https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Guillaume Apollinaire: Loreley

    Jean Sève-nek

    Élt Bacharachban egykoron egy szőke szép boszorka
    A férfiak epedve mind meghaltak érte sorba

    Pörbe idézteté s alighogy látta volt
    Nagy szépsége előtt a püspök meghajolt

    A szemed csupa drágakő gyönyörű Loreley
    Miféle mágustól ered varázslatod felelj

    Az életet meguntam a szemem átkozott
    Püspök ki belenézett az mind elkárhozott

    A szemem lánggal csillogó nem holmi drágakővel
    A lángra csak a lángra a férfibűvölővel

    A lángjaidban égek gyönyörű Loreley
    Megbűvöltél most téged már más ítéljen el

    Püspök te nevetsz könyörögj értem inkább a Szűznek
    Hogy Isten védje lelkedet adj engem át a tűznek

    Kedvesem itthagyott már elment messzire
    A halált szeretem s nem vágyom semmire

    Szívem úgy fáj úgy fáj már meg kell halni nékem
    Magamra nézek és bele kell halnom érzem

    Szívem úgy fáj úgy fáj mióta nincs velem
    Elindult és szívem megfájdult hirtelen

    Rábízta őt a püspök úr három lovas lándzsás vitézre
    Az őrült nőt e három a klastromig kísérje

    Szemed remeg bolondos Loreley menj tehát
    Fekete és fehér lesz kolostori ruhád

    És úgy mentek tovább az úton mind a négyen
    Könyörgött nékik Loreley szeme mint csillagfény az égen

    A sziklafalra föl hadd másszak lovagok
    Hadd lássam egyszer még amint a kastélyom ragyog

    A tükröm hadd legyen megint a folyam árja
    Aztán megyek az özvegyek szüzek kolostorába

    A szélbe odafönt kibomló haja szállt
    Loreley Loreley három lovag kiált

    A Rajnán odalent egy csónakot az ár hoz
    Szeretőm benne ül meglátott hív magához

    Szívem megédesül lent szeretőm suhan
    Előrehajlik és a Rajnába zuhan

    Mert látta a szép Loreleyt a folyó habjain
    A haja mint a nap ragyog a szeme Rajna-szín

    Vas István fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Guillaume Apollinaire: A cigánylány

    A cigánylány tudta előre
    Kettőnk életét elzárja az éj
    Búcsút mondtunk neki s e mély
    Kút lett a Remény éltetője

    Mint láncon medve táncba kap
    A szerelem két lábra állva
    Tollát veszté a kék madár s a
    Rongy koldusok Avé-jukat

    Tudjuk elkárhozunk de tán-tán
    A szerelemhez visz utunk
    S kéz-kézben arra gondolunk
    Amit megjósolt a cigánylány

    Vas István fordítása

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Viktor Szosznora: Kristálya vágynak és reménynek

    Kristálya vágynak és reménynek,
    száz hófúvás, száz holdgaras!
    Maradjak, menjek, sose kértek,
    én hajszoltam magányomat.

    Állok mélység felett. Az égen
    két griff száll. Kékség tengere.
    Ó, hullámok, csipkés enyészet! –
    nincs rátok szó és nincs zene.

    Kristálya kínnak, feledésnek,
    kongó, komor harang-imák!
    Hol hold derengi e vidéket,
    hol nap forralja, mint a vágy.

    Itt állok. S nem lépek a mélybe.
    De serlegem Rád emelem.
    Iszom bronzát a bornak, és e
    bronz fénye boldog énekem.

    Dalolok. S nem a keserűség
    kottázhatatlan énekét.
    Túlérett felhő hozza hűsét,
    frissítő záport küld az ég.

    Itt állok. Poklaim ledőltek,
    nem vesznek rajtam már erőt.
    Kristálya légnek és időnek,
    ó, vágy- és létezés-erőd!

    Fordította: Baka István

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Emily Brontë: Nem érhet kétségbeesés

    Nem érhet kétségbeesés,
    míg csillag gyúl az éjben,
    míg harmatos az alkony és
    reggel arany nap ég fenn.

    Kétség nem győzhet rajtad itt,
    hulljon bár könnyek árja:
    akit szerettél, nincs-e mind
    veled, szívedbe zárva?

    Sírsz, mint más. Kínod sóhaját
    kettőzi szél nyögése,
    s bús tél hint sápadt zúzmarát
    az őszi holt levélre.

    Mégis száz friss virág virul:
    sorsod a sorsuk, hidd el.
    Menj hát tovább. Járj szótlanul,
    de soha megtört szívvel.

    Fordította: Csengery Kristóf

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Nyikolaj Gumiljov: Káin utódai

    Nem hazudott a bús-szigoru szellem,
    Kinek a hajnalcsillag ad nevet,
    Mondván: „Ezen gyümölcstől istenek
    Lesztek, s mit számít büntetés a mennyben.”

    Ifjaknak megnyílt minden út a térben,
    Az agg tilos dologba foghatott,
    A szűz érett gyümölcsöket kapott,
    És egyszarvú bújt hozzá hófehéren.

    De mért hajlunk meg elgyengülve mi,
    És hisszük, elfelejtett Valaki,
    A hajdani kísértéstől riadtan,

    Ha akaratlanul két gyenge ágat,
    Fűszálat, két botocskát, zsenge szárat
    Egy kéz egymásra tesz kereszt alakban?

    Fordította: Baka István

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arszenyij Tarkovszkij: Fel-felriad az alvó

    Fel-felriad az alvó,
    A sötétbe fülel.
    A harmadik kakas szólt,
    A virradat közel.

    Felül a vén az ágyban,
    A vaságy nyikorog.
    Mint Pilátus korában,
    A föld is úgy forog.

    A szívébe miféle
    Bosszúság vájt fogat?
    Bánkódni, mondd, mivégre –
    Talán Péter miatt?

    És nékem e világon
    Ki volt a drága, szent?
    Kit tagadott meg álmom,
    Amíg az éj letelt?

    Rést a hajnali ködbe
    A kakas szava vág,
    Elröppen messzeföldre
    Völgyön, hegyormon át.

    Baka István fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Joszif Brodszkij: Odüsszeusz Télemakhosznak

    Télemakhoszom,
    　　　　　　　Trója ostroma
    már véget ért. Nem emlékszem, ki győzött.
    Talán a görögök, hisz ennyi hullát
    mi, görögök, hagyunk csak idegenben…
    És mégis, a hazafelé vivő út
    túl hosszú lett számomra, mintha csak
    Poszeidón, míg ott vesztegettük az
    időt, a távot megnyújtotta volna.
    Így hát nem is tudom, hová vetődtem,
    milyen vidék ez. Egy koszos sziget,
    viskók, bozótok, disznóröfögés,
    egy elvadult kert, valami királyné,
    fű és kövek… Kedves Télemakhosz,
    egyik sziget olyan, akár a másik,
    ha túl soká bolyongsz már, és agyad
    hullámszámlálgatástól kótyagos lett,
    a szennyes láthatártól könnyezik
    szemed, s a víz füled bedugaszolja.
    Nem emlékszem, hogy végződött az ostrom,
    és nem tudom már, hány éves lehetsz.
    Nőj nagyra, Télemakhoszom! Csupán
    az istenek tudják, találkozunk-e.
    Már nem vagy az a kisded, ki előtt
    igavonókat fékeztem meg egykoron.
    Ha Palamédész nem jön, együtt élnénk.
    De tán igaza volt, mert nélkülem
    az oidipuszi vágyak elkerültek,
    és álmaid se bűnösek, fiam.

    Baka István fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adam Mickiewicz: A tenger csöndje

    A pavilon szalagján babrálgat már a szél,
    szelídebb indulattal remeg a víz szine,
    akár boldog menyasszony, ha álom fonta be,
    csak sóhajtani ébred, majd újra elalél.

    Már szunnyadnak a zászlók, a csata végetér,
    vitorláit az árbóc ernyedten ejti le;
    ring a hajó, akárha kötözné lánc nyüge,
    matróz pihen, – amott meg kacag a friss kedély.

    Ó, tenger, benne mennyi vidám kis állat él,
    de mélyén polip alszik, s ha vihar feketéll,
    karját a csendben alvó már nyújtja fölfele.

    Ó, gondolat, öledből balsors és szenvedély
    vihara közt az emlék alvó hidrája kél;
    a szív még föl sem ébred, – vad karmot váj bele.

    Fodor András fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • José Eusebio Caro: Veled

    A büszkeség elfáradt bennem,
    s nem érdekel az érvelés,
    hadd üljek le, és szóljak csendben,
    ahogy beszél a szívverés.

    Nagy szavak nem jönnek majd számra,
    csak nézni vágylak hallgatag,
    sok sebemet nem veszem számba,
    nevetek – hallom hangodat.

    Csak egyszer még, s úgy lássam lelked,
    ahogy az Úr megalkotott,
    s szóljak hozzád, mint elfelejtett
    jó baráthoz, ki rég halott.

    Feledni, mit azóta éltem,
    amit tudok, s mindent, mi ért,
    lelkesülni egy semmiségen,
    és sírni, nem tudom miért.

    Szeretni jött földre az ember,
    és ki ne adná boldogan
    pár ilyen megszerezhetetlen
    percért mindazt, mi hátra van,

    mikor minden keserűségre,
    minden kín, mit szerelme ád,
    lelkében tombol, tűzben égve,
    s egy nő lelkébe ömlik át?

    Ádám apánk! Nagyot hibázott
    benned Emberi Lényeged,
    mikor választott hiúságod
    tudást a boldogság helyett!

    Mert a boldogság mi más volna:
    nem tudni, mi a félelem,
    s élni, Évádat átkarolva,
    tudatlanul s szerelmesen.

    De hisz semmivel nincs ez másképp;
    minden elvész e földtekén:
    ifjúság, haza, honi tájék,
    ártatlanság és hű erény.

    Amíg miénk, nem tartjuk sokra,
    csak akkor ejtünk könnyeket,
    csak akkor siratjuk zokogva,
    ha mindörökre elveszett.

    Dobos Éva fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tibeti népdal: Fényes Holdnak hasonmása

    Fényes Holdnak hasonmása,
    istennek ékes leánya!
    Ne mondd, hogy a Hithez térve
    tőlem elfordulsz örökre!

    Te forogsz a Nap pályáján,
    én forgok a Hold pályáján.
    A Világszigete körül
    forgunk, Nap, Hold, két útitárs.

    Te a Szent Tan egyik fele,
    magam vagyok másik fele.
    Ketten a Tanítás vagyunk,
    vonuljunk remetelakba.

    Szerelmem lobbantott lángra,
    az éj napnál fényesebb lett.
    Míg a halál el nem választ,
    nem hagyjuk el egymást ketten.

    A Nap, Hold s a csillagsereg
    magas égbolt fényessége.
    Legény, lány és nyár virága
    itt lenn a Föld ékessége.

    Hegyek fölött felkelő Nap
    tavaszi vad szelet támaszt.
    Messzi kedvesem szívemben
    sajgó vágyakozást támaszt.

    Kél ragyogás kelet felől,
    keleti ég ékes Holdja.
    Kérlek, nyugaton ne szállj le,
    verj tanyát az ég közepén!

    Leáldoz a Nap nyugaton,
    hogy nyugodjon, nem kell kérni.
    Kelet felől támad a Hold,
    hogy felkeljen, nem kell kérni.

    Fehér felhő kelet felől
    nem folt, mit az égre varrtak.
    Mögüle a Nap kibukkan,
    amikor majd ideje jön.

    Szivárvány az ég közepén,
    akár a Nap fényes trónja.
    Én a Naphoz mentem volna:
    eltakarták fehér felhők.

    Kincses sziget mennyországa,
    ékes sárkánypalotája.
    Tanyája az isteneknek,
    véli, aki reápillant.

    Ó, türkizes-igazgyöngyös,
    istenek széptestű lánya!
    Adj házadban jó nyugovást,
    nálad biztos menedéket!

    Együtt hált a lány s az ifjú.
    Kupa édes bort emeltek,
    arakot és kumiszt ittak,
    kezükkel Lótuszt formálván,

    áldották a Magasságost,

    szólván: Íme, betölt sorsunk,
    segítsd a Tanítást-értőt!
    Kitűztük magos lakodra
    a Tanítást-őrző zászlót!

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig