https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Szeisz Kriszta: Mondj igent

    Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
    Esténként kedvesen átölelni,
    Hallgatni a madarak énekét,
    S megcsodálni a fényt s a naplementét?

    Tudnál-e esőben is nevetni,
    Egy szúrós fenyőfát megölelni,
    Élvezni a pillangók táncát,
    S átélni két ember valós nászát?

    Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
    Könnyezve sírni az örömtől,
    S kitárni felém a szívedet,
    hogy megsimogathassam a lelkedet?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e egy szempárból olvasni,
    S benne a csillagot meglátni,
    Egy érintéseddel átadni,
    Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

    Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
    Alamizsnát, ha kell elfogadni,
    Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
    S a földet ajkaddal érinteni?

    Tudnál-e virágot nem letépni,
    Színét és illatát megérezni,
    Szirmait boldogan megcsókolni,
    S beteg állatot megsimogatni?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e dalt hallani viharban,
    Melegedni szivárvány sugárban,
    Meghallani csendben a szív szavát,
    S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

    Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
    Nem sírni akkor, ha elfelednek,
    Köszönni, ha nem köszönnek,
    S tanulni abból, ha megköveznek?

    Tudnál-e sötétben fényt keresni,
    Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
    Legyőzni izzó tűz parazsát,
    Szeretni engem, Istent, és bárki mást?

    Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Mi lesz?

    A test nyelvét a testünk mindinkább megtanulja.
    Köztünk a szó erőtlen s lassan fölösleges lesz. –
    Fölér-e bármiféle fennkölt beszéd a kedves
    kezével – főm lehajtva midőn hajamba túrja?

    Szorongások, csapások – terelheted figyelmem –
    csukott szád sarkain s a szemed színében élnek.
    Ne szólj! – hiába volna; akkor se szólj, ha kérlek:
    a nyelv dadogni tud csak e tiszta, ősi nyelven.

    Ó, már előre borzaszt: mi lesz, ha majd a rémes
    szót testünk mondja már, és a másik érti is már,
    s közben fecsegve, csalva ködöt ver a hamis száj
    méltatlan gyöngeséggel e szép őszinteséghez?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Annyiszor játszottam boldogot

    Annyiszor játszottam a boldogot,
    most végre boldog lehetnék –
    nyugtalanul figyelem magamat,
    vajon mi hiányzik még,

    mi hiányzik és honnan hiányzik,
    a világból-e vagy belőlem,
    hogy miért nem csurran a méz,
    fanyarul megért szőlőszem;

    vagy nincs is, csak a mesében,
    elkopott idegeket simogató
    szép hazugság, kábítószer,
    és mindegy, rossz voltam vagy jó,

    s a boldogot csak játszani lehet,
    és az élethez ennyi is elég,
    az üdvözült angyali boldogságot
    nem ismerik, csak a hülyék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Sötét esztendők

    Csillag voltam előbb,
    aztán gyermek lettem,
    s gyertyaként a szívem a
    tenyerembe vettem.

    Sötét esztendőkben
    úgy néztem a tájat
    s Isten simogatta
    gyönge kis gyertyámat.

    Ment előttem farkas,
    jött utánam bárány
    – kastélyt vehettem vón –

    gyertyám fénye árán.

    Kastélyt vehettem vón –

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Hajnal, éjfél közt ocsúdva mély sötétbe fölriadtam

    Hajnal, éjfél közt ocsúdva mély sötétbe fölriadtam,
    s az ablakból kihajolva bámultam, két óra tájt.
    Mind aludtak, langyos éj volt, nesztelen, halotti-csönd
    és a gáz arany dzsidával silbakolt az útakon.

    A másik ház emeletjén szemben vélem egy ebédlő,
    az ablakja tárva-nyitva, halkan ég a villanya.
    Véghetetlen, érthetetlen áll a kép az éjszakában,
    mint üres és furcsa színpad, a szereplők nyugszanak.

    A pohárszék hosszú árnya mozdulatlan nyúl a falra,
    a márványlapon darab sajt és fölötte sajtharang.
    A falon szorgalmasan jár egy polgári ingaóra,
    sétálója sárgarézből és egész hozzám ketyeg.

    Arra gondolok, kik élnek itt, akiknek házi titkát
    egy szorongó éji órán mindörökre ellopom.
    S megriadva kémlelődöm, mért e zajgás, mért e fájás,
    hogy a szám se tud beszélni s száj helyett beszél a szív.

    Volt nekünk is sajtharangunk és volt kedves ingaóránk
    mely szelíden járt az éjben, míg aludtunk, gyermekek.
    Most, álomtalan kesergő, nézem ezt a titkos órát,
    itt a hangtalan magányba, hálóingbe hallgatom,

    és azon jár álmos elmém, hogy a föld száguld az űrben
    óriás, zúgó robajjal mind ijedve vágtatunk,
    én, ki nézem, az, ki alszik, sajtharang és ingaóra,
    s reszketek, hogy életünk csak negyven, ötven, hatvan év.

    Forrás: …

  • Somlyó Zoltán: Árnyak násza

    Tüzes színekből összeszőtt ruhád
    bűnös meleggel lepi be az arcom.
    Izzó homokban, forró vérben alszom.

    Hajamba hajad vad tüze fut át.
    Egy forró szál tapad a szempillámra –
    Most száll az alkony hónaposszobámra.

    Most száll. A sápadt falakra suhan;
    orozva testünk lázán átszűrődik,
    mint hárfahúron rezdülő futam.

    S az alkonyból az éjbe fúló sávok
    vak démona úgy les, úgy őgyeleg…
    Nevetlek: renyhe, nagy, fekete árnyak!
    Csak nőjjetek! Csak jőjjetek!

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Levélvárás

    Lim-lomos, rozzant hotelszobámba
    dől a hegyekről szüreti nóta.
    Lányos, kegyetlen, hajszálírásos
    levelet várok három nap óta.
    Roppan a szekrény százéves válla,
    búgó románcot locsog a kályha.
    Lázbeteg varjak serege károg…
    Három nap óta levelet várok.

    Fogd meg a tollat, empire-kisasszony!
    Lót-fut a szél, már rossz az idő.
    Potom öt percet lányos idődből
    vágj a szívembe! Üsse a kő!
    Zokog az utca, az eresz könnyez.
    A falak sírnak, ajtóm beteg.
    Lázas az ódon-divatú pamlag
    s vendéget várnak a képkeretek.

    Lim-lomos, rozzant hotelszobámba,
    Mea, írásod én idevárom!
    Fesse az arcom halottfehérre
    s nyúljak el némán a rozzant vaságyon…
    Lássa a szekrény százéves válla,
    nézze a búgó, rőtszemű kályha;
    ezek az összeboronált párok
    vajj mire várnak?… Vajj mire várok?…

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Tornai József: A sziget, melynek nincs vége

    A sziget, melynek nincs vége:
    kagylószemétre tüzel a nap.

    Gyökerek közt szerelmesek feküsznek,
    befesti combjukat a tajték,
    bőrükbe rakja homokját a nappali szél,
    az éjszakai szél.

    Minden kő a te csontod.

    Madarak árnyék-ősze,
    csillagok robogása, fehér szétszakadása
    a part fölött.

    Álmodból kitör egy fa:
    a fában gyereksírás.

    Vörös sziklák körül
    hullámok mészárszéke.

    Vadmálna denevér-leveleivel küszködik
    az erdő;
    hosszú tisztáson menekül az út

    tél óta, nyár óta, tavasz óta.

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Holdfogyatkozás

    Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
    Sugarsokszögön körben ráng a pók.
    Öreg ezüstben öreg topolyák.
    Ünnepély ma a megbűvölt világ
    s nagy némajáték: éjfél s egy között
    Árnykúpunk hegye lassan átsöpört
    az égi Gömbön s úgy üzent felém,
    hogy van a Földön túl is esemény.

    De, lám, a csillag újra gyúl s tovább
    hinti az űrbe halk álomporát.
    Bár meg sem moccan, rohan minden út.
    Kúszik rólunk is a fekete kúp.
    Búcsuzót dünnyög a fülemüle.
    Álommá zsongul a tücsökzene.
    Majd a legpuhább lepke is elül,
    a Hold a szomszéd kertbe menekül
    s ott játszik tovább, ezüstcsöndű fény,
    a pók sokszögű tündérlemezén.

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Tavaszváró

    Ma hópelyhek sűrű záporában
    jeges szél tépázta rövid hajam…
    sormintát rajzolt hóba a lábam,
    s hóangyalt formáztam játékosan.

    Egyszer csak megszakadt a zápor.
    Hajamba csintalan szél kapott,
    ízelítőt hozva a tavasz illatából,
    s rügyekről, virágokról suttogott.

    A huncut szellő nyakamba bújt,
    csiklandósan arcomba nevetett,
    vígan dudorászva a fülembe fújt,
    majd gyorsan futásnak eredt.

    Helyét a zord tél át még nem adja,
    de a tavasz elküldte hírnökét,
    hirdesse: jön még derű a fagyra,
    s hozza rügybontó tavasz üdvözletét.

    Kopár, fagyott ujjú fáink alá
    belopódzott az édes szerelem…
    hiába minden – ajkam mondaná –,
    de pajkosan itt incselkedik velem.

    Hiába dermeszt jeges fuvallat…
    hiába táncol újból hó körül:
    enyém marad e röpke pillanat,
    s szívem tavaszt vár, és újra örül.

    Forrás: …Lélektől lélekig