https://verskucko.com

Kategória: Angol költők

  • William Blake: Felriadtam egy hajnalon

    Felriadtam egy hajnalon:
    „El innen, el! Mi kell? vagyon?
    Kincsért fohászkodsz? El, csak el!
    A Mammon szürke trónja e hely!”

    Szóltam: „Ugyancsak érdekes,
    Azt hittem, Isten trónja ez,
    Hisz amiért fohászkodom,
    Nem is lehet más, mint a vagyon.
    Lelki Vígságom, Lelki Javam,
    Barátok, Egészség bővibe van.
    Van Nőm, ki szeret, s én is szeretem –
    Csak Testi Gazdagságom nincs nekem.

    Éjjel és nappal vélem az Úr,
    Orcája előttem el nem borul.
    Ki a bűnnel vádol, mellettem áll,
    Pénzes zsákom a lábainál.

    A földieket az Úr véle adatja
    S ha őt imádnám, még többet is adna,
    Így hát gyötörhet bármily gonoszan,
    Én nem imádom Önt, Sátán Uram!

    Imádkoznom se kell kincseimért,
    Isten kevés imámból is ért,
    És miként tornyáról ismert egy templom,
    Imám ha száll is, csak másokért mondom.

    Ha – mondja – Istenként nem tisztelem,
    Megrontja jósorsom és ételem.
    Ám mit sem adok én, Sátán Úr, arra,
    S ön is úgy tesz majd, mint Isten akarja.”

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A beteg rózsa

    Beteg virág vagyok:
    Láthatatlan féreg
    Éji vihar szárnyán
    Egy szirmomra tévedt;
    Ágyat vetett bennem,
    Szép kármin ölemben,
    S most sötét szerelme
    Titkon megöl engem.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

    K

  • William Blake: Gazdagság

    Szerető szemben gyöngy s rubint tüzel,
    Aranyat teremnek boldog szívek.
    A tétlen ebből mit sem adhat el,
    A kapzsi mindezt nem veheti meg.

    (Orbán Ottó fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A szerelem megriaszt

    A szerelem megriaszt,
    Mert emésztő lánggal ég –
    Ám a nyájas álnokság
    Megnyeri bárki szívét.

    (Végh György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Byron – Egy újfunlandi kutya síremlékére

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Ha új lakót kapnak a temetők,
    nem is dicsőt, csak épp előkelőt,
    a gyász pompázik szoborrá virulva
    és az elhunytat zengi név meg urna:
    nem azt, aki csakugyan volt, hanem
    akinek kellett volna hogy legyen;

    s a szegény kutya, a leghűbb barát,
    ki boldogan áldozza föl magát,
    kinek szíve gazdája szíve volt,
    dicstelen hull el, bármilyen derék,
    s földi lelkét megtagadja az ég:

    míg az ember, hiú féreg! csodákat
    s kizárólagos eget kér magának.

    Óh ember! napod gyorsan alkonyul,
    rabnak becstelen vagy, s romlott, ha úr,
    aki kiismert, undor tölti meg
    tőled, lélegző, hitvány sártömeg!

    Szerelmed kéj, barátságod csalás,
    szavad és mosolyod képmutatás!
    Neve nemes csak megromlott csírádnak,
    rád pirít minden becsületes állat.

    Ki itt jársz, s látod ezt a sírjelet,
    menj tovább – nem fajtádnak tiszteleg:
    barát emlékét őrzi ez a jel;
    egy barátom volt csak – s az itt hever.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Percy Bysshe Shelley – A szerelem filozófiája

    Forrás folyóba ömlik,
    folyó az óceánba;
    az egeknek folyton özönlik
    vegyülő suhogása;
    magány sehol; isteni jel
    s rend, hogy minden tünemény
    keveredjék valamivel –
    Mért ne veled én?

    A hegy csókolva tör égbe,
    habot hab ölel, szorít, átfog;
    egymást ringatva, becézve
    hajlonganak a virágok;
    a földet a nap sugara,
    a hold a tengereket:
    minden csókol… – S te soha
    engemet?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • William Blake: A mások bánata

    (Tótfalusi István fordítása)

    Láthatok búsulni mást
    S ne érezném bánatát?
    Láthatok-e szenvedőt,
    Hogy ne vigasztaljam őt?
    Látva könnyet más szemén,
    Bánatát ne osszam én?
    Apa síró kisfiát
    Nézze, s bú ne járja át?

    Ülhet némán egy anya,
    Míg szorong, sír magzata?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ez nem eshet soha meg.
    S ki mosolyt hint, merre jár,
    Hallva, hogy egy csöpp madár
    Bútól, gondtól sujtva zeng,
    S egy kisded kínban mint eseng:

    Nem ül fészkéhez talán,
    S enyhít szíve bánatán?
    Vagy a kis bölcső felett
    Nem sír gyermek-könnyeket?
    S ülve éjt-napot vele,
    Könnyeit nem törli le?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ilyet soha nem tehet.

    Örömét szétosztva mind
    Szinte kisded lesz megint,
    A bú ismerőjeként
    Hordja bánatunk felét.
    S ne hidd, míg száll sóhajod,
    Hogy Teremtőd nincsen ott,
    És ne hidd, ha könnyezel,
    Hogy Teremtőd nincs közel.

    Belénk oltja örömét:
    Hogy bajunk ő zúzza szét,
    És míg meg nem enyhülünk,
    Mellénk ül és sír velünk.

    Forrás: szeretem a verseket

  • John Donne: Elégia a vetkőzésről

    (Faludy György fordítása)

    Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
    vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
    S mint harcos, ha ellenségre talál:
    lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.

    Öved délkörét oldozd meg hamar:
    minden tájnál szebb földövet takar.
    Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
    tapad; más nem lát bele, de nekem
    hadd suttogja a susogó selyem
    esése, hogy most lefekszel velem.

    Fűződre régtől féltékeny vagyok,
    de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
    Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
    kibukkanó nap nyári kert felett.

    Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
    talpadat nászi templomunk, az ágy.
    S le fejdíszed filigrán, csupa fény
    hálójával; hajad szebb diadém.

    Ily fehér ingben égi angyalok
    szállnak a földre; magaddal hozod
    azt, mit Mohamed Paradicsoma
    ígér nekünk, örök gyönyört, noha
    a kísértet is vászoningben jár,
    de főleg égnek nem a hajam áll.

    Engedd szabaddá szeretőd kezét,
    hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
    Amerikám! Frissen fölfedezett
    földem, melyet bejárok, fölfedek,
    aranybányám, országom, hol mohó
    kényúr vagyok, egyeduralkodó,
    s boldog pionír, miközben sötét
    kincseskamrádon ujjam a pecsét.

    A lélek úgy teljes, ha testtelen,
    s a test akkor egész, ha meztelen.
    Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
    mintha Atlanta kincseket hajít,
    s a bolond férfi szeme ott ragad
    gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
    ami képkeret, könyvön díszkötés,
    amatőr-öröm. De ennyi kevés.

    Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
    a szeretőnek a nő teste kell.
    A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
    az ördög sem. Engedd le ingedet.

    Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
    föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.
    Mezítelenül is gondoskodom rólad,
    vagy nem elég egy férfi takarónak?

    Forrás: Faludy György fordítása

  • John Milton: A vak szonettje

    (Tóth Árpád fordítása)

    Tűnődöm olykor, mért szállt rám homály
    Éltem felén? E tág föld vak legén
    Talentumom tétlen mért rejtem én,
    Mely így elásva bennem kész halál?

    Ha majd a számonkérő óra száll,
    Uram feddése nem lesz-é kemény?
    „Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény?”
    Lázongok halkan. Ám vigaszt talál

    Türelmem és szól: „Senki sem viszen
    Méltó munkát Elé. Csak tűrd szelíd
    Igáját, úgy a jó. Hisz Ő a szent

    Király. A szárazföldön és vízen
    Sürögteti szolgái ezreit,
    S az is cselédje, ki csak vár s mereng.”

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Christina Rossetti – Emlékezz

    (Tóth Árpád fordítása)

    Emlékezz rám, ha majd elmegyek
    messzi útra, ahonnan nem jön senki.
    Ha itt leszel, hol én már nem leszek,
    emlékezz rám. De engedd megtenni,
    ha már akarni fogom, hogy feledd,
    midőn borúlmányságba hull örömem.
    Jobb, ha mosolyogsz, s enyhül a szíved,
    mintsem hogy bús légy értem szüntelen.

    Emlékezz rám, de többé semmiért
    ne tarts fogva. Ha néha elborít
    a régi árny, hadd múljék, mint a szél.
    Nem várhatom, hogy benned örökig
    tükrözze magát mindaz, ami volt.
    Szeretném, hogy békén engedj tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig