https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Viktor Szosznora: Ősz Mihajlovszkojében

    1

    Hol a gótikus fenyőkön
    tűk merednek: zöld sereg,
    ágak közt keleti díszben
    harkályok bolyonganak.

    Ott laknak a faparókás
    tobozok, és lent a földből
    kidagadt gomba-Szokrátész
    elmélkedik az esőről.

    Kardfogú vadászkutyák
    futkosnak csaholva.
    Megrettent nyulak
    cárbajsza fölmered.

    A dombokon – e hideg
    templomokban, mint apácák,
    sóhajtozva járnak-kelnek
    gépi varjak…

    Fagyott az áfonya, ám még
    felröppen egy-egy levél.
    Ó, Bolygó Hollandiak, csak
    madarakat riogattok.

    Az egek matrózai
    vitorláikat kibontják,
    elrepülnek, elrepülnek
    léghajóikon a darvak.

    2

    Már elrepült madár, levél.
    Az egek – vízjelek.
    Járkál üveg mögött a kócsag,
    fehérben, mint egy lány, fehérben.

    Tüzek.
    　　　　 Ezer szemmel unottan
    pislogó kandeláberek.
    Egyedül vagy. És a faházban
    körüldeszkáz a csend.

    Elszálltak méhek, vadkacsák.
    Az égben – ördögök hada.
    S elmásztak tegnap a csigák is
    a földgolyó dióbelébe.

    Magad e fa-rideg világban…
    Fekete villámként szalad
    a varjútoll a papíron,
    és soraid sötétlenek.

    A méhek a kasban, a csigák a mélyben.
    A madarak szárnya lehorgad.
    Hol vagytok, vándormadarak?
    A mennybolt utcái kihaltak.

    Lépeget bál-fehér ruhában
    üvegbörtönében a kócsag,
    s a homályos üveglapokra
    csőrével vízjeleket rajzol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Éluard: A föld oly kék

    A föld oly kék, mint egy narancs
    Nincs tévedés a szavak nem hazudnak
    Nem engednek dalolni többé
    A csókoknak kell megegyezniük
    A bolondoknak a szerelemmel
    Az ő jegygyűrű-szája
    Minden titok minden mosoly
    S megbocsátás milyen ruhája kell
    Hogy meztelennek lássuk őt
    Zöldben virítanak a darazsak
    Ablakok gyöngysorát
    Fűzi nyaka köré a hajnal
    Szárnyak födik a lombokat
    Tiéd a napfény minden gyönyöre
    Minden napsütés a földön
    Szépséged útjain

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adam Mickiewicz: Bár itt vagyok…

    Bár itt vagyok, testileg, szemetekbe
    nézek és néha hangosan beszélek,
    közben be messze bolyongok, be messze,
    és hogy sír, ah, hogy sír bennem a lélek!

    Van nekem hazám, szellemek hazája,
    és sok-sok testvére van a szívemnek:
    szebb ország, mint a jelen földi tája,
    s lakói rokonoknál kedvesebbek.

    Gond s munka közt s játékból menekűlve
    odaszököm… Lúc suttog át a csöndön,
    ledőlök az illatos, puha fűbe
    s verebekkel s lepkével kergetőzöm:

    nézem, hogy száll a fasorból fehéren,
    a zöld rétről jön s az erdő felé tör,
    vizek tükrében fürdik, s a vetésben,
    s hajnalcsillagként tündöklik a bércről…

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin: Egy költőhöz

    Óh, költő, ne siess tetszeni a tömegnek;
    zúg a taps, de csak egy óra az élete,
    aztán felharsan a barmok itélete
    s egyszerre jéghideg kacaj nyerít körötted.

    Király vagy: légy az! Élj magadban! Élj szivednek:
    figyelj némán az ő titkos jeleire,
    vésd a szobraidat, szent szépséggel tele,
    bátran, keményen, ahogy parancsolja a lelked.

    Benned a jutalom, legfőbb bírád magad vagy!
    Köpdössék össze bár tüzét oltáraidnak
    és sujtsa művedet kifogás, szitok, átok,

    hiába dúl a düh, triposzod nem inog,
    mig ég szabad szele mossa a homlokod:
    csak te sujthatod és emeled alkotásod!

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lermontov: Az ima

    Mikor már nem bírom tovább
    A gyötrelmeimet:
    Hang csendül a gyászomon át,
    Mennyei üzenet.

    Szavai szentség és erő
    És összhang és zene,
    Az éggel összebékítő
    Szépség költészete.

    S a kétely sziklája nehéz
    Szívemről legörög:
    Hiszek, és majdnem sírok, és…
    És úgy megkönnyebbülök!

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wladyslaw Broniewski: Versírás közben, éjszaka

    A versírásban türelem
    s szeretet fia a siker.
    Kedvesem, drágám, kedvesem,
    ne felejtsd soha el:
    gyermekszülésnél nehezebb
    lehántani magunkról a világot,
    kezünkbe venni a szivet
    és sajtolni belőle a keserűséget, amely
    csöpp-csöppre szivárog…

    Aludj, kedves. Semmit se kívánok.
    Semmi se kell.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XLIX. szonett

    A jövő ellen, ha jön oly jövő,
    Hogy hibáimtól arcod komorul,
    S szerelmed, fukarkodva, kitűnő
    Szempontok szerint számolni tanul;

    A jövő ellen, ha mégy, idegen,
    S szemed, e nap, nem néz rám, vagy alig,
    S hagyva múltját, benned a szerelem
    Érett kimértséggé komolyodik;

    E jövő ellen sáncot verek és
    Értékem tudatába költözöm,
    S magam fogok magamra kezet és
    A te jogodat védi majd pöröm:

    Szigorú jog, koldust, elhagynod engem,
    Fogalmam sincs, mit tudj szeretni bennem.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: L. szonett

    De nehezen haladok utamon,
    Tudva, hogy a célban, ha ott leszek,
    Gúnyosan mondja majd a nyugalom:
    »Ennyi mérföldre van a kedvesed!«

    Csügged kínomtól és csak vánszorog
    Az állat, mely visz; a bú nagy teher!
    Szegény, tán az ösztöne súgja, hogy
    Nem siet ura, hisz tőled megy el.

    Sarkantyút mérgem hasztalan merít
    Oldalába, hogy kibuggyan a vér,
    Válasza engem, ha nyög s fölnyerít,
    Jobban sért, mint őt az éles acél;

    Mert hangjára folyton agyamba döbben:
    Elöl bánatom van, s üdvöm mögöttem.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: A kísértet

    Ágyadhoz surranok sötétlőn,
    mint lángszemű angyal, ha éj jön,
    s feléd kúszom majd zajtalan
    a hosszú árnyon, egymagam.

    Csókot lopok rád, büszke barna,
    miként a hold a hűs avarra,
    s ölellek is, te bóditó,
    mint sírt a reszkető kigyó.

    Ha jő az ólomszinű regg,
    hideg lesz a bús ágyüreg,
    s estélig elhagyatva látod.

    Más lágy, szelíd szivet ural,
    én rémülettel, bosszuval
    tiprom le majd az ifjuságod!

    Fordította: Kosztolányi Dezső

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Émile Verhaeren: Ülj mellém s nyújtsd kezed

    Ülj mellém s nyújtsd kezed a kályha
    felé, hogy míg lángja gyűrűz,
    lássam, finom ujjaidon
    hogy lobog át a
    régi tűz.
    Nézd, nézd, a láng! Ne vedd
    ne vedd le róla a szemed,
    mely fénytől soha meg se rebben:
    tekinteted még nyíltabb, szebb varázs,
    mikor a meg-megvillanó parázs
    lelked mélyéig üt és felragyog szemedben.

    Óh, örömünk mily szép és ifjú még,
    ha üt az óra és zendít arany zenét,
    s én hozzád simulok, és lassan simogatlak,
    és a láz lassan kivirágzik,
    s mert egyikünk se tudja hűteni,
    jó csókomat biztosan vezeti
    kezedtől szemedig s a szemtől le a szádig.

    Szeretlek, csábító, fénylő gyönyörüségem,
    hívogató húsod édes szédületében,
    amely körülfog és örömébe fogad már!
    Ilyenkor szebb a szád s karod drágább nekem
    és hívó kebled is, ahol fáradt fejem
    az őrült perc után, melyet csókodban adtál,
    elhelyezkedik a szíveden és pihen.

    Mert legtöbb most vagy, így, a testi óra múltán,
    mikor szereteted anyásabban borul rám,
    s lecsöndesíti a tüzek vad kezeit,
    s amikor, a szilaj vágy tűnését kísérve,
    már hallom: a nyugodt boldogság közelít,
    oly nesztelen-puhán, hogy szinte csönd a lépte.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig