszire lágyul,
Szeme marad borús világul:
Csókcsillagból hű kutyaszem, –
S a bor ne hagyjon el sohasem,
Hogy el ne vérezz e világi tréfán.
Forrás: www.eternus.hu / Lendvai István: Bordal magamnak
Föl, föl a hegyre! itt van már a fecském,
Fészket rak újra a borház ereszkén;
Vén almafám is új levélbe hajt,
Piros virágok rojtja csügve rajt’.
Föl, föl a hegyre! ezt a puszta tájat,
Melynek kövéből az arany bor áradt,
Nem nézhetem tovább hálátlanul,
Könnyem reá úgy is hiába hull.
Föl, föl a hegyre! hadd döngjön a szikla,
A vasrudaktól pattogjon a szikra –
S az anyaföldnek, hol majd megpihen,
Tüzével addig teljék meg szívem.
Föl, föl a hegyre! bérce felvirulva,
Vidám danától zengjen egykor újra;
Koszorút öltsön ez a drága föld,
Melynek bora dalomba lángot önt!
Föl, föl a hegyre! van még egy reményem,
Bár új borát szőlőmnek meg ne érjem, –
De dalaimhoz hagyok ráadást,
Igyék a hon rám ingyen áldomást!
Forrás: www.eternus.hu / Fejes István: Föl, föl a hegyre!
Jár a pohár kézről kézre;
Mámorának tiszta méze
Altasson el minden gondot!
Hogyha borban fürdik ajkunk,
Nem fog ki a bánat rajtunk;
Bölcsesség van a pohárban,
Ne vesszen egy csöpp se kárban:
Derüljön ki minden homlok!
Édes mámor, rózsafelleg,
Szívet és főt mely ha ellep,
Múltat, jövőt elfelejtünk;
Fölgyúl a vér ereinkben,
Ifjúság kél szíveinkben;
Földi láncát mind lehányja,
Kedvből támad égi szárnya:
És magasra száll fel lelkünk.
Édesebb a csók a borban,
Mely elringat jobban-jobban,
Mint a gyermeket a dajka;
S pohárcsengés közt a dalban
Sokkal szívhez szólóbb hang van:
Föl a pohárt! … Végső cseppje,
Az csak legédesebbje:
Aki józan, lelke rajta!
Forrás: www.eternus.hu / Komócsy József: Bor
A bor és az édes szerelem
Két nagy földi jó,
De csak úgy, ha a szerelem új,
A bor pedig ó.
Forrás: www.eternus.hu / Jeszenszky Danó: Bor és szerelem
Eső esik, megeredtek
Az ég csatornái,
Lesz alkalmunk néhány napig
Térdig sárban járni.
A szabadban csak kocsival
Járhat most az ember,
Mert ottan a lotyogó sár
Valóságos tenger.
Jól esik az utasoknak
Csárdába betérni,
Olyan pompás a rossz időt
Az ablakból nézni.
Hamar múlik az unalmas
Idő a bor mellett,
Mert az velünk esőt, sárt és
Mindent elfeledtet.
Forrás: www.eternus.hu / Morócz Jenő: Eső esik
