Kategória: Versek

  • To Fu: Egyedül

    Magányos sólyom villog a mennyben,
    lenn a folyón két sirály fehérlik.
    Lecsap a sólyom, vad szárnya lebben,
    karmai közt a gyors halál érik.

    Nehéz a fűnek a nyirkos harmat,
    szőné a hálót a pók az égig.
    Természet – ember: soha nem alhat.
    Egyedül állok, sorsom sötétlik.

    (Kormos István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gottfried Keller: Látszat és valóság

    Nem értem néha, s kérdezem magamban:
    Megállt az óra? Áll az év, a kor?
    Forrong a mély – de a színe mozdulatlan,
    és hang se, nesz se kél a jég alól.
    Magasztaltad már újév jöttekor
    a szép jövőt beszédes hangulatban?
    S görögve jő, s egyszerre rád omol,
    és visszadob. – S elnyel megint a katlan.

    De akkor is remélek egyre, hogyha
    még újra éj jön s újra éj az éjre,
    átfázom, átvirrasztom álmodozva.
    Haragvó víznek habzik, reng a mélye,
    s a fény az éjt egyszer csak átragyogja,
    s nézd: lángol már a fellegek szegélye.

    (Lator László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig – Gottfried Keller versei

  • Pilinszky János: Megdicsőülésünk

    Mi elmult: könnyünk lágyan kente széjjel.
    Örök kutakba mélyült multunk vissza,
    s jövőnkben is csak tünt időknek titka
    fog fölbuggyanni, hogy ha még megéljük.

    A testünkön sok méltatlan csapásnak
    nyomán kinyíló tűzpiros virágok
    örök csodáknak ködlik illatát ott,
    hová a durva kéznek ökle pattant.

    Ha zendülünk és hátat fordítunk is
    az angyaloknak, bús imádkozás csak
    e lázadás, – hisz hátunk íve fáradt
    lejtésű, mint a múló hullám habja.

    Mi daccal rejtjük el makacs fejünk, míg
    a lábunkon lefut szivárgó szirma
    a tűzvirágnak. Egyre fogy, beissza
    a vért a por! Vacogni kezd a térdünk;

    védő kezünk is lassankint lecsusszan
    s egy messzi menny sebünkön átviláglik, –
    most nézzetek ránk s lássátok, ki áll itt:
    mert láttatok már minket s ezt a percet!

    Forrás: Lélektől lélekig – Pilinszky János versei

  • Dsida Jenő: Volt

    Kincses ládáimat
    zuhanó pöröllyel szétzúzom
    Váraim tornyát dörgő ágyúval
    szétlövetem
    A romokra ülök
    gondolkodni az életemről:
    Milyen furcsa volt!

    Két nagy lila szem volt,
    melyre ráeresztem
    pilláimat.

    Méh volt:
    méze volt, fulánkja volt.

    Rózsa volt:
    illata volt, tövise volt.

    Gyertya volt:
    fénye volt, füstje volt,

    Milyen furcsa volt!

    Forrás: Lélektől lélekig – Dsida Jenő versei

  • Jean Richepin: Ha szemed lehunyod, s csókol mézízű szád

    Ha szemed lehunyod, s csókol mézízű szád,
    Képed világosabb e csók prizmáin át.
    Ha simogatsz, szívem, és nem kapsz erre választ,
    Azt a gyönyör teszi, mely átjár s tönkrebágyaszt.

    Lódul a vér, a szív kihagy egy ütemet,
    Vacognak fogaim és kilel a hideg,
    Fejemtől talpamig egyszerre jó s kegyetlen
    Rázkódás vágtat át és dúl az idegekben,

    És miközben e mély, nagy űr magába nyel,
    Húsom mint villamos áramtól olvad el.

    Timár György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Oravecz Imre: Már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,

    már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,

    a fénynek, mely reggel beárad a házba,
    az ablaknak, melyen át kinézek,
    a levegőnek, melyet belélegzek,
    az ételnek, melyet magamhoz veszek,
    a víznek, mellyel szomjam oltom,
    a tűznek, melynél melegszem,
    a ruhának, mely befedi testem,
    az ajtónak, melyen át a szabadba lépek,
    a földnek, melyen járok,
    az útnak, melyen sétálok,
    a kavicsnak, melyet hazaviszek a zsebemben,
    a falevélnek, mely elém hull,
    a fűnek, melyet nyírok,
    a magnak, melyet elültetek,
    a zöldségnek, melyet magam termesztek,
    a hegynek, melyet képzeletben naponta megmászok,
    az erdőnek, melybe vágyom,
    a papírnak, melyre írok,
    a ceruzának, melyet közben fogok,
    a terasznak, hova munka után kiülök,
    a szomszédnak, ki néha átugrik hozzám egy italra,
    a széknek, melyben helyet foglalok,
    az estének, mely felváltja a nappalt,
    a kutyának, mely a lábamhoz telepszik,
    a tücsökciripelésnek, melyet sokáig hallgatok,

    már csak elkerülhetetlen, szükségszerű örömök éltessenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Oravecz Imre: Emlékeztető

    Tél, hó, hideg,
    délután, csönd,
    egyedül a városi lakásban,
    sötétedés előtt tíz perccel,

    hirtelen megszólal az ablak alatti berkenyén egy feketerigó,
    és bejelenti az estét –

    ne feledd,
    ilyen pillanatokért élsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Oravecz Imre: Hopik könyve

    A FÖLDRŐL, TŰZRŐL, VÍZRŐL, LEVEGŐRŐL

    Föld az, ami föld alakját ölti,
    és a föld rendjéhez igazodik a mindenségben, tűz az, ami a tűz alakját ölti,
    és a tűz rendjéhez igazodik a mindenségben, víz az, ami a víz alakját ölti,
    és a víz rendjéhez igazodik a mindenségben, levegő az, ami a levegő alakját ölti,
    és a levegő rendjéhez igazodik a mindenségben.

    AZ ELSŐ VILÁG TEREMTÉSE

    És elhatározásra jut Taiova,
    és parancsot ad helytartójának, Szotuknangnak,

    és földet vesz ki Szotuknang a mindenségből,
    és a földből megteremti az első világot,
    és törvényeket ültet az első világba,
    és nevet ad az első világnak, és a mindenségbe helyezi,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
    és a földből megteremti a növényeket,
    és szívósságot ültet a növényekbe,
    és nevet ad a növényeknek,
    és az első világba helyezi őket,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
    és a földből megteremti az állatokat,
    és alázatot ültet az állatokba,
    és nevet ad az állatoknak,
    és az első világba helyezi őket,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból
    és a földből megteremti az embereket,
    és bölcsességet ültet az emberekbe,
    és nevet ad az embereknek,
    és az első világba helyezi őket

    és szemügyre veszi Szotuknang az első világot,
    szemügyre veszi
        az első világ törvényeit,
        az első világ növényeit,
        az első világ állatait,
        az első világ embereit,

    és a törvények közül kiválasztja a megértést,
    és megteszi az első világ törvényének,
    és a növények közül kiválasztja a négylevelet,
    és megteszi az első világ növényének,
    és az állatók közül kiválasztja a kígyót,
    és megteszi az első világ állatának,
    és az emberek közül kiválasztja a halászt,
    és megteszi az első világ emberének.

    A TEREMTÉSRŐL

    A Teremtés ajtó;
    amely a semmiből a valamibe nyílik,
    és sarokpántján öröktől fogva jár.

    SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI II

    Mint hónapok óta minden este,
    Sziliomomo kint áll az ablak előtt,
    és Palaomaukit nézi,

    Palaomauki bent ül a házban,
    és őrlőkővel kukoricát őröl,

    éppen kedvenc virágukról
    a sündisznókaktusz kehelyalakú
    virágáról beszélgetnek,

    Palaomauki úgy találja, hogy cinóberpiros,
    Sziliomomo úgy véli, hogy inkább karmazsinpiros,

    ezen elvitatkoznak egy darabig,

    Sziliomomo már éppen
    vissza akarja vonni a véleményét,
    amikor Palaomauki váratlanul
    abbahagyja a kukoricaőrlést,
    kezét ölébe teszi,
    és igazat ad Sziliomomónak,

    Sziliomomo majd ki ugrik a bőréből örömében,
    mert Palaomauki ölbe tett kezével végre azt jelzi,
    hogy figyelmét teljesen neki szenteli,
    és hajlandó hozzá menni feleségül,

    a sündisznókaktusz kehelyalakú virága kinyílott.

    A NYÁRI TÖLGYERDÖ HAJNALI LEHELETE
       “(Kojavesima, Sziliomomo testvérbátyja beszéli aki járt messze északon)“

    Mihelyt megpillantod a nyári tölgyerdőt, és mondjuk, egy elvirágzott csipkebokrokkal teli füves tisztást keresztezve vagy egy kiszáradt patak medrében felfelé kapaszkodva közeledsz feléje, először szárazságot érzel a levegőben, ha nem látnád, hogy mindent belepett a harmat, azt hihetnéd, dél van, aztán minden átmenet nélkül melegbe ütközöl, fel vagy öltözve, mégis, mint az öledben alvó macska testének hője, áthatol a ruhádon, majd pár lépés megtétele után hirtelen illatok tódulnak az orrodba, száraz avar, harangvirág, vadlucerna, fürtös zanót, rókagomba, meténg, szamóca, és még ki tudja, minek az illata, egyetlen hasonlíthatatlan illatot alkotva, és egyszeriben rájössz, hogy ez a szárazság, ez a meleg, ez az illat együtt a nyári tölgyerdő lehelete, és a felfedezés feletti örömödben a csábításnak engedve, a kötelező óvatosságról megfeledkezve, feszes bőrrel és remegő orrcimpákkal egyre beljebb hatolsz ebbe a leheletbe, egészen addig, amíg a nyári tölgyerdőhöz nem érsz, és az űzött vad nyomát szem elől vesztve magad is leheletté nem válsz.

    EOTOTO ÉS AHOLI AZOKRÓL, AKIK ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT, ÉS AZOKRÓL, AKIK NEM ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT

    Akik szívükben érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
    és egymás iránt nemes érzelmeket táplálnak,
    és elvetik a nemtelen érzelmeket,
            azok értik a Teremtő tervét,
    akik szívükben nem érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
    és egymás iránt nem táplálnak nemes érzelmeket,
    és nem vetik el a nemtelen érzelmeket,
            azok nem értik a Teremtő tervét.

    EOTOTO ÉS AHOLI A SZERETETRŐL I.

    A szeretet a Teremtő szándékának megértése,

    a szeretet színhelye a Földtest,
    a szeretet kezdete a világosság,
    a szeretet módja az odaadás,
    a szeretet eszköze az alázat,
    a szeretet útja a követés,
    a szeretet iránya a közeledés,
    a szeretet jelentése a bizonyosság,
    a szeretet célja a tökéletesedés,

    a szeretet minden ember kötelessége.

    SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI KÉRÉSE TAIOVÁHOZ

    Ó,
    urunk,
    add,
    hogy legyen még gyerekünk, add,
    hogy legyen még legalább öt gyerekünk, még öt gyerek elég lenne,
    mondjuk,
    még négy fiú
    meg még egy lány,

    persze,
    lehet több is,
    de ha egy mód van rá,
    kevesebb ne legyen,
    arra kérünk,
    nem mintha nem szeretnénk azt a kettőt,
    Polipkoimát meg Hopaqát,
    aki van,
    szeretjük mi őket,
    nagyon is szeretjük,
    csak hát olyan nagy bennünk a szeretet,
    hogy úgy érezzük,
    túl sok két gyerekre,
    még legalább ötre futná belőle,
    olyan nagy,
    kérünk,
    teljesítsd a kérésünket,
    hidd el,
    mindnyájan jól járunk,
    nekünk nagyobb lesz az örömünk,
    neked meg nagyobb lesz a dicsőséged.

    AMIT SZILIOMOMO MONDOTT PAVATINAK, MIKOR ELHIBÁZTA AZ ŐZET

    Ma elhibáztam az őzet,
    de nem szidott össze érte
    otthon a feleségem, Palaomauki,
    és nem mondta,
    hogy ez annak a jele,
    hogy öregszem,

    szerintem ez annak a jele,
    hogy ő is öregszik,
    és egyre jobban megérti,
    hogy öregszem.

    SZILIOMOMO ÖREGKORÁBAN

    Itt ülök kint, a ház előtt,
    a nagy, viharverte,
    töredezett szélű, lapos homokkövön,
    amelyet még néhai apai nagyapám,
    Maszaviszteva görgetett fel ide
    a völgyből ülőkének,
    és amely része a földnek,

    itt ülök,
    és néhai apai nagyapámra,
    Maszavisztevára gondolok,
    aki után csak ez a nagy, viharverte,
    töredezett szélű, lapos homokkő maradt,
    amikor maga is része lett a földnek.

    Búcsú az ifjúságtól

    Jó volt az izmok rugalmassága,
    a feszülés
    és ernyedés,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a csontok szilárdsága,
    a tartás
    és keménység,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a láb fáradhatatlansága,
    a könnyűség
    és fürgeség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a kéz biztossága,
    a nyugalom
    és rezzenetlenség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a szem élessége,
    a megpillantás
    és felismerés,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt az elme fogékonysága,
    a kíváncsiság
    és merészség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a gondolatok szárnyalása,
    a magasság
    és mélység,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a szív tisztasága,
    a gyanútlanság
    és őszinteség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt az érzések izzása,
    az öröm
    és elragadtatás,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    Haldokló dala I.

    Éltem,
    nem bánom hát,
    hogy meghalok.

    Haldokló dala II

    Hosszú utat kell megtennem a haláltól a születésig.
    De nem félek, mert megint lesz erőm.

    SZILIOMOMO ÉNEKEIBŐL

    Tavaszi ének

    A sárga Nap-házban meleg-gyermek ül és játszik,
    a fehér felhő-házban eső-gyermek ül és játszik,
    a kék levegő-házban szél-gyermek ül és játszik,
    a fekete Föld-házban csíra-gyermek ül és játszik,
    a piros szív-házban öröm-gyermek ül és játszik.

    Böjti ének

    Uram, könyörülj rajtam,
    vedd el éhemet,
    vedd el szomjamat,
    hogy minden gondolatomat
    neked szentelhessem.

    Ének legénykorából

    Csosovi hegyén felhő ül,
    az oldalban süt a Nap,
    de a csúcs felett borult az ég,

    ma nem láttam Palaomaukit,
    az arcom mosolyog,
    de a lelkem bánatos,

    Csosovi hegyén felhő ül.

    Forrás:

  • Oravecz Imre: A tél dicsérete

    Rózsáival bódított a nyár,
    gyümölcseivel traktál az ősz,
    de csontkamrájának derűs egyszerűségével
    legszebb lesz a tél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Luminita Mihai Cioaba: Ártatlanul

    Mikor szemed ittasultan
    a fák levélkoronáján bolyong
    ne kérdezd tőlem
    miért késtem el
    képtelen vagyok a feleletre
    tudom az éjszaka
    rég tovatűnt
    kireggeledett
    ha eléd tárnám az igazat
    nem értenéd hogy
    hívtak
    kértek
    rimánkodtak
    térdre vetették magukat
    számtalanszor
    maradj velünk
    suttogták nekem a falevelek
    és én
    maradtam.

    Balogh József fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig