https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Desmond Egan: Ha

    ha többé nem írok rólad
    versikét lázas hangjegyeket se dalt
    ha többé nem is gondolok rád
    Rahmanyinovot se játszom mint hold-kába kamasz
    ha többé a folyópartot se járom
    semmibe meredve mint üres nyaraló
    ha többé nem álmodom rólad
    szemeddel se néz szemem s nem látlak mindenkiben
    ha többé eszembe se jut
    a hátsó szoba a sok tető meg alkony
    fásult forgalom és fakadó szunnyadozás
    ha többé már nem is kellesz
    hát csak azért mert annyira meg akartam tanulni
    gyakoroltam keserűn mint lemaradt futó
    a soha többé semmivel se törődést

    első istenhozzádom ez

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Mert minden lény a Földön

    Mert minden lény a földön
    Valamit ád,
    Lángot, zenét örökkön,
    Vagy illatát;

    Mert minden földi lélek
    Vággyal tele
    Rózsát ad kedvesének,
    S tövist vele;

    Ád április a tölgynek
    Lágy susogást,
    Az éj a meggyötörtnek
    Elnyugovást;

    Mert gallynak levegőég
    Ád madarat;
    Mert lombra szórja gyöngyét
    A pirkadat;

    Mert ha a felkavart hab
    Lecsöndesül,
    Friss csókot ád a partnak
    Köszönetül;

    Azért reád hajolván
    Én angyalom,
    Mi bennem legkülönb tán
    Neked adom.

    Vedd hát eszméim árját,
    Fájó özön,
    Mely harmatként szitál rád,
    Hisz csupa könny!

    Vedd vágyam, a kivánság
    Már elborít,
    Vedd minden percem árnyát
    És lángjait!

    Vedd mámorom, te drága,
    Szeplőtelen,
    Dalom cirógatása
    Tiéd legyen!

    Vedd elmém, mely vitorla
    Nélkül lebeg,
    És más csillag nem óvja,
    Csak két szemed!

    Múzsám, kit álmodozva
    Ringat a nap,
    S ki sír, mert bánatodra
    Sírva fakad!

    És vedd hát, égi kincsem,
    Vedd a szivem,
    Már benne semmi sincsen,
    Csak szerelem!

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagyezsda Nyikityina: Ha magányos fa leszek

    Ha magányos fa leszek,
    árnyékomba hívlak,
    te csak fekszel a gyepen,
    a lombom elringat.

    Ha magányos hold leszek,
    örökre az égen,
    benézek ablakodon
    minden áldott éjjel.

    Ha forrássá változom,
    néked dudorászok,
    eloltom, ha rámhajolsz,
    a te szomjúságod.

    Többet nem is mondhatok,
    ma nagyon szeretlek,
    hogy holnap mit mondok majd,
    azt holnap kérdezd meg.

    /Kányádi Sándor fordítása/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arszenyij Tarkovszkij: Az ősz utolsó napja

    Az ősz utolsó napjai peregtek,
    S én alkonyán
    Epénél keserűbb,
    Szomorusággal terhes életemnek
    Jutottam
    Egy névtelen, levéltelen vadonba,
    A tejfehér köd
    Mozdíthatatlan,
    Hatalmas búrája alá,
    Hol a megőszült
    Ágakról könnycseppek potyogtak,
    Oly tiszták,
    Amilyeneket csak a fák hullatnak a
    Minden színt megfakító tél előtt.
    S ekkor csodásan
    Az alkonyati rőt
    Felhők mögül elővillant a kék,
    Mint júniusban, és az eljövendő
    Napok fényében tündökölt a múltam,
    S felsírt az erdő, várva az azúrban
    Kavargó, boldog viharok jövetelét,
    Melyekkel termő áldást küld az ég,
    S rázendített a cinkék kórusa,
    Akár egy földtől mennyekig futó
    Klaviatúra billentyűsora.

    (Fordította: Baka István)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: MINT A CIGÁNYHEGEDŰ

    Mint a cigányhegedű, sir az orkán.
    Kékszemü lány gonoszul mosolyog rám.
    Szép szeme jég, ha égszinü kék is,
    oly sok a vágyam, s oly kicsi mégis!

    Jaj, idegen vagy, távoli!
    Téged üdvözöl – engem elhagy az élet.
    Szép nap alatt jársz, én komor éjben,
    mélyhavu éjszaka förgetegében.

    Jó nekem így! Hegedűm jeges orkán.
    Hűs mosolyod zuhogó havat ont rám.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: MICSODA ÉJ

    Micsoda éj! Nem alhatom.
    Teliholdkor szökik az álom.
    Még őrzöm és kuporgatom
    maradék kincsem: ifjuságom.

    Játék ez, dehogy szerelem!
    Kihűlt éveim útitársa,
    engedd most, hogy szegény fejem
    belemerítsem holdsugárba;

    mutasson kínzott arcomon
    irgalmatlan, kemény redőket.
    Nem ábrándít ki, jól tudom:
    sosem szerettél, én se téged.

    Szeretni csak egyszer lehet,
    s nekem idegen vagy te régen.
    Hársak hiába intenek
    térdig hóban, talpig fehérben.

    Hiszen tudod, s én is tudom:
    a kékes téli holdsugárban
    nem virág porzik águkon –
    halottan állnak, zúzmarásan.

    Dobáltad kincseid te is
    másoknak, s én is mást szerettem.
    Játsszuk tovább – mindegy ugyis –
    az olcsó szenvedélyt mi ketten.

    Hát csak hazudj, s ölelj nagyon,
    hamis tüzedtől hadd remegjek.
    Kék májusról hadd álmodom,
    s arról, akit sosem felejtek.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Páduai Szent Antal a halaknak prédikál

    Antal prédikálna,
    Ha hallgatót találna;
    Inkább szól halaknak,
    mintsem a falaknak;
    Lemegy hát a tóhoz,
    És itt kezd a szóhoz.

    Jönnek a nagy pontyok
    s a kis halporontyok,
    Mind-mind száját tátva
    Figyel a barátra:
    Tetszett a prédikálás,
    Ponty-pereputty hálás.

    Ragadozó csukák,
    rabláshoz nem buták,
    Úszva arra mentek
    hallgatni a szentet:
    Tetszett a prédikálás,
    Csuka-csapat hálás.

    És a falánk harcsák
    Illendőnek tartják,
    Hogy a beszéd végett
    Hagyják az ebédet.
    Tetszett a prédikálás,
    Harcsa-horda hálás.

    A csík és a viza,
    Nemes halak biz’a,
    Íme nem mulasztják
    A szónoklat malasztját:
    Tetszett a prédikálás,
    A csík-csoport hálás.

    Teknősbékát, rákot
    Sietni ki látott?
    S most versenyre kelnek
    S Antalra figyelnek:
    Tetszett a prédikálás
    Rákok raja hálás.

    Halak és halacskák,
    Okosak és csacskák,
    Emelik fejüket,
    Egyikük sem süket:
    Jóisten nevében
    Csüngnek a beszéden.

    Vége a beszédnek,
    Halak hazatérnek;
    Csuka ragadozik,
    Bujálkodik a csík.
    Csüngtek a beszéden,
    S élnek úgy, mint régen.

    Rák tovább is lassú,
    Harcsa hájas hasú,
    Zabál a ponty egyre
    Szent szókat feledve.
    Csüngtek a beszéden,
    S élnek úgy, mint régen.

    Fordította: Kunszery Gyula

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jorge Luis Borges: ARS POETICA

    Nézni a folyót, mely idő meg víz,
    és tudni, hogy az idő is folyó,
    s hogy elveszünk mi is, mint a folyó,
    s az arcok is elfutnak, mint a víz.

    Az ébrenlétről tudni: másik álom,
    mely csak álmodja álmát, s a halál,
    melytől a test retteg, az a halál,
    a minden-éji, mit úgy hívnak, álom.

    Napról, évről érezni, puszta jelkép,
    jelképe csak a napnak és az évnek,
    s a bajt úgy venni, mit hoznak az évek,
    mintha kósza hír lenne, zene, jelkép.

    Halálban álmot látni, s ha az alkony
    jő, benne bús aranyt, ez a költészet,
    szegény és halhatatlan. A költészet,
    mely visszatér, mint a hajnal s az alkony.

    Esténként néha felmerül egy arc,
    ránkvillantja egy homályos tükör,
    a művészet, akár ez a tükör,
    s mit felvillant, a mi arcunk az arc.

    Mondják, Ulysses, unva a csodákat,
    sírt örömében, látva Ithakát,
    a zöldet s jámbort. Ilyen Ithakát
    idéz a művészet, nem a csodákat.

    Olyan, akár a végtelen folyó,
    mely megy s marad, s tükrében ugyanaz
    a Hérakleitosz látszik, ugyanaz
    s mindig más, mint a végtelen folyó.

    Somlyó György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake: A REGGELHEZ

    Ó, szent szűz, hófehérben! tárd az ég
    Arany kapuját, és suhanj, suhanj;
    Ébressz mennyei hajnalt, keltsd kelet
    Kamráin a fényt, és hozd el a mézes
    Harmatot, megcsillantva nappalunkat.
    Sugárzó reggel, köszöntsd a napot,
    E korán kelő vadászt, ó, jelenj meg
    Koturnusodban dombhajlatainkon.

    Tandori Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Federico García Lorca: Gitár

    Lassú rívásba
    kezd a gitár.
    Széttörnek a reggel
    kelyhei már.
    Lassú rívásba
    kezd a gitár.
    Csitítani kár.
    Hallgatni nem tud,
    zokog, ha fáj.
    Egy hangra jár,
    mint víz sirdogál,
    mint hófuvásba
    szél sírva száll.
    Hallgatni nem tud,
    zokog, ha fáj.

    Jaját zokogja
    távoli tájért.
    A Dél izzóhomokja
    fehér kaméliákért.
    Hogy alkony ez, s hol volt a hajnal,
    hogy a nyíl sehova nem talál,
    s az ágon az elhallgatott dal,
    első halott madár.
    Ó, szív, gitár!

    (Vas István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig